Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)

1954-12-11 / 98. szám

k k 4 — K­eletszlovákia egyik kis falujában Csarnokon, jártam valamikor 1935-ben református felekezeti iskolába. Az egytantermes iskola rozoga épületé­nek ablakai szomorúan néztek ki az utcára és a régi kopott padok között hatvanan-hetvenen is szorongtunk. Tél idején nem egyszer ültünk nagy­abátban az iskolában­, mert nem volt mivel fűteni. H­osszú időkre emlékezetembe véső­dött e történet, amelyet ma is ma­gam előtt látok, mintha tegnap tör­tént volna. A tanítónk leleményessége határtalan volt. Fát vágatott a pa­rasztgyerekekkel, cigarettáért küldöz­gette őket, minden reggel nekünk kellett begyújtani a lakása kályhájába és még azt is kifundálta, hogy tél idején minden gyerek két hasáb fát hozzon az iskolába, melyből aztán maga is fűtött. Egy alkalomkor Elek Pista osztálytársam fa nélkül jött az iskolába. — Hát te miért nem hoztál fát, kérdezte tőle szigorúan a tanítónk. — Mert otthon sincs, tanító úr, — felelte szégyenkezve, majdnem sírva Pista. — Hát nem tudsz keríteni valahol, te lusta? — A szomszédunknak sincs, az is most ment az erdőbe, reggel. — Hát máshonnan keríts, te ügyet­len fráter. Ha a többiek tudnak hoz­ni, akkor te is hozzál. — De a tízparancsolatban az van, hogy ne lopj — felelte Pista félve. — Nem mondtam én, hogy lopjál, te taknyos, még engem fogsz taníta­ni, te büdös kölyke! E­lőkerült a nádpálca s a tanító bi­zony alaposan elnaspágolta szegény­­ Pista fenekét, kinek nem segített a jajgatás sem. — Most aztán mars haza, s mondd meg apádnak, hogy fa nélkül nem jöhetsz az iskolába. P­ista elment, két-három napig oda se nézett az iskolának. Apja örült, hogy fia segített neki valamit, bánta is ő, hogy nem jár iskolába, úgysem tanult ott sokat, legalább nem kop­tatja hiába a cipőt, amire a sokgyer­mekes családban nemigen került pénz. De nem sokáig örülhetett, mert a tanító feljelentette, hogy nem enge­dik a fiút iskolába és ezért pénzbün­tetésre ítélték. Nehéz volt ezt neki kifizetni, mert abban az időben sze­gény embernek egy büdös vasa sem volt feleslegese. Negyednapra eljött Pista az iskolába és a madzaggal megkötött könyve mellett négy hasáb fát hozott magával. Rögtön ki is je­lentette a többieknek, hogy ő most s­ályha mellett akar ülni, mert több hasáb fát hozott mint a többftf és neki nincs meleg téli ruhája. — No látod, — mondotta a tanító, — tudsz te keríteni, ha akarsz. Hon­nan szerezted a fát? — A báró erdejéből hoztam, este v­oltam érte apával, hogy a kerülő meg ne lásson. így történt pontosan és ez akkor jutott eszembe, amikor nemrég meg­látogattam a párkányi 11 éves ma­gyar nyelvű iskola növendékeit. * * * A hatalmas korszerű kétemeletes iskolába büszkén léptem be. Ezt már a mi kormányrendszerünk építtette dolgozó parasztjaink és munkásaink gyermekeinek. Ennek az iskolának növendékei már mit sem tudnak a szé­gyenletes múltról és sohasem fogják m­i azt, amit szüleik átéltek isko­­láséveik ideje alatt. A hosszú tiszta folyosókon elkerített öltözőkben van­nak felakasztva a kabátok és letéve a cipők. A tanulók csak papucsban léphetnek be a nagy,, egészséges, vi­lágos parkettes központi fűtéses tan­termekbe. Mindenütt a legnagyobb