Uj Idők, 1944 (50. évfolyam, 27-52. szám)
1944-09-23 / 38. szám - Cserhát József: Napsugaras délelőtt / Versek - Darkó István: Két tábori lap. Zsuzsa néne / Tanulmányok, bírálatok, ismeretterjesztő cikkek, útirajzok, kisebb elbeszélések
Mosolyogtak a huszárok és értették, hogyne télt volna. Szilassy Bálint hadnagy úr parancsait értetmindig csak utólag értik meg, pedig már egyszer-kétszer bemerészkedtek vele Pest városába is. * Harmadnap estére rendelte el Vak Bottyán az áldomást, miután délre megérkezett a furcsa karaván Bottyán-várába, a paksi táborba. Elől holtfáradt fuvaroslovak vonszolták a nyekergő két szekeret, rajta hat gömbölyű, pirospecsétes hordó a császárnak szánt királyi borokkal. Mögötte összekötözött kezű és még mindig tántorgó dragonyosok vagy huszonöten és leghátul a gyönyörű osztrák lovak kantárszáron, virító sárga nyereggel. Vak Bottyán csak nézte a furcsa menetet és szívből kacagott hadnagya ritka jó fogásán. Ördögfattya ez! — mormogta hadsegédének, aztán maga elé rendelte az öt büszke huszárt és keményen megrázta a kezüket. Szilassy Bálint hadnagy domborodó mellére pedig a többi mellé odatűzött egy ezüstben csillanó medáliát, amelyen a fejedelem úr dús fürtökkel ékes fejét a „Pro Libertate" felirat ölelte körül. Estére az égig csapott a tábortüzek lángja. Valódi szepesi cigány húzta a kuruc kesergőt. Közben már csapot ütöttek valamennyi hordóba és mire befeketedett a májusi éjszaka mindent beborító sátra, Vak Bottyán négyezer talpasa egy-egy meszellyel kóstolhatott Pfeffershofen császári generális ajándékából a százesztendős, penészes hordókból. Két édesbús tárogató dal között nagyot rikkantott Szilassy Bálint a huszárok tábortüzénél. Kupáját magasra emelte, hangja messzire szaladt a Duna mentén világító tábortüzek között. — Igyunk a császár borából a nagyságos fejedelem, Rákóczi Ferenc urunk egészségére! 250- Napsugaras délelőtt Egy fényes ágon bólintó lomb a bimbókról beszél és bólong. Elmondja, hogy az inda bajuszt pödör a venyigéken, éppen Remeg, remeg a nyárfa tornya, alatta fűrészt hajt a torma, a vadgesztenye nem tűr tréfát, virágai kicsiny, fehér fák. A gyöngykakas ma büszkébb, mint volt, még éjszaka is kukorékolt. Kölyökkutyák döcögve lépnek, örülnek a szekérkeréknek, bebújnak a küllők közén át, szaglásszák a szalmát, a szénát, nézik a szaladó csibéket... A kisborjú boldog, hogy bőghet. Az asszony ül és borsót púpoz, lánya vödörrel lép a kúthoz, azért siet, hogy más is lássa, és dalol, mert ez a szokása. Az ember dicséri a búzát, felette fáradt varjú házát, fia szomorún néz a napra, árnyékot virít a kalapja. CSERHÁT JÓZSEF Két tábori lap írta: Darkó István ZSUZSA NÉNE Majdnem két éve, hogy Charkovban voltunk. Utolsó napunkat töltöttük a Spitalna utcai szállásunkon. Hajnalban csomagoláshoz láttunk, délre már elhagyni készültünk a dörgő napok, a fehér éjszakák emlékét. Gyönyörű hóesés volt ezen a télen, felejthetetlen. Sokhelyt színes fények, leginkább pirosak, festették be az egymagában igen szép fehérséget. Itt nem volt szokásban elbújni a repülőtámadás elől. Megjöttek a fekete madarak pontosan este hétkor. Már sötétedéstől, délután két órától vártuk őket A közeli repülőteret elborították fénnyel, hanggal és füsttel. A hatalmas épületeket, a felhőkarcolókat is megtisztelték olykor. A lakosok ágyaikban hallgatták a hangversenyt és valódi harkovi szenvtelenséggel, de katonai szakismerettel is, hallás után állapították meg, hogy hány kilós bomba robbant és mekkora távolságban. A hat kilométer hosszú Szumszkán végig itt, vagy amott, reggelre gödör támadt a hóban, alatta pedig az aszfalton. A nevezetes Vörös-téren azonban még elegendő épségben várták a felhőkarcolók későbbi sorsukat. A fekete márványalapzatú, óriási Sefcsenkó-szobor hatalmas főalakja és mozgalmas csoportozatai hidegen állottak a téli háború kaotikus látványai közepette. De már fagyott olaszok lézengtek az utcákon, két öklük szorításában tartották a cukrászdákban a rózsaszínű kakaóval teli poharat. Tekintélyes összegeket öltek a parfümös cukrászsüteményekbe. Minden más orosz városnál nagyobb, különösebb, érdekesebb hely volt Charkov. A magazinokban szebb és jobb, főleg pedig drágább holmikat árultak, mint máshol. A festőművészek magazinjában valódi művészetet talált, kiállított festményeket, aki nagyon kereste ezt a helyiséget. Csúf kis lebujokban művészek zenekarai játszottak. Egy kiskocsmában sötétszürke gerslcleves és vitriolvodka mellett remek kétzongorás hangversenyt állandósított a zeneakadémia két fiatal tanára. Egy fél katonakenyérért órahosszat gyönyörködtette a révült hallgatót. Este ragyogott az opera, mármint az előadás, mert a nézőtéren szürke és barna katonatömeg ült. A vásárcsarnokokban halat, tömbvajat zsákszámra szemeskávét, százszámra tisztított baromfit lehetett venni többszáz rubelért és a rubel tizede volt a márkaérték. Az élelmiszercsarnok bejáratánál kerekes kis ládakocsikba kitett, rongyba burkolt gyerekek ültek álmosan, kihullott fogakkal és skorbuttól dagadt fejjel, nyakukban táblákkal, amelyeket senki el nem olvasott. Ezekkel a kirakatgyerekekkel nem törődött senki, legfeljebb egy-egy magyar katona. Megesett, hogy némelyik gyermek kéthárom napig is ott ült tudósán, bölcsen, amíg valaki észrevette, hogy nincs élet benne. A tábla a nyakában éppen erre figyelmeztetett, bő szöveggel, de a holnappal itt senki sem foglalkozott. A tudósító itt találkozott először a mosónővel. Derék, nagykendőjű, filctalpas szőrcsizmájú, igazi oroszkülsejű, jó, becsületes képű, idősebb nő volt a mosónő. Magyarul szólította meg a tudósítót. Hideg sültkrumplit dugott az egyik kirakatgyerek szájába, azután magyarul fordította le a nyaktáblája szövegét a kérdezősködőnek. Kiderült, hogy a mosónő magyar asszony. Otthon valahol az alföld és a hegyvidék találkozóján még, tizenöt évvel ezelőtt, el nem jött errefelé, lakott. Előbb azonban férje, a Magyarhonban ragadt egykori orosz fogoly, becsületes, bajszos ember, megpróbálta, hogy