Új írás, 1978. január-június (18. évfolyam, 1-6. szám)

1978-01-01 / 1. szám - PÁLYÁM EMLÉKEZETE - Hubay Miklós: Fejezetek egy önéletrajzból

Az igazgató mintha mentegette volna magát a felmondásért. - Hiszen az iskolában változat­lanul tanítani fogsz tovább - mondta és jobbjával biztatólag intett az ég felé. Szokott mozdulata volt ez, amit hol romantikus őszinteséggel, hol ironikusan, szinte idézőjelek között vágott ki. Most az optimizmusát akarta jelezni vele, de egyszersmind azt is, hogy vége az audienciának. Ő nem állt föl mindjárt. Két körmével sikerült kilazítania egy kárpitos­ szöget a karosszék bársony­ülőkéjén és nem akart addig elmenni, amíg azt ki nem húzza. Hogy időt nyerjen, törvénytisztelő naivitással még megkérdezte: - Az igazgatói tanácsbeli tag­ságomról kinek mondjak le? Oda engem be­választottak... S azt hiszem, még nem járt le. Az igazgató felhúzta a vállát. Végtelen szo­morúság ült ki az arcára. ,,Hol van az már”, ezt is jelentette ez a szomorúság, de azt is, hogy hogy lehet valaki ekkora hülye. Mint akit ez a pantomim tökéletesen kielé­gített, a frissen kirúgott megköszönte a választ és felállt. Ugyanis közben sikerült kihúznia a hosszúhegyű szeget a szék pereméből. Bal öklé­be zárta, a hegyével befordítva a tenyere húsá­nak. A fizikai fájdalom legjobb ellenszere a lelki fájdalmaknak. Az ajtóban az igazgató még egyszer égnek lendítette a jobbját, most a mozdulatnak eskü jellege volt. - Mi még sokat fogunk együtt dol­gozni! - ismételte, a nyomaték kedvéért most Kati, azzal a nevetésével, amit én alig ismerhetek Naphegy utca. Kati és Miklós

Next