Új írás, 1978. január-június (18. évfolyam, 1-6. szám)

1978-06-01 / 6. szám - SZEMLE

bűntudatnak és a felelősségvállalás ébredésének rendje. A negatív ábrázoláson átsüt az erkölcsi optimizmus, a morális megtisztulás szándéka. Dénes D.-né mentésével akarja jóvátenni, amit Hanna ellen vétett, Duray képtelen a morál nélküli lét élésére. Bíró szabad elhatározásból jelenti föl magát az ügyészségen. Torzkép volna ez az ábrázolás, a valóság történelmi pesszimiz­mus ösztönözte karikaturisztikus elrajzolása? Csak akkor, ha az extenzív, fényképszerű tükrözés normáit kérjük rajta számon. Pszichológiai valószínűtlenség jellemezné az alakfejlődés élesebb fordulatait? Csak akkor, ha nem az erkölcsi parabola, hanem az epikai hitel kategóriáiban gon­dolkozunk. Az irónia mélyén nem cinizmus rejlik, hanem keserűség. Komolyabb és nehezebben védhető ellenvetés, hogy Karinthy novelláiban mintha megritkult, megfogyatkozott volna , ami korábban jelen volt: az emberi kapcsolatok idillje, színe és melege. Újabb írásainak líráját zátonyra futott sorsok komor monotóniája határozza meg. Bűnös és áldozat, irónia és tragikum bennük majdnem egyazon anyagból készül, modelljeik, tárgykörük csaknem egybeesnek. A gondolati mélyülésnek ára van: egy bizonyos beszűkülés témában, hangvételben. De lehet, hogy mindez optikai csalódás: ha az író - mint ígéri a kötethez csatolt jegyzetében-majd újabb elbeszélésekkel tölti ki az ábrázolás hézagait, föltehető, hogy a színkép is tágul, s a megoldás is újabb alternatívákkal gazdagodik. (Szépirodalmi Könyvkiadó) KENYERES ZOLTÁN Justh Zsigmond naplója és levelei ...1889 májusában ifjú magyar arisztokraták ülnek egy ősi kastély teraszán valahol Bars vagy Túróc vármegyében s a darwinizmusról beszélgetnek. Az egyik fiatal gróf, a magas, hajlott hátú Keglevich Imre odafordul Krisztus-arcú barátjához, Justh Zsigmondhoz, és Marx munkáit ajánlja olvasásra. A teraszon beszélgetők hat esztendővel korábban angol mintára vitakört alapítottak. Batthyányk, Széchenyik, Zichyk, Szapáryk, régi, nagy nevű családok fiai. Irodalmi és gazdaságtani témákat tűztek ki, fölolvasásokat tartottak, s vitáikról jegyzőkönyvet vezettek. De gondolataik, terveik hamar elhamvadtak s mintha csak különös átok ült volna rajtuk, néhány évvel később már egyikük sem élt. Kettő öngyilkos lett közülük, a többit gyógyíthatatlan beteg­ségek ragadták el. A vitakör alapítója és szellemi vezére, Justh Zsigmond 1894 októberében halt meg a francia Riviérán harmincegy éves korában, tüdőbaj végzett vele. Akkor már neves író volt, regényeit, novelláit, tárcáit, cikkeit jól ismerték az előrelendülő irodalmi életben. Mégis egyik barátjának, Széchenyi Lajosnak lett igaza, aki egyszer tréfásan azt mondta, hogy Justh kedvenc sportja posztumusz dolgokat írni, mert legjelentékenyebb művei csakugyan halála után láttak napvilá­got. Leghíresebb regénye, a Furmus a temetését követő évben jelent meg, naplója pedig év­tizedekkel később került elő, amikor unokaöccse, egy Arad megyei földbirtokos a Széchényi Könyvtárnak ajándékozta. A kéziratot Halász Gábor rendezte sajtó alá és az ő tanulmányaival kísérve adta ki az Atheneum 1941-ben. Azóta harminchét év telt el, s ez alatt az idő alatt a naplójegyzetek elé a legendák színes tüll­­függönye ereszkedett. A nosztalgiát ébresztő tündérmese színpadi díszleteit Halász Gábor állította föl két remekmívű esszéjében. Már avval, ahogy elmélkedését a következő megragadó hasonlattal útnak indította: „A balett-táncos teste, amidőn a nagy ugráskor a levegőbe kerül, egy lélegzetfojtó pillanatig állni látszik a magasban, izmai mintha legyőzték volna a nehézkedést, de legyőzték a felröpítő erőfeszítést is, játékosan, könnyedén lebeg a semmiben, feledve a küz­delmet és feledve a reá váró véget, az elkerülhetetlen leszállást. A pillanat gyönyörteljes és idegesítő, mert valószínűtlen és varázslatos, s mint minden varázs, titkos mérgeket rejt magában, így lebeg a nyolcvanas években a kéjes és tarthatatlan tetőponton a tizenkilencedik század nagypolgári kultúrája, már csak emlékezetben őrzi felvivő forradalmait és csak idegeiben sejti a bekövetkező pusztulást." Halász Gábor megelevenítő esszéje szerint Justh Zsigmond naplója e gyönyörteljes és mégis 114

Next