Uj Kelet, 1920. szeptember (3. évfolyam, 47-67. szám)

1920-09-21 / 61. szám

2 oldal A mi tengernagyunk Meggyilkolták Elanchint admirálist Jönnek, egyre jönnek hírek, világszerte f­öldesütt *hidók véres hekatombáiról, — emberi agy beléirtózik száraontartani Lengy* mezőkön, ukrán pokolban, orosz tűzben és magyar betyárok máglyáiban vért fagyasztó láng­gal bbfcs­sidó autodásók rettenetes lángja — toll belevannyad leírni őket és halálba menő zsidó tömegek sikoltó kórusától iszonyul az emberi fül Ki merné még mondani, hogy a mi harmadik honalapitásunk Térfélén honalapi­­tás. Hol van ország, melyet foglaló ősök több véráldozattal vettek volna birtokba, mint a zsidó nép az ő ősi tulajdonát és hol van nép, mely több életet dobott volna oda birtokba vitt laidért, mint amennyit, távoli országunk követelt elszakadt fiaitól Bizony, szem jóllakott az ir­tózásban és jól megtelt hasító sikoltásokkal elfásult már a mi lelkünk megszokottá vált ször­nyűségek befogadásában és csak olykor-olykor lüktet föl újabb fájásra vérünk, csak akkor mered még egy-egy rémi­ől beléfáradt pillan­tásunk, mikor az áldozatok örök máglyájából egy-egy új lángnyelv lobban az égre, mikor halálbar menő tömegek kórusából egy-egy magá­nyos, hősi recitativó csattan a gyűlölködő, a bámulásra kényszerített világ arcába. Néhány hete csak, hogy lengyelországi pogrommezőkön fölcsendült egy ilyen hősi reci­tativó. Az amerikai Joint Distribution két tagja hősi halálának kire keresztül nyilallott zsidó szíveken és a nagy pusztulásokon túl, meg­siratták őket, mint a zsidó nemzet halottait. Két zsidó hős, két zsidó tudós, akik a Joint megbízásából odahagyták boldog amerikai ott­honukat és belé vetették magukat a lengyel irtózatosságokba, hogy segítséget vigyenek a halálba hajszolt lengyelországi zsidó népnek — ott hullottak el lengyel hordák szekercecsapá­sai alatt. Megsirattuk őket, még el se feledtük őket és máris az Örök máglya újra nagyot lob­bant és a tömegek kórusából újra kicsordult egy hősi fortissimó. Amerikán k­eresztül kapja le a hírt, hogy Bianchini olasz tengernagyot, d­ed­­zsaszban, a Hauran vidékén portyázó beduinok megölték. Bianchini tengernagy, a harmadik zsidó honalapítás hősi korszakának egyik ragyogó jelensége. Keserű szívvel, jegyezzük föl róla, valójának két jellemző adatát: most töltötte be életének negyvenötödik évét — és az olasz flotta parancsnoka volt, — olasz flotta paran­s­­noka volt és — a palesztinai cionista vezérlő bizottság egyik legtettrekészebb tagját veszítette el benne. 1918 év óta, Weitzmann és Sokolow kíséretében állandóan részt vett a zsidó hon­alapítás munkájában, egy évnél hosszabb ideig tartózkodott Jelfában, beutazta az akkor még leendő Zsidóország minden részét és hatalmas katonai pozícióját, minden tekintélyét egyetlen szent célnak rendelte alá: a cionizmus ideál­jának. Most is zsidó politikai ínyben fáradozott. Az olasz kormány és a cionista vezetőség közös megbízásából épen útban volt Palesztina felé, hogy az arabok és az új Zsidóország között még mindig lappangó ellentéteket nagy tekintélyével végk­épen elsimítsa. Már az ország határán volt, mikor vonatát a Zsidóországgal határos Hedzsaszban, portyázó arabok meg­támadták és gyilkos fegyvereik nyomán, egy újabb hősi halottja lett a harmadik honala­­pításnak. Politikai gyilkosságnak, vagy csak garáz­dálkodó rablóknak esett-e áldozatul Bianchini tengernagy, az olasz és a palesztinai zsidó kor­mány közösen megindított vizsgálata majd csak ki fogja deríteni. Rajtunk, zsidó hovalapítás távoli közkatonáin és túl minden megállapításon csak egyetlen fájó érzés, egyetlen gyászos tudat