rend uralkodik és a tanulók fegyel­m­ezetten betartják a rendet, melyre tanáraik nevelik. Hatalmas tornate­rem, olvasószoba, a tantermek előtt előszoba, szép korszerű iskolabútorral berendezve. A kényelmes padokban kettesével ülnek a diákok és csend­ben figyelik a tanár előadását. A földszinten konyha, ebédlő, az első emeleten földrajzi, fizikai szertár. Nem is volt annyi időm, hogy alapo­san körülnézzek ebben a gyönyörű is­kolában. Nemrég, 1953 novemberében költözött át ide a 11 éves magyar­­nyelvű iskola, mely azelőtt hat külön­böző épületben volt elhelyezve. Kor­mányunk és pártunk ma ugyanolyan g­ondoskodást szentel magyar anya­nyelvű diákjainknak, mint más nem­­zetiségűeknek. Népi demokratikus ha­zánkban nincs ma már különbség ma­gyar, cseh, szlovák vagy ukrán nem­zetiségű dolgozóink között mert mindnyájan egy célért, egy úton ha­ladunk a gazdagabb jövő felé. E ha­talmas új iskola konkrét bizonyítéka ennek. Az iskola mellett nemrég épült fel egy korszerű diákotthon 90 tanuló részére, akik vidékről jöttek ide ta­nulni Ezt a diákotthont éppen de­cember 1-én adták át a diákok hasz­nálatára. A magyar nyelvű 11 éves is­kolában 633 tanuló tanul 12 osztály­ban és ezenkívül még két távhallgató osztály is van a dolgozók részére. Mennyi mindent lehetne még erről az iskoláról írni, amelyhez hasonló, csak Szlovákiában, 163 épült 1953-ig. D­e nézzünk be az egyik osztályba, hogy mikép is folyik a tanítás. Dr. Bencsik Jenő az iskola igazgatója ve­zet minket végig az épület különböző termein. A 9. B. osztályba léptünk be. A fiúk és lányok illedelmesen fel­állnak és köszöntenek bennünket. Steiner Márta, fiatal tanítónő éppen vegytant tanít, együtt él ő is az is­kola növendékeivel, mert hisz még ő is a CsISz-be tartozik, ahol aktívan kapcsolódott be a­­ munkába. Moso­lyogva mutatja az osztály legjobb ta­nulóit, akikre nagyon büszke. Az első padban ott ül a búcsi Szabó Lajos szövetkezeti kovács fia, Zoli, aki 620 korona ösztöndíjat kap az államtól. Ki is akarja érdemelni az állam gon­doskodását és félévi bizonyítványában néhány tantárgyból, amelyekből gyen­ge, javítani szeretne. Mellette ül Ré­vész János ebedi szövetkezeti tag fia Jancsi, aki szintén kap az államtól 460 korona ösztöndíjat. A történelmet szereti a legjobban, ebből egyese van. Szülei, akik eddig 400 munkaegységet dolgoztak le a szövetkezetben most fognak építeni kétszobakonyhás-für­­dőszobás új házat, amelyhez már megvan az anyag is, a cserép is, amit a szövetkezet szerzett be részükre. Amióta itt van és itt étkezik az is­kolában, négy kilót hozott. De nem­csak ő, hanem a többi tanuló is, akik az iskolában étkeznek. Körülbelül két­száznegyvenen. Mind ilyen pirosarcú egészséges, fiú és lány. Vannak itt a zselizi, lévai, párkányi járásból diá­kok. Többnyire munkások és dolgozó parasztok, szövetkezeti tagok gyerme­kei. Itt ül Kiss Marika, akinek édes­apja bányász Novákiban. — Nekem az édesanyám is itt volt és megkóstolta az ebédet is, ami na­gyon ízlett neki. Ilyen koszt csak ott­hon van. A földrajzi szertár vezetője, Brigán Dezső tanár mutatja nekünk a külön­böző térképeket. — Ezt én diákjaimmal készítettem — mutat rá Csehszlovákia és az ös­­­szes világrészek plasztikus, gipszből