Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1974-03-05 / 10. szám

SaflBMHW MINDEN JÓ, HA A VÉGE JÓ Lapunk leutóbbi számában a síugrók (középsáncon) bemutatkozása és az északi összetettben induló ver­senyzők eredményei után kissé korán elmarasztaltuk síválogatottunk szereplését az idei világbajnokságon, a további napokon azonban annál ragyogóbb eredmények­kel kárpótoltak. Minden kétséget kizárólag a csehszlo­vák­­ sízők szereplése volt Falunban a XX. VB legna­gyobb meglepetése. A nem hivatalos pontversenyben a harmadik helyen végeztünk az NDK és a Szovjetunió mögött, s megelőztük a nagy síhagyománnyal büszkél­kedő skandináv államokat. A legutóbbi klasszikus sí-VB a szocialista országok nagy előretörését hozta. Az NDK (5 arany­, 6 ezüst) és a Szovjetunió (3 arany, 1 ezüst és 3 bronz)­­a sze­replése nem meglepő. Évek óta a világ élvonalába tar­toznak. Annál jobban csodálkozik az egész világ a mi előretörésünkön, és a skandináv országok, Norvégia, Svédország és Finnország visszaesésén. Együttvéve csak hat érmet szereztek, két aranyat, egy ezüstöt és há­rom bronzot. Betörünk tehát a világélvonalba. Blanka Paula e­­züstérme után — múlt heti számunkban már írtunk róla — ugyancsak ezüstérmet nyert a sífutás legnehe­zebb, maratoni számában, az 50 kilométeres futásban Stanislav Henych. A női váltó, Paula, Janková, Sekajo­­vá és Bartošová bronzéremmel tért haza, és a végéra a síugrók is megemberelték magukat. A csapat kapitá­nya, Rudolf Hähnl bronzérmet nyert. Kívüle Kodelíka (8.), Skoda (7.) végzett még az első tíz versenyző kö­zött a nagysáncon. A helyezéseknél is nagyobb meglepetést szerzett csa­patunk életkora. Hiszen Blanka Paula mindössze húsz éves, Stanislav Herných is Falamban ünnepelte 25. szüle­tésnapját. A szakértők máris nagy jövőt jósolnak nekik. Bíztató kilátások, rajtunk múlik csupán, hogy sike­rül-e tartani a színvonalat. A lehetőségeik — ha az idei telet nem vesszük alapul — megvannak hozzá. Stanislav Hanych GYÉMÁNT - TROJKA Rohamosan közeledik a VB ideje. A legnagyobb esé­lyes ismét a szovjet válogatott. Erősségei közé tarto­zik Vlagyimir Petrov­­, a CSZKA Moszkva huszonhat­­esztendős csatára. Petrov a „gyémánt-trojka" főnöke, ő áll Mihajlov és Harlamov között a csatársor tengelyé­ben. PETROV BÍZIK A SORSBAN És A TEHETSÉGBEN. A sportújságírók már rég megírták róla a jellemző soro­kat: Petrov minden helyzetből kapura lő, és szinte minden gólhelyzetet képes góllá érté­kesíteni. Nem keresi a kimon­dott, „százszázalékos“ gólhely­zeteket, nem fél attól, hogy el­veszik tőle cselezés közben a korongot, vagy netán fölé lő. Bízik lövése erejében, pon­tosságában. Talán éppen ez a hit segí­ti át őt sokszor a nehézsége­ken. És tegyük hozzá: nem­csak őt, az egész csapatot is! Hányszor fordította már meg éppen Petrov egy-egy mérkő­zés állását! Amikor kapkodni kezdtek a többiek, amikor le­­horgasztott fővel ballagtak a cserepadra, mert úgy érezték, semmi sem sikerül! Petrov ak­kor is képes volt megcsillog­tatni az erényeit: akkor is ka­pura lőtt, mert bízott magában. És amikor általában — az in­gerültség miatt — másoknak semmi sem sikerült, ő betalált. A gól egyszerre megváltoztatta a hangulatot, lecsillapodtak a kedélyek, és a „sziromaja“ is­mét gördülékeny, pontos játé­kát tudta