Uj Kelet, 1954. szeptember (35. évfolyam, 1849-1872. szám)
1954-09-27 / 1871. szám
Shách V Itam a beregi , Jerusalájimban, Munkácson, ennek bizony több mint ötven esztendeje. Nem a Szochnnut küldött Beregbe. Hol volt akkor még a Szochnut? (1922-ben állapította meg a Palesztina-mandátum a Szochnut kereteit, de tulajdonképpen pontosa.1125 éve a Zürichben tartott, tizenhatodik cionista kongresszus rakta le 1929 augusztus 11-ikén a „Jewish Agency for Palestine” alapjait. Az alakuló ülésen Weizmann, Sokolov és Ussischkin után, Einstein, Leon Blum és Salom Asch is beszéltek.) Századelejei politikai viharba került az én skácliságom. Olyan parázs viharba, hