Új írás, 1978. január-június (18. évfolyam, 1-6. szám)
1978-01-01 / 1. szám - PÁLYÁM EMLÉKEZETE - Hubay Miklós: Fejezetek egy önéletrajzból
Az igazgató mintha mentegette volna magát a felmondásért. - Hiszen az iskolában változatlanul tanítani fogsz tovább - mondta és jobbjával biztatólag intett az ég felé. Szokott mozdulata volt ez, amit hol romantikus őszinteséggel, hol ironikusan, szinte idézőjelek között vágott ki. Most az optimizmusát akarta jelezni vele, de egyszersmind azt is, hogy vége az audienciának. Ő nem állt föl mindjárt. Két körmével sikerült kilazítania egy kárpitos szöget a karosszék bársonyülőkéjén és nem akart addig elmenni, amíg azt ki nem húzza. Hogy időt nyerjen, törvénytisztelő naivitással még megkérdezte: - Az igazgatói tanácsbeli tagságomról kinek mondjak le? Oda engem beválasztottak... S azt hiszem, még nem járt le. Az igazgató felhúzta a vállát. Végtelen szomorúság ült ki az arcára. ,,Hol van az már”, ezt is jelentette ez a szomorúság, de azt is, hogy hogy lehet valaki ekkora hülye. Mint akit ez a pantomim tökéletesen kielégített, a frissen kirúgott megköszönte a választ és felállt. Ugyanis közben sikerült kihúznia a hosszúhegyű szeget a szék pereméből. Bal öklébe zárta, a hegyével befordítva a tenyere húsának. A fizikai fájdalom legjobb ellenszere a lelki fájdalmaknak. Az ajtóban az igazgató még egyszer égnek lendítette a jobbját, most a mozdulatnak eskü jellege volt. - Mi még sokat fogunk együtt dolgozni! - ismételte, a nyomaték kedvéért most Kati, azzal a nevetésével, amit én alig ismerhetek Naphegy utca. Kati és Miklós