Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1971-04-20 / 16. szám
Németh László magyar író hetvenéves. Amit írt — a húsz kötetnyi életmű —, nemcsak irodalmi alkotás, hanem vádirat, történelem, kordokumentum. Nemzedéke nem követhette a nyugati irodalom-kultúra fénylő példáit, mert a magyar író a feudalizmus feltételei között, az uralkodó osztályok hazaáruló, pusztulásba vezető politikáját látva, nem foglalkozhatott elvont fogalmakkal, nem maradhatott meg alkotó művésznek, hanem vállalnia kellett a néptanító szerepét is. A tudat-drámák alkotójának írói pályafutása 1925-ben kezdődött, amikor a „Horváthné meghalt c. elbeszélésével megnyerte a Nyugat pályázatát. as A közösségi problémák, a 30 40-es évek magyar tragédiájának láttatója. Hősei lázadók, akik a kor reménytelen jelene és a szakadék felé ívelő jövő ellen lázadnak, sokszor idealista, sokszor utópista módon, de mindenkor teljes szívvel, egész hittel, mindent úgy vállalva, mint egyik színművének hőse: „a megpróbáltatások számára lelkeket csináló „Cseresnyés Mihály. Kevés író rajzolt olyan pontos képet Korthyék Magyarországának pusztuló falvairól, a szegényparasztság szegénységéről (Villámfénynél), a lelkekre nehezedő, mozdulatot bénító, életet sorvasztó végzetes falusi erkölcs szörnyű terméről (Gyász) és a nyomorgó proletár elvetélt életéről (Bűn), mint Németh László. Útja nem volt egyenes, magatartása nem volt mindenkor egyértelműen pozitív és ezt nemcsak az Égető Eszter című hatalmas nemzedék regényében ismeri be és bírálja, hanem egy tíz évvel ezelőtt írt cikkében is: „Én fiatalkoromban azt mondtam: az író dolga az, hogy a maga véleményét más véleméynek felé éles lapokkal elhatárolja... Nem akarok most arról beszélni, mi tette akkoriban igazolhatóvá ezt a magatartást. De ha ma lennék fiatal, inkább az élettel, az életben útjukat kereső nagy emberi érdekekkel próbálnám azonosítani magamat.“ De ha a magam szerény eszközeivel kísérelem meg íróiemberi profiljának néhány vonását megvillantani, akkor kötelességem azt is idézni, amit 1944-ben — emberség, magyarság nagy pusztulásának évében — vágott a teuton zenére haláltáncot járó magyar úri gyilkosok arcába. — A környező népek íróit olvasom, azok ismerték Adyt, s ismertek minket is. Az ő véleményük nyomán könnyű elképzelnem, hogy egyszer az emberiség így fog ránk mutatni: „Ezek azok, akik Adykat kaptak, s azontúl, hogy megölték őket, nem tudtak mit kezdeni velük“.A jelen embere elsősorban a robbanó töltetű színműírót emlegeti, A két Bolyai és a Galle« alkotóját, kevesebben ismerik elemző alapossággal hatalmas realista regényeit, még kevesebben tudják, hogy Goncsarov, Gorkij, Ibsen, Jirásek, Lessing, Puskin és a két Tolsztoj műveinek avatott magyar tolmácsolója és még a beavatottak is igen sokszor megfeledkeznek nagyszerű esszéiről, értekezéseiről, tanulmányairól. Ha évszázadok vagy évezredek múlva egy történelmi fórumon a magyar múltat vallatják — a két világháború közötti időszak koronatanúja, perdöntő és a nép igazát bizonyító vallomása: Németh László életműve lesz! Negyven évvel ezelőtt írta: „Széchenyi és Bánk pártján állni: nem hálás, de egyedül érdemes.“ Ez nem jelszó volt, hanem magatartásforma! Vállalt program, elkötelezettség, az egész népét nevelő kőművész erkölcsi példamutatása — jelennek és jövőnek! Péterfi Gyula (7) ifjúság, a Szocialista Ifjúsági Szövetség Szláv Központi Bizottságának lapja • Kiadta • Intene kiadóvállalat» ffl Szerkesztőség és adminisztráció Bratislava. Praíská 9. Telefon- 485 41-45. Postafiók 30 • Főszerkesztő: dr. STRAISZEP GYÖRGY. Nyomta: Kápadoelovenské za- Elarne 91 • Előfizetési dr egész ívre 52.