Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-05 / 10. szám
SaflBMHW MINDEN JÓ, HA A VÉGE JÓ Lapunk leutóbbi számában a síugrók (középsáncon) bemutatkozása és az északi összetettben induló versenyzők eredményei után kissé korán elmarasztaltuk síválogatottunk szereplését az idei világbajnokságon, a további napokon azonban annál ragyogóbb eredményekkel kárpótoltak. Minden kétséget kizárólag a csehszlovák sízők szereplése volt Falunban a XX. VB legnagyobb meglepetése. A nem hivatalos pontversenyben a harmadik helyen végeztünk az NDK és a Szovjetunió mögött, s megelőztük a nagy síhagyománnyal büszkélkedő skandináv államokat. A legutóbbi klasszikus sí-VB a szocialista országok nagy előretörését hozta. Az NDK (5 arany, 6 ezüst) és a Szovjetunió (3 arany, 1 ezüst és 3 bronz)a szereplése nem meglepő. Évek óta a világ élvonalába tartoznak. Annál jobban csodálkozik az egész világ a mi előretörésünkön, és a skandináv országok, Norvégia, Svédország és Finnország visszaesésén. Együttvéve csak hat érmet szereztek, két aranyat, egy ezüstöt és három bronzot. Betörünk tehát a világélvonalba. Blanka Paula ezüstérme után — múlt heti számunkban már írtunk róla — ugyancsak ezüstérmet nyert a sífutás legnehezebb, maratoni számában, az 50 kilométeres futásban Stanislav Henych. A női váltó, Paula, Janková, Sekajová és Bartošová bronzéremmel tért haza, és a végéra a síugrók is megemberelték magukat. A csapat kapitánya, Rudolf Hähnl bronzérmet nyert. Kívüle Kodelíka (8.), Skoda (7.) végzett még az első tíz versenyző között a nagysáncon. A helyezéseknél is nagyobb meglepetést szerzett csapatunk életkora. Hiszen Blanka Paula mindössze húsz éves, Stanislav Herných is Falamban ünnepelte 25. születésnapját. A szakértők máris nagy jövőt jósolnak nekik. Bíztató kilátások, rajtunk múlik csupán, hogy sikerül-e tartani a színvonalat. A lehetőségeik — ha az idei telet nem vesszük alapul — megvannak hozzá. Stanislav Hanych GYÉMÁNT - TROJKA Rohamosan közeledik a VB ideje. A legnagyobb esélyes ismét a szovjet válogatott. Erősségei közé tartozik Vlagyimir Petrov, a CSZKA Moszkva huszonhatesztendős csatára. Petrov a „gyémánt-trojka" főnöke, ő áll Mihajlov és Harlamov között a csatársor tengelyében. PETROV BÍZIK A SORSBAN És A TEHETSÉGBEN. A sportújságírók már rég megírták róla a jellemző sorokat: Petrov minden helyzetből kapura lő, és szinte minden gólhelyzetet képes góllá értékesíteni. Nem keresi a kimondott, „százszázalékos“ gólhelyzeteket, nem fél attól, hogy elveszik tőle cselezés közben a korongot, vagy netán fölé lő. Bízik lövése erejében, pontosságában. Talán éppen ez a hit segíti át őt sokszor a nehézségeken. És tegyük hozzá: nemcsak őt, az egész csapatot is! Hányszor fordította már meg éppen Petrov egy-egy mérkőzés állását! Amikor kapkodni kezdtek a többiek, amikor lehorgasztott fővel ballagtak a cserepadra, mert úgy érezték, semmi sem sikerül! Petrov akkor is képes volt megcsillogtatni az erényeit: akkor is kapura lőtt, mert bízott magában. És amikor általában — az ingerültség miatt — másoknak semmi sem sikerült, ő betalált. A gól egyszerre megváltoztatta a hangulatot, lecsillapodtak a kedélyek, és a „sziromaja“ ismét gördülékeny, pontos játékát tudta játszani. A