játszani. A SIKEREK TERMÉSZETESEN NEM JÖTTEK MAGUKTÓL Petrov a Kridla Szovjetovtől került a CSZKA-ba. Tizennyolc éves volt, amikor bemutatko­zott az első ligában. Már ezen az első mérkőzésen, a „tűzke­resztségben“ gólt ért el, és ez a siker óriási energiákat sza­badított fel benne. Talán ép­pen innen ered az optimizmu­sa, a hite és önbizalma. Mert már akkor, azon az első, na­gyon nehéz mérkőzésen úgy tapasztalta, aki kapura lő és odafigyel, az eredményes lehet akkor is, ha az ellenfél hírne­ves játékosokból, rutinos, fé­lelmetes válogatottakból áll is! Az optimizmus sokat segített és segít Petrovnak, de mond­juk meg őszintén, ártott is ne­ki. Egy időben hajlamos volt például arra, hogy azt higgye, már mindent tud. Ekkor került át a CSZKA-ba, és egycsapásra megváltozott a véleménye. Ez az együttes tizennyolc al­kalommal nyert szovjet bajnok­ságot. Tele volt válogatott já­tékosokkal, edzője pedig maga Taraszov volt, akiről közismert, milyen mestere a szakmájának. Taraszov olyan jellemű em­ber, aki megköveteli a vasfe­gyelmet, aki nem hajlandó en­gedményeket tenni senkinek, bár százszor is szerepelt a vá­logatottban. Petrovra nagyon jó hatással voltak az edző és a játékos­társak. Látta, milyen hévvel és lelkesedéssel edzenek a híres válogatottak, a „csillagok.“ Mennyit gyakorolnak azok, a­­kikről azt feltételezte, hogy már nincs mit tanulniok, hi­szen varázslói a botnak. Éppen ebben az egyesületben jutott el a fiatal játékos odá­ig, hogy felismerje: játékstílu­sán is van csiszolni való. Amíg például első egyesületében sze­repelt, mindenki tudta róla, hogy ha az ellenfél harmadá­ban jut hozzá a korong és a kapu felé iramodik, nem pas­­­szol senkinek, maga próbálko­zik meg a gólszerzéssel még akkor is, ha társai előnyösebb helyzetben vannak. Mivel ezt a kapusok is tud­ták, előnyös helyzetbe kerül­tek, mert csak a lövésre kel­lett figyelniök. Petrov így kevésbé volt e­­redményes. Az új egyesületé­ben hamar leszokott erről az önzésről. Taraszov megmagya­rázta neki, hogy nem jól csi­nálja dolgát az ilyen helyze­tekben. Sokszor előnyösebb, ha tovább adja — és érdekes mó­don — Taraszovnak lett igaza! val Petrov Taraszov irányítása­odáig fejlődött, hogy a szovjet válogatott csapat lege­rősebb csatársorának a veze­tője lett! A szakemberek egy­öntetű véleménye szerint ez a huszonhat éves jégkorongozó a világ legjobbjai közé tartozik. A legutóbbi világbajnokságon például — amelyet Moszkvá­ban rendeztek meg — a Pet­rov­ vezette csatársor lőtte a szovjet gólok felét, a száz du­góból ötvenkettőt. Maga Pet­rov tizennyolcszor talált az el­lenfél hálójába. Petrov most már nagyon jól tudja, hogy a kitűnő szélsők, Mihajlov és Harlamov nélkül nehezebben boldogulna. És hogy még éppen itt, az össz­­játékban vannak tartalékok já­tékukban... Huszonhat év. Sok ez, vagy kevés? Sok, ha azt vesszük fi­gyelembe, hogy tizennyolc éves kora óta szerepel a nagyon kemény és magas színvonalú legfelsőbb bajnokságban és a nagy világversenyeken. Kevés, ha arra gondolunk, Szologubov csaknem negyven esztendősem fejezte be nagy­szerű pályafutását Meggyőződésünk, hogy Pet­rov még sok örömet szerez a jégkorongsport kedvelőinek, játékában van energia, szik­ra, tűz. Góljai élményszámba mennek. Egészen biztos, hogy a finn­országi