Uj Kelet, 1940. március (23. évfolyam, 49-75. szám)

1940-03-01 / 49. szám

2. OLDAL a* orosz-német kereskedelmi áru cser*• forgalom a legmagasabb számot 1169,4 millió márkát érte el__Oroszország egész külkereskedelme 4 milliárd volt, úgy hogy Németország egyharmaddal sem vett részt. 1938-ban Oroszország külkereske­­delm­e 1322 millió márka volt, így tehát a ma Németországnak fenntartott kvóta a külkereskedelem teljességét ki fogja töl­­teni. Semleges megfigyelők szerint Németor­­szág importvesztesége a blokád folytán 43 százalékos és Oroszország termelési rend­­szerét, szállítási lehetőségeit növelni kell ahhoz, hogy ez az ár kitölthető legyen. Úgy hiszik, hogy e cél elérésére két évre van szükség, így például egyedül a mand­­zsúriai szójabab szállítása a transzszibé­­riai vasúttal, ennek a vonalnak teljes igénybevételét jelenti egy teljes éven át. S a szójababra abszolút szükség van Németországnak, hogy pótolja a zsír- 0­­íiányt. Hivatalos német körök szerint az új egyezmény felülmúl mindent, ami eddig történt. Ami a Szovjetunió megvalósítási lehetőségeit illeti, azt állítják, hogy 1939. októberében szerződést kötöttek egymillió tonna takarmány­­ szánkására és az oro­­szok a szállítást határidőre és az egyez­­mény alapján végrehajtották. A két or­­szág közötti árucsere az utolsó két hónap­­ban meglehetős élénk és jól megszervezett volt. Németország szállítani fog Oroszország­­nak mindent, amire iparosítása érdekében szüksége van. 1926 és 1933 között Német­­ország Oroszországnak 4 milliárd értékű ipari cikket szállított. Nem ismerjük az új program részleteit. De Oroszország szállí­­tani fogja Németországnak a háború foly­­tatásához szükséges termékeket. Oroszor­­szág egész nyersanyag kincse Németor­­szág rendelkezésére áll. A német körök e fenti érvelésére a szö­­vetségesek azt válaszolják, hogy Oroszor­­szágnak egy év múlva áll majd módjában mangánt, fát, petróleumot és gabonát szál­­lítani, természetesen azzal a feltétellel, h­a a szállításokat is átszervezik. S a Szovjet együttműködése csak két év múlva lesz hatásos, így tehát a kereskedelmi szerződésnek nincs azonnali hatása. Félelmetessé csak akkor válhat, ha a háború hosszúra nyúlik és jelenlegi formájában marad. Ez a né­­met taktika magyarázata. A Reich taka­­rékoskodik az anyaggal és élelmiszerrel és bevárja, amíg Oroszország a szükséges se­­gítséget megadhatja neki. Másrészt a né­­metek érdekeltek abban is, Oroszország minél előbb fejezze be a finnországi hadjá­­ratot, ahol a szovjet haderő értékes anya­­gokat pazarol. Az egyezményt kudarc fe­­nyegetheti, ha a finnországi háború na­­gyon hosszúra nyúlik. A német-orosz szerződés új problémát vet fel a szövetségesek számára: befejezni a háborút, mielőtt az egyezmény alkalma­­zására sor kerülhet. Ezért, amíg eddig a szövetségesek a Németország elleni ״ gaz­­dasági ostromzár“ hívei voltak, ma már mindinkább teret nyer a Németország el­­leni villámháború eszméje. Ezt az eszmét hangoztatta nem­régiben Gerringny tábor­­nok, egyik francia folyóiratban. A német-orosz kereskedelmi szerződés­­nek igen súlyos következményei lesznek a jelenlegi háború fejlődésére, mert az va­­lóságos ״ gazdasági szövetség** a két állam között és alap még szélesebb együttmű­­ködésre. A