— Kés fél évre 20.- Kés negyedévre 13.KCt • Terjeszti s Posta Hírlap szolgálata, előfizethető mindes *o§takézbességnél van postahivatalnál C Kéziratoka- Sem érzünk meg és nem küldünk vissza • A lapot külföldre • PN* Ostredné expedids Hsőe Svaldovo iám Bratislava. Gott ft. 48 Útién tevéf megrendelni. Ha valaki ezekben a napokban véletlenül ellátogat a SZISZ Komárnói Járási Bizottságára — és ilyen véletlen látogató akad számtalan —, sok érdekeset tud meg járásunk egy-egy ifjúsági alapszervezetének munkájáról, a fiatalok elképzeléseiről, lelkesedésükről. Balha József, az ifjúsági szervezet járási bizottságának alelnöke csak nemrég jött haza iskolázásról Budapestről, és a sok tapasztalatot igyekszik hasznosítani járásunk falvainak ifjúsági szervezeteiben. Korábban a mezőgazdaságban dolgozott, azért megérti a fiatalokat épp és mindig tudja, hogyan és kinek a segítségével lehet a felmerülő problémákat megoldani. Amikor az alapszervezetek munkájáról érdeklődtem, meghívott néhány beszélgetésre az elnökökkel, no meg nézzem meg az egyes szervezetek terveit. Így ismerkedtem meg néhány falusi szervezettel. Amióta Aranyoson (Zlatnán. Ostr.) megalakult a SZISZ, Vass János elnök, valamint kilenctagú vezetőség arra törekedik, hogy a fiatalok magukénak tekintsék a szervezetet, persze ebben segíti őket a falu vezetősége, tanítói kara. Jól működik a szervezet irodalmi színpada, tánccsoportja, de nem feledkeznek meg a pionírokról sem. Tervbe vették, hogy megszervezik sakk-, röplabda-, valamint asztalitenisz- és modellezőszakköröket. Halasi Mihály és Jakab László a sportot népszerűsítik. Lalák József szemüveges vidám fiatalember, ahol csak megjelenik, árad körülötte a jókedv, így nem is csoda, hogy a martosi (Martovce) szervezetben pezsgő ifjúsági munka folyik. Kultúrműsorral egybekötött teadélutánokat szerveznek, segítenek a faluszépítésben, rendszeresen részt vesznek majdnem minden pionírmozduláson. A jövőben kerékpáros kirándulásokat, labdarúgótornát, asztalitenisz-rangadót és tánciskolát terveznek. Az ifjúsági klubot is ők hozták rendbe. Jóskát nagyon kedvelik a fiatalok és ő is megtesz mindent azok érdekében. A gútai (Kolárovo) fiatalok mindjárt a szervezet megalakulása után megértésre találtak. A Gútai Ifjúsági és Pionírház lelkes kollektívájának élén Mészáros László igazgató azonnal a segítségükre sietett. Ennek az együttműködésnek köszönhetik, hogy megalakult az irodalmi szakkör. Segítik a pionírokat a kenuk készítésénél, és így nyáron nem egy szép út várja majd őket a Vágón és a Dunán. Akadnak azonban egyéb aktív szervezetek — szólt közbe a beszélgetésbe Novák Tamás, aki már néhány éve az iparban dolgozó fiatalok problémájával foglalkozik. — Fiataljaink minden segítséget megkapnak párt és üzemek vezetőségeitől, és ezt a támogatást lelkes munkával viszonozzák. Severny Iván a Hydrostar fiataljainak az élén áll. Amikor találkoztam vele, sok érdekeset mondott munkájukról. Barátságot egészségügyi kötöttek a járási központ SZDSZ- szervezetével. Az együttműködésnek már megvannak az eredményei. A kórház egyik pincehelyiségét közös erővel klubhelyiséggé alakították át. Sport-, kultúr-, valamint egyéb akciókat terveznek. Az ifjúsági szervezet tagjai a komárnói mártírok emlékművének építésénél is segítenek. Sok érdekeset tudtam meg