Uj Idők, 1943 (49. évfolyam, 27-53. szám)
1943-11-20 / 47. szám - Belák András: Mit mondjak el a sok közül? / Versek - Zsigray Julianna: Szürke cica / Tanulmányok, bírálatok, ismeretterjesztő cikkek, útirajzok, kisebb elbeszélések
Az Uj Idők elbeszéléspályázata Bogyoszlói Kis Ferenc — Elbeszélés — Irta: B. Termeczky Mária A tisztára söpört utcákon lassan szállingóztak már a misére a népek. A toronyban megkondultak a h i rangok, a hang zúgva hömpölygött a fehér felhők alatt. Elözönlötte a falut, a fél határt, aztán messze, kint, a mezőkön letelepedett egy nyárfasorba. A nyárfák alatt Ferencke ült a bokáján, nyolc év körüli kis pásztorgyerek, faragcsált. Nádkeretet akart illeszteni egy képecske köré. A képet még a tavaszon kapta egy kéregető baráttól, aki a faluba jött és Ferencke vitte utána a zsákot az alamizsnának. Botot is kellett vinni barátkísérőbe, mert a kutyák igen acsarkodnak a csuhára. Ferencke ekkor látott közelről a falu világán kívüli embert. Nagy meleg barna szem égett a barát sápadt arcában és a hangja olyan mély, kedves volt, hogy szíves beszélgetésbe kezdett az emberekkel. Piszkos kis gyerekfejekre téve fehér kezeit, áldást osztott és kék rózsafüzért csavart egy kislány kezecskéjére, akinek az anyja pedig becsukta előttük az ajtót. A szomszéd faluba is átrándultak, ahol pár katolikus család lakott. Ferencke aggódva nézegette a házakat, hol találja meg őket, akik őszi sárban, téli hóviharban útnak engedik apró gyerekeiket, hogy katolikus iskolában tanuljanak s fagyos, förgeteges éjszakákon bűzölgő tökhéjlámpásaikkal törtetnek át a hajnali misékre, hogy békességet találjanak a lelküknek. Be is tévedtek egy házba, ahol fát vágott a másvallású gazda. Rájuk mordult, hogy mit akarnak? — — Alamizsnát Jézus nevében — kérte csendesen a barát. — .Hát én meg megkérem magát a Jézus nevében, segítse összevágni ezt a fát, mert igen elfáradtam már. A barát lekanyarította a körgallérját és átvette a fejszét. Ahogy hasogatta a fát, koppanva csapódott az olvasón függő feszület a favágítóhoz. Ferencke tanácstalanul topogott, az ember meg leült az ölfarakásra és gúnyosan nézte füstölgő pipája mellől, hogy ülnek ki a verítékgyöngyök a fehér homlokra. De aztán jött a felesége. — Maga átkozott, gonosz lélek, — kárpálta az embert, — ránk haragítja az Istent! Nem elég a bajunk úgyis. Kezet csókolt a barátnak, hívta be, pihenje ki magát, de az szótlanul megrázta a fejét. Alkonyodott már. Útnak eredtek a még téliesen alvó földek között, hazafelé. Havas pocsolyák húzódtak meg a fekete barázdákban s panaszos zörgéssel rázta a szél a csupasz faágakat. A paplakban megkérdezte a barát Ferenckét, hogy hívják, és ezt a kis képet adta. Hazamenve, apját a szobában találta s büszkén húzta ki dolmánya alól a képecskét. — Jobb lett volna, ha egypár csizmatalpravalót adott volna az a barát — mondta keserű hangon az apja és szeméhez illesztve nézte a frissen faragott kapanyelet. Ferencke kisurrant. Hallotta, hogy anyja a tyúkokat hívja a kamraajtóban. Csodálatosan szép volt a kis Ferenc anyja. Messzi vidékről került a faluba, ahol hosszú fekete ruha volt a szokás, ami légiesen karcsúvá tette. Márványsima homloka felett egy királynő fenné A magyar grafika 150 éve. A Székesfővárosi Képtár kiállítása. Úrvacsora. Jankó János vízfestménye as 607 ft