Uj Idők, 1947 (53. évfolyam, 1-26. szám)
1947-01-18 / 3. szám - Örkény István: Budapesti litánia / Versek
mely magával rántja Georgeot, egyben jelképe egy egész társadalmi réteg, az amerikai farmer-proletáriátus bukásának a jobb életért való tusakodásban. A néger Cooks, a legsiralmasabb pária a páriák közt fejezi ki a műnek ezt az értelmét, mikor letépi a fátylat Lennie lehetetlen álmáról. A könyvnek is, a színdarabnak is, tán legmeghatóbb jelenete ez; mily szívhez szóló az áthatolhatatlan magány jajszava! S a magányból való menekülés vágyának hiábavalósága megkettőződik Lennie és Curley feleségének párbeszédében, midőn a két lény — mind a kettő a maga módján együgyű — egymás mellett beszél el, mindkettő a maga bolond álmát kergeti, anélkül, hogy egy pillanatra is egymásra találhatnának... Tud-e az ember egyáltalán érintkezést lelni embertársával? Lennie és George között áthatolhatatlan felhő gomolyog: a végzet, s midőn Lennie kisiklik kezei közül, Georgeot a sors visszaveti önmagába, a magányba. Az ember hiába küzdött sorsának megvalósulásáért 's a szabadulásért... Ez a dráma a mai színház legjobb képességeihez folyamodik: ahhoz a korai szektáriánus aprólékosságoktól megtisztult, összefoglalóvá érett naturalizmushoz, mely ma legtermészetesebben kívánkozik ajkára. A Kárpáti Aurél és Hont Ferenc irányítása alatt álló Madách Színház szépen kifejlődő együttesével kitűnően műveli ma már ezt a játékmódot s Steinbeck előadásával bizonyára nem marad el a külföldi példák mögött. Bálint György rendezői keze sikerült mozzanatokban gazdag, egyenletes előadást formált; képzeletéhez megértő segítőtársként szegődött a díszlettervező Him z Gyula. Greguss Zoltán Lennieje és Ladányi Ferenc Georgeja talán néhány árnyalattal elmarad szerepük végzetszerűsége mögött, de mindkettő nemes színészi munkát végez. S színvonalban egyenrangú velük az egész együttes: Alszegi Lajos, Jákó Pál, Baló Elemér, Rozsos István, Kemény László, valamint az egyetlen női szereplő: Szilágyi Bea. Tizenhét éves vagyok — Paul Vandenberghe színjátéka. Bemutatta a Művész Színház — A nagy háborút megelőző évek Párisa nagyon gazdag volt fiatal színjátszó csoportokban, színpadra szomjazó utánpótlással; ez az avant-garde céljaiban, képzeleterőben sokkal tétovább, mint az első világháború után felsorakozó első élcsapat; szándékai nem rendszeresek, stiláris törekvései nem zártak. Inkább csak a kielégülésre vágyó színjátszó hév tartja össze őket. Egy ilyen fiatal csoport gondozásában aratott nagy sikert Vandenberghe «Tizenhét éves vagyok» című színjátéka, mely pompásan belesimul ifjú társulatok tenyerébe; kamasz a főszereplője, kamasz epizódisták mozgalma élénkíti, s vágyakat gerjesztő, fiatal anya, pajtáskodó, kamaszos vérmérsékletű férfi képviseli az idősebb évjáratokat. Témája a kamaszkor érzelmi és érzéki zűrzavarából merít; «zűrzavar és korai bánat» —, de inkább csak a felület habját túrja, nem hasít a mélyrétegekbe, karcsú motoroscsónakként siklik a tükrön. Az újabb francia színjátéknak középfajsúlyából való, kissé üvegházi tenyészet, jó iskolája is volt, valahol a boulevard és a poézis határmesgyéjén... / A Művész Színház előadása — Vázsonyi Endre fordulatos, árnyaltságot és trivialitást pompás színpadi érzékkel vegyítő fordításában — két érett színészünkkel: Lázár Máriával és Ajtay Andorral biztosítja a játék zavartalan színvonalát. Dékány László, a kamasz-protagonista, jó a drámai mozzanatokban; a fesztelenséget, a pajkosságot, az éretlenség mozgalmasságát még kissé művi úton termeli, de úgy is szerencsés tényezője az előadásnak. A nem először feltűnő, tehetséges Rozsos István ezúttal is helyénvaló, élénk színfolt, csak több színészi fegyelmet a" kamaszos fegyelmezetlenségbe! Földényi László egy mostoha szerepben megbízható utóvédje a LázárrAjtay vonal higgadt rutinjának. KÜRTI PÁL Egerek és emberek. A Madách-színház újdonsága (Jákó Pál, Ladányi Ferenc, Greguss Zoltán) Tizenhétéves vagyok. A Művész Színház bemutatója (Ajtay Andor, Dékány László, Lázár Mária) 6S Budapesti litánia Te ringasd kék bölcsődben, nyári éj ! S Csepeltől Óbudáig minden lámpa Egy csillagodinak legyen földi párja. Hadd járja által bűvös áramod. Hisz csupa seb volt — tedd, hogy legyen ép ! A falak rését könnyű kóbor párák takarják be, s a hidak tört bokáját A Duna nyalogassa hűvösen. Te piros pitymallat, te költsed őt! Úgy Mint áradj szét az utcarengetegben forró tyúkleves a betegekben. — A színehagyott arcon légy a pír! S te szúrószemű, nyári, nyári dél. Te silbakolj az építőállványok Fölött, s vigyázz, hogy tégláit ne álmok 'S ne árnyak kössék, hanem vakolat, Hogy ami épül, legyen mint a kő, Oly ronthatatlan, s még a lucskos ősz se Lazítsa meg, s a tömör tél vésője Csorbán s görbén pattanjon róla le . . . S most jövel, döngicsélő délután! Engedd, hogy zúgó kaptárodból sárga Rajokban szálljon széjjel az országba Egy szorgalmas, szerelmes nemzedék — S ügyelj te est, te bodzaillatú. Hogy két fiú szülessék minden lányra, Akinek ház jutott, hadd legyen párja, Kit tovább ringat majd a nyári éj ! (Moszkva) ÖRKÉNY ISTVÁN