SIKEREK TERMÉSZETESEN NEM JÖTTEK MAGUKTÓL Petrov a Kridla Szovjetovtől került a CSZKA-ba. Tizennyolc éves volt, amikor bemutatkozott az első ligában. Már ezen az első mérkőzésen, a „tűzkeresztségben“ gólt ért el, és ez a siker óriási energiákat szabadított fel benne. Talán éppen innen ered az optimizmusa, a hite és önbizalma. Mert már akkor, azon az első, nagyon nehéz mérkőzésen úgy tapasztalta, aki kapura lő és odafigyel, az eredményes lehet akkor is, ha az ellenfél hírneves játékosokból, rutinos, félelmetes válogatottakból áll is! Az optimizmus sokat segített és segít Petrovnak, de mondjuk meg őszintén, ártott is neki. Egy időben hajlamos volt például arra, hogy azt higgye, már mindent tud. Ekkor került át a CSZKA-ba, és egycsapásra megváltozott a véleménye. Ez az együttes tizennyolc alkalommal nyert szovjet bajnokságot. Tele volt válogatott játékosokkal, edzője pedig maga Taraszov volt, akiről közismert, milyen mestere a szakmájának. Taraszov olyan jellemű ember, aki megköveteli a vasfegyelmet, aki nem hajlandó engedményeket tenni senkinek, bár százszor is szerepelt a válogatottban. Petrovra nagyon jó hatással voltak az edző és a játékostársak. Látta, milyen hévvel és lelkesedéssel edzenek a híres válogatottak, a „csillagok.“ Mennyit gyakorolnak azok, akikről azt feltételezte, hogy már nincs mit tanulniok, hiszen varázslói a botnak. Éppen ebben az egyesületben jutott el a fiatal játékos odáig, hogy felismerje: játékstílusán is van csiszolni való. Amíg például első egyesületében szerepelt, mindenki tudta róla, hogy ha az ellenfél harmadában jut hozzá a korong és a kapu felé iramodik, nem passzol senkinek, maga próbálkozik meg a gólszerzéssel még akkor is, ha társai előnyösebb helyzetben vannak. Mivel ezt a kapusok is tudták, előnyös helyzetbe kerültek, mert csak a lövésre kellett figyelniök. Petrov így kevésbé volt eredményes. Az új egyesületében hamar leszokott erről az önzésről. Taraszov megmagyarázta neki, hogy nem jól csinálja dolgát az ilyen helyzetekben. Sokszor előnyösebb, ha tovább adja — és érdekes módon — Taraszovnak lett igaza! val Petrov Taraszov irányításaodáig fejlődött, hogy a szovjet válogatott csapat legerősebb csatársorának a vezetője lett! A szakemberek egyöntetű véleménye szerint ez a huszonhat éves jégkorongozó a világ legjobbjai közé tartozik. A legutóbbi világbajnokságon például — amelyet Moszkvában rendeztek meg — a Petrov vezette csatársor lőtte a szovjet gólok felét, a száz dugóból ötvenkettőt. Maga Petrov tizennyolcszor talált az ellenfél hálójába. Petrov most már nagyon jól tudja, hogy a kitűnő szélsők, Mihajlov és Harlamov nélkül nehezebben boldogulna. És hogy még éppen itt, az összjátékban vannak tartalékok játékukban... Huszonhat év. Sok ez, vagy kevés? Sok, ha azt vesszük figyelembe, hogy tizennyolc éves kora óta szerepel a nagyon kemény és magas színvonalú legfelsőbb bajnokságban és a nagy világversenyeken. Kevés, ha arra gondolunk, Szologubov csaknem negyven esztendősem fejezte be nagyszerű pályafutását Meggyőződésünk, hogy Petrov még sok örömet szerez a jégkorongsport kedvelőinek, játékában van energia, szikra, tűz. Góljai élményszámba mennek. Egészen biztos, hogy a finnországi világbajnokságon te sok múlik majd azon, miképp játszik a Petrov-vezette gyémánttrojka. Ha nekik kijön a lépés, a többieknek nem sok esélyük marad. KLOCHAN KÁROLY BEMUTATJUK PETROVOT, A MIHAJLOV — PETROV — HARLAMOV CSATÁRSOR „FŐNÖKÉT“ -----lim—»-TiTUHmwmin-rrfininamm Érettségi előtt áll, nyúlánk, szőke fiú. Január végéig volt a Rimavská Sobota-i (Rimaszombat) gimnázium „sportügyi minisztere“, azaz sportfelelőse. Tanárai szinte egyöntetűen hozzá irányítottak, amikor az iskola felől érdeklődtem. HANK ISTVÁN a gimnázium szlovák és magyar tagozata SZISZ-szervezetének vezetőségében dolgozott. Most az érettségire készül és átadta a stafétát Tóth Stefannak, de hozzáteszi: hasonló alkatú Hú, mint én. )úl fogja érteni a dolgát, szereti a sportot. (A gimnáziumnak több mint 350 diákja van, 11 osztállyal.) osztálybajnokságok megszervezésén kívül?! — Tavaly februárban a februári győzelem tiszteletére kiirtunk egy serlegversenyt röplabdában. A járás több iskoláját is meghívtuk. Ebben az esztendőben érkeznek csapatok más járásokból is. — Most pedig egy keresztkérdés következik: sportol-e maga a sportfelelős is? És bs igen, mit? — A kérdést úgy is meg lehetne fogalmazni, hogy mit nem sportolok? Futballoztam, de egy térdsérülés miatt abba kellett hagynom. Most a „sportügyi miniszter“ — A sportfelelős tisztsége népszerű, de ugyanakkor nehéz poszt is az iskolákban. Mivel kezdted el te a mánkét annak idején? — Úgy tapasztaltam, hogy a SZISZ- en belül itt van a legtöbb munka, a sport népszerű, az egyes rendezvényeket nagyon gyakran kapcsolják össze vele. A mi iskolánkban jó színvonalon állt a sportolás, diákjaink szerettek és szeretnek foglalkozni vele. Mindenekelőtt aktivizálnom kellett a diákokat, osztálybajnokságokat írtunk ki. Főleg a röplabda és a kosárlabda népszerű ; nálunk sokan atlétizálnak, bár nem itt, hanem a város egyik klubjában, a Locomotívában. — Kissé meglep, hogy a népszerű sportágak között nem említed a focit. — Volt érdeklődés a foci iránt is, de aztán valahogy lanyhult. — Elmondható-e, hogy diákjaitok tömegesen bekapcsolódtak e sportolásba? — Azt hiszem, nyugodtan elmondható, minden osztály részt vett a versenyeinken, mindenki csinált valamit. — Milyenek a feltételek iskolátokban e sportoláshoz? Van-e tornatermetek? — Tágas, nagy udvarunk és nagy tornatermünk van. A mennyezet magasan van, vagyis röplabdázni is jól lehet. A tantestület támogatja a sportolást, a feltételek tehát jók. — Mi volt a men ke terved be, és teniszezem és röplabdázom. A teniszt a Slovanban, a röplabdát Starbárban űzöm. De megpróbálkozatam szinte minden, Rimaszombatban kipróbálható sportággal. — Most egy nagyon-nagyon személyes jellegű kérdést intéznék hozzád: pótolhatja-e a focit a tenisz? — Igen! Igaz, én először a tenisszel ismerkedtem és megszerettem. Azt hiszem, Baranyi Szabolcs magyar teniszező jelentette ki egyszer azt, hogy aki a tenisszel kezdi a sportolást, annyira megkedveli, hogy aztán már nem tud szabadulni tőle. Számomra a tenisz a legszebb sport. — Mi volt sportfelelősi pályafutásod során a legnagyobb problémád? —• Az időhiány. Sok óránk van, sok elfoglaltságunk, nehezebb időt szakítani a sportra. — Lehet, hogy ezt a beszélgetést más iskolákban is elolvassák. Mit