Neuralgíne Jurist nem drágult meg Dacára a nyersanyagok tetemes drágulásá­­nak, a NEURALGINE JURIST antineural­­gikumot továbbra is a régi árban árusítják. Ezzel a jelentős áldozattal lehetővé akarjuk tenni, hogy a nagyközönség a legolcsóbb árért a legjobb fájdalomcsillapítószert vásá­­rolhassa. ÚJ KELET­ I PÉNTEK, 1940 MÁRCIUS 1. ג Palesztinai diárium Tel-Aviv, 1940. februárjában Lord Herbert Samuel, Palesztina kormány­­zója, Haifába érkezett. Útja a Libanonon át vezetett. Fia, Edwin Sámuel kisérte, aki mint az angol közigazgatás egyik tisztvise­­lője, állandó palesztinai lakos Ixlrd Herbert, Pinch­ász Ruthenbergnek, a Váád Haleumi elnökének karmelhegyi villájában szállt meg. Útját közgazdasági jellegűnek minősítik. Lord Herbert elnöke a PEC-nek, a Palestine Electric Corporation-nak. Állítólag ennek a vállalatnak ügyet szólították Palesztinába. Ezt a magyarázatot persze nem mindenki hajlandó elfogadni. A lord, aki Palesztina ügyelt 1920—25-ben, öt sorsdöntő éven át, hol jobbkézzel, hol a baljával, néha éppenséggel két balkézzel irányította, hetven esztendős öregúr már máma. Erősen valószínűtlen te­­hát, hogy a PEC ügyeiben ekkora utat te­­gyen meg. Politikai rangjából és abból, hogy Szírián át jött Palesztinába, arra következ­­tetnek, hogy sokkal fontosabb kérdések szó­­lították a Közel-Keletre.• Tolkowsky, a citrus­központ elnöke, né­­hány érdekes bejelentéssel lepte meg a meg­­hívott újságírókat. Ezek a közlések a citrus­­gyümölcs új értékesítési lehetőségeire vilá­­gítottak rá. Az egyik szerint... kenyér is ké­­szíthető a narancsból. Több amerikai talál­­mány tudja már ennek a módját. Ez a na­­rancs-kenyér nagyon egészsége.*■ és nagy időn át megőrzi a frisseségét. Nem egy szakértő kardoskodik amellett is, hogy a narancs-héj pectin-tartalma előnyösen befolyásolja az emésztést. Nemrégiben egy zsidó vegyész a narancs-kenyér új gyártási módszerének ter­­vét terjesztette a citrus-központ elé. Szub­­venciót utaltak ki részére és most gyakorlati úton igyekszik terveinek helyességét bebizo­­nyítani. Az eddigi számvetések szerint a na­­rancs-kenyér ára 30 százalékkal olcsóbb a közönséges kenyérnél.­­ Egy másik kísérle­­tezés a red­oboti mezőgazdasági kutatóinté­­zetben folyik. Itt takarmányt igyekeznek előállítani a narancs héjából. Eleinte az a né­­zet volt elterjedve, hogy io kell spárít­ta a narancshéjat. A Szicíliában végzett ku^TO* tek viszont azt mutatják, hogy csak erjedés­­be kell hozni. Miután egyre szélesebb szak­­értői körök foglalkoznak most a narancs ér­­tékesítésének lehetőségeivel, Tolkowsky biz­­tosra veszi, hogy rövidesen jelentős eredmé­­nyeket sikerül majd elérni. • Tel-Avivban új folyóirat jelenik meg: Ólam haisa, vagyis Az asszony világa a elme. Háztartási, kozmetikai és divatkérdésekkel foglalkozik és szórakoztató olvasmányok áll­­nak benne. Dr. Erna Mayer szerkeszti, két­­hetenként kerül kiadásra és 15 mi­le a szá­­monkénti ára. • Avigdor Aptowitzer, a bécsi szeminárium volt tanára, érdekes kis tanulmányt ír a Háárecbe Adár harmadika alkalmából. Keve­­sen tudják, hogy ezen a napon fejeződött be a második Szentély építése. Ez az újjáépítés az ország feltámadását harangozta be és az alapja volt Ezra sorsdöntő működésének. A Szentély a zsidók