Uj Idők, 1931 (37. évfolyam, 1-27. szám)

1931-02-08 / 7. szám - Agyagfalvi Hegyi István: Pesti naplemente / Versek

Egy pillanatra mind elhallgatnak. János ocsúdott fel legelébb: — Én elmegyek a halottkémért. — Az ám, de Molnár János most a nagymajor­­ban van napszámban. — A két mezőhegyesi hamar elhozza, — vágott vis­sza János sógorasszonyának, lévén a két mező­hegyesi noniusz az ő kizárólagos tulajdonuk. — Én a virrasztókért megyek, — mondta István gazda. — Mi meg, úgy-e vngyom, átballagunk Jánosnéh­oz s áthívjuk, majd segít a vacsorát Molnár meg­főzni. Nem birta volna­­ a két asszony megállni, hogy a faluban el ne mondja, h­ogy — napamasszony meg­boldogult az­ Úrban.­ A ház­­ ü­resen maradt. Alighogy elmentek, a lepedő lassan megmozdult, s alóla nehéz testtel, de csak kibújt özvegy Balla Gergelyné, ki nem boldogult meg az Úrban. Nagy bajjal feltápászkodott. Megtörölte össze­ragadt szempilláit kétszer, a keze fejével. Nehezen mozdult, de azért csak eljutott a konyháig. Ott levett egy szilkét a falról, vizet öntött belé, megmosta arcát és kezét. Azután elővett egy cirokseprűt s kiseperte a konyhapadlót. Majd kiment­­ a ház elé. Ott a kukorica szélén a béresek, de azoknak dolguk van. A többi meg, tudja jól, hogy messzi jár a tanyától. özvegy Balla Gergelyné kiült a ház előtti pad­kára, ott ült úgy egy félóráig, közömbös arccal nézve a mezei útra, amely a nagy majortól Szabadszent­tornyára vezetett. Éppen behordták, kocsi kocsit ért. De innen nem lehetett kivenni, ki ült a kocsikon, meg tán nem is érdekelte az öregasszonyt. Hogy beleünt az üldögélésbe, körülment a ház körül. Megnézte azt a birkát, amelyet a mult szentesi vásárról hajtott haza az István bérese. Bement az istállóba. Rátalált kedvenc kotlósára is. Azóta, hogy lefeküdt, öt tojást tojott. Bement a fészerbe, ott van két kotlósa kis csirkéjével, ott rendben volt minden. Visszament a konyhába, leakasztott egy cserép­tálat a falról, oda tette a tűz mellé. A tékozló két menyecske már délben begyújtott az estebédhez! Levett egy nagy kést a falról s egy öreg tyúk­nak, amely épp óvatosan belépdelt a konyhába, levágta a nyakát. — Jó lesz a virrasztóknak, — mormogta. Hamar megkopasztotta a tyúkot, leszelte tagjait, feltette a cseréptálban a tűzre, aztán odahúzott egy kis padot a padkához s úgy feste onnan, hogy fő-e már a tyúkleves­. Néhány perc múlva bóbiskolni kez­dett és lassan elaludt. Úgy öt óra tájban János gazda, meg a halott­kém, Molnár János megérkeztek. Ott találták az öreg­asszonyt a kis padon, alva. Mindkettőben elhűlt a vér. Molnár János tüstént egy rémes esetet mondott el, mely hosszú évi halottvizsgálati praxisa alatt történt, amelyben a halott szintén megelevenedett. De amaz a história éjjel történt s a halott nem főzött tüstént tyúklevest, így hát az borzasztóbb volt. A többi is megjött mind. A két asszony csahos menyecsketársukkal, Molnár Jánosnéval, a­ki gazda­lány létére a kopogi halottkémhez ment feleségül, mire nem­ visz a szerelem! — meg István gazda is, a virrasztókkal. Mind ott állt most a pitvarajtóban s nem tudta, mitévő legyen. Lidi asszony volt köztük a legbátrabb. Bement a konyhába. Előbb belenézett a tálba, megkeverte a bugyborékoló levest, aztán felébresztette az öreg­asszonyt. — Anyám, ébredjék fel kigyelmed, már az hit­tük, meghótt. Az öregasszony felocsud­ott, lassan körülnézett a mindenségen, aztán odatekintett a tálra. Forr-e már a tyúkleves. — Hát visszagyüttetek? — kérdte. — Vissza mi, —­ felelt neki Lidi asszony s bele akart kötni, maga se tudta, miért. — Vissza kigyel­med is, napamasszony, a túlvilágról.­­— Nem a, lányom. Csak innétről jövök, nincs itt mit újat mondanom. — Van nekünk, van, — szólalt meg István s közeledett anyjához. — Az, új néktek, hogy itt ülök. Ez nékem jó. — Jó ,az nékünk is. — tette hozzá János. — Az a. Most is meglepett, kész a vacsora, — mondta Mónus Zsuzsa, ki a kenyérsütés mesterségén kívül a főzést se igen tudta. Eszébe jutott, hogy mi­lyen jó, hogy most már nem kell szolgálót fogadni. — Hát kész a leves, — jelentette özvegy Balla Gergelyné, — jut a kémnek is, meg a feleségének, meg a virrasztóknak is, jutna még itt tíznek is. Nekem úgy se kell. A gazdák, meg Molnár János, elhelyezkedtek az asztal körül a vásárhelyi festett padon. A menyecskék fehér abroszt tettek eléjük. Molnárné a két virrasztó asszonnyal a kemence mellé telepedett s ott várta, míg majd rájut a sor. özvegy Balla Gergelyné lassan lehúzta a leveses tálat, oda tette fiai meg a halottkém elé. Aztán egy­szer megtörölte petyhüdt ajkait a kék kötőjével, aztán imígyen szólalt meg: — De azért csak rátok iratom holnap a nyolc fer­tályt meg a négy holdat, hogy ne kelljen azt a ron­gyos illetéket fizetni. Ezzel lassan, csoszogva odacammogott a ke­mence mellé s ott, a két virrasztó asszony között, leült a padkára. Budapest székesfőváros új főpolgármestere: dr. Ripkai Ferenc Pesti naplemente... Hideg, közömbös, kedves arc .... Mögötte mennyi szörnyű harc! Nevető, pajzán, víg szemek mélyén keresztfák intenek . . . Lakkcipő, gyűrű, szép ruhák: kitől is vártok még csudát?. .. A fény egy sor ablakra hullt . . . A nap néz vissza . .. vagy a mult? . AGYAGFALVI HEGYI ISTVÁN 207 £

Next