készült térképeire. — így jobban megértik és megtanulják a földrajzot a diákjaim. A­rca elárulja, hogy meg van­ eléged­ve a munkájával, az új iskolával és diákjaival. Még az ebédlőt és a kony­hát néztük meg. Éppen nagy darab fasírozottakat sütöttek a diákok ré­szére. Az étlapban, amelyet a sza­kácsnő és a diákok dolgoznak ki kö­zösen, nagyon sokféle eledel volt fel­tüntetve. A tanulók napi ötszöri ét­kezésre kapnak mézeskenyeret, vajas­­k­­nyeret, kakaót, szőlőt, süteményt, almát. Ebédre jó leveseket, húsos eledeleket, bőségben, melyet sokan el sem bírnak fogyasztani. Lent a föld­szinten Bohák Olga szlovák nyelvsza­kos tanárnő mutatja meg a könyvki­állítást. Második éve tanít ő is és Steiner elvtársnő is és nagyon szere­tik szakmájukat. Jól működik a CsISz-szervezet, öröm itt dolgozni, — mondják mindketten. A­z iskola altisztje Bulykó János ki­sér ki minket az utcára. Öt gyermeke közül három itt, ebben az isk­olában tanul Neki talán még nehezebb sorsa volt, mint a szegény Elek Pistának mert ő iskolába is járt hanem 12 éves korától egy majorba ment­­ a cselédnek. H­orváth Sándor Oi mosót AZ ÚJ ISKOLÁBAN A régi iskola szabó Zoli, meg Révész János, Tanítás után D 1954. december 11. OROS LÁSZLÓ: Meg­j­egy­zések kezdő verselőkhöz Az 1945—1948 februárjáig eltelt négy esztendő a szlovákiai magyar kultúrálét és irodalom ködös télvégét jelentette. Azonban gyengének bizo­nyul ott a tél, ahol már közeledik a tavasz. A munkásosztály februári győzelme pusztulást hozott a törté­nelem, gonosz sáfáraira, de áldást az igaz embernek, az elvetett magnak, mindennek, ami élni, virulni, fejlőd­ni akar A várakozás, a tűrés, a visszahúzó­dás éveit felváltotta az építeni—al­­kotni akarás lelkülete. 1948 februárjával kezdődnek a ma­gyar irodalmi élet éledésének első napjai. Ha zsengén is, megindul a rügyfakadás, a szárbaszökkenés kor­szaka szocialista kultúránkban• A megváltozott élet versekben hozza meg első gyümölcsét. A sötét múlt, a szegénység, a megaláztatás, s ezzel szemben a születő jelen ereje, hazánk tájainak megismerée és birtokbavé­tele a béke magjának százezrek szí­vébe plántálása, ezek a húrjai Dénes György első verseinek s „Magra vár a föld” című verseskötetének. A múlt által gúzsbakötött ember érzéseit, a munkatárs, az elvtárs sze­­retetét, a hű kedvest, feleséget el­árasztó szerelmet, munkás és paraszt­anyák alakját körülvéve a gyermeki rajongást, az otthonunkat védő ka­tona büszke érzését öntik gazdagon gyöngyöző verssorokba Gály Olga, Bábi Tibor ( Ez a te néped) Török Elemér, Ozsvald Árpád és Veres Já­nos (Három fiatal költő). Fiatal szo­cialista líránk évről-évre színesebb képet, gazdagabb csokrot köt Szlová­­kai magyar dolgozóinak építéséből, bánatából és öröméből. Az említett költőkön kívül azon­ban sok nehézkezű munkás és pa­­rázt, szerelmes diák és lelkes tanító nyúl toll után, hogy versekbe öntse érzéseit­, élményeit, emlékeit, vágyait- Ezek a fiatal próbálkozók gyakran keresik fel költeményeikkel újságja­inkat, tőlük türelmes vezetést, ta­nácsot, avagy írásuk közlését várva. Ilyen fiatal próbálkozók egész kötet­re való verse van most a kezemben t Firkas Zoltán, Csurilla József, He­­lembai Barnabás, Réti József, Német Sándor, Paksi