Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)
1954-12-11 / 98. szám
k k 4 — Keletszlovákia egyik kis falujában Csarnokon, jártam valamikor 1935-ben református felekezeti iskolába. Az egytantermes iskola rozoga épületének ablakai szomorúan néztek ki az utcára és a régi kopott padok között hatvanan-hetvenen is szorongtunk. Tél idején nem egyszer ültünk nagyabátban az iskolában, mert nem volt mivel fűteni. Hosszú időkre emlékezetembe vésődött e történet, amelyet ma is magam előtt látok, mintha tegnap történt volna. A tanítónk leleményessége határtalan volt. Fát vágatott a parasztgyerekekkel, cigarettáért küldözgette őket, minden reggel nekünk kellett begyújtani a lakása kályhájába és még azt is kifundálta, hogy tél idején minden gyerek két hasáb fát hozzon az iskolába, melyből aztán maga is fűtött. Egy alkalomkor Elek Pista osztálytársam fa nélkül jött az iskolába. — Hát te miért nem hoztál fát, kérdezte tőle szigorúan a tanítónk. — Mert otthon sincs, tanító úr, — felelte szégyenkezve, majdnem sírva Pista. — Hát nem tudsz keríteni valahol, te lusta? — A szomszédunknak sincs, az is most ment az erdőbe, reggel. — Hát máshonnan keríts, te ügyetlen fráter. Ha a többiek tudnak hozni, akkor te is hozzál. — De a tízparancsolatban az van, hogy ne lopj — felelte Pista félve. — Nem mondtam én, hogy lopjál, te taknyos, még engem fogsz tanítani, te büdös kölyke! Előkerült a nádpálca s a tanító bizony alaposan elnaspágolta szegény Pista fenekét, kinek nem segített a jajgatás sem. — Most aztán mars haza, s mondd meg apádnak, hogy fa nélkül nem jöhetsz az iskolába. Pista elment, két-három napig oda se nézett az iskolának. Apja örült, hogy fia segített neki valamit, bánta is ő, hogy nem jár iskolába, úgysem tanult ott sokat, legalább nem koptatja hiába a cipőt, amire a sokgyermekes családban nemigen került pénz. De nem sokáig örülhetett, mert a tanító feljelentette, hogy nem engedik a fiút iskolába és ezért pénzbüntetésre ítélték. Nehéz volt ezt neki kifizetni, mert abban az időben szegény embernek egy büdös vasa sem volt feleslegese. Negyednapra eljött Pista az iskolába és a madzaggal megkötött könyve mellett négy hasáb fát hozott magával. Rögtön ki is jelentette a többieknek, hogy ő most sályha mellett akar ülni, mert több hasáb fát hozott mint a többftf és neki nincs meleg téli ruhája. — No látod, — mondotta a tanító, — tudsz te keríteni, ha akarsz. Honnan szerezted a fát? — A báró erdejéből hoztam, este voltam érte apával, hogy a kerülő meg ne lásson. így történt pontosan és ez akkor jutott eszembe, amikor nemrég meglátogattam a párkányi 11 éves magyar nyelvű iskola növendékeit. * * * A hatalmas korszerű kétemeletes iskolába büszkén léptem be. Ezt már a mi kormányrendszerünk építtette dolgozó parasztjaink és munkásaink gyermekeinek. Ennek az iskolának növendékei már mit sem tudnak a szégyenletes múltról és sohasem fogják mi azt, amit szüleik átéltek iskoláséveik ideje alatt. A hosszú tiszta folyosókon elkerített öltözőkben vannak felakasztva a kabátok és letéve a cipők. A tanulók csak papucsban léphetnek be a nagy,, egészséges, világos parkettes központi fűtéses tantermekbe. Mindenütt a legnagyobb rend uralkodik és a tanulók fegyelmezetten betartják a rendet, melyre tanáraik nevelik. Hatalmas tornaterem, olvasószoba, a tantermek előtt előszoba, szép korszerű iskolabútorral berendezve. A kényelmes padokban kettesével ülnek a diákok és csendben figyelik a tanár előadását. A földszinten konyha, ebédlő, az első emeleten földrajzi, fizikai szertár. Nem is volt annyi időm, hogy alaposan körülnézzek ebben a gyönyörű iskolában. Nemrég, 1953 novemberében költözött át ide a 11 éves magyarnyelvű iskola, mely azelőtt hat különböző épületben volt elhelyezve. Kormányunk és pártunk ma ugyanolyan gondoskodást szentel magyar anyanyelvű diákjainknak, mint más nemzetiségűeknek. Népi demokratikus hazánkban nincs ma már különbség magyar, cseh, szlovák vagy ukrán nemzetiségű dolgozóink