politikai és vallási önálló­­ságának szimbóluma. A politikai független­­ség az első, majd a második Szentély pusz­­tulásával veszett oda. Ameddig állott a szen­­tély, a zsidók függetlenek voltak. Amikor el­­pusztult, vele pusztult a politikai független­­ség is. És hogy a vallás nem jutott erre a sorsra, Ezrának köszönhető. Ezra az egész főképpen a papok kasztjának féltve őrzött szemefénye volt. A Tóra biztosította a zsidók fennmaradását a galutban. Vándorlásukban állandóan velük tartott Ezra gigászi nagyságára egy talmudi mon­­dás világít rá: Meg volt benne a rátermett­­ség ahhoz, hogy ő általa adóscék a Tóra Iz­­raelnek. Mózes csak megelőzte. Jésua ben Szira mégsem emeli­­ meg, ami­­kor a kor nagyságait felsorolja, holott nyil­­vánvalóan Ezra volt az, aki felemelte a zsi­­dókat a porból és örök életet lehelt beléjük. Mi ennek a rejtélynek a nyitja? Aprowitzer a gyűlöletben keresi. Ben Szira halálosan gyűlölte Ezrát és agyonhal­lgatásra ítélte. De miért ez a gyűlölet? — firtatja tovább. Ben Szh­a Cadek papi családból való volt Abból a famíliából, amely egyre büszkélke­­dett a jir­usz­ával, az előkelő származásá­­­val. Az első főpapra, Aharonra vezette vissza az eredetét. Ezra viszont megrötgzítette, hogy a Zerubábel idejebeli főpapnak, Jehosua ben Jehocedek-nek fiai, pogányokkal házasodtak össze. És nem az ő kezére bízta a magával hozott és az Isten házának szánt ajándéko­­kat, hanem bizottságnak adta számba, ame­­lyet ő állított egybe. Ez a bizalmatlanság­­a égette a Cadok-család tagjainál a lelkét. A c­ászidim Ezrának szerették volna juttatni a főpapságot. Hiszen minden erénnyel ékeske­­dett. Caddik volt, bölcs, h­ó temérdek egyéb jelessége is volt és egész­ lelkével dolgozott a nép feltámasztásán. Ez nem vállalta a főpapi tisztet. Meghagyta Jekobitának. De ez a nemes gesztusa sem volt képes megengesz­­telni Cadok ivadékait. Íme a családjukból való Ben Szírában még egyre lobogott a gyűlölet és ez Ezra nevének elhallgatásában nyilatkozott meg. • A palesztinai újságok követik az angol példát: van egy közönség köréből rovatuk, amelyben az olvasók jutnak szóhoz. Az eldo­­bott narancshéjaktól az autóbuszok ajtajáig, a nyikorgó gyermekkocsiktól a״, orrban túr­­hálásig, valamelyik kereszt rejtvénynek a je­­menitákra nézve sérelmes megállapításától (zsidóhitű arabok lennének) az egyik mező­­gazdasági telep érnv-sérelméig, mindenről e földön és a magasságos égben szó esik itten. Ma például egy új angol könyv apropójából a Rotschild-vagyon, a jelentős részében szét­­züllött, megcsökkent Rotschild-v­agyon erede­­téről esik itten szó. Még­pedig majdnem szó­­ról-szóra így: Olvastam a Semen hatov című könyvben, hogy a csortkovi rabbinál sámesz­­kedett a Rotschildok őse. Egyszer jelentős summa tűnt el a házból. Akadt, aki a sá­­meszt fogta gyanúba. A rabbi közölte vele, hogy a talmudi jog alapján esküvel kell meg­­erősítenie ártatlanságát. Rotschild nem aka­­ródzott esküdni, hanem inkább pénzzé tette mindenét, amije csak volt, ráadásul adóság­­ba is verte magát és előteremtette a hiányzó pénzt. Később előkerült a pénz, meg a tolvaj; kétségtelenül kitudódott, hogy a sámesz tel­­jesen ártatlan. A rabbi erre sok nemzedékre kiterjedő nagy gazdagság áldásával áldotta meg azt a