László, Mózes Sándor, Nagy Lajos, Molnár István, Horváth Ferenc, Pető Éva stb-stb. és még egy egész sor név.) Nincs szándékomban valamilyen el­méletet felállítani. EZz nemcsak sze­rénytelenség, hanem ostobaság is len­ne tő­lem. Minden író, költő, kritikus különböző módon szemléli az irodal­mat, más más módon ír, és éli át az alkotás folyamatát. Majakovszkij egy ízben ezt mondta: „Semmi sza­bályt nem ismerek arra nézve, hogyan lehet valaki költővé. Ilyen szabályok egyáltalán nincsenek.” Mint az iro­dalommal foglalkozó ember csak ar­ról akarok írni, milyen fogyatékossá­gokat látok a kezdők verseiben, s mi a továbbjutás, a fejlődés útja. Ha az írt Ifjúság szerkesztőségéhez be­küldött verseket elolvassuk, nagyon sok azonos témájú költeménnyel ta­lálkozunk. Különösen sok a politikai témájú írás, amelyek szocialista éle­tünk munkájával, építésével foglal­koznak. Mint pld: „Beérett már a földeken", „Ifjúság falujánál”, „Az én szép . . • „Új élet”, „Egy csillag, amely fénylik”, „Októberi Forrada­lom", „Új Ifjúság”, stb. A versek második témaköre, a természet a szü­lőföld, pl. „Tavasz”, „Tavaszi dal”, „Tavasz közeledik", „Itt a tavasz", „Az én falum”. A harmadik témacso­port verseinek ihletője a szerelem. Ilyenek pl. „Rózsát küldök”, „A li­getben”, „Amerre te vagy”, „Barna kislány”, „Ó lány”. Természetesen akadnak verscímek e témakörön kí­vül is, de csekély számban, mint: „Szeresd a gyermeket”, „Kicsi han­gya”, „A család szeme fénye”. Mit bizonyít mindez? Azt, hogy az említett versek írói mind olyan témát, érzést, emléket, vágyódást igyekeznek versbe foglalni, amelyben maguk is benne élnek, amivel leg­közvetlenebb kapcsolatuk van. Pl. a felszabadulás óta saját életünkben környezetünkben lejátszódott válto­zást, növekedést, szerelmi élményt, egy megkapó természeti képet, avagy a születőid kedves otthonias ízet.. Érdekes megfigyelni, hogy a versek­nek csak kis része nyúl a családi é élet, vagy bonyolultabb emberi vi­­szofiyok érzések ábrázolásához. Hogy ez így van, az nagyon természetes. Az írók, költők első írásai saját éle­tüket,­­ hangulatukat vagy közvetlen környezetüket örökíti meg. Ezt látjuk a kezdő versírók­nál is. Mégis mi magyarázza azt, hogy ennek ellenére verseik sablonosak, színtelenek, frázisszerűen hatnak? Nizzük meg ezt a kérdést közelebb­ Egri Viktornak a „Fáklya” ok­­tóberi számában egy cikke jelent meg „Levél a fiatal költőhöz” cím­mel. E levél az irodalmi alkotás fo­lyamatában első helyen hangsúlyozza az élmény, az átélés fontosságát. „Csak akkor vedd a tollat a kezedbe, ha belső kényszer hajt és úgy érzed, hogy szavaidat valami megdöbbentő érzés hevíti, amit másokkal közölnöd kell’. Az élmény, az átélés, a vers­írás abc-jének első betűje, a versírás élesztője. Ez az élmény, tartalom és átélés hiányzik a fiatal próbálkozók írásaiból. Hiába veszik témájukat a saját életükből, a környezetükből, a választott téma még korántsem je­lez átélést, legalább­is ebben az eset­ben nem. Beszélhetünk-e átélésről az alábbi sorok írójánál? Amerre szemed tekint, amerre fordítod fejed. Vidám munka pezsdül mindenütt, új élet Falvainkban, hol a múltban csak nyomor, kín termett Tervszerű gazdálkodás, új házak épülnek. Míg régen a földműves