Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-01-15 / 3. szám

.­Tizenöt éves vagyok. Szeret­nék fiúval járni, de félek a szü­leimtől. Hogyan határozzak?“ Addig, míg az együttjárés fon­tosságát az dönti el, hogy mit szólnak a szüleid, jobb egyedül maradni. Míg félsz a szüleidtől, nagyobb szükséged van őrájuk, mint a fiúra. Ez az érzelmi köte­lezettség később fokozatosan la­zulni­ fog és nem befolyásol majd annyira a kapcsolatteremtésnél, mint most. Ez természetes folya­mat, amelyen mindenki átesik. „Tizenhárom éves lányok va­gyunk. Együtt járunk diszkóba, a diszkó után pedig a fiúk hazakí­sérnek. Néha erőszakoskodnak, a­­mi nem tetszik nekünk. Hogyan szoktassuk le őket az ilyen visel­kedésről?" Nagyon nemes szándék tőletek, hogy vállaltátok a fiúk átnevelé­­sét, ami bizony rájuk fér. Ezt el­éritek azzal, hogy a fiúkhoz mint barátokhoz közeledtek, de eluta­sítjátok őket, amint udvarolni a­­karnak. Ha ezt mindnyájan, egy­ségesen teszitek, a fiúknak nem marad más, mint olyannak elfo­gadni titeket, amilyenek vagytok, és alkalmazkodni hozzátok. Ha az ellenkezője történne, hogy a fiúk megszöknek ebből a helyzetből, akkor is a tiétek a győzelem. Megtartottátok méltóságotokat, úgy­­ viselkedtetek, ahogy az tizen­három éves lányokhoz illik, és sok felesleges problémától meg­kíméltétek magatokat. Ha mindig ilyen határozottan és józanul fog­tok viselkedni és dönteni, nem kell aggódni Jövőtök felől. „Nagyon gátlásos vagyok, érzé­kenyen érint a más véleménye, nincs elég erőm ismerkedni, tár­saságba járni." Ebben a mondatban több levél fő mondanivalóját fogalmaztam meg. Sok olvasónkat bánt a gát­lásossága, sok levélben ismétlő­dik ez a probléma. A gyermeki lélek felnőtté válá­sát a bizonytalanság, rélszegség kíséri. Saját értékeink felismeré­se, céljaink megformálása nagyon bonyolult folyamat, és nem lehet elhamarkodni. Aki nincs tisztá­ban azzal, hogy mit szeretne el­érni az életben, s ezt hogyan, mi­ért akarja, függővé teszi magát a külvilágtól. Önállótlan, határozat­lan lesz. Akinek nem sikerül reá­lis mércét felállítani az önértéke­lésnél, mások megítélésénél, szin­tén károsítva érzi majd magát kör­nyezetétől. A személyiség egészsé­ges kibontakozásában sokat segít a megértő, szerető szülő, a jól megválasztott példakép. Az érzé­kenyebb típus több problémával küzd, mint józan, harsány, maga­biztos társa. Ez pedig még inkább elkedvetleníti a gátlásos, szégyen­lős, hráló-piruló kamaszokat. A gátlásosság okát az önértéke­lési zavarokban kell keresni. A gyermek állandóan bírálva van, nincs lehetősége a dicséretet ki­érdemelni, a szigorú szülők el­nyomják a kamasz cselekvését, meggátolják önálló véleményében, megnyilvánulásában , stb. Az gyermek, akivel szülei megbeszé­­­lik a problémákat, a tetsző és nem tetsző dolgokat, valós képet tud felállítani a jó és rossz meghatá­rozására. Rájön arra, hogy nem helyes, amikor az elismerésre ki­éhezett egyén azt az utat választ­ja, hogy mindenki szemében jó a­­kar lenni. Úgy, mint számunkra vannak tetsző és nem tetsző dol­gok, a mi értékünk is lehet má­sok szemében elfogadható vagy elítélhető. Ezt a bizonytalanságot, ha nem vagyunk képesek önma­gunk megoldani, akkor segítséget kell kérni. Ugyanis az állandó ön­­marcangolás, tartós hiányérzet, a személyiség roncsolódásához ve­zet, nem pedig építéséhez. Ki kell tárulkozni, elmondani a gondokat­­-bajokat. Ha nem hallgatnak meg otthon, megteszik ezt a barátok, ha azok sem, még mindig van le­hetőség szakemberhez fordulni. Tizenöt éves korig a járási pe­dagógiai-pszichológiai tanácsadók fogadják a rászorultakat. A tizen­öt-tizennyolc éves korosztályt a kerületi pedagógiai-pszichológiai tanácsadó várja. A pályaválasztá­si problémák, határozatlanságok megoldása is hatáskörébe tarto­zik. A tizennyolc évnél idősebb fiatalok a házasság előtti és há­zassági tanácsadóhoz fordulhat­nak tanácsért, véleményért. A ta­nácsadás ingyenes és szakembe­rek adják. A problémák megoldását elodáz­za az egyén, ha magába zárkózik, elszigetelődik a külvilágtól. Még elkeseredettebbé, reményvesztet­tebbé vélik. Pedig soha sem lehet annyira reménytelen valakinek a helyzete, hogy ne lásson kiutat. De a megoldást keresni kell, nem pedig elzárkózni. Hibás a környezet is, hogy