világbajnokságon te sok múlik majd azon, miképp játszik a Petrov-vezette gyé­­mánttrojka. Ha nekik kijön a lépés, a többieknek nem sok esélyük marad. KLOCHAN KÁROLY BEMUTATJUK PETROVOT, A MIHAJLOV — PETROV — HARLA­MOV CSATÁRSOR „FŐNÖKÉT“ -----lim—»-TiTUHmwmi­­­n-rrfininamm Érettségi előtt áll, nyúlánk, szőke fiú. Január végéig volt a Rimavská Sobota-i (Rimaszombat) gimnázium „sportügyi minisztere“, azaz sportfe­lelőse. Tanárai szinte egyöntetűen hozzá irányítottak, amikor az iskola felől érdeklődtem. HANK ISTVÁN a gimnázium szlo­vák és magyar tagozata SZISZ-szer­­vezetének vezetőségében dolgozott. Most az érettségire készül és átad­ta a stafétát Tóth Stefannak, de hoz­záteszi: hasonló alkatú Hú, mint én. )úl fogja érteni a dolgát, szereti a sportot. (A gimnáziumnak több mint 350 diákja van, 11 osztállyal.) osztálybajnokságok megszervezésén kívül?! — Tavaly februárban a februári győzelem tiszteletére kiirtunk egy serlegversenyt röplabdában. A járás több iskoláját is meghívtuk. Ebben az esztendőben érkeznek csapatok más járásokból is. — Most pedig egy keresztkérdés következik: sportol-e maga a sport­­felelős is? És bs igen, mit? — A kérdést úgy is meg lehetne fogalmazni, hogy mit nem sporto­lok? Futballoztam, de egy térdsérülés miatt abba kellett hagynom. Most a „sportügyi miniszter“ — A sportfelelős tisztsége népsze­rű, de ugyanakkor nehéz poszt is az iskolákban. Mivel kezdted el te a mánkét annak idején? — Úgy tapasztaltam, hogy a SZISZ- en belül itt van a legtöbb munka, a sport népszerű, az egyes rendezvé­nyeket nagyon gyakran kapcsolják össze vele. A mi iskolánkban jó szín­vonalon állt a sportolás, diákjaink szerettek és szeretnek foglalkozni vele. Mindenekelőtt aktivizálnom kellett a diákokat, osztálybajnoksá­gokat írtunk ki. Főleg a röplabda és a kosárlabda népszerű ; nálunk­ sokan atlétizálnak, bár nem itt, ha­nem a város egyik klubjában, a Lo­­­comotívában. — Kissé meglep, hogy a népszerű sportágak között nem említed a fo­cit. — Volt érdeklődés a foci iránt is, de aztán valahogy lanyhult. — Elmondható-e, hogy diákjaitok tömegesen bekapcsolódtak e sporto­lásba? — Azt hiszem, nyugodtan elmond­ható, minden osztály részt vett a versenyeinken, mindenki csinált va­lamit. — Milyenek a feltételek iskolátok­ban e sportoláshoz? Van-e tornater­metek? — Tágas, nagy udvarunk és nagy tornatermünk van. A mennyezet ma­gasan van, vagyis röplabdázni is jól lehet. A tantestület támogatja a spor­tolást, a feltételek tehát jók. — Mi volt a men ke terved be, és teniszezem és röplabdázom. A te­niszt a Slovanban, a röplabdát Starbárban űzöm. De megpróbálkoz­a­tam szinte minden, Rimaszombatban kipróbálható sportággal. — Most egy nagyon-nagyon szemé­lyes jellegű kérdést intéznék hoz­zád: pótolhatja-e a focit a tenisz? — Igen! Igaz, én először a te­nisszel ismerkedtem és megszeret­tem. Azt hiszem, Baranyi Szabolcs magyar teniszező jelentette ki egy­szer azt, hogy aki a tenisszel kez­di a sportolást, annyira megkedveli, hogy aztán már nem tud szabadulni tőle. Számomra a tenisz a legszebb sport. — Mi volt sportfelelősi pályafutá­sod során a legnagyobb problémád? —• Az időhiány. Sok óránk van, sok elfoglaltságunk, nehezebb időt sza­kítani a sportra. — Lehet, hogy ezt a beszélgetést más iskolákban is elolvassák. Mit