Uj Kelet, 1924. március (7. évfolyam, 50-74. szám)

1924-03-19 / 65. szám

2 Árverezik a költő könyveit Rövid hírben jelentettük már, hogy Kiss József könyveit a napokban elár­verezték. Erről az eseményről szól alábbi tudósításunk . (Budapest, március 18. Az Új Kelet tudó­sítójától.) Pénteken délután kezdődött. .. Két egymásba nyiló szoba ajtaját kiemelték, egy dobo­góra zsurasztalkát állítottak , mögötte trónol a ki­kiáltó ... Huszonötezer korona másodszor,­­ senki többet ? ... Gazdát cserélnek a költő szorgosan gyűjtött, szeretett könyvei. Nagy az érdeklődés. Már napokkal ezelőtt lelkes amatőrök búcsújárása folyt a harmadik szo­bában, ahova eladásra rendezetten kiállították Kiss József könyvtárának zömét. Most itt ülnek sorján­ban az irodalom rajongói, a szép könyvek barátai, ezekben a szobában, amelyeknek meg-megcsikorgó parkettjén valamikor a föl alá járó poéta lépte ki verseinek metrumát. Akad könyvkereskedő is a publikum között, de jellemző, hogy valamennyi jobbára a nagy, gyűjteményes munkákra licitál, azokra, amelyeket úgy vásárolt össze a költő. De­dikált példányokra, karakterisztikus tulajdonra csak az amatőr licitál,­­ de azután annál izgatottab­­ban. Emelkednek a ceruzák, az ujjak , emelkednek és lebuknak a fejek, aszerint, hogy állják-e meg a versenyt vagy abbanhagyják, bátran és félénken röpködnek a számok, a kikiáltó közömbös mosoly­lyal kapja fel őket és lódítja tovább a levegőbe. A költő leánya kissé lehangoltan nézi egy bőrfotesből, hogy túl megy végbe itt. És szinte idegenkedve. A költő fiatalabbik fia maga is iz­gatottan licitál itt-ott, hogy mégis megmentsen egy­ két könyvet, amely késő bánatára került az árverési katalógusba. Habent sau fata libelli. Megvan a sorsuk a könyveknek is s ez itt tetszik meg igazán. Szenzációs árfölvetések és a váratlan részvétlen­­ség becses dolgokkal szemben. Ez is összetartozik valahogyan. Gyulai Pál költeményeinek második, igyen dedikált példánya: „Kiss József urnak em­lékül Gyulai Pál“ — mindössze 310 ezer koro­nán kel el. A (hiányos) teljes Jókaiért 2 millió 400 ezer koronát adnak és a „Diadalmas forra­dalom könyvéért“ csekély 63 ezret. Gárdonyi négy munkája 305 ezer koronáért kel el s egyik sincs dedikálva, Justh Zsigmond két dedikált, ritka könyve csak 85 ezret ér .. . Az ajánlással ellá­tott Herczeg-regények bezzeg annál magasabbra vergődnek. Visszás és kellemetlen látvány az egész, de meg kell lennie, — ezt olvasom a családtagok ar­cán is, akik bevezetnek egy hátsó lakószobába, ahol együtt van az az egész, masszív, sokat élt, meghitten komoly interieur, amelyben a költő dol­gozott. Itt annál a sötétpirosposztós, tintafoltos asztalnál ülök, amelyen a Jehovát és a Tüzeket irta Kiss József. A költő fia egy dúsan tömött szekrényre mutat . . . Kiss Józsefnek az­ok a köny­vei, amelyek élete utolsó tíz éve alatt állandó, megkedvelt olvasmányai lettek: a legbecsesebbek, az auktorok ebben a szekrényben vannak és nem fognak idegen kézre kerülni. S együtt marad a bú­torzat, a másik szoba sok trófeuma, emléktárgya, arcképcsoportata is. Goethe, Stendhal, Balzac, Arany János, Petőfi, az Ezeregyéjszaka, — ezek is elidegeníthetetlen bútorok, a költő gondolatának megannyi ágya. És kézirat sem kerül ki egyetlen­egy sem a család tulajdonából. Kérdezem, milyen az árverés eredménye. Azt mondják: kielégítő, és ezt is szomorúan mondják. Szombatra és vasárnapra még nagyobb versengés várható: a magyar anyag másik fele is elkel s az­tán a külföldi munkák kerülnek sorra. Ezek iránt fokozott az érdeklődés. Különös, hogy a „Legendák magyapámról“, amely annak idején a szerző saját­­ adásában, 3 koronás bolti árral jelent meg s amelyből mint unikumból egy példányt szintén a katalógusra tettek, — ez a könyv alig érte el a 140.000 koronát a mai árverésen. ▼alaki azonban ezt is csendes-egykedvűen nézi... Egy markáns poétaarc képe a