nem veszi észre a segélykérőt. Nem szabad közönyösnek lenni egymás iránt. Meg kell tanulni uralkodni magunkon, a végleteket elkerülni, s a problémákat megoldani, nem pedig elodázni őket. „Közgazdasági szakközépiskolá­ba járok. Szeretnék továbbtanulni, újságíró szeretnék lenni- Milyen főiskolára jelentkezzem?" Az újságírói szakot a bölcsész­karon oktatják (Filozofická fakul­ta UK — katedra Zurnalistiky, Bratislava, Gondova 2), tehát ké­relmedet ide küldd. De addig is minden újság szívesen veszi a le­velezőktől kapott tudósításokat. Próbálkozz te is! „Táncosnő szeretnék lenni. Hol tanítanak ilyen szakot?" Az alapiskola befejezése után jelentkezhetsz a konzervatórium balettszakára vagy a SZIUK (Szlo­vák Népi Művészeti Együttes) ún. elév-iskolájába, ahol az utánpót­lás felkészítése folyik. VERONIKA ­MÉRET: 8 éveseknek. Anyaga: 30 dkg sötétzöld, 5 dkg fehér és 2 dkg piros középvastag műszálfo­nal, 2,5-es és 3,5-es tűvel kötjük. KÖtÉSMINTÁK: Patentkötés: 1. sima, 1 fordított. Alapminta (sima dzsörzé): színén sima, visszáján fordított. Kötés­próba: 24 szem és 28 sor - 10x10 cm. JOBB ELEJE: 46 szemmel kezdjük. Patentkötéssel és 2,5-es tűvel 4 cm-t kötünk. Innét az alapmintá­val és 3 £-es tűvel dolgozunk tovább. 32 cm ma­gasságtól kötjük a mintát (lásd az ábrát) és ala­kítjuk ki a karlyukat. 1x4 és 5x1 szemet kétsoron­­ként 37 szem hosszúságtól fogyasztjuk a nyakki­vágást: 1x5, 1x2 és 9x1 szemet kétsoronként. A maradék szemeket 48 cm magasságban egyszerre fejezzük be. BAL ELEJE: ugyanaz. HÁTA: 90 szemmel kezdjük. Patentkötéssel és 2,5-es tűvel 4 cm-t kötünk. Innét az alapmintával és 3,5-es tűvel dolgozunk tovább. 32 cm magasság­tól kötjük a mintát és alakítjuk ki a karlyukat. 1x4 és 5x1 szemet kötünk le kétsoronként. A szemeket 48 cm hosszúságban egyszerre fejezzük be. ÖSSZEÁLLÍTÁS: a részeket összevarrjuk. A nyak­­kivágás szemeit 2,5-es körkötőtűre szedjük fel és oda-vissza haladó sorokkal 2 cm-t kötünk patent­kötéssel. Ezután elkészítjük a két gombolási pán­tot. Mindkettő 10 szemből áll, 37 cm hosszú, 2,5- es tűvel és patentkötéssel kötjük. A jobb oldalinál 7 gomblyukat alakítunk ki: az elsőt 2 cm magas­ságban, minden továbbit 4,7—4,7 cm távolságban. Végül a két pántot a helyére varrjuk és felerősít­jük a hét gombot. Jelmagyarázat: Ö «­ fehér X - zöld • » piros Anyaga bézs szinti pamutdzsörze. Raglánszabású­, há­tul végig gombolódik (ez az új módi), elején két-két hajtás, közepén szemberánc van. A nyakpántot szövött szalag díszíti. A­ szabásminta 168 cm magasságra, 100-as mell-,­és 100-as csípőbőségre készült. Hozzávalót dupla széles anyagból 1,50 m, 50 cm szö­vött szalag,­ IQ db behúzott gomb. Elkészítése: Felnagyítjuk a szabásmintát (egy négyzet 10*10 cm). Az oldalvarrásra, az ujja hosszanti vo­nalára 2, felhajtásra 4, a többi varrásra 1 cm-t hagyunk. A nyakpántot és kézelőt dupla anyagból szabjuk. A hátán szaggatott vonal jelzi a középvonalat­(itt van­nak a gomblyukak jelölve!). Az elején levő hajtásokat leférceljü­k. Összevépeljü­k a tunika oldalát, ujját, a rag­­lánvonalat, majd szétvasaljuk. Hátul a gombolás vona­lára közbélést teszünk. Az előre elkészített nyakpán­tot összeállítjuk a tunikával, a szövött szalagot kézzel varrjuk fel. Az ujja végére — a jelölt helyen — hasíté­kot készítünk és felvarrjuk a kézelőt. Kivarrjuk a gomb­lyukakat, felvarrjuk a gombot, felhajtjuk az alját majd eltisztázzuk a széleket. Készre vasaljuk. A maradék a­­nyagból kitelik egy megkötős öv. A szabásminta alapján blúzt is szabhatunk, csak rö­­videbbre kell venni a hosszát. M­ AKIVAN I bji: A Szocialista Ifjúsági Szövetség Szlovákiai Központi Bizottságának lapja. Kiadta: a Smena Kiadóvállalat Szerkesztőség: LeSkova 5, 812 84 Bratislava Teletom 435 79, 468 19 j i Főszerkesztő: Főszerkesztő-helyettes: CSÍKNAK IMRE N. ZACSEK ERZSÉBET Nyomja a Západoslovenské tlaőlerne, 812 82 Bratislava, Odborárske nám. 3. Előfizetést­ől­: egy évre 52,— Kfis, fél évre 26,— KC». Terjeszti: a rund Hírlapszolgálata, előfizethető minden postahivatalnál vagy kézbesítőnél. A lap költőidre a PNS, Ostridná aspedtola a dovoz t­afia,­­13­­1 Bratislava, Gottwaldovo nám. fi. I fit­án rendelhető meg.I Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Indes: 49802

Next