Új Idők, 1947 (53. évfolyam, 27-52. szám)
1947-07-05 / 27. szám - Bónyi Adorján: Tűnő élet / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok - Jankovich Ferenc: Kis versek / Versek
bocska ugrált. Odalépett Piroska és húzogatta kifelé a résből. Egy vékony láncocska volt az a fonál, a végén lógó fényes pedig, egy kis ezüst medáliura. A Szent Szűz arcképe van az egyik oldalán, a másikon meg három szó: «Halálunk óráján. Ámen». Jánostól, az uramtól kaptam még lánykoromban, azóta viselem. Itt van. con Avval benyúlt a keblébe és kihúzta a vékony lánfüggő érmecskét. Megcsókolta és ismét visszacsúsztatta. S akkor befejezte a történetet. — A kislányom addig kaparta, piszkálgatta, amíg eszébe nem jutott, hogy kinyissa a kemence fajtáját. Sikoltozva rohant ki az én kis angyalom, hívta a szomszédokat. Róvó Mari és Pálfi Miska húztak ki a fejemnél fogva. Hát egy kevéssé meg voltam már pörkölődve, az igaz, akárcsak a fácántyúk a rosszul forgatott nyári non. De úgy gondolom, a reumámnak mégis csak jót tett a forróság. Azóta nem szaggatja olyan erősen a térdeimet... Eddig van a történet. Az Úr kegyelme legyen velünk s a kifürkészhetetlen utakon járó irgalmasság. Kis versek MAGYAR KÖLTŐ (1944) Isten! míg szent képeddel, hitegetem a népet, e rabot: papíron az időjárás gyomlálja sírom... Te Isten, én meg költő maradok! EGY SZÉPASSZONYNAK Szeress szíved szerint! ... A gyűlölet csak holdsugár a jégcsapok felett, s bár angyalokat okádjon öled, ördög maradsz, ha Belzebub veled! TÁJ ÉS JÖVŐ Veréb ugrál a tarka abroszon, leányzó fekve őriz öt libát, halk térde közt (két ág között a som) kikandikál az új hold, új világ.. . A SZERETET Ne úgy szeress, hogy folyton megbocsáss, e szeretet majd gyűlöletbe vás; szeress szív nélkül, mint a sziklafok, hogy meg ne kelljen majd bocsátanod! A GYŰLÖLET Nem tud gyűlölni az, ki nem szeret, mert nincsen "árny a csillagok felett és nincsen fény az emberszív mögött. . . A gyűlölet maga a szeretet! FÉNY Egy enyves szóban röpke fogalom ... Míg gyémántangyal jár az ablakon, néger testvére, a fekete szén színe itt lappang a szoba szögén . .. JANKOVICH FERENC • Aki soha nem ette könnyek között a kenyeret, aki sohasem ült gondterhes éjszakákon sírva az ágyán, az nem ismeri az ősi hatalmakat. GOETHE * Nem a röppenő perc előnyeivel számolgató hideg okoskodást, amiről meg vagyon írva az Ember tragédiájában, hogy a cselekvésnek halála, hanem meleg érzelmet kíván a hazaszeretet. KOSSUTH LAJOS 2 T„ rr r | A uito elei írta: Bónyi Adorján CipyTight lij lück. Budapest, 1947. Huszonhetedik folytatás. Hogyne. Természetesen. Itthon marad. Még a Zeneiskolába se megy be holnap. A szobájában is csak azért tartózkodik, hogy néha egyet cigarettázzon. Vagy Ágnes azt képzeli róla, nem ugyanúgy szenved a fia miatt, mint ő? — Nem, dehogy is, látom, hogy szenvedsz — felelte Ágnes. De csak a fiáért? Ez a kérdés — gondolta utána, szánakozva, önmagát és a gyereket szánta. Vacsora után megszólalt a hallban a telefon. István szobájában volt, Ágnes lépett ki előbb, felvette a hallgatót. Női hang kereste Istvánt. Friss, fiatal női hang. Ágnes megismerte ezt a hangot. Keze görcsösen átszorította a hallgatót. Először arra gondolt, szó nélkül visszateszi a helyére. De ezzel nem intéz el semmit, nem hárít el semmmit. Beszólt az ura szobájába. Aztán visszament a helyére a gyerek mellé. Hallotta, amint István beleszól a telefonba, hallotta, amint aztán beviszi a szobájába. Milyen tapintatos , mosolygott keserűn. De nyilván nem jól húzta be sietségében a szobája ajtaját István, mert szavai, bár alig érthetőn, hallhatóak voltak. Ágnes tétován ácsorgott a gyerekszobában: érdemes? megtegye? Aztán mégis megtette: könnyedén, résnyire megnyitotta a gyerekszoba összekötő ajtaját. A harmadik szobából így világosan kivehetett ennyit:— Holnap... holnap este, jó, ott leszek. Lassan behúzta megint az ajtót. Holnap este ott lesz... Szíve apró, fájó ütésekkel verte a bensejét. Ott lesz... Hol? Nála, természetesen... Annál a lánynál. Most nagyon fáradt lett. Leült, egyszerre érezte a tegnap, az éjszaka, a mai nap minden izgalmát, álmatlanságát, erőfeszítését. És még valamit, nagyon határozottan: ez a rövid telefonbeszélgetés sorsdöntő volt, ez volt a fordulópont a lány és az ura közt fellángolt veszedelemben, ez a fordulópont az ő házaséletükben is. Ez a rövid, bizonyára izgatott beszélgetés, mely így végződött: ott leszek... De ő, majd holnap... Nos? A kisujját sem fogja megmozdítani ez ellen. Menjen, hívták, megígérte, legyen ott. Az ura jött be. — Beittem a telefont a szobámba, nehogy a gyereket a hangos beszéd zavarja, — magyarázta s várt, hunyorgó szemmel, elfojtva egy ásítást, teljes közömbösséget várt, hogy Ágnes meg fogja kérdezni, ki volt az. Ágnes az orvosságokat rendezte a kis asztalon, elfödte a lámpát éjszakára, hogy a beteg árnyékban legyen, s nem kérdezett semmit. A férfi az ajtónak támaszkodva nézte. — Menj be aludni ma éjszakára. Ma én fogok itt virrasztani — mondta ekkor, és részvét vagy még inkább szánalom volt a hangjában. Ágnes erről hallani se akart. István alkudozni kezdett, legalább váltsák egymást, féléjszakát pihenjen. Nem, erre sincs szükség. — Nem fogod bírni. Két éjszaka egymás után. Ágnes oldalról, pillanatig ránézett: — Fogalmad sincs róla, én milyen sokat kibírok. Suttogva beszéltek, mint mindig a beteg szobájában. Ágnes megint egyedül maradt a gyerekkel, a