Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1971-04-20 / 16. szám
AZ ORSZÁGOS TÁNCDALFESZTIVÁL RÉSZTVEVŐINEK GALÉRIÁJA Szórád János, a Közgazdaságtudományi Főiskola negyedéves hallgatója, 24 éves, Bratislava várost képviseli. Munkatársunk, Reszeli Ferenc lapunk 5. oldalán Csallóközaranyosról (Zlatná na Ostrove) a komárnói járás irodalmi színpadjainak IV. fesztiváljáról tudósít. Hazánkban akkora területen, mint a komáromi járás, sehol sem működik annyi irodalmi színpad, mint éppen itt. Az idei tíz csoportot 18 aktív együttes közül választották ki. Ez tette lehetővé, jobban mondva szükségszerűvé az irodalmi színpadok járási fesztiváljának megrendezését. Láttunk kitűnő és gyönge előadásokat, de végérvényes értékelésünk mégis pozitív, mert ezen a fesztiválon láthattuk irodalmiszínpad-mozgalmunk legjelentősebb produkcióinak néhányát. Rajtuk kívül természetesen ígéretekkel, fejlődőképes rendezőkkel, előadókkal és csoportokkal találkozhattunk. A három díjnyertes együttest természetesen ott látjuk majd a Jókai-napokon is. AMBRUS KYRI neve nemcsak a tinédzserkorúak előtt ismert. Dallamos számai, kedves, megnyerő előadásmódja minden korosztály körében nagy népszerűséget szerzett neki. Munkatársunknak nyilatkozik lapunk 7. oldalán. /□ BABITS MIHÁLY: (Részlet) A rügy a fán — mint ifjú arcon a pattanás — kiütközött. Vén életemmel sántikálok a csecsemő zöldek között. Botom dühödten üt a fűbe, szívem irigy és izgatott: ez a szerény tavasz kicsúfol, hogy telhetetlen agg vagyok. Mint ki ráijed, hogy hamar járt s céljához túl korán elér: lassabban lépek, majd megállok... Éveim nyilallnak belém. Botom szédülve döf előre, mintha az út sötétbe lejt. Lejtő ez, minden léptem egypár másodperccel mélyebbre ejt, s úgy érzem, csúszok, elmerülök... És majd kinyílnak a rügyek. Vadmeleg bálokon kibontják csipetke legyezőiket.. A legyezőkből csupa szárny lesz! De én csak süllyedek süket botommal, míg fölöttem elszáll az egész szárnyra kelt liget... Már száll is... Az ágak, a bokrok... lányok ruhája... száll, suhan... Csak én botozok botladozva, a könnyűek közt súlyosan. Ó, hogy szeretnék megfogózni valami lomb vagy szoknyaszárny sodrába: mind szakadna, tűnne, mint tüske közt a pókfonál. Forradalmár számára nem lehet idegen a lelkesedés, a pátosz. Nagy gondolatokhoz és nagy tettekhez szép szó és emelkedett hang illik. Ám a forradalmár számára parancs a valóság, a tények tisztelete is. Amikor munkáról, a feladatokról, a hétköznapok tennivalóiról és gondjairól van szó, helyénvalóbb a higgadt elemzés, a tárgyilagos fogalmazás, szembenézés a tényekkel, és a ha kell, a kritika. Tizennégymillió tagot tömörít soraiban az SZKP, és történelmi múltjának olyan dicső állomásaira tekinthet vissza, mint az Októberi Forradalom győzelmes megvívása, az intervenció visszaverése, egy elmaradott ország elindítása az iparosítás, a fejlődés útján, a hitleri fasizmus katonai erejének megtörése, az anyag szerkezetébe behatoló és a világűrt megostromló tudomány létrehozása — hogy szovjet történelemnek csak néhány, igazán emlékezetes fejezetét említsük. És ez a párt immár két emberöltőnyi idő óta áll az élén annak az országnak, amelyet már puszta méretei és mesés gazdagságú természeti kincsei is, de méginkább áldozatos munkával létrehozott emberi gazdasági potenciálja és katonai ereje a kevés számú valódi világhatalom egyikévé és az egyetlen igazán szocialista nagyhatalommá avat. Tekintélyt és tiszteletet azonban nemcsak ezzel szerzett magának a szovjet kommunista és munkáspártokat, a nemzeti felszabadító erőket, a forradalmi és haladó szervezetek sokszínű, de közös végcélért küzdő irányzatait egyesíti magában. A világpolitikai szituációt illetően új következtetések levonását nem látta szükségesnek a XXIV. kongresszus. A párt eddig követett nemzetközi tevékenységét helyesnek ítélte és jóváhagyta, és az elkövetkező években abban jelölte meg a külpolitika legfőbb irányát, hogy az agresszió erélyes visszautasítását a jövőben is össze kell kapcsolni „a megérett nemzetközi problémák rendezésére törekvő konstruktív