küzdött, hogy meglegyen családja számára a napi kenyere. Ma villany, rádió, mozi, könyvek ezre. Amiről a múltban csak álmodni lehetett. Vájjon e sorok íróját valami belső kényszer fűtötte, hogy nyolc egyen­lőtlen sorba sűrítse a falu életében végbement változást? Bizonyára nem, mert sehogy sem érezzük azt. Míg az író ember nem érzi saját derekán a paraszti élet fáradságát, kezében a kapanyél szorítását s nem feszíti a paraszti mindennap öröme, nem születhet tollából igaz szívet dobogtató vers. írása úgy hat, mint egy kívül­álló szemlélő Ez a betegség hangulati benyomása, szorongatja a többi kezdőt is. A beküldött versek nagy­része inkább nevezhető krónikának, vagy prózában írt versnek, mint köl­teménynek. Hiányzik a vers szíve, az átélés. Leírják a tavaszt, a berre­gő traktort, az arató parasztokat stb. Azonban tudnunk kell, hogy a vers többet jelent egyszerű leírásnál, fel­sorolásnál. Egy-egy költeménynek az ad művészi értéket, hogy jó, vagy gonosz emberi érzést, szép vagy ba­rátságtalan tájat művészi képekben fejez ki. Vegyünk egy példát: Petőfi „A Tisza” című verséből:­­ r 1 Nyári napnak alkonyulatánál Megállok a kanyargó Tiszánál Ott, ahol a Kis-Túr siet beléje Mint a gyermek anyja kebelére. Egyszerű, mégis megkapó költői kép. Tulajdonképpen Petőfi is leír. Nem tesz egyebet, mint meghatá­rozza, hol áll? (A Kis-Túr és a Ti­sza összefolyásánál.) De ez a hely­megállapítás egy szélesen táruló, gyö­nyörű költői képben történik. Mit láthatunk a felhozott példá­ból? Egy gondolatot fejez ki Petőfi egy képben. Nem zsúfolt, de nem is hiányos. Mire tanít ez? Elsősorban arra, hogy kezdő költőink egy-egy strófába ne akarjanak sok gondola­tot szorítani. A költő gondolatainak szabályos elosztására szinte iskolapél­daként kínálkozik Petőfi „Alföld” című verse, ahol minden strófa az alföldi táj egy-egy mozzanatát fejezi ki megkapó költői képekben. A költői képek nagyon szép pél­dáival találkozunk a szlovákiai ma­gyar költőknél is. Pl. Ozsvald Árpád „Nyári zápor” című költeményében: A hegyekre ráültek a felhők, mint pajkos gyerekek apjuk nyakára, mint vén mostoha fésülte az erdőt a haragos szél, s eső hullt nyomába. Ne legyünk restek és ne szégyel­lünk foglalkozni a magyar költészet nagy alakjaival (Petőfi, Arany, Ady). Igyekezzünk minél többet meríteni ebből a kiapadhatatlan aranybányá­ból. A fiatal költők nem egyhamar ta­lálják meg igazi hangjukat. keres­gélnek és első verseik hangja több­nyire kölcsönvett hang. Nem utánzás ez, hanem szükségszerű folyamodás a már meglévőhöz. Az első léptek kitaposott, utakon indulnak el. Hisz Petőfi is egy darabig a kitaposott ösvényen jár. Az első Petőfi versek hangja kölcsönvett hang. Nem az övé, hanem a kor nagy magyar költőié: Vörösmartyé, Kölcseyé, Bajzáé. Első verseiben még a szalonköltők hangján is szól. Még ilyenf­éle kifejezéseket használ [UNK] „A kellemgazdag ifjúságnak elhal a bájvirulata”. Petőfi sora ez? Inkább a Bajza művébe illenék. De Petőfi gyorsan elfogja magától vetni ezeket az idegen hangokat. A kita­posott úton való elindulást láthatjuk pl. Dénes György egyes verseiben (József átll’a hatás) anélkü­l hogy ez költészetének é­tekét bármiben is csökkentené. (Folytatás következik 1

Next