Uj Idők, 1932 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1932-08-14 / 33. szám - G. Sas Arany: Leng a fű és ring a nád / Versek - Gál Árpád: Az osztályban / Versek
Az Uj Idők második receptpályázata Olcsó, ízletes ételek 216. Sült káposzta szalonnával 1 kg savanyúkáposztát tepsibe teszünk. Fél kg jó húsos szalonnát szeletekre vágunk, bevagdossuk, megsózzuk a káposztával együtt. A szalonnát a káposzta tetejére rakjuk és a sütőben pirosra sütjük a káposztát, szalonnát. NOVOTNY ISTVÁNNÉ 217. Vörös dara 2 deciliter málnaszörpöt fölhigítunk 3 deciliter vízzel s főni tesszük; ha forr, 4 evőkanál búzadarát folytonos keverés közben belefőzünk s addig főzzük, míg a dara üvegessé válik. Tűzről elvéve, a még forró darába 4 tojásfehérje kemény habját belekeverjük s vízzel kiöblített formába tesszük s kihűlni hagyjuk. A négy tojássárgájából, 6 deciliter tejből vaníliás tejfodót készítünk és ezzel tálaljuk. SZEDLÁK MANYA 218. Olcsó dobos Hozzávalók: 30 dkg liszt, 4 dkg vaj, 5 grm szalakálé, 1 egész tojás, 7 dkg cukor, 12 vizespohár tej. Mindezt jól eldolgozzuk és ebből 8 lapot sütünk. Töltelék: 1^ liter tejben 3 evőkanál kakaót, 15 dkg cukrot és 2 evőkanál lisztet péppé főzünk. 15 dkg vajat habosra keverünk s a fenti masszát hozzákeverjük. SZEDLÁK MANYA 219. Dió zuk 18 dkg őrölt diót, 15 dkg cukrot, % liter forró tejjel leöntjük s így 1 óráig befedve, állni hagyjuk. 6 tábla zselatint egy félcsésze langyos tejben feloldunk. A megpuhult diót szitán áttörjük, úgyszintén a zselatint is. Vizezett tálba téve, hűvös helyre tesszük, míg megkeményedik. Tejszínhabbal díszítve, tálaljuk. SZEDLÁK MANYA 220. Meleg krumplispogácsa 10 dkg vajat, 10 dkg lisztet, 10 dkg főtt krumplit, 1 tojássárgáját, kis tejben áztatott élesztőt, kevés sót összegyúrunk. Pihenni hagyjuk. Háromszor hajtogassuk össze és nyújtsuk ki. Pogácsaszaggatóval kiszúrjuk. Tetejét tojássárgájával megkenjük, köménymaggal behintjük. 10 perc alatt megsül, melegen adjuk föl. NOVOTNY ISTVÁNNÉ 221. Olasz rántotta Tojásnagyságú vajat tűzre teszünk, finomra vagdalt hagymát adunk bele. Ha rózsaszínre pirult, föleresztjük 3 deci édes tejszínnel, forrni hagyjuk és 1 tojássárgáját teszünk idele (esetleg el is maradhat). 6 keménytojást karikákra vágva belekeverünk a mártásba és egyszer felforraljuk. Vajastésztához adjuk, de lehet kis egyszemélyes előételes tálkába is felszolgálni. GRÓF ZICHY JÁNOS ISTVÁNNÉ 222. Tejfeles felfújt 4 tojássárgáját 4 evőkanál porcukorral habosra keverünk, 5 kanál 1 tejfölt és 3 kanál lisztet teszünk bele és a tijjások habját. Tűzálló edényben tálalás előtt sütjük. GRÓF ZICHY JÁNOS ISTVÁNNÉ 223. Citrom felfújt 15 dkg cukrot, 5 tojássárgájával 12 óráig keverünk, a citrom levét és a tojások habját adjuk hozzá. Tűzálló edényben forró sütőben sütjük és azonnal tálaljuk. Ha erősebb citromízt akarunk, lehet a cukron a héjját ledörgölni. GRÓF ZICHY JÁNOS ISTVÁNNÉ 224. Savaria 2 egész tojást 6 dkg porcukorral, 6 dkg vajjal elkeverünk, 1 dkg élesztőt 1 deci tejben feloldva hozzáadunk, végül 10 dkg lisztet adunk hozzá. Kikent formában (amelynek közepe üres) 2 óráig kelni hagyjuk, aztán megsütjük. 15 dkg cukrot 1 dl vízzel sziruppá főzünk, 1 narancs levével, esetleg kis rummal A tésztát a lével leöntjük, hogy jól átitassa. Közepére befőttet teszünk, melegen tálaljuk. GRÓF ZICHY JÁNOS ISTVÁNNÉ 225. Tojások fészekben Maradék húsokat megdarálunk és szokott módon. 1—2 kanál tejfellel, borssal, sóval elkészítjük. A tűzálló edény aljára 1—2 ujjnyi vastagon rákenjük. Most krumplipürét készítünk kevés tejjel és tolófánktolón át, fészkeket formálunk a húsra. A tojásokat a fészkekbe ütjük és megsütjük, de a tojásnak egész lágynak kell maradni. GRÓF ZICHY JÁNOS ISTVÁNNÉ A szerkesztő üzenetei Csak olyan levelekre válaszolunk, amelyeknek írói pontos címüket is közlik velünk és levelükhöz válaszbélyeget mellékelnek AZ ÚJ IDŐK EGÉSZSÉGI KÓDEXÉT mindazoknak az előfizetőinknek megküldtük, akik már közölték a kiadóhivatallal, hogy fűzve díjtalanul, vagy kötve 2 pengő bekötési díj ellenében kívánják a Kódexet. Kérjük azokat az előfizetőinket, akik még nem kapták meg a Kódexet, értesítsék sürgősen a kiadóhivatalt, hogy fűzve, vagy kötve óhajtják-e az ezévi ajándékkönyvet, az Uj Idők Egészségi Kódexét. Értesítésüket lehetőleg azon a válaszlevelezőlapon kérjük, amelyet az Uj Idők július 22-én megjelent, 30. számához mellékeltünk. MENTSÉTEK MEG LELKEINKET. 5968. Nem egészen értjük történetének egy részét: éveken át makacsul folytatott, kiábrándító politikáját. Úgy látszik, nem ismeri azt az igazságot, hogy a szerelmes sohasem a jó tulajdonságaiért szeret bele a másikba, hanem egyéniségéért, amely titokzatos és megmagyarázhatatlan módon vonzza őt. Akit pedig nem a jó tulajdonságaiért szerettünk meg, abból rendszerint Fehér batisztterítőcske, fehér és nyersszínű fonállal hímezve. Mérete 45X45 centiméter. Szúrt sablonja 90 fillérért rendelhető meg az Uj Idők kiadóhivatalában. Tervezte Holéczy Etelka 209