falon. Mintha csupán ennyit mondana: Menjetek isten hírével, szép, kedves könyveim, — jó kezekbe kerüljetek. ................................................................. Nem akar lemondani a görög király _ Athén, március 18. György király vissza­utasította a görög pártoknak azt a követelését, hogy önként lemondjon a trónról. ÚJ KELET Szerda, 1924 március 19 Öregvesztegetéssel vádolják a„Matinu-t PArlm togujabb SMOnacolója. Kapott-e pénzt Ba~nta foao~komztö. Kokomrxovr volt oroax rntnlaxtareinök ionho­e vaioméma. Áprilia negyedikéne halaaxtot­ták a tárgyaikat (Páris, március 18. Az Új Kelet tudósí­tójától.) Tegnap délután kezdőd­ött meg óriási közönség előtt a „Marin“ és a „Humanité“ kö­zötti sajtóper tárgyalása. A francia szocialisták lapja ugyanis egy régebbi cikkében azt íta, hogy a „Matin“ megvesztegethető. A meg­vádolt lapot José Thery képviseli, míg a vé­delmet Maurice Paz és Andre Berthon látják el. A szocialista újság képviseletében Cachin parlamenti képviselő és főszerkesztő, valamint Boris Suwarin jelentek meg. Suwarin az in­kriminált cikk szerzője és ő volt az, aki a „Matin“ elleni bizonyítékokat leközölte. A tárgyalás Páris legújabb szenzációja. Az érdeklődést fokozta az a rendkívüli intermezzo, hogy a hallgatóság köréből váratlanul felemel­kedett egy előkelő külsejű, jólöltözött öreg úr, aki gróf Rokowzov orosz arisztokratának és volt miniszterelnöknek mutatkozott be azzal, hogy tanúvallomást akar tenni. A tárgyaló­teremben érthető izgalmat keltett az előkelő tanú váratlan jelentkezése, amire a „Matin“ sem volt elkészülve. Rokowzov egykori orosz miniszterelnök vallomása igazi szenzáció erejével hatott. Először a „Ma­tin“-hoz való viszonyát ismertette és megemlí­tette, hogy a lap szerkesztőjét, Barillát három­szor, vagy négyszer látta. Az egyik ügyvédnek arra a kérdésére, hogy olyan embernek is­merte-e meg Barillát, akit pé­nzzel meg lehet vá­sárolni, Rokowzow a következőket válaszolta: — Uraim, ez nagyom kényes kérdés Mint orosz emigráns ke élességem ebben a kér­désben a legteljesebb tartózkodást tanúsítani. Azt hiszem, hogy olyan férfit, mint Barilla, nem könnyű megvesztegetni. Rokowzow grófnak ehhez a kijelentésé­hez a „Humanité“ a következő kommentárt fűzi: A­ miniszterelnök rezerváltságát mindenki megérthette, mert természetes volt. Mindennek­­előtt azo­nban legfontosabb az, hogy Rokow­zow házaknak ismerte el párisi követjének híradásait, amelyek nagy szerepet játszanak a perben. Azt mondotta, hogy ezek a jelen­tések teljesen megbízhatók és autentikus vol­tukat egy pillanatig sem lehet kétségbe vonni, mert eredeti forrásból közölték vele. Ez a ki­jelentés óriási izgalmat váltott ki az egész teremben. Rokowzow azután határozottan megcáfolta, hogy az inkriminált cikk miatt látogatást tett Pitincarénál. A szenzációs tárgyalásról szóló jelentések egyike azt állítja, hogy Rokowzow sokkal sú­lyosabban kompromittáló kijelentéseket tett. Azt áll­totta, hogy a japán-orosz háborúban, amikor az orosz csapatok Mukdennél döntő vereséget szenvedtek, Verneuil hárommilliót követelt a külföldi sajtó számára, hogy a hír továbbítását elhalasszák. Ebből az összegből félmilliót a „ Matin“ számára követelt Verneuil. Richmann, a Lenoir-pénzügynökség tit­­­kárja azt vallotta, ők egyáltalán nem kaptak megbízást arra, hogy a „Matinénak bármilyen összeget átutaljanak, sőt azzal vádolta meg a „Humanité“ kiadóhivatalát, hogy hétezer fran­kot kapott a Donez vasutaktól tendenciózus hirdetés díjazása fejében. Ezt a vádat Paz védő­ügyvéd energikusan visszautasította. Ezután a törvényszék április negyedikére halasztotta a tárgyalás foly­atását. Beszélgetés a kalifával Sorsát nyugodtan viseli. Valószínűleg Franciaországba emigrál A „Nieuwe Rotterdamse Courant" svájci levelezője beszélgetést folytatott a száműzött kalifával. A beszélgetésről a következőket írja: Mint elég gyatrán, ma