Új Idők, 1949 (55. évfolyam, 1-26. szám)

1949-02-26 / 9. szám - Justus Pál fordítása: Az utazás. Charles Baudelaire verse / Versek - Lyka Károly: Tüzek a tenger partján / Tanulmányok, bírálatok, ismeretterjesztő cikkek, útirajzok, kisebb elbeszélések

Tüzek a tenger partján itta Lyka Károly Hatalmas máglyákat raktak a tereken, meggyújtották és a város apraja-nagyja-a lángok és a parázs köré tele­jkedett, Hogy meggémberedett tagjaikat melengessék. Ez Nápolyban történt, amikor számos évvel ezelőtt éppen ott jártam és szemtanúja lehettem valaminek, amire valóban a legöregebb nápolyiak sem emlékeztek: havazni kezdett és havazott egész napon át. Óriási hótömeg eresz­kedett a nagy városra, a tengerparti sétatereken groteszk látvánnyá változott a délszaki növényzet: a datolyapálmák hóföveget kaptak, az embernyi muskátlibokrok és mirtusok görnyedeztek fehér permetük alatt, távol Capri szigetre úgy hatott, mintha úszó jégheggyé alakult volna, a­ Vezúv pedig­ gigantikus hókupaccá vált.­­ Benn a városban megakadt az élet. Megszűnt minden forgalom. A távíró- és telefon­drótok mind leszakadtak és összegubancolva hevertek az utcákon. Majdnem lehetetlenné vált a gyalogjárás is. A lejtős utcák sima lávakövezetén egyre-másra elvágódtak az emberek, mert senki sem taka­rította el a h­ótömeget. Az emberek dühösködve káromkod­tak, az asszonyok sírtak, mert nem tudták az­ ebédrevalót beszerezni. Teljes lett a felfordulás és senki sem tudta,­ hogy fog ez végződni. Kora este lementem a kikötő nagy terére, ahol hatal­mas máglya lángolt. A lobogó lángok rőt csíkokat festettek az arcokra, visszfényük táncot járt a messzire elfekvő havon, a házak falán, az erre-arra bukdácsoló fekete em­bereken, a fekete gyerekeken, igazi boszorkány tánc képe. Ekkor történt, hogy néhányan elhozták otthonról a gitárt, vagy a mandolint, utánuk egyre többen. A nagy tömegben itt is, ott is, megpendültek a húrok,, fölhangzott a dal. És akik az imént még sopánkodtak és átkozódtak, s most a dal fölcsendülésére elhallgattak, majd maguk is nótázni kezdtek. A kétségbeesést egyszerre vidámság vál­totta fel, mindenki megfeledkezett a nap keserves bajairól, vidám tréfálkozás, csipkedés szállt csoportról csoportra. Padokat rögtönöztek, székeket hoztak a közelből, előke­rültek otthonról vagy a kocsmából a szalmafonatos boros palackok és jókedvű csicsergés, nótázás szállt szájról szájra. Eltűnt minden, ami a nap keserveire emlékeztetett. Hajnalig tartott a nagy mulatozás, magam is ott ma­radtam, mert semmi kedvem sem volt jéghideg, kőpadlós, egyszerű ablakos szobámban dideregni. De itt marasztalt mást is: a csoda, amelyet a dal művelt ebben az embertömegben. Sohasem láttam még nótázás hasonló hatását ezernyi ember körében. A legkesergőbb végletből ujjongó kedvre tudta bírni az emberek tömegét. Ezt semmi más fogással sem lehetett volna elérni. Itt pedig elég volt hozzá egy pár mandolin, egy pár gitár, egy pár dal. Kis rőzsetüzek égtek a tirréni tenger fövenyén, halá­szok kezelték parazsuk felett a bográcsot. A tenger szelíden mosogatta a fövenyt,, kirakosgatott a szélére kagylót, csi­gát, zöld tengeri salátát, bíbor moszatokat, mint a gyermek, amikor lefekvés előtt szépen rendbe rakta Alkonyodni kezdett, egy pár öreg halász még játékszereit, foltozgatott egyet-mást a hálóján, a fiatalabbjuk a vacsora körül se­rénykedett. Itt mindenki a tengerrel él, a tengernek él, vele fárad, vele álmodik. Pár hétre engem is ideláncolt­ a halásztelep érdekes élete. Esténként közéjük telepedtem, egy kis bor szorosabbra fűzte a barátságot. Ilyen szelíd­ estén a rőzsetüzek mellett hol ez, hol az nótára és szállt a dal a messzi tenger fölé. Városi nóták gyújtott voltak, amilyeneket a közeli Róma kocsmáinak vándor énekeseitől mandolin pengetése mellett oly gyakran hallani. Hangu­latos, kedves apróságok, különösebb érdekesség nélkül, ide mégis jól illettek. Egészen más fordulatot vett a dolog, amikor vacsorázás után, este, már nem volt semmi tennivaló s jóllakottan heverésztek a fövenyen. Ilyenkor hallottam először azokat a dalolt rögtönzéseket, amelyek nem hasonlítottak semmi­féle városi nótához, hanem ott a tenger csillagfénye alatt születtek. Hosszan elnyújtott, majd közben rövid staccatókba fogott melódiafélék voltak, különösebb tagolás nélkül, rit­musuk egészen szabad, de mégis érezhető volt. A hang lemelkedése és lejtése szűk skálán mozgott. A kapásból kitalált szöveg egészen lírai, a bárka, a vitorla, vihar vagy szélcsend váltakozott a motívumaiban. Alig, hogy az egyik regény befejezte, ugyanilyen módon szólalt meg a másik. Upró évődéseket szőtt bele, mire az első hamar rákapott s egy ideig válaszok és vis­zonválaszok váltogatták egymást, a dal szárnyain. Volt valami ősi­, keresetlen vonás ezekben a hirtelenül támadt énekekben,­­igazi líra, minden csiszoltságtól mentesen, a lélek mélyé­ből elé szállt érzések, indulatok egyesültek bennük egy­ kezdetleges melódia-füzérré. Nápolyban keserves bajok után adta meg az életkedvet a dal. Itt, a halászfaluban a napi nehéz munka után rőzsetűz mellett váltotta ki a dal a lélek mélyében szuny­o­nyadó érzelmeket. Lógósok végnapjai :­­ Szecskó Tamás fejlécrajza Az utazás — Charles Baudelaire — Halál, vén kapitány, röpíts a tengeren, vagy messzire, halál, az éj sötét ivén. A tenger és az éj fekete-fénytelen, de szívünkben, tudod, valami furcsa fény, szívünkben fáj a fény, agyunkban ég a láng, lelkünkben mardosó a távol vágya-mérge; mindegy, hová viszel, pokol, menny vár-e ránk, de vár reánk az Üj. Röpíts a messziségbe! JUSTUS PAL fordítása «A jó házikonyha» 2-ik füzetét mai számunkhoz mellékeljük mindazok számára, akik a 3.— Ft-os önköltségi árat kifizették . 133

Next