Dualszki Katitól, a vendéglátóiparban dolgozó fiatalok elnökétől, továbbá Gyuricek Máriától és Töltési Rudolftól, a vezetőség tagjaitól. A fiatalok nagyra értékelik az üzemük párt- és gazdasági vezetőségétől kapott segítséget. A szervezet tagjai tavaly több mint 448 brigádórát dolgoztak le mint pincérek és felszolgálók. Persze a kultúrmunkának is aktív hívei. Ebben az évben sok érdekes találkozást szerveztek orvosokkal, politikusokkal, sportolókkal, és olyan témákról beszélgettek, amelyek érdekelték a fiatalokat. Lelkes olvasói az Új Ifjúságnak, egy-egy érdekes problémán hosszan elvitatkoznak. Szépen indult a német nyelvkör, valamint a társas tánc és illemtan oktatása. Az ífújsági szervezet tagjai lelkesen készülnek a szakácsok és pincérek ügyességi versenyre. Járásunk területén a középiskolások és ipari tanulók tíz szervezetben dolgoznak. Közülük csak a magyar gimnázium szervezetével, illetve , annak elnökével, Kocsis Arankával ismerkedtem meg. Az iskolán sok a lelkes fiatal s ennek köszönhetőek az eddig elért sikerek, de emellett minden segítséget megkapnak tanáraiktól is. Befejeződtek náluk a SZISZ-tagokkal folytatott beszélgetések, jelenleg a tagkönyvek ünnepélyes átadására készülnek. Bíznak benne, hogy minden új SZISZ-tag aktívan dolgozik majd a szervezetben és támogatja annak munkáját. Meggyőződésem, hogy ha járás területén a többi szervezetek vezetőivel is találkoztam volna, hasonló válaszokat hallok. Természetesen itt is akadnak problémák, de a fiatalok lelkesedése és tenniakarása alapján ítélve, könnyen leküzdhetik ezeket. Bende István A legfiatalabb párttagok iránt először a SZISZ galántai járási bizottságán érdeklődtünk. Ők hirtelenében csak három nevet tudtak mondani: Motla Katalinét, Ludovít Marindákét és Lelkes Gyuláét. Őket ismerik, és a Csehszlovákia Kommunista Pártjába való felvételüket is támogatták. De rögtön megjegyezték, hogy járásunkban jelenleg nagyon sok fiatalt vettek fel a pártba, és legjobb lesz, ha a járási pártbizottságra megyünk és ott érdeklődünk. A járási pártbizottságon névsor Morovics Endre, Varga László, Neszméri Sándor és még mások nevével egészült ki. Mi Neszméri Sándort választottuk, úgy éreztük, hogy az ő története a legérdekesebb, mert az, hogy valakit még az érettségi előtt arra érdemesít az iskola pártszervezete, igazgatósága, a tanári kar és az ifjúsági szervezet, hogy párttag legyen, nem egészen szokványos eset. Az iskola igazgatóját kerestük először, de kívüle az iskola pártszervezetének az elnökét is az irodában találtuk. Letinka István iskolaigazgató és Morvai Gábor készségesen állt a rendelkezésünkre. Ki tehát Neszméri Sándor, és miért javasolták felvételét a párttagok soraiba? Zelinka István: Kitűnő tanuló, az iskola ifjúsági szervezetének egyik legmozgékonyabb és legügyesebb tagja. A közelmúltig ő volt a szervezet elnöke. De nemcsak ennyivel jellemezhetjük. Jó sportoló, kiváló táncos és az irodalommal is foglalkozik. Az érettségi után rátermettségének és érdeklődésének megfelelően Lengyelországba, Krakkóba megy filozófiát tanulni. Morvai Gábor: Szinte természetes, hogy Neszméri Sándor Csehszlovákia Kommunista Pártjának tagja lett. Nagyapja, Vígh Sándor a párt alapító tagjai közé tartozott. Jelen volt a lubodinai konferencián. Egy időben ő volt községe kommunista bírója. Az apja is párttag, traktoros, rendes, dolgos kiváló ember. Náluk a családban a pedagógia legtermészetesebb elvei érvényesülnek. És ő számtalanszor bebizonyítja, hogy