Új írás, 1981. július-december (21. évfolyam, 7-12. szám)
1981-07-01 / 7. szám - KÖRKÉP - Nagy Miklós: Bérczy Károly, az elbeszélő
NAGY MIKLÓS Bérczy Károly, az elbeszélő Bérczy Károly rövidre mért életéből igazában másfél évtized jutott a szépprózára: 1858-ban megjelent karcolatéval (Egy róka emlékiratai) búcsút mondott a novelláknak, e téren már csak egyetlenegyszer próbálta meg erejét A gyógyult seb (1863) megírásával. Rövid pályáról is lehet fejlődésrajzot adni, de szándékom nem ez, azt kívánnám megmutatni elsősorban, milyen főélmények, Bérczy számára irányt szabó írói eszmék köré csoportosíthatók jellegzetes alkotásai, írásainak egy részében felháborító igazságtalanságokra figyelhetünk fel, szívtelenül kijátszott emberek lépnek elénk, tollától olykor még a nyomor és elaljasodás képe sem idegen. Arisztokrata kasztgőggel áthatott családapákat, elcsábított kedvesük vérét ontó, szerencsétlen közkatonákat, szegénynegyedeket bőven láthatott a környező világban -hogy csak a Beszély a vasúton. Az álgyöngyök vagy az Egyszerű történet hőseire utaljak. Ám mindezt el is feledhette, áttételesebben is megörökíthette volna, ha nem csatlakozik olyan írói csoporthoz, amelynek alapelve, életeleme a sebek föltépése, a nyugtalanítás. A Tízek Társasága, Petőfi, Jókai, Pálffy Albert írói szövetsége avantgárd volt. Újat, addig Magyarországon sohasem hallottat akartak nyújtani, rikító környezetábrázolást, zsarnokság ellen izgató disszonáns sorsokat, kalandos lüktetést történeteik minden porcikájában. Művészetük a francia romantika legutolsó hullámát, Dumas-t, Victor Hugót, az utópista szocialistákkal együttérző George Sand-t és Eugéne Sue-t követte. A Tízek akkori prózatermésében — s ez Jókaira is áll — a szándék tiszteletre méltóbb a színvonalnál. Csekély még a fiatalok életismerete, a külföldi minta elfödi előlük a hazai valóságot, a szónoklat, a harsány hang a kelleténél jobban rabul ejti őket. Mégis, kezdeményezéseik nélkül,nem jött volna létre Petőfi Az apostola, s talán maga Bérczy sem jutott volna el egy fontos visszatérő motívumának hangsúlyos megfogalmazásához. A Stand-Bérczy család múltját tekintve német nemes, azonban a magyar előjogokat a névmagyarosítás miatt nem kapta meg, így a jogi egyenlőtlenség, polgár és címeres, paraszt meg nemes szembenállása a fiatal író számára nagyon is kézzel fogható. Kerényi Ferenc figyelmeztet rá, hogy már Bérczy Bitorlóit szerelem című drámai zsengéjében (1840) is tragédiához vezet a gróf fiú szerelme a polgárleány iránt. A rangkülönbség gyakran végzetes következményeinek megjelenítése olyan elbeszélésekben folytatódik, mint az Éji dal. Egyszerű történet, Beszély a vasúton, Életutak, s nem hiányzik a sötétes színezetű, de optimista kicsengésű A gyógyult sebből sem, amelynek főalakja Berg Lajos a felsőbb körökben mint „aristocratafaló vagy legalább mágnáskerülő" ismeretes. Egyik-másik fiatal hősét ugyanily joggal nevezhetjük „polgárfaló"-nak. Számos „beszély"-ében panaszkodnak arról a fiatal hivatalnokok (A játékos, A holló király), hogy szakképzettségük, szorgalmuk ellenére is tengődnek csupán, szóba se áll velük a büszke apa, ha gazdag leány kezét kérik.