Új írás, 1961 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1961-11-01 / 9. szám - VITA - Kerékgyártó Elemér: Hagyomány és haladás
KERÉKGYÁRTÓ ELEMÉR HAGYOMÁNY ÉS HALADÁS (Vita Jászi Oszkár értékeléséről) Varga József vitát indított Jászi Oszkárról az Új írás legutóbbi, 7. számában. Cikke Jásziról és Fukász György Jászi-értékeléséről szól, amit kiegészít Ady Jásziról szóló véleményeivel, s ennek kapcsán újraértékeli Jászit és a polgári radikálisokat. A kiegészítés helyes és hasznos, de Varga korrekciójának nézőpontja és módszere vitatható, ami kétségessé teszi az általa felvázolt kép hitelességét . Szerintem Varga indokolatlanul felnagyítja Jászi alakját, amikor Zrínyivel, Rákóczival, a magyar jakobinusokkal, a reformkor hőseivel egy sorban emlegeti, s „a magyar progresszió bajvívóinak” tekinti a polgári radikálisokat (Új írás, 658. old.). A haladás magyar képviselői közé a felsoroltak mind, s rajtuk kívül számosan beletartoznak, ezért nem lehet a fenti meghatározást Jásziékra szűkíteni. Meggyőződésem, hogy ezt a cikkíró is így gondolta, csak pontatlanul fogalmazott. A lényeges az, hogy mércéje és értékskálája nem fogadható el. Sajnálkozva említi Varga, hogy Jásziék működése — Zrínyi és Rákóczi emlékével szemben — teljesen kiesett a nemzeti köztudatból. Ez tény. Magyarázata azonban nem kielégítő. Egyet kell értenünk Vargának azzal a megállapításával — amit ugyan nem hoz okozati kapcsolatba elfeledettségükkel, de ugyanazon bekezdésen belül mond el —, hogy tudniillik Jásziék kezdetben progresszív céljai hamarosan regresszívekké, elmaradottakká váltak. Jó lett volna ezt az állítást ki is fejteni, magyarázattal megtámogatni. De túl ezen, további magyarázó okokat kell keresnünk. A történelem tanúbizonysága szerint a nemzeti köztudatnak azok a kiemelkedő személyiségek válnak részévé, akiknek működése nagy hatással volt a széles néptömegekre, vagy meghatározott progresszív társadalmi csoportokra, osztályokra és rétegekre, minthogy következetesen képviselték az adott korban a haladást, tehát tanaik és tetteik objektíve igazak, helyesek voltak. Vagyis jól tudták megválaszolni szavakban is, tettekben is a koruk feladta kérdéseket. Félreértések elkerülése végett sietek megjegyezni, hogy egy tétel vagy akció igazát nem az elért hatás szabja meg. Galilei például egymaga állította tételeit milliókkal szemben, s mégis neki volt igaza, mert tanítása egybeesett az objektív valósággal. Bertrand Russel angol filozófus szemléletes példája szerint: képtelenség azt állítani, hogy amennyiben a hitleristák hadseregei győztek volna a második világháborúban, akkor az ily módon érvényesülő fasiszta eszmerendszernek lett volna igaza. Egy eszme azért érvényesül és hat, mert igaz, nem pedig a hatásától függ igazságtartalma, hiszen retrográd eszmék is elterjedhetnek és el is terjednek ideig-óráig, szűkebb-szélesebb körökben, de le is tűnnek a porondról. Ha így fogjuk fel a tömeghatás tényleges szerepét, akkor meg kell állapítanunk, Vargával egyetértésben, hogy Jásziék eszméi nem voltak annyira igazak, azaz nem jutottak el a kor adta feladatok megoldásának arra a fokára, hogy széles tömeghatásra tehettek volna szert, hogy beépülhettek volna a nemzet köztudatába, akár mint a nemzeti művelődés része, akár mint a néphagyomány alkateleme. Nem véletlen, hogy Zrínyi és Rákóczi nemzeti mozgalmak vezetőivé válhattak, Jásziék pedig nem. Nem véletlen, hogy ők eredményesen működtek, képesek voltak eszméiket átvinni gyakorlati síkra, széles tömegeket tudtak akcióba lendíteni, Jásziék pedig nem. De, ha a haladó nemzeti hagyományok másik típusát vesszük elő: Martinovicsókát, vagy Széchenyit, akik a tömeghatás helyett a magyar literátus réteg tudatát befolyásolták hosszú nemzedékek során át, ugyanide jutunk. Tanaik adekvátak voltak az adott viszonyokkal, az egykorú fejlődés irányában hatottak, ezért váltak részben vagy egészben maradandóvá.