Új írás, 1962. július-december (2. évfolyam, 7-12. szám)

1962-09-01 / 9. szám - KÖRKÉP - Jevgenyij Jevtusenko: Nekünk van lobogónk (Beszélgetés a költővel)

Botrányt is okoztak, hogy magukra vonják a nyilvánosság figyelmét. Maja­kovszkij például az arcára festett szívvel lépett fel. De a futuristák tanították meg a közönséget arra, hogy látogassák ezeket a költői esteket. S később már nem kellett botránnyal közönséget toborozni. A költői felolvasásokról már min­denki tudott. A sztálini időkben azonban lanyhult az érdeklődés a líra iránt. S.: Miért? J.: Mert a költők elkezdtek gépekről és traktorokról verselni, ahelyett, hogy a gépeken dolgozó és a traktorokat vezető emberekről írtak volna. S.: Rosszabbak voltak az akkori versek é s jobbak-e a maiak? J.: Azt nem lehet mondani, hogy abban az időben minden költő rossz verse­ket írt. Például Tvardovszkij, Paszternák. Csak nem volt lehetőségük rá, hogy nagy hallgatóság előtt szavaljanak. A gyűléstermeket mások kapták meg. Most mindez némileg másképpen van. S.: ön valahol azt mondta, hogy a Szovjetunióban most azért olyan népszerű a versmondás, mert az „égetően aktuális problémákat” legjobban a líra tudja közvetíteni, jobban, mint a próza. Miért? Azért talán, mert a versek nem egye­nesen, hanem metaforákban beszélnek? J.: Egyszerűen csak azért, mert nálunk most új virágkorát éli a líra. A költé­szet gyorsabban fejlődik. A költészet hírnökhöz hasonló. Hogy katonai, háborús hasonlattal éljek: a poézis a könnyű felderítő osztag, utána következnek a nehéz harci egységek, a prózai műfajok. S.: S hová vezet ez a menet? J.: A menet jó irányban halad. S.: Láttuk, hogy például a Majakovszkij téren mikrofont szereltek fel. Dehát ezt csak megszervezte valaki? J.: Néhány évvel ezelőtt egy-két költő azt javasolta, hogy legyen egy „költé­szet napja” s azt tekintsük nemzeti ünnepnek. A Szovjetunió minden városában. Elsőnek persze Moszkvában. Sokan szkeptikusan fogadták a javaslatot — mégis megvalósult, s igazi szovjet nemzeti ünneppé vált. S.: Kik voltak a szkeptikusok? Más írók, vagy a hatóságok? J.: Néhány író. S.: S a bürokraták is? J.: A hatóságok nem. A költészet napján kis könyvpavilonokat állítanak fel, írók állnak a sátrakban, eladják s felolvassák műveiket. A moszkvai Majakovszkij téren az emberek még hófúvásban is szívesen hallgatnak két-három óra hosszat verseket. A „költészet napja” belépődíjmentes. A lakosság azonban nem csupán ezen az egyetlen egy napon érdeklődik a költészet iránt. A múlt évben például én magam kétszázötvenszer léptem fel. S.: S ezt ki fizeti? J.: Többnyire ingyen lépünk fel az intézmények és gyárak dobogóin. Néha azonban, amikor beutazzuk az országot s különböző városokban, például nagy hangversenytermekben mondunk verseket, olyankor egy intézménytől kapunk honoráriumot, mégpedig az irodalom propagálásának hivatalától. Ez az iroda szervezi és viseli a költségeit az ilyen költői esteknek. S.: És a mikrofon ... J.: Igen, azt is ez az iroda szervezi. S.: Mi ez a hivatal? Állami szerv? J.: Aféle író­ szervezet. S.: Kérdéseink azért csengenek talán kissé naivul, mert a szovjet sajtóból úgy látjuk, hogy a hatóságok nem jó szemmel nézik ezeket a Majakovszkij téri versmondó esteket. J.: A Majakovszkij téren például az a helyzet, hogy a legkülönbözőbb embe­rek egyszerűen felállnak és a legkülönfélébb témákról — politikairól, irodalmiról — beszélnek és verseket mondanak. Erre körülveszi őket egy csoport. Többnyire versmondás van. Főképp szombat estéken. Persze, előfordul az is, hogy egyesek butaságokat beszélnek, vagy olvasnak fel. Éppen úgy, mint a londoni Hyde Park­ban. Mindenki arról beszélhet és adhat elő, ami éppen a szívén fekszik. L.: A Majakovszkij tér tehát egyfajta Hyde Park? J.: Nem egészen. — Mindenesetre, a személyi kultusz éveiben szó sem lehe­tett arról, hogy ott emberek gyülekezzenek és egyszerűen tetszésük szerinti dol­gokat adjanak elő. Ez új dolog nálunk. S.: Kotov szovjet költő egyik versében csőcseléknek nevezi a Majakovszkij téri versmondó esték közönségét. Mi a benyomása az ön közönségéről?

Next