megérdemli a pártba való felvételét. A legjobb lenne persze, ha az osztályfőnöktől is érdeklődnének, hiszen ő van vele közelebbi kapcsolatban. Egyébként ő tanította filozófiára. A családi és egyéni tényezőkön kívül Pukkai Lászlónak is oroszlánrésze van abban, hogy nyugodt szívei a párttagok soraiba fogadtuk. — Sok dicsérő szót hallottunk Neszméri Sándorról, nem bízza-e majd el magát? - kérdeztük az osztályfőnökétől. Pukkai László: Erre az egyre nem vennék mérget, de reméljük, hogy nem következik be. Volt már ilyen is az iskola történetében! Neszméri Sándor azonban annak ellenére, hogy az iskola egyik legnépszerűbb tanulója, eddig mindig szerény és rendes fiú volt. Soha nem fölényeskedik. Míg mi az iskola igazgatóját és tanárait faggattuk, az osztály, amelybe Neszméri Sándor jár, üzemlátogatáson volt. Közben a lányok meg is érkeztek, ám a fiúk még nem. A lányokat is vállalóra fogtuk hát, de tőlük sem hallottunk mást. Bizonyára igazuk van azoknak, akik úgy határoztak, hogy Lengyelországba küldik tanulni és akik javasolták a Csehszlovákia Kommunista Pártjába való felvételét, és Reméljük, továbbra is szerény határozott ember marad, meggyőződéséért, elveiért kiálló. /Né) Kiérdemelt megbecsülés Három járás SZAVALÓVERSENYÉRŐL Az idén három járás — a komáromi (Komárno), érsekújvári (Nové Zámky), dunaszerdahelyi (D. Streda) — ifjúsági alkotóversenyének bíráló bizottsága elnökeként alkalmam nyílt figyelemmel kísérni a vers- és prózamondók vetélkedését, így összehasonlíthattam egyrészt az elmúlt évek hasonló versenyeit az ideivel, másrészt a három járás eredményeit. Az összehasonlítás mindig hasznos és érdekes mert mintegy fokmérője ifjúságunk irodalom iránti érdeklődésének, szeretetének. Örömmel mondhatjuk, hogy az ifjúsági alkotóverseny tömegmozgalom és ifjúságunk egyik legkiemelkedőbb vetélkedője. Fábry Zoltán annak idején így írt: „A versmondás művészete közelebb hozza a költőt, megkönnyíti értelmezését... Akik így hallják, így hallgatják a verset: minden további magyarázat nélkül is megérthetik az egészet: a költőt, a névadót és a lényeget, a tudnivalót.“ Ifjúságunk a fábrys hagyaték szellemében évről évre újra dobogóra áll és tolmácsolja a költő, az író gondolatát. Az idén a három járásban sok fiatalt hallottunk és többször azt éreztük, hogy a szavaló és a prózamondó a költő, az író érzelmeivel azonosulva a maga gondolatait, érzelmeit is kifejezte. Ebben rejlik a szavalás emberformáló és nemesítő ereje. A szavalók többsége tudatosította, hogy az idei járási szavalóversenyek Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakulásának 50. évfordulója jegyében folytak, ezért a művek megválasztásánál erre tekintettel is voltak. Az idei szavalóversenyeken a választás és a művészi felkészítés szempontjából egyaránt érezhető volt pedagógusaink irányítása és segítsége. A versenyzők sok esetben kiváló eredménnyel birkóztak meg a nagy feladattal és sikerrel tolmácsolták a szöveget. A komáromi, érsekújvári és dunaszerdahelyi járások népművelési otthonainak sikerült a járási szavalóversenyeket az új embert formáló költészet nagy ünnepévé avatniok. A verseny mindhárom járásban tiszta, nemes és igen magas színvonalú volt. Több érdekes újításra lettem figyelmes: mindhárom járásban példás volt a rendezés, a szavalókról való gondoskodás, a gyors és zökkenőmentes ügyintézés. Külön dicséret illeti a komáromi járást: a szavalókat, prózamondókat nem a zsűri szólította színpadra, hanem hangulatos