Uj Idők, 1941 (47. évfolyam, 1-26. szám)
1941-04-27 / 17. szám - Dobozy Imre: Márciusi vers / Versek - Dragorits Eugenia: Örökké. Stephan Milow verse / Műfordítás - Hörömpő Ferenc: Tavaszi sóhaj / Versek - Ladányi László: Lány álma tavasszal / Versek - Stephan Milow: Örökké. Fordította: Dragorits Eugénia / Versek - Szamosi Béla: Jöjj el tavasz / Versek - Vöröss István: Április / Versek
Adjatok meleget, színt a dalnak, parázsló ritmust, mint a vér, fáradt fejemnek percnyi nyugalmat, hadd békéljen meg, aki él borongó égnek csillogó kéket és virágot, virágot a kertnek, hadd hanyadjon el, ami éget, hadd fáradjon el, ami kerget. Keserű szájjal miért nem bánom, hogy nincs a ruhámon lila ibolya, dermedten mért csitul el a számon kölyök-örömök boldog sikolya, miért nem fáj, hogy a tavasz ott van a réten, utcán, sáron, ligeten, mért várok ködben, behavazottan borús mosollyal, fázón, hidegen. TAVASZI HANGVERSENY Márciusi vers — Fiatal költők versei — Adjatok szirmot hulló virágnak, kiszikkadt fának sűrű lombot, e fakó, szomorú, egyhangú világnak sok csörgősipkás, víg bolondot. Adjatok piros sugarat a napnak, hogy sebzett vadként fusson a tél, mindenki adjon, aki adhat hogy örüljön is az, aki él. DOBOZY Április Finom mohokkal hűvösödik az este, lilásan virít és cseng az április. Már zöld levelekkel pelyhedzik a lugas, vékony karukról füzéreket lógatnak a lécek, a gyantaszagú asztal illata kitárul, négy lábát belevájja a földillatú fűbe. Már tipegő lépésekkel merészkedtek előre, ott ültek a kesernyés ízű áprilisban, melynek olyan az íze, mint gyümölcsborocska alig erjedő mustja. Újságot és képeslapokat hurcoltak az asztalra, frissen libeg a nyomdaillat, tömören csillan az üveg hamutartós s a karját nyújtogató kis kék füstbe belelép a szellő. Komolyan csillan Nagyanyó szemüvege is a csontkeret mögött, amint az újság rémes híreit szürcsölgeti s a kávéscsészét kavargatja az ezüst kanállal. Olyan csorduló íze van az estnek mint vérbő narancsnak; finom levelek halk ívelésű árnyéka tüllöződik arcotokra, olyan vékonyan, mint lenge tavaszi kalapok kis füstfátyola. De már a háztetők mögött lassan és konokul téglavörössé érik az alkony s az este már úgy cseng, mint a tömörvas s az asztal fölött lassan, hidegen és fénylőn égnek a tárgyak; jegesen borzongat a szódásüveg, ahogy hozzádugom az ujjam. A borospoharak alján félbemaradt kortyok nyirkosodnak. Lassan szedelődztek, előbb az asztalt cipelitek vissza, nehogy a tavaszi esők maszatossá mossák, majd a nádszékeket viszitek keretekben. Azután Nagyanyó is indul már, szemüvege furcsán csillan a kékfényű levegőben, kendőjének elomló rostjai sárgán redőződnek, mint antik elefántcsont. Lány álma tavasszal Azt álmodta, hogy alkonyon Bolyong virágos dombokon. Szemében az Ég mosolya, Hajában ezer ibolya. Erdőben táncolt, fák között, Virágruhába öltözött És csókolta a levegőt, A körülötte lebegőt. Szólott a szélnek: Szólj, te Szél! Beszélt a fűhöz: Fű beszélj! Táncolt a fáknak és a fák Lombja közt zendült a világ. Táncában elfáradt nagyon , elaludt a hunyó napon. Almában álmot álmodott S mindegyik új álmot hozott. Mint ezer összefűzött kör, önmagát sokszorzó tükör. Mint anyát lánya, fiai: Úgy sokszoroztak álmai. Akkor feljött az ifjú hold. Az éjszaka, is ifjú volt. S kinyílott szeme, mosolyajl Mint tavasszal az ibolyai LADÁNYI IÁSZLÓ Jöjj el tavasz! Langy fuvalmak fújnak rengeteg, barnább a föld, az ég is kékebb. Jöjjetek ti apró, rengeteg, rügyes és pelyhes semmiségek. Kiállok a tócsás mezőre, rettentőet, nagyot kiáltok: ezek ti kellemes és dőrelmes hiábavalóságok. Jöjjön velembe hő és rugalom, ereimbe vér, öröm és erő. Óh, te híres csodafutalom régi kedveim varázsold elő. A mult süppedt, korhadt szőnyegén Virág, verd át szirmod dárdáit s illatozd el, amit szivem, szegény, elmondani hiába vágyik. Hogy ne hulljon szép vágyam sárba, hogy lássak valahol utat és hidat: Verjed vérző szivemhez sárga, mézes, édes, langy porzóidat. Legyen minden ág madárral teli, hadd daloljon rajta száz rigó. Erős, ifjú, boldog vagy, s deli, s élni, élni, élni, élni jó. SZAMOSI Tavaszi sóhaj Kíváncsi fejét felütötte a nárcisz. Gondülte szivünk örömére te jársz itt Régvárt tavaszunk üde hírnökeiddel. Ki küldi a napsugarat telet fizni, Virággal a völgyet, a fát teletűzni? Az Isten, a jó Atya. Óh legyen áldott! óh, hogyha Te Lelked Uram kibocsátod, Megújul a lélek is és sose látott, Űj, szent örömök tüze éled a szívben! Im én leborulok előtted örök, szent, Jó Istenem és odaadni törekszem Bűnös szívem erre a lelki tavaszra. Ébreszd a tavaszt a szivekbe' nagy Isten! Új kort e hazára az Ige derítsen S minden sebe gyógyul az árva magy HÖRÖMPÖ VÖRÖSS ISTVÁN 1М1Я íjrökké — Stephan Milow*— Ezer rügyből boldog ígéret harsog: csalódás a halál! Száz hangon azt zengi az élet, a hajnal erről muzsikál. ... Elnézzük a tavaszi pompát, szívem ujjongva énekel. — Enyém vagy ó, ez a boldogság Örök, úgy-e? Nem múlhat el! Szél fújja a tavalyi lombot, a tavasz lázán didereg ... «Az Örök.» — mosolyogva mondod s játszó kicsinyünk figyeled. DRAGORITS BUGÉI \