Új Idők, 1948 (54. évfolyam, 1-26. szám)
1948-06-05 / 23. szám - Fekete István: Végtelen út / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
Copyright by ÜJ Idők IMS. Végtelesi út — Regény — Irta: Fekete István 23. közlemény Albert mégegyszer visszanézett a kocsiról, hátra tekintett a ponyva alá, hogy megvan-e minden, megtapogatta zsebében a különféle iratokat és ajánló leveleket, aztán megrántotta a gyeplőt: — Sietek, Monsieur és ne aggódjon, ha késnénk. A lovak parádésan felvágták fejüket, a hám megfeszült és egyszerre üres maradt az udvar és várakozó. Pipet erre az időre úgy emlékszik vissza, mintha csak ülne és azt számítaná, mikor érkezik vissza a kocsi, Albert, Cécile és — igen a — gyerek. Ez a gondolat kicsit távoli és álomszerű volt. Cécile után vágyott, de a gyereket nem tudta elképzelni, azt se, hogy egyáltalán van. Az események, az idegen világ, apja elmúlása, az idő, mintha ködöt leheltek volna a «Fekete hattyú» és Lőcse közé és mintha Albert is most ebben a valószínűtlen ködben járna. Hol lehet most — gondolta sokszor — és elképzelte az utat, a lovakat, Albertet, amint cseh, osztrák, bajor fogadásokkal veszekszik, de megy, megy paptól-papig, kolostortól-kolostorig, kocsmától-kocsmáig, luteránustólkatolikusig, de megy, amíg csak meg nem áll a «Fekete hattyú» udvarán, ahol nyár lesz már, mire odaér, s mire ide visszaesz. A gyerekek is elárvultan ténferegtek pár napig Albert után, de aztán Lizi keményen kézbevette a gyeplőt és az examen is megesett minden baj nélkül. Budenius úr megdicsérte őket, a Páter hümmögött, Lizi azt mondta, hogy szorgalommal többre is vihették volna, Pipet pedig nagy ebédet adott a vizsga örömére, ahol bort is ihattak. — Csak mértékkel, mértékkel — intette őket a Páter, de Aladár, az idősebbik, csak legyintett. i — Könnyű kis zsiger ez a szekszárdihoz képest... ne féltsen bennünket, Anselm bácsi. Nálunk senki se iszik vizet, mert a vízben kolera van és háromnapos hideglelés... — Ki mondta ezt a szamárságot? —•• [Édesapánk... — Bizonyára, nem úgy értette.• — nyelt egyet a Páter és Budeniusra nézett, aki kajánul mosolygott tányérjára. — Édesapánk nem igen iszik vizet — bizonyította a kisebbik Szőnyi-csemete — csak bort, három-négy pintet, ha egyedül van. —• És, ha nincs egyedül? — faggatta a gyereket Budenius a Páterre pislogva— Akkor többet. Szerencsére keveset van egyedül, mert, ha nincs vendég, nem marad otthon. — A vendégszeretet szép erény, ha nem viszik túlzásba — mondta Anselm atya kenetteljesen, aztán másról kezdett beszélni, mert félt, hogy még más furcsaságok is kiderülnek a Szőnyi-familáról, Budenius úr nagy gyönyörűségére. A bor azonban mégis bátorságot öntött Aladárba, mert később megkérdezte: — Ha Cécile néni megjön, azért mi visszajöhetünk ide, Péter bácsi? Pipernek megmelegedett a szíve. — Mindig visszajöhettek. — Akkor szüret — mondta Gyurka — csak most már jöjjön Anna néni, mert azért otthon is nagyon szeretünk lenni... — — — — — — — — Anna azonban késett, bár a fiúk öt templomtoronyból festék az ismerős kocsit. Amikor végre feltűnt — majd félórányi távolságban — úgy rohantak haza, hogy Lizi tante elfehéredett, azt gondolván, hogy ég a városháza— Jézusom, mi történt? — Jönnek! — üvöltött a két gyerek egyszerre és magyarul. — Ja — ocsúdott fel Lizi a magyar szóra — ja? Akkor mars mosakodni, ruhát kikefélni, hajat megfésülni és cipőt kitisztogatni. A berobogó kocsit azonban szerény tartózkodással fogadták, mert Lizi tante német, az előtt lehet ugrálni, de Anna néni előtt nem, az öreg János előtt pedig egyszerűen lehetetlen— A Csillag sántít — állapította meg Gyurka, átesve a meleg csókolódzáson, parolázva Jánossal.: — Silba lépett a büdös, de majd megorvoslom. Ilyen volt az anyja is, álomszuszék, aztán ha elbóbiskolt, belement a kútba is- Hogy vannak ifiúr egyébiránt ? — Mennék már haza, János bácsi! — Hát az öreg Madárijesztő, nem látom ... — Albert bácsi elment Franciaországba, Péter bácsi feleségéért. — A fenét, hát közelebb nem talált az úr? Ámbár úgy látom nagy a komaság, mert «bácsi» lett itt mindenki. Gyurka egy kicsit elszégyelte magát, de Aladár dühbe gurult. — Ezután majd írunk kendnek levelet, hogy kit szabad bácsizni..., de aztán válaszoljon kend, ha már azért jött, hogy megszóljon bennünket. Az öreg meghökkent. — Nono, hát nem értik meg már a hazai embert? Vagy ujján nagy urak lőttek, hogy tréfázni se szabad .. - persze, az oskola. Te meg János ökör vagy, még csak nem is ló ... ' uW/ Magyar író könyvnap előtt... és után Szecskó Tamás fejlécrajza 391 Itt hirdetett kiadványainkat hat havi részletfizetésre küldi könyvosztályunk