zenei részek közbeiktatásával előre meghatározott sorrendben léptek a dobogóra. Ez az irodalmi színpadok hangulatát idézte fel bennem. Az érsekújvári járásban újításként könyveltem el a József Attila fényképével ellátott emléklapot, mellyel minden résztvevőt megajándékoztak. Növekedett a szavalók száma is. A komáromi és a dunaszerdahelyi járásokban annyi volt a résztvevő, hogy két nap alatt lehetett csak a négy kategória versenyét lebonyolítani. A verseny igen fontos tanulsága — és ez vonatkozik mindhárom járás versenyére — az, hogy a szavalók között egyre kevesebb a tájszólással beszélő versenyző. Továbbá dicséretre méltó a szavalók magas fokú felkészültsége (már nem látni szavalót könyvvel a kezében), az átélésben és az előadásban mutatott művészi színvonal és nem utolsósorban az esztétikai követelmények. A szavalok ünnepi öltözete, a szépen dekorált termek, az ünnepi hangulat, mind azt jelezték, hogy valóban a vers és a szó ünnepét tartották. Mindhárom járásban észlelhető negatívum volt az évről évre visszatérő hiányosság: a verseny gyér látogatottsága. Hogy finoman fejezzem ki magam, a versenyzők szinte csak „egymásnak“ szavaltak, adtak elő. Egyik járásban sem éreztem, hogy a szavalóverseny az iskolák, a diákok és a magyar szakos tanárok, tanítók szívügye lenne. Csak az érdekelt „betanító“ pedagógusok voltak jelen védencük szereplésénél. Hol maradtak a többiek? Azokat az irodalom szakosokat, akiknek védence talán nem jutott el a szavalóverseny járási döntőjébe, már nem érdekli a szavalómozgalom csak az iskolai, körzeti versenyig? Gondolják, ha nem győzött a diákom, minek menjek a járási versenyre? Pedig érdemes lenne, és ott a helye mindegyik magyar szakos tanárnak. És a kevés diák a szavalóversenyen. Vagy talán csak ennyien szeretik közülük a verset, akik jelen voltak? Nem hiszem. Persze, tanítás alatt zajlott mindhárom járási verseny, és csak az érsekújvári járási versenyen jelent meg a helybeli egészségügyi középiskola „drukkercsapata“, hogy buzdítsa szavalótársát. Mi kellene a „telt házhoz?“ Szerintem az, ha az iskolák igazgatói megengednék, hogy akiket érdekel a szavalóverseny, tanítóikkal menjenek, hallgassák meg. Szerintem igen-igen sok diák jelentkezne. Hogy egy tanítási nap „kiesne“? Az igaz. De az is igaz, hogy a tanulók irodalmi, művészi nevelését is elősegítené ezzel. Egy járási szavalóversenyen való tömeges részvétel megér egy-két tanítási órát, amelyet egyébként is be lehet pótolni. Tudom, az ilyen akciókhoz szükség van a felettes hatóságok jóváhagyására. Az iskolák vezetősége a jövőben kérje — sőt követelje ezt a jóváhagyást. Helyszűkében nem sorolhatom fel a kiválókat, az elsőket. De örülök, hogy ez év májusában, a Jókai-napokon újra hallhatom Dunaszerdahelyről Házi Katót, Samorjáról (Samorín) Pokstaller Évát, Tonkházáról (Tonkovce) Kuczman Andrást, Komáromból Horváth Zsuzsát, Szőcs Évát, Laboda Annát, a gútai (Kolárovo) Molnár Mártát vagy a muzslai (Muzla) Tóth Julikát, hogy csak azokat említsem, akiknek a neve hirtelen az eszembe jutott. A járási szavalóversenyek Komáromban, Dunaszerdahelyen és Érsekújvárott bebizonyították, hogy tehetséges és lelkes ifjúságunk van. Éreztük a pedagógusok gondoskodását is. Az értékes könyvjutalmak, a dicsérő oklevelek, fényképek és elismerő tapsok mellett, azt hiszem, szavalóink leginkább annak örülnének a legjobban, ha a jövőben zsúfolt nézőtér előtt szavalhatnának. Talán eljön ez az idő is. Talán már jövőre. Siposs Jenő