között mert mindnyájan egy célért, egy úton haladunk a gazdagabb jövő felé. E hatalmas új iskola konkrét bizonyítéka ennek. Az iskola mellett nemrég épült fel egy korszerű diákotthon 90 tanuló részére, akik vidékről jöttek ide tanulni Ezt a diákotthont éppen december 1-én adták át a diákok használatára. A magyar nyelvű 11 éves iskolában 633 tanuló tanul 12 osztályban és ezenkívül még két távhallgató osztály is van a dolgozók részére. Mennyi mindent lehetne még erről az iskoláról írni, amelyhez hasonló, csak Szlovákiában, 163 épült 1953-ig. De nézzünk be az egyik osztályba, hogy mikép is folyik a tanítás. Dr. Bencsik Jenő az iskola igazgatója vezet minket végig az épület különböző termein. A 9. B. osztályba léptünk be. A fiúk és lányok illedelmesen felállnak és köszöntenek bennünket. Steiner Márta, fiatal tanítónő éppen vegytant tanít, együtt él ő is az iskola növendékeivel, mert hisz még ő is a CsISz-be tartozik, ahol aktívan kapcsolódott be a munkába. Mosolyogva mutatja az osztály legjobb tanulóit, akikre nagyon büszke. Az első padban ott ül a búcsi Szabó Lajos szövetkezeti kovács fia, Zoli, aki 620 korona ösztöndíjat kap az államtól. Ki is akarja érdemelni az állam gondoskodását és félévi bizonyítványában néhány tantárgyból, amelyekből gyenge, javítani szeretne. Mellette ül Révész János ebedi szövetkezeti tag fia Jancsi, aki szintén kap az államtól 460 korona ösztöndíjat. A történelmet szereti a legjobban, ebből egyese van. Szülei, akik eddig 400 munkaegységet dolgoztak le a szövetkezetben most fognak építeni kétszobakonyhás-fürdőszobás új házat, amelyhez már megvan az anyag is, a cserép is, amit a szövetkezet szerzett be részükre. Amióta itt van és itt étkezik az iskolában, négy kilót hozott. De nemcsak ő, hanem a többi tanuló is, akik az iskolában étkeznek. Körülbelül kétszáznegyvenen. Mind ilyen pirosarcú egészséges, fiú és lány. Vannak itt a zselizi, lévai, párkányi járásból diákok. Többnyire munkások és dolgozó parasztok, szövetkezeti tagok gyermekei. Itt ül Kiss Marika, akinek édesapja bányász Novákiban. — Nekem az édesanyám is itt volt és megkóstolta az ebédet is, ami nagyon ízlett neki. Ilyen koszt csak otthon van. A földrajzi szertár vezetője, Brigán Dezső tanár mutatja nekünk a különböző térképeket. — Ezt én diákjaimmal készítettem — mutat rá Csehszlovákia és az összes világrészek plasztikus, gipszből készült térképeire. — így jobban megértik és megtanulják a földrajzot a diákjaim. Arca elárulja, hogy meg van elégedve a munkájával, az új iskolával és diákjaival. Még az ebédlőt és a konyhát néztük meg. Éppen nagy darab fasírozottakat sütöttek a diákok részére. Az étlapban, amelyet a szakácsnő és a diákok dolgoznak ki közösen, nagyon sokféle eledel volt feltüntetve. A tanulók napi ötszöri étkezésre kapnak mézeskenyeret, vajasknyeret, kakaót, szőlőt, süteményt, almát. Ebédre jó leveseket, húsos eledeleket, bőségben, melyet sokan el sem bírnak fogyasztani. Lent a földszinten Bohák Olga szlovák nyelvszakos tanárnő mutatja meg a könyvkiállítást. Második éve tanít ő is és Steiner elvtársnő is és nagyon szeretik szakmájukat. Jól működik a CsISz-szervezet, öröm itt dolgozni, — mondják mindketten. Az iskola altisztje Bulykó János kisér ki minket az utcára. Öt gyermeke közül három itt, ebben az iskolában tanul Neki talán még nehezebb sorsa volt, mint a szegény Elek Pistának mert ő iskolába is járt hanem 12 éves korától egy majorba ment a cselédnek. Horváth Sándor Oi mosót AZ ÚJ ISKOLÁBAN A régi iskola szabó Zoli, meg Révész János, Tanítás után D 1954. december 11. OROS LÁSZLÓ: Megjegyzések kezdő verselőkhöz Az 1945—1948 februárjáig eltelt négy esztendő a szlovákiai magyar kultúrálét és irodalom ködös télvégét jelentette. Azonban gyengének bizonyul ott a tél, ahol már közeledik a tavasz. A munkásosztály februári győzelme pusztulást hozott a történelem, gonosz sáfáraira, de áldást az igaz embernek, az elvetett magnak, mindennek, ami élni, virulni, fejlődni akar A várakozás, a tűrés, a visszahúzódás éveit felváltotta az építeni—alkotni akarás lelkülete. 