is ellátogattam. Terrntetre, a Grand Hotel előtti szép terraszon egy fotelbe ereszkedtem, abba a merész re­ményben, ha talán mégis láthatom a kalifát és családját, amikor hozzátartozóival együtt a hotel balszárnyának eg­yik balkonjára kijönne. Titkára ezt a lakosztályt kérte Zágrábból kül­dött sürgönyben. Nagyon csodálkozom, ami­kor láttam, hogy a terraszon egy öreg úr kissé idegesen ide-oda fut. Amikor megpillantott, könnyű hajtással köszöntött. Előbb azt hittem, hogy egy egyszerű ho­el vendég üdvözöl, de nemsokára megjelent e­g fényképész és láttam, hogy egy fiatalember fezt hoz ki az öreg úr szobájából. A barna zakbóruhás férfi kifejezés teli fejével, jól ápolt fehér szakállával udvarias­nak látszott és joválisan engedte, hogy külön­böző állásokban lefényképezzék. Leült, a két herceg is melléje állott, majd kis leánya jött a közelébe. Minden mozgása egy európai vi­lágfit árul el. A fényképész meghajolt, be­csukta készülékét és továb ment. Az ősz úr határozott léptekkel hozzámjött, meghajolt és egy karosszékbe ült le mellém. Felállottam, de egy szeretetreméltó gesztussal intett, hogy ne zavartassam magam. Félóra­hosszat nyugodtan beszélgettünk különböző dolgokról. Nem tudom, mit látott bennem, ta­lán egy lemondásra késztetett kalifát, vagy ta­lán mint ravasz keleti ember az újságírót gya­nította, aki előtt nagy tartózkodással ugyan, de sok mindent lehet és hasznos elmondani. Nem tudom. Gondolataimat azonban nem árultam el. A kalifa egyébként erőteljes idősebb úr, ötvenhat éves. Szép, nyájas, élénk szemekkel. Az ember ha össze akarná valakivel hasonlítani, akkor legjobb, ha egy francia tanárral, vagy miniszterrel hasonlítja össze. De törökös alsó ajka, me­g előre ugrik, a rövid, majdnem gön­dör ősz haj, a kissé felfelé hajló U­jak és kör­mök, gyorsan elárulják a török embert. Egyenesen tekintett a tóra, amelyet a nap káprázón csillogtatott és kedélyesen beszélgetett lemondásáról. Már régóta érezte, hogy ennek jönn­e kell, a demokrácia mindenütt előre tör, ez már a földi dolgok menete. Amikor azt a megjegyzést tet­em, hogy a dolgok menete kissé gyors tempóban történt, rövid gondoko­­dás után dúsan, képletes keleti beszédben fej­tegette, hogy az emberek manapság olyasmivel foglalkoznak, amihez nem értenek, így például állami ügyekkel, kormányzattal, politikával. kézmozdulatokkal illusztrálva beszélt a repülő­gépről, amelyhez komplikált számítások kelle­nek. Lehet-e az ilyen apparátust rábízni az olyan emberre, akinek erről halvány sejtelme sincs. És mi ennek a következménye ? Az, hogy a legbátrabb ember is lezuhanhat. Van egy közmondás: natura non facit saltus. Én is azt mondom, fejlődés kell, nem forradalom. Elmesélte azt is, hogy nem merev dog­matikus, nem is konzervatív. Mindig liberális emberként mutatkozott és az angolai urak na­gyon jól együttműködhettek volna vele, de nem akartak. Ez csak rájuk nézve rossz. Ez egyébként az ő ügyük. „Én pedig elmentem, — folytatta a kalifa — mert a harcnak is van ha­tára. Az állandó harc felmorzsolja az embert.“ Ezeket összevéve, azt lehet állítani, hogy a kalifa — legalább külsőleg — a dolgokat nyugodtan nézi, de belsejében bizonyára más­képen gondolkozik. Mindenesetre pedig vára­kozó álláspontra helyezkedik és biztosra vehető, hogy nem marad itt sokáig, nemsokára Francia­országba fog utazni. Azután néhány szó esett Pierre Lotiról, akinek említésekor lelkesedéssel kiáltott fel : „Ez volt azután az igazi muzulmán!“ ♦•»»♦«♦»»♦♦♦«♦♦·♦•­­♦»♦♦♦·♦♦»♦♦ ■««»·«♦»» A királyi párt május 30-ára várják Londonban London, márc. 18. A román királyi pár el­fogadta London város meghívását és május 30-án érkezik az angol fővárosba, ahol az uralkodókat megillető ceremóniáknál fogadják. A fogadtatás után a város díszebédet ad a királyi pár tiszteletére. NE FÉLJEN! Nem sír a gyermeke, ha Höfer-gyermekhintőporral és Hofer-gyermekkrémmel ápolja

Next