vonaglik keresztül: zsidó autodafák véres máglyái fölött újra ellobban egy hatalmas láng­oszlop, mely magára ígéri meredő szemünket, mártírok kórusával megtelt fülünkben újra bele­­csendü­lt egy magányos hősi recitativó: a harmadik honalapítás története egy hősi halállal gazdagabb lett. Tengernagyunk vére, holtteste fölött, az újjáéledt, zsidó nemzet áll szomorú gyászban. De túl gyászon és túl szomorúságon van egy érzés, egy tudat, egy biztosság, mely magasra emeli áldozatokba fáradt fejünket: nép, mely­nek fiai ennyi tudatos áldozatkészséggel dobják oda maguk életét a közös célnak, ország, mely autodafák lángjában és hősök maguk fölajánlott vérében született, az a nép, a mi népünk, az az ország, a mi országunk élni fog örökké, mert kiérdemelte, kiszenvedte az életet. Dr. Einéd Mózes Zsuzsanna (15.) Kis­regény Írta: Kacser Illés Az Új Kaiét számára És mégis mintha mindig csak ezt láttam volna. Különös volt, szinte féltem­­tőle és faggattam magamat: igaz vagy nem igaz ? Igaz, hogy ismerem mindezt, akkor hazug az egész eddigi életem, mert ez az élet nem mutatta nekem, amit ismerek, vagy nem ismertem eddig, csak a pillanat olyan mérhetetlen volt, hogy ben­ne mintha hetven évet éltem volna le. Féltettem a szívemet, tán megzavarodott. . . de aztán minden olyan rendbenvaló volt, hogy nem tö­rődtem a szívemmel Hát persze, hogy láttam mindezt, nem nappal, akkor párolgó uccákat láttam, málladozó házakat, siető, nevető, síró, fájó és panaszkodó embereket, és papokat lát­­am n­appal, akik kenetesen beszéltek vagy ha­raggal lóbálták a füstölőkanalat, láttam folyókat, kerteket, virágokat, nyírfákat, hegyes szüzeket és a fátyol alatt hamvas asszonyokat, nappal mindezt láttam és semmit se láttam, de este ha meggyújtottam a mécsemet és olvastam a törvényt vagy a Látások Pergamenjét, az Éne­kek Énekét vagy a Prédikátor Könyvét, a tekercs kitárult, mint véghetetlen földek, erdők és rétek keltek alketükből, patakok folytak, nyírfák ezüst­lőttek, pálmafák álltak mozdulatlan a fényben, valami kék vagy zöld mesetó partján sose látott virágok magasodtak s a viz szélén rableányok ernyői és legyezői alatt feküdt egy meztelen asszony. . . Zsuzsánna volt ? Már nem tudom, láttam-e ezt csakugyan tekercsbefuvó éjeken vagy a nyoszolyán vergő­dő éberség álmaiban láttam-e? Valóban lát­tam e? vagy csak akkor gondoltam, hogy láttam? Talán nem is láttam soha, csak gondoltam né­ha-néha , gondoltam a meseországot, ahol buja virágok és buja asszonyok várnak ránk, ott van valahol messze keleten tán a gyöngyök, tán a szőnyegek, tán a súlytalan selyem­:elmék országában. . . Ó nagy kalandor voltam én egész életemben, az ifjúságom és egész életem csupa kalandort: reggel mindig azzal keltem, hogy ma, ma indulok a messzi földre, ahol a vágyakozást lecsókolják a szívemről fürgén öl­töttem magamra a ruhámat, a legszebbet. . . ő nem volt szép, kopott volt és tudott födött, mint egy vizhordó köntöse s a szandálom. . . szomorral nézegettem, oda kell adni a saru­­készítőnek,­­ hogy menjek ép egy messzi ván­dorútra? De este megint csak úgy gondoltam a reggelre, hogy akkor indulok. . . indulok, indulok, vár a mese, vár a messzeség és vár az egészen más, az élet, ami nem olyan, mint az enyém, nem gyáva és bujkáló, nem hangul oldalgó, de vakmerő és egyen«*, mert mindig a vágyak nyírsebes utján megy előre. És más­napra megint elhagyott az erőm, el kalandor merszem, mert jött talán egy kábult éjszaka éa lefegyverzett, vagy jött egy szürke nap, ami­kor barát marasztalt, könyv hívott és a lábam, vagy a gyomrom felszólt a szívemnek: eh­e nyugtalankodjunk, üljünk le raggtajbek, árpakenyér savanykás, de is van, a messzi , ixü gyümölcseit pedig leverik mások, na de oda érünk, vagy megm­acosodóak, agy*némák a fán.