tanácsolnál azoknak, akik most vették át a sportfelelősi tisztséget? — A legfontosabbnak azt tartom, hogy minden osztállyal alakítsa ki azonnal az együttműködést. Beszélgessen el az osztályok sportfelelőseivel, és csak ezután állítsa össze munkatervét. Úgy gondolom, ez a sikeres munka alapfeltétele. — Érettségi előtt állsz. Milyen az előmeneteled? Hová készülsz érettségi után? — Kitüntetett tanuló vagyok. Szívesen tanulnék tovább a bratislavai építészeti főiskolán. (bt) incrasrnnMucsmoamRm Š Megmenti a süllyedő hajót (EGY LIGÁS LABDARÚGÓ FELJEGYZÉSEIBŐL) Azt hiszem, annak idején mindenkit meglepett a hír, amely szerint Kanáni felbontotta a szerződését a Lokomotívával és visszatért Bratislavába. Aki eddig figyelemmel kísérte cikkeimet, egész biztosan magyarázatot vár a kérdésre, mi történt a Lokiban? Mi, játékosok, szabadságunk ideje alatt az újságokból értesültünk az eseményről. Ezután — hivatalosan — egy játékos-értekezleten elbúcsúzott tőlünk volt mesterünk. Meghallgattuk őt is, a vezetőséget is, de eldönteni, vajon kinek volt igaza, nagyon nehéz lenne. Ezért írom, hogy a mai napig sem tudom, menesztették-e az edzőt, vagy pedig ő mondott búcsút. Dehát ez a kérdés nekünk, játékosoknak mellékes kell hogy legyen, mert megkezdődött a liga, és nekünk csak arra szabad gondolnunk, hogy megmentsük a tizenhárompontos süllyedő hajót. (Jj edzőnk, Teodor Reimann végkedélyű ember, január harmadikén az n vezetésével kezdtük meg az alapozást itthon, a csermelyi pályán. Egyhetes „játszadozás“ után, aminek az volt a célja, hogy pihent izomzatúnk hozzászokjon a megterheléshez, elutaztunk a Magas-Tátrába. Itt napi három edzéssel készültünk. Az adagokat eleinte nehéz volt elviselni. Ez az a része a focinak, amelyet talán a világ egyik játékosa sem szeret. Ilyenkor pihennek a labdák, de előkerülnek az ólommellények. Igaz, a sok munka között akadnak kedves pillanatok is, a születésnapomat ismét itt ünnepeltem. A vezetőink a hagyományos tortával leptek meg, és nem maradt el a világ sem. Hazatérésünk után jöttek az előkészületi mérkőzések. Az edző mindenkinek lehetőséget adott, tulajdonképpen akkor kezdte a csapat formálását. Nagyon rossz talajú pályákon játszottunk, így Reimann szinte semmit sem tudott megállapítani teljesítményünkről. Kétheti sár és jéggyúrás után is Bulgáriába utaztunk. Most ismét a Beroe Sztaré Zagora vendégei voltunk. Az idő itt remek, a talaj ideális volt, hozzáfoghattunk a labdával folyó munkához. Tíz nap alatt hat mérkőzés várt ránk. Öt második ligás ellenféllel és a Beroe csapataival mérkőztünk. (Azóta a bolgár kupagyőztes kiütötte a KEK- ben az Atletico Bilbao csapatát!) A Beroe elleni mérkőzésre különös örömmel készültünk fel, és lelkesedésből ismét jelesre vizsgáztunk, bár a játékunk nem volt olyan jó, mint ősszel, amikor 1:0-ra győztünk. Ez azzal magyarázható, hogy az idény elején vagyunk, így is sikerült azonban 2:1 arányban győznünk. Petknv révén a bulgárok szerezték meg a vezetést, Méder egyenlített. A második félidőben én találtam a hálóén, így alakult ki a végeredmény. Az öt második ligás együttest így készültünk fel tehát a liga tavaszi idényére, amely, már március másodikán rajtolt is. ___________________JÓZSA LÁSZLÓ S