bizonyos Rotschild nevezetű sá­­meszt. És Rotschild meggazdagodott, a híres nagydohánya Rotschild lett a rabbi áldásá­­nak erejéből belőle. Hogy így esett a dolog,­­ a rabbi unokáinak tanúsága is igazolja! O sancta simplicitas! A Weizmann-Brandeis találkozónak erősen örvend a palesztinai sajtó. Idézik a régi, jó idők emlékét. Jó húsz esztendő előtt kéz a kézben dolgozott a mai zsidóságnak ez a két nagy embere. Az egyik Amerikában, a má­­sik Angliában készítette elő a talajt. Kétség­­telen, hogy a Brandeis munkája nélkül nem érhetett volna el eredményt Weizmann , épp igy bizonyos, hogy Brigdolo tevékenyné­korlati fogn­­erencsésen a [?1] világhely­­.rlás fenne^ fogna fries׳ 10­­!két gének nem igen let! natja, ha­nem Weizmann működ! zetben a legörültebb a két nagy energia Az egybeforrásától, a harmónikus c! ködésétöl viszont uj és nagy eredm! várhat az élet-halál harcát vívó zsidóság. A palesztinai újságok tárc­arovatának egyik kitűnő tollú írójától, Smarja Gorelik­­tól, akit jiddis meg német írt­nak ismertem hajdanában és aki éppen olyan könnyen ke­­zeli a hébert, mint korábban a többi nyelvet, okos kis hozzászólást olvastam a héten a pa­­lesztinai nyelv­problémához. Rossz néven ve­­szik, hogy olyan tengersok nyelv zug-kava­­rog Tel-Aviv, egyáltalán a jisuv városainak, falvainak uccáin. De ha Kibbuc galujot, a szétszórt zsidók egy­begyűlését akarjuk, ho­­gyan is lehetne máskép? Egyre új zsidók jönnek éspedig tömegesen jönnek. Persze, hogy magukkal hozzák egy cókmókjuk mel­­lett a nyelvüket is. Aki olyan nagy és türel­­metlen hazafi, annak ismernie kellene a népe történetét és tudnia kellene, hogy pár évez­­rede élünk szana­széjjel. Pár hét, hónap, vagy év nem tüntetheti el a velejáró sokféle­­ségnek nyomait. Az azonban erősen furcsa, hogy a leghangosabb a jeket-zsidók, az oro­­szok között, még egyre lehet hallani, korán­­ként tájszólással is, orosz beszédet. Pedig csekély 22 év óta nincsen már orosz beván­­dorlás, tehát volt elég idejük a teljes beillesz­­kedésre. Arról sem szabadna megfeledkezni, hogy érett korban nehéz, sőt koronként egye­­nesen katasztrófába a miliő­csere, az át­­orientálódás. Ezért sok az ideges, a nekibn­­sült ember közöttünk minden mozgékonysé­­gunk és lendületünk mellett is. Nehéz dolog ezektől az emberektől ráadásul még teljes nyelvcserét is követelni. A küzdelem a létért sem hekuba. Alaposan megviseli az embert. És hogyha ráadásul rossz emberekkel aka­­dunk össze, ez a találkozás sok ideálunkra vet árnyat, vagy legalább is közömbössé tesz velük szemben. Ha mindezt szem előtt tart­­juk, kissé engedékenyebbek leszünk és meg­­bocsátunk a ,,jeke“-nek, — szögzi le bölcsen Gorelik. (g. s.) Francia-angol egységes munkái• Teljes gazdasági együttműködés felé haladnak a szövetségeseken Párizs, február 29. A mostani háború sú­­lyos bajok és nehézségek mellett, de még­­is alkalmat nyújt egy nagy gondolat, egy eddig utópia számba menő emberi ideál felé törekvő első lépések megtételére. — Igaz, hogy ezek az első lépések, még na­­gyon is ingadozók, bizonytalanok, tökélet־ lenek, de mégis már komoly alapot nyújta­­nak. A nyugateurópai államok federalizá­­lási törekvéseiről van szó, amely halvány körvonalakban az ״ Európai Egyesült Ál­­lam­ok“ kontúrjait