1948 februárjával kezdődnek a magyar irodalmi élet éledésének első napjai. Ha zsengén is, megindul a rügyfakadás, a szárbaszökkenés korszaka szocialista kultúránkban• A megváltozott élet versekben hozza meg első gyümölcsét. A sötét múlt, a szegénység, a megaláztatás, s ezzel szemben a születő jelen ereje, hazánk tájainak megismerée és birtokbavétele a béke magjának százezrek szívébe plántálása, ezek a húrjai Dénes György első verseinek s „Magra vár a föld” című verseskötetének. A múlt által gúzsbakötött ember érzéseit, a munkatárs, az elvtárs szeretetét, a hű kedvest, feleséget elárasztó szerelmet, munkás és parasztanyák alakját körülvéve a gyermeki rajongást, az otthonunkat védő katona büszke érzését öntik gazdagon gyöngyöző verssorokba Gály Olga, Bábi Tibor ( Ez a te néped) Török Elemér, Ozsvald Árpád és Veres János (Három fiatal költő). Fiatal szocialista líránk évről-évre színesebb képet, gazdagabb csokrot köt Szlovákai magyar dolgozóinak építéséből, bánatából és öröméből. Az említett költőkön kívül azonban sok nehézkezű munkás és parázt, szerelmes diák és lelkes tanító nyúl toll után, hogy versekbe öntse érzéseit, élményeit, emlékeit, vágyait- Ezek a fiatal próbálkozók gyakran keresik fel költeményeikkel újságjainkat, tőlük türelmes vezetést, tanácsot, avagy írásuk közlését várva. Ilyen fiatal próbálkozók egész kötetre való verse van most a kezemben t Firkas Zoltán, Csurilla József, Helembai Barnabás, Réti József, Német Sándor, Paksi László, Mózes Sándor, Nagy Lajos, Molnár István, Horváth Ferenc, Pető Éva stb-stb. és még egy egész sor név.) Nincs szándékomban valamilyen elméletet felállítani. EZz nemcsak szerénytelenség, hanem ostobaság is lenne tőlem. Minden író, költő, kritikus különböző módon szemléli az irodalmat, más más módon ír, és éli át az alkotás folyamatát. Majakovszkij egy ízben ezt mondta: „Semmi szabályt nem ismerek arra nézve, hogyan lehet valaki költővé. Ilyen szabályok egyáltalán nincsenek.” Mint az irodalommal foglalkozó ember csak arról akarok írni, milyen fogyatékosságokat látok a kezdők verseiben, s mi a továbbjutás, a fejlődés útja. Ha az írt Ifjúság szerkesztőségéhez beküldött verseket elolvassuk, nagyon sok azonos témájú költeménnyel találkozunk. Különösen sok a politikai témájú írás, amelyek szocialista életünk munkájával, építésével foglalkoznak. Mint pld: „Beérett már a földeken", „Ifjúság falujánál”, „Az én szép . . • „Új élet”, „Egy csillag, amely fénylik”, „Októberi Forradalom", „Új Ifjúság”, stb. A versek második témaköre, a természet a szülőföld, pl. „Tavasz”, „Tavaszi dal”, „Tavasz közeledik", „Itt a tavasz", „Az én falum”. A harmadik témacsoport verseinek ihletője a szerelem. Ilyenek pl. „Rózsát küldök”, „A ligetben”, „Amerre te vagy”, „Barna kislány”, „Ó lány”. Természetesen akadnak verscímek e témakörön kívül is, de csekély számban, mint: „Szeresd a gyermeket”, „Kicsi hangya”, „A család szeme fénye”. Mit bizonyít mindez? Azt, hogy az említett versek írói mind olyan témát, érzést, emléket, vágyódást igyekeznek versbe foglalni, amelyben maguk is benne élnek, amivel legközvetlenebb kapcsolatuk van. Pl. a felszabadulás óta saját életünkben környezetünkben lejátszódott változást, növekedést, szerelmi élményt, egy megkapó természeti képet, avagy a születőid kedves otthonias ízet.. Érdekes megfigyelni, hogy a verseknek csak kis része nyúl a családi é élet, vagy bonyolultabb emberi viszofiyok érzések ábrázolásához. Hogy ez így van, az nagyon természetes. Az írók, költők első írásai saját életüket, hangulatukat vagy közvetlen környezetüket örökíti meg. Ezt látjuk a kezdő versíróknál is. Mégis mi magyarázza azt, hogy ennek ellenére verseik sablonosak, színtelenek, frázisszerűen hatnak? Nizzük meg ezt a kérdést közelebb Egri Viktornak a „Fáklya” októberi számában egy cikke jelent meg „Levél a fiatal költőhöz” címmel. E levél az