fellépéssel, a különböző társadalmi berendezkedésű országok békés egymás mellett élése lenini elvének következetes képviseletével“. Azzal számot kell vetni, hogy a nemzetközi kapcsolatokban reményteljes irányzatok bala jós tendenciákkal együtt jelentkeznek, de az SZKP XX. kongresszusának történelmi horderejű teoretikus megállapítása kiállta a gyakorlat próbáját, és az azóta szerzett tapasztalatok fényében változatlanul érvényes: a világháború nem végzetszerűen elkerülhetetlen. Sőt, a jelek szerint világpolitika abba az irányba mutat, hogy a gazdasági építőmunka külső feltételei tartósan sokkal inkább kedvezően, semmint kedvezőtlenül alakulnak. Ez annyit jelent, hogy a gyors ütemben növekvő anyagi erőforrásoknak a korábbiaknál nemcsak mennyiségileg, hanem arányaiban is nagyobb hányadát fordíthatják a népjólét emelésére. Az új ötéves terv világszerte nagy érdeklődést keltett, és még azok is kénytelenek voltak elismerni az elgondolások és célkitűzések fantáziát megmozgató, ígéretes voltát, akik egyébként sem a kommunizmus eszméjével, sem a szocialista rendszerrel nem rokonszenveznek. Hosszan sorolhatnánk az életszínvonal emelésének az irányelvekben felsorakoztatott konkrét terveit: a béremelésektől a szociális juttatásokon a lakás-, bölcsőde- és iskolaépítésen, a családi pótlékok és nyugdíjak növelésén át a közszükségleti cikkek gyártásának imponáló programjáig azokat az elképzeléseket, amelyeknek már a legközelebbi öt évben gyakorlati valósággá kell válniuk. De aligha tévedünk, ha feltételezzük, hogy a konkrét előiirányzatoknál, az ágazati irányok újrafogalmazásánál semmivel sem jelentéktelenebb az a koncepció, amelyet az SZKP kialakított. A kongresszusi eszmecsere eredményeit összegező határozat „gyökeres fordulatról“ beszél, és arra ösztönzi az egész pártot, hogy állítsa a gazdaságot „a népjólét emelésével összefüggő sokrétű feladat megoldásának" szolgálatába. Az SZKP XXIV. kongresszusa, az építőmunka programja minden elfogulatlan embert arról győz meg, hogy a Szovjetunió békét akar, mert szüksége van rá most felvázolt terveinek megvalósításához. A Szovjetunió politikai és gazdasági gyarapodása, a szovjet nép életszínvonalának emelése megalapozottabbá teszi azt a reményt, hogy a két világrendszer történelmi küzdelme békés versenyben dől el a szocializmus, a kommunizmus javára. Béke - biztonság - jólét FOGADÁS AZ NDK FŐKONZULÁTUSÁN Herbert Schlage, az NDK bratislavai főkonzula fogadta a SZISZ küldöttségét. Ez alkalommal a főkonzul Otto Moncmannak, a SZISZ SZKB elnökének átnyújtotta az FDJ 25. évfordulójának becsületérmét. Az érmet SZISZ és a Szabad Német Ifjúság Szövetsége között végzett hasznos együttműködésért adományozták Moncman elvtársnak. A fogadáson a vendéglátók és a vendégek szívélyes baráti légkörben elbeszélgettek a két ifjúsági szervezet további együttműködésének lehetőségeiről. X Edt/5 OEd 'Ed EdZ:otdHC/3 :o XS1 'Ed <8Vi :oQZ1-5 H NV) :o >- 4, I &£“•§ OiX | £ Cd Ä N rB 0)tfl W rt; U W N VIo> v*J2 fc. cö c VI hí u a CB i jrSS'g , cB ® Ö • .3 'a .2 tn oi m :o aj ; 1= eo i « 2 s >4)os 1 o 4a JS 2 S tS|-3 aí/} :o g ja c >'« u _ > Z '0> ja '2 e o * « — ’S *■3 SáS 05 TS CB aj — £ 0 CB A férfiak azt állítják* a divattervezők mostohán bánnak velük, mert míg a nőknek mindig kitalálnak valami újat, a férfidivatban éveken keresztül alig történik változás. Igazuk van? Részben. Mert igaz, hogy a női divat úgyszólván állandóan „zsúfolt“ az újdonságokkal, a férfidivatban nagy ritkán valósul meg egyegy új ötlet, mégsem szabad azt állítani, hogy teljesen változatlan. Erre a legjobb példa most, az 1971-es divatban történt. A férfiakon múlik, elfogadják-e a változásokat, avagy „kitartanak“ hagyományos, megszokott öltözködésük mellett. Férfi olvasóink már többször fordultak hozzánk azzal a kéréssel, foglalkozzunk a férfidivattal is. Kérésüknek a következő számunkban teszünk eleget: a 12. oldalon részletes, képekkel illusztrált beszámolót közlünk az új férfidivatról. Egyelőre csak annyit árulunk el, hogy nem feltűnő és mindenkinek alkalmas. CD 3**S3 u © a 'ONC) dí3 JS