vetíti elénk. Kétségtelen, hogy még nagyon korai ko­­moly formában beszélni a megvalósításról, de korszakalkotó jelenségként könyvelhet­­jük el, hogy a francia és angol sajtó, ko­­moly gazdasági szakemberek, politikusok beszédeikben egész komoly tervként emle­­getik. Az eszme kezd korszellemmé válni nép kincsévé tette a Tórát, amely korábban­­ és sokkal komolyabb formát kezd ölteni, mint gróf Coudenhove-Kalergi ismert ak­­ciója, amelynek csak excentrikus jellege volt és semmi komoly eredménnyel nem járt. A széplelkű gróf akciója humanitárius jellegű volt, az 1914—18-as háború bor­­zalmai váltották ki és az összes államfér­­fiak, mint szép utópiát kezelték. Ma a hely­zet teljesen változott képet tár elénk, ami akkor megvalósíthatatlan álomnak tet­­szett, ma lehetőségként jelentkezik. A gaz­­dasági helyzet, a közgazdasági érdekek ma sokkal kedvezőbb légkört teremtenek en­­nek a nagyvonalú tervnek, sőt ma már szinte megkövetelik a szélesebb kerete­­ket és így a nemrégen még utópikus álom ma úgyszólván közgazdasági szükségsze­­rű­ség. A francia-angol háborús együttműködés már régen túlhaladta egy egyszerű kato­­nai szövetség kereteit, minden téren el­­mélyült és kibővült és így alapját képez­­heti egy európai, vagy csak nyugateuró­­pai államföderációnak. A háború első percében megalakult az egységes katonai parancsnokság s ezzel megtörtént a kato­­nai fúzió, ezt követte a gazdasági egysége­sítés, amit Chamberlaine Daladier múlt­ év december 17-én közös beszédben jelen­­tettek le. A gazdasági egységesítés szükség­szerű következménye volt a december 4־ én John Simon­ -Paul Reynaud által megvaló­­sított pénzügyi egyezmény, amelyet igen sokan, annak idején, már mint pénzügyi egységesítést emlegettek, mert ez az egyez­mény néhány olyan rendelkezést is tartam­­­az, amelyek­­a nemzet szuverén jogainak egy részéről való lemondást jelentik“. A legnehezebb lépések megtétele meg­­történt. Nemsokára újabb kedvező esemé­­nyek jelezték a haladást. Megalakult 12׳ egységes francia-angol munkafront, illet­­ve megalakulása felé megtörténtek az első kezdeményező lépések. Angol-francia kö­­zös szakszervezeti bizottság alakult, amely havonként felváltva ülésezik Párizsban és Londonban. A bizottságba 7­7 tagot küld ki a fran­­­­cia ״ Confédaration géneral du Travail“ és az angol ״ Trade Union Congres**, felada­­tuk a közös szakmai kérdések megbeszél­­ése és a két ország munkásságának úgy jelenlegi, mint háború utáni helyzetének javítása.­­ Ezen bizottság megalakítása rendkívüli fontossággal bír. Mindkét ország munkás­­sága iskolázott, demokratikus politikai múlttal rendelkezik. A munkaviszonyokat rendező és szociális törvényhozás mindkét ország munkásságának életszínvonalát erősen befolyásolja épp úgy háborúban, mint békében. Tehát a bizottság munkája közvetlenül érinti minden dolgozó egyéni helyzetét is. A szakmai érdekek megvédé­­sén kívül a francia és angol munkások szövetkezése közelebb hozza egymáshoz a két ország népének összes rétegeit. Az interparlamentáris ülések, parla­­menti téren is közelebb hozzák a két or״­szág népét. Nemrégen Londonban az angol és francia nagyiparosok tartottak egy kö­­zös értekezletet, ahol az ipar együttműkö-׳­­ dési lehetőségeit tárgyalták meg. p .

Next