tanácsolnál azoknak, akik most vet­ték át a sportfelelősi tisztséget? — A legfontosabbnak azt tartom, hogy minden osztállyal alakítsa ki azonnal az együttműködést. Beszél­gessen el az osztályok sportfelelő­seivel, és csak ezután állítsa ös­­­sze munkatervét. Úgy gondolom, ez a sikeres munka alapfeltétele. — Érettségi előtt állsz. Milyen az előmeneteled? Hová készülsz érett­ségi után? — Kitüntetett tanuló vagyok. Szí­vesen tanulnék tovább a bratislavai építészeti főiskolán. (bt) incrasrnnMucsmoamRm Š Megmenti a süllyedő hajót (EGY LIGÁS L­ABDARÚGÓ FELJEGYZÉSEIBŐL) Azt hiszem, annak idején mindenkit meglepett a hír, amely szerint Kanáni felbontotta a szerző­dését a Lokomotívával és visszatért Bratislavába. Aki eddig figyelemmel kísérte cikkeimet, egész biztosan magyarázatot vár a kérdésre, mi történt a Lokiban? Mi, játékosok, szabadságunk ideje a­­latt az újságokból értesültünk az eseményről. Ez­után — hivatalosan — egy játékos-értekezleten elbúcsúzott tőlünk volt mesterünk. Meghallgattuk őt is, a vezetőséget is, de eldönteni, vajon ki­nek volt igaza, nagyon nehéz lenne. Ezért írom, hogy a mai napig sem tudom, menesztették-e az edzőt, vagy pedig ő mondott búcsút. Deh­át ez a kérdés nekünk, játékosoknak mellékes kell hogy­­ legyen, mert megkezdődött a liga, és nekünk csak arra szabad gondolnunk, hogy megmentsük a ti­­­zenhárompontos süllyedő hajót. (Jj edzőnk, Teodor Reimann végkedélyű ember, január harmadikén az n vezetésével kezdtük meg az alapozást itthon, a csermelyi pályán. Egyhetes „játszadozás“ után, aminek az volt a célja, hogy pihent izomzatúnk hozzászokjon a megterhelés­hez, elutaztunk a Magas-Tátrába. Itt napi három­ edzéssel készültünk. Az adagokat eleinte nehéz volt elviselni. Ez az a része a focinak, amelyet talán a világ egyik játékosa sem szeret. Ilyenkor pihennek a labdák, de előkerülnek az ólommellé­­nyek. Igaz, a sok munka között akadnak kedves pillanatok is, a születésnapomat ismét itt ünne­peltem. A vezetőink a hagyományos tortával lep­tek meg, és nem maradt el a világ sem. Hazatérésünk után jöttek az előkészületi mér­kőzések. Az edző mindenkinek lehetőséget adott, tulajdonképpen akkor kezdte a csapat formálását. Nagyon rossz talajú pályákon játszottunk, így Reimann szinte semmit sem tudott megállapítani teljesítményünkről. Kétheti sár és jéggyúrás után is Bulgáriába utaztunk. Most ismét a Beroe Sztaré Zagora vendégei voltunk. Az idő itt remek, a ta­laj ideális volt, hozzáfoghattunk a labdával folyó­­ munkához. Tíz nap alatt hat mérkőzés várt ránk. Öt második ligás ellenféllel és a Beroe csapata­­i­val mérkőztünk. (Azóta a bolgár kupagyőztes kiütötte a KEK-­­ ben az Atletico Bilbao csapatát!) A Beroe elleni mérkőzésre különös örömmel készültünk fel, és lelkesedésből ismét jelesre vizsgáztunk, bár a já­tékunk nem volt olyan jó, mint ősszel, amikor 1:0-ra győztünk. Ez azzal magyarázható, hogy az­ idény elején vagyunk, így is sikerült azonban 2:1 arányban győznünk. Petknv révén a bulgárok sze­rezték meg a vezetést, Méder egyenlített. A má­sodik félidőben én találtam a hálóén, így alakult ki a végeredmény. Az öt második ligás együttest így készültünk fel tehát a liga tavaszi idényé­re, amely, már március másodikán rajtolt is. ___________________JÓZSA LÁSZLÓ S

Next