Új írás, 1962. január-június (2. évfolyam, 1-6. szám
1962-01-01 / 1. szám - VITA - Hozzászólások a Kultúra és életforma c. cikkhez (Földeák János, Baktai Ferenc ikke; részletek az olvasók leveleiből)
BAKTAI FERENC KOMPLEX ÉLET E Élnek nálunk emberek, nem kevesen, hanem évről-évre többen, akiknek a fantáziáját a szellemi munkával kapcsolatban kizárólag a kereseti lehetőségek piszkálják. Élnek ilyen emberek a szellem munkaterületein is? Hogynem miattuk általánosít a nem-szellemi munkából élő segédmunkás, a fodrászlány vagy a pincér vagy a mozdonyvezető, s képzeletében az irodalom, a költészet, a filmvászon és a színpad az a bűvös „Szezám, nyílj meg”, amelyik elmondásakor a kincsek barlangjai megnyílnak. De ma már ezek az általánosítások túlmennek a naivan „intimpistáskodó” kívülálló szokásos primitívségén. Nemcsak egy viszonylag szűkebb réteg jobb kereseti lehetőségének szimpla áhítozása van mögötte, hanem annak a szerencsétlenül pesties és látszólag „materialista” szemléletnek a magva, amely azt mondja: „A piacról élünk.” A piacról élünk, tehát minden indokolt, ami a jövedelmet növeli. A piacról élünk, tehát nem érdekes, hogyan, de prémiumfeltételt kell teremteni, bármilyen úton. Eszembe jut egyik lapunk riportja a nagyüzem öntödéjéről, ahol a selejtgyártás évek óta természetes, megszokott és elismert folyamat volt, „ha nem jönnek rá, miért ne keressen” alapon. Hogy mi köze egy selejt öntvénynek a szellemi élethez? Minden selejt megtalálja a maga indokát, más selejtekben. Ha önző lennék, s megbírálnának a selejtes munkám miatt, habozás nélkül rávágnám, hogy mindaddig nem restéllem magamat, amíg a kedves, fiatal énekesnő elénekelheti a dalt a „bájos ifjú pesti lányról”, aki — a magyar nyelv minden szabályát megcsúfoló módon — a „körúton” tipeg, vagy biceg vagy mit csinál. Amíg napi kétmillió embernek el lehet ezt muzsikálni és énekelni hosszú ő-vel, addig senki se szólhatja meg a körúti villamos kalauznőjét, ugyanennek a hangzónak a helytelen használata miatt. De hogyan magyarázzam meg a pedagógusnak, aki havi 1600-ért ötven gyereket tanít a hosszú és rövid ő és ö különbségére, hogy valakinek joga van szerzői jogdíjért selejtet csinálni és mások munkáját (néhány ezer vagy tízezer gyerek nyelvérzékéről van szó) elrontani? Abból, hogy nálunk most ez a gyarapodási vágy az „új hullám”, s abból, hogy a „piacról élünk” szemlélete (tagadjuk vagy nem, így van) a társadalom számottevő rétegeiben uralkodóvá vált, nem lehet a 15—20 év múlva bekövetkező holnap emberéről is képet alkotni. Igaz az, amit Váci Mihály feltételez, nevezetesen hogy a hatórás munkanapot ma a legtöbben azért üdvözölnék, hogy több idő maradjon jazz hallgatására, víkendházépítésre, meccsre és horgászásra? De mennyire hogy igaz! És igaz lesz tíz év múlva? Talán. Húsz év múlva is? Nem biztos! Hogy húsz esztendő alatt az emberi tudat mekkora változásokon mehet át, azt nálunk kevesebb idő is megmutatta. Másrészt, alá szeretném húzni azt, amit a szerkesztőség vitaindító cikke is megemlít, mondván: nem ért egyet azzal a logikával, hogy a TV, az autó, a külföldi utazás, a nagyobb jólét öntudat-lazító, a fegyelmet, a szocializmus fegyelmét elnyesztő tényező. Ezzel valóban nehéz egyetérteni, mert ha a következtetést az egyik oldalon végigvisszük, a másik irányban is ezt kell tennünk vele és akkor oda lyukadunk ki, hogy a legforradalmibb és a legideálisabb öntudatos emberanyag a középafrikai bushman, nem lévén ágyékkötőn és egy fúvócsövön kívül egyebe. Igen jól emlékszem még azokra az időkre, (nyilván nem csak én), amikor ez a gondolkodásmód a maga korlátoltságával ráfeküdt egész közéletünkre, s a túlhajtott kölcsönjegyzések és a falusi „terelő adópolitika” révén próbálta a szocializmus lelkes hívévé tenni a plakátok szerint mindenért igen lelkesedő lakosságot. Ezzel a nézettel (mint mindennel, ami az embertől idegen és a szocializmust az emberektől elidegenítő, nyers, primitív, ál-aszkéta vezetési stílusból fakadt) éppen ezekben a napokban számoltak le nagyon alaposan Moszkvában. És a közelmúltban szerzett szovjetunióbeli tapasztalataim is megerősítenek abban, hogy az egyéni kényelem, a háztartás és a háztáj gyarapodása csak egy kezdeti, átmeneti időszakban ellenfele a kulturális érdeklődésnek.