­Ez-e hát a mossai ország, az ismerős is­meretlen? ez-e hát az asszony, a sorháton mezítelen, kinek minden idomai ott élnek a szivemben ? Ke-e a távol isteni gyümölcse ? A délceg gyümölcs, nem ráncos, a vándor a szakó­­dott el, mire odaért, a néhai kalandor, csupa fáradság és ránc. . . Nyúlhatnak-e megoltarva­ ujjak az asszony hamvsa bőréhez, érhet-e elfonyadt száj az ő virágzó szájához, s a két csontos kar, amely már a halálé, karolhat-e a derékon, amely merő Lágyság, karcsúság és sikoltozó vonaglás? . . . A tüzes bozótjában görnyedtem és előre­­meredt fejjel néztem a heverő asszonyt. Rétté- UJ KELET Kedd, m. évf. fdl. n. Az olasz munkásmozgalom Turin, szept. 19. (Az Uj Kelet távirata). Giotiti miniszterelnök miután érintkezésbe lépett a munkaadókkal és a fémmunkásokkal, a kérdést vegyes bizottság elé utalta. A bizott­ság munkaadókból és munkásokból áll és az ez­által kidolgozott tervezetet a kormány a par­lament elé terjeszti Giolittit nagy ovációkkal fogadták Rómában. Egy munkaadókból és munkásokból álló delegáció Milanóba utazott, hogy közvetlen tárgyalásokat folytasson az Általános Munkás Szövetséggel A zsidó egyetemi Miliőtök önzőim szervezkedése — Az Új Kelet tudód­­ójától — Nemrég hírt adtunk arról, hogy a kolozs­­vári zsidó egyetemi hallgatók egyesülete „Ezra“, a zsidó egy (Rend hallgatók orsz megszervezése érdekében érintkezésbe lépett az összes romániai diákegyesületekkel. A szervezkedés célja, az eddig izoláltan működő zsidó diákegyesületek egyesítése s ere­i­nek segítségével országos, egyirányú zsidó diák­mozgalom megteremtése. Az erőteljes és eg­yéges ifjúsági mozgalomra nemcsak a zsid ifjúságnak, de az egész zsidó mozgalomra szüksége van. Mert a zsidó mozgalom centru­mában a zsidó egyén és elsősorban a fejlőd zsidó­­ ember áll. A zsidó diákság tudatában van annak, hogy a zsidó jövő nem a diploma­ták asztalánál, nem künn a politikai fórumon dől el, hanem bent, fiatal zsidók plasztikus lel­kében, a zsidó iskolákban és a zsidó diákszo­­bákban. A zsidó iskolától és a zsidó ifjúsági mozgalomtól függ, hogy sikerül-e az új zsidó generáció szellemi és erkölcsi megújhodása, mely nélkül minden charter papírrongy és csak üres frázis maradna. És a­meddig az igazán zsidó iskola csak ígéret és kívánság, addig a zsidó ifjúságnak fokozottan kötelessége, hogy saját erejével és organizációjával a maga em­beri és nemzeti neveléséhez­ és átalakulásához hozzájáruljon. Az „Ezra“ szervezési akciója a többi diák egyesületnél élénk viszhangot keltett. A iasii és bukaresti zsidó diák­ egyesületek kiküldöttei, a­kik a román diákkongreszszus alkalmából érkeztek Kolozsvárra, megbízatásuk értelmében behatóan tanácskoztak az „Ezra“ vezetőségé­vel és az együttműködés alapelveiben meg­egyeztek. Az első közös feladat, egy egysé­ges ifjúsági mozgalom létesítése, mely cserké­szetre, középiskolai és egyetemi kultúregyesüle­tekre tagozódna. A második az országos zsidó iskola ügyben való irányító közreműködés, harmadikba szociális igazságosság és zsidó esz­méjének bevitele a zsidó mozgalomba, a zsidó ifjúság rendszeres felvilágosítása, hogy a szociális ideált a népük megújhodási mozgalmán belül­­ valósíthatják meg legigazabban. A zsidó diákság képviselői elhatározták hogy ez év november hó folyamán a cserno­vidiek bevonásával értekezletre ülnek össze Bukarestben, ahol az egységes szervezet alap­szabályait és munkapograramját részletesen ki­dolgozzák és egy országos zsidó diákkongr­sz­szus idejét és helyét megállapítják.

Next