Uj Idők, 1939 (45. évfolyam, 1-26. szám)

1939-01-29 / 5. szám - K. Tóth Lenke: Szűz hó / Versek

Hímzésminta díszmagyarra és magyaros ruhára, övre vagy pártára alkal­mas minta. Tervezte Pellérdy Nelli. Szúrt sablonja 60 fillérért rendelhető meg az Új Idők kiadóhivatalában. Kérjük, hogy a megrendeléssel egyidejű­leg szíveskedjenek a sablon árát és 20 fill, postaköltséget bélyegben elküldeni. A SZERKESZTŐ ÜZENETEI Csak olyan levelekre válaszolunk, amelyeknek írói pontos címüket közlik velünk és levelükhöz válaszbélyeget mellékelnek H. MÁRIA, MÁTÉSZALKA 4., K. J. ÁRPÁD, SZOLNOK 7012., K. PfcTER PÁL, RÁKOSPALOTA 267., M. J.-NÉ, KAPOSVÁR 6719., T. GYULA, MODÖLLO 3205., 13. MÁ­RIA „LAZ" 352. — Kérjük közöljék pontos címüket, mert levélben sze­retnénk válaszolni. 30 ÉVES ELŐFIZETŐ. Kérjük, kö­zölje velünk lakáscímét, mert kérdésére csak levélben szolgálhatunk pontos fel­világosítással. FODOR IMRÉNÉ. 261a. Minthogy fel­hatalmazott rá minket a Nagyságos Asszony, levelet eg­ész terjedelmében közöljük. „... Mi az apja! Ezt a kér­dést hallottam ma, mellettem elhaladó gyermekek ajkáról és szíven ütött kérdés, mint már annyiszor, régen. Két a diák jött velem szembe, lehettek tizen­négy-tizenötévesek. Diákok, kamaszok, az életet magasról nézők, meg nem alá­zottak, hetykék, kevélykedők. Az egyik olyan lekicsinylően kérdi: —• Mi az apja? Talán kereskedő? Nem értettem, a másik mit felelt, csak a gúnyos hang ért hozzám: — Sejtettem. Szerettem volna megrázni a két fiút. Ne ezen az alapon ítéljétek meg az em­bereket! Nem tudjátok, mit tesztek! Mennyi kínt és szenvedést szereztek va­lakinek. Hát tehet va­laki arról, hogy mi az apja? Eszembe jutott a magam kis élete, életemnek sok kínos pillanata. Milyen boldog, milyen megelégedett, milyen elkényeztetett kislány voltam. Apámat nem ismertem. Kétéves vol­tam, amikor meghalt. Hét testvérem­mel nevelt föl özvegy Édesanyánk, de nem emlékszem olyan kívánságomra, amelyet nem teljesített volna. Anyám­tól mindig úgy hallottam, hogy boldo­gult Édesapám előkelő iparos volt, így mondta, igen, előkelő iparos. Nem vol­tam nagyzoló, de megalázott sem, ad­dig, míg zárdába nem kerültem. Még ma is fáj a szívem, ha visszagondolok. A nagy körtefa eltakart engem , akik rólam beszéltek, nem láthattak. A ne­vem említésére lettem figyelmes, csértek, hogy milyen okos, helyes ki­va­gyok és arról beszéltek, hogy bátyám (Szepessy László) híres tanár és költő. Ekkor egy ihang azt mondta: — Az apja azonban... nem tudjá­tok? . . . ha-ha-ha, csizm­adiam­ester, suszter volt! Nem tudtátok? Csak kér­dezzétek meg tőle, majd elmondja. Nevettek, kacarásztak és én először ébredtem rá arra, hogy nemcsak azért vagyok felelős, amit én cselekszem, nemcsak azért, hogy mit érzek, hogyan viselkedem, hanem azért is, amiről nem tehetek. Hiába magyaráztam volna én ott, hogy az én Apám nem egy akármi­lyen kis ember volt, hogy szorgalom­mal milyen szépen felküzdötte magát. Hogy mint többszörös gazdag ember halt meg, háztulajdonos, három szép házunk, földünk, szőlőnk volt. Egy da­rabig égett az arcom, összeszorult a szí­vem, de aztán felszegtem a fejem és ta­nultam, tanultam. Majd meglátjátok, hogy ki a suszter lánya, mit tud! Min­denütt első voltam, mindenben kiváltam és ezért, de csak ezért elnézték később a tisztviselők gyermekei, hogy honnan jöttem. Az évek múltak, az élet nyomo­rúsága mindjobban ránk szakadt, a­a­tyám Doberdón elesett. Anyám elszegé­nyedett, megbetegedett és ezután már saját erőmből, mint kiváló növend­e, érseki alapítványi helyen tanultam. Na­gyon jók voltak hozzám, nem mindig és nem mindenkitől