Új írás, 1962. január-június (2. évfolyam, 1-6. szám

1962-02-01 / 2. szám - KÖRKÉP - Lengyel József: Nyílt levél Benjámin Lászlóhoz - Csák Gyula: Egy ember Kanizsáról

NYÍLT LEVÉL BENJÁMIN LÁSZLÓHOZ Versedről — „Se cinikus, se prédikátor” — tanulmányt írhatna valaki, annak bizonyítására, hogy igaz író mély élményből fakadó verse akkor se veszít költői értékéből, amikor a mű születését környező társadalmi viszonyok már megszűntek. Mert megszűntek. És ezt nem irodalmi Vates-ok, de Kádár János egyszerű sza­vai foglalták axiómába: „Aki nincs ellenünk, az velünk van”. Kádár ezt azért tud­ja, mert nem felettünk, hanem velünk együtt van és a mi szavainkat mondja. Miért rekedne torkodon az „igen”, mikor nem a rosszra kell igent mondani, hanem az a kötelesség, hogy a rosszra „meggondolt nem”-mel feleljünk. Hisz ép­pen az a jó, hogy te nem szoktál „tagadni igennek” mint az a „költő”, aki verssé bogozza rossz prózáját, hogy így vallhassa ezt be és tovább: „Legnehezebb, ha nem szólít senki, magamtól kell tudnom, mikor merre menni.” Ideje azt is megértened, hogy nem vagy „megjelölt gyanús alak”, hanem egyike a három, már nem egészen fiatal költőnek, akiktől a legsürgősebben és a legtöbbbet várja a magyar költészet és a nép, melynek indulatos jóindulata és gyengédsége mindig a legjobb verseitekre emlékszik. „Rózsafa vonóként mélyzöngésű húrhoz” szeretnék a költőhöz „súrlódni”; az én hibám, hogy nem tellett többre, mint a prózaíró száraz epistolájára. Jó munkát kíván ebben és a többi sok esztendőben 1962. január 1-én LENGYEL JÓZSEF CSÁK GYULA EGY EMBER KANIZSÁRÓL Szép, tiszta, kicsikét hűvös volt az októberi reggel. A tanácsháza tetejére szerelt hangszóróból Armstrong legendás rekedtségét hozta az enyhe szél, innen a főtérről a hajóhintás gramofonja szekundált neki: Én visszahozom divatba a foxtrottot... Éppen az elsőt harangozták. Beugrottam a presszóba hogy valamit reggelizzek. Bosszúságomra semmi sósat nem árusítottak, még tejet sem kaptam. Feketét ren­deltem s csendben szürcsölgetve figyeltem a vendégeket, összetolt asztalok mellett hét főből álló társaság sörözött és feketézett. Ruhá­zatuk alapján nehéz lett volna ítélni, sím a tekintet, az arcberendezés még ma is könnyedén elárulja: ki szellemi munkás, ki fizikai? Nem paraszok — ezt eskü alatt állítottam volna. Azt is láttam azonban, hogy nem értelmiségiek, még csak nem is hivatalnokok. Két fiatal lány is volt velük, egyikük ízléstelen, jampetikus öltözékű. Ifjú partnereik szintén elütöttek az eddig itt látott legény-divattól. A három idősebb férfi közül a leghangosabban nevetgélő, magyarázó hirtelen felugrott s egy belépő asszonyhoz szaladt. Az asszony­ cigány volt. Minden két­ ..fi*

Next