irodalmi alkotás folyamatában első helyen hangsúlyozza az élmény, az átélés fontosságát. „Csak akkor vedd a tollat a kezedbe, ha belső kényszer hajt és úgy érzed, hogy szavaidat valami megdöbbentő érzés hevíti, amit másokkal közölnöd kell’. Az élmény, az átélés, a versírás abc-jének első betűje, a versírás élesztője. Ez az élmény, tartalom és átélés hiányzik a fiatal próbálkozók írásaiból. Hiába veszik témájukat a saját életükből, a környezetükből, a választott téma még korántsem jelez átélést, legalábbis ebben az esetben nem. Beszélhetünk-e átélésről az alábbi sorok írójánál? Amerre szemed tekint, amerre fordítod fejed. Vidám munka pezsdül mindenütt, új élet Falvainkban, hol a múltban csak nyomor, kín termett Tervszerű gazdálkodás, új házak épülnek. Míg régen a földműves küzdött, hogy meglegyen családja számára a napi kenyere. Ma villany, rádió, mozi, könyvek ezre. Amiről a múltban csak álmodni lehetett. Vájjon e sorok íróját valami belső kényszer fűtötte, hogy nyolc egyenlőtlen sorba sűrítse a falu életében végbement változást? Bizonyára nem, mert sehogy sem érezzük azt. Míg az író ember nem érzi saját derekán a paraszti élet fáradságát, kezében a kapanyél szorítását s nem feszíti a paraszti mindennap öröme, nem születhet tollából igaz szívet dobogtató vers. írása úgy hat, mint egy kívülálló szemlélő Ez a betegség hangulati benyomása, szorongatja a többi kezdőt is. A beküldött versek nagyrésze inkább nevezhető krónikának, vagy prózában írt versnek, mint költeménynek. Hiányzik a vers szíve, az átélés. Leírják a tavaszt, a berregő traktort, az arató parasztokat stb. Azonban tudnunk kell, hogy a vers többet jelent egyszerű leírásnál, felsorolásnál. Egy-egy költeménynek az ad művészi értéket, hogy jó, vagy gonosz emberi érzést, szép vagy barátságtalan tájat művészi képekben fejez ki. Vegyünk egy példát: Petőfi „A Tisza” című verséből: r 1 Nyári napnak alkonyulatánál Megállok a kanyargó Tiszánál Ott, ahol a Kis-Túr siet beléje Mint a gyermek anyja kebelére. Egyszerű, mégis megkapó költői kép. Tulajdonképpen Petőfi is leír. Nem tesz egyebet, mint meghatározza, hol áll? (A Kis-Túr és a Tisza összefolyásánál.) De ez a helymegállapítás egy szélesen táruló, gyönyörű költői képben történik. Mit láthatunk a felhozott példából? Egy gondolatot fejez ki Petőfi egy képben. Nem zsúfolt, de nem is hiányos. Mire tanít ez? Elsősorban arra, hogy kezdő költőink egy-egy strófába ne akarjanak sok gondolatot szorítani. A költő gondolatainak szabályos elosztására szinte iskolapéldaként kínálkozik Petőfi „Alföld” című verse, ahol minden strófa az alföldi táj egy-egy mozzanatát fejezi ki megkapó költői képekben. A költői képek nagyon szép példáival találkozunk a szlovákiai magyar költőknél is. Pl. Ozsvald Árpád „Nyári zápor” című költeményében: A hegyekre ráültek a felhők, mint pajkos gyerekek apjuk nyakára, mint vén mostoha fésülte az erdőt a haragos szél, s eső hullt nyomába. Ne legyünk restek és ne szégyellünk foglalkozni a magyar költészet nagy alakjaival (Petőfi, Arany, Ady). Igyekezzünk minél többet meríteni ebből a kiapadhatatlan aranybányából. A fiatal költők nem egyhamar találják meg igazi hangjukat. keresgélnek és első verseik hangja többnyire kölcsönvett hang. Nem utánzás ez, hanem szükségszerű folyamodás a már meglévőhöz. Az első léptek kitaposott, utakon indulnak el. Hisz Petőfi is egy darabig a kitaposott ösvényen jár. Az első Petőfi versek hangja kölcsönvett hang. Nem az övé, hanem a kor nagy magyar költőié: Vörösmartyé, Kölcseyé, Bajzáé. Első verseiben még a szalonköltők hangján is szól. Még ilyenféle kifejezéseket használ [UNK] „A kellemgazdag ifjúságnak elhal a bájvirulata”. Petőfi sora ez? Inkább a Bajza művébe illenék. De Petőfi gyorsan elfogja magától vetni ezeket az idegen hangokat. A kitaposott úton való elindulást láthatjuk pl. Dénes György egyes verseiben (József átll’a hatás) anélkül hogy ez költészetének étekét bármiben is csökkentené. (Folytatás következik 1