éreztem rosszindulatot. Alig egy-két növendék és tanár bánt leereszkedően velem, de ez elég volt arra, hogy a fejemet magasra szegjem és megkeményedjék a büszkeségem. Lelkem zárkózott lett s csak nagyon ke­vés embernek nyílott ki. Aztán Pestre kerültem, intézetbe. Nem bántott senki, de mégis mindig jött-mentnek éreztem magam a felső tízezer gyermekei között. Már a tanulásbeli ambícióm is csökkent. Az volt az érzésem: minden hiába. Csak akkor érnék igazán valamit, ha magasrangú ka­tonatisztnek, vagy tisztviselőnek a leá­nya lennék s előkellő nemesi nevet vi­selnék. Akkor igen, akkor számítanék az iskolában, társaságban és min­denütt. Így azonban amiben hiáua. Hazakerültem. Szülőfalumban teljes tisztelet övezett éppen azok részéről, akik drága jó Szüleimet ismerték. El­csitult bennem hosszú iilora am­i keu k­e­serűség. Férjhez mentem. Az én ara­nyoslelkű uram és két drága fiam mel­lett eltűnt s csak néha sírt, vagy ra­gyogott fel a múlt. És most ez a két diák ismét felkavart bennem mindent. Mi az apja? Mikor szűnik meg már ez a kérdés az iskolásgyermekek között? Mi­kor érik meg az emberek lelke arra, hogy nem ebből a sz­omszöd 0él Ku­l nézni az emberpalántákat, vagy leg­alább is nem csak ebből a szemszögből. Hogyan magyarázzam meg az emberek­nek, hogy szívek legyenek és szíveket, ne foglalkozási ágakat tekintsenek?" Szép, egyszerű, okos levél és érzik rajta az élmény keserű íze. Valóban nagyon erősnek kellett lenni a fájdalomnak, a megalázottság érzésének, ha még ma is bent van szívében a falánk. Pedig — Isten tudja • — talán mégis méltóztatik látni a helyzetet, túl sötéten Nem múltban, hanem a jelenben. Ami a múl­a­tat illeti, nekünk is voltak hasonló él­ményeink. E sorok írója is vidéki zár­dában nevelkedett és élénken emléke­zik rá, hogy milyen mohó, kíváncsi gye­rekszemmel lesték, mikor, félévi bizo­nyítvány idején, a kedves nővérek borítékokat címezték a pesti szülőknek.­­ Éretlen és kegyetlen gyerekkíváncsi­sággal számlálták, hogy hány „tekinte­tes" és hány „nagyságos" címzés kerül a borítékokra. Akkoriban még a tekin­tetes urat szigorúan megkülönböztették a nagyságostól és a „nagyságos" urak kislányai lenézték a „tekintetes" urak kislányait. (Tíz-tizenkét éves kislányok papái akkoriban még nem voltak mél­tóságos urak, nem úgy, mint ma, az egészségügyi, kereskedelmi, gazdasági stb. főtanácsosok korában). Ma már a háromféle cím között az akkor lenézett „tekintetes" a legelőkelőbb, mert ritka, mint a fehér holló és ha nem is min­den született úr hivatja magát, régi jó ma­gyar szokás szerint tekintetesnek, bizo­nyos, hogy aki annak hivatja magát, az nemcsak származását és foglalkozását tekintve, hanem lelkében is úr. Tehát igen: a gyermekek kegyetlenek, gőgö­sek tudnak lenni, éppen azért, mert ők még, mint levele elején olyan találóan mondja: „az életet magasról nézők, meg nem alázottak " De az utolsó húsz esztendő alatt nagyot fordult a világ és ha sok jót nem is hozott az idők változása, a kiáltó társadalmi ellentéteket minden­esetre megszüntette. Mi, őszintén szólva, régóta nem hallottuk ezt a kér­dést: — Mi az apja? és nem is hisszük, hogy a mai gyereket érdekli ez a kér­dés. Sajnos, talán nem azért nem ér­dekli őt, amiért Ön imádkozik, nem azért, mert a szív kerekedett felül a TÜLLKEZELŐ BATISZTRÁTÉTTEL. Kapuvári Zelm­a terve. TÜLLGALLÉR BATISZTRÁTÉTTEL. Kapuvári Zelma terve. Szúrt sablonját 60 fillérért lehet meg­rendelni az Uj Idők kiadóhivatalában. Kérjük, hogy a minta árát, 20 fillér portói költséggel együtt, a megrendelés­sel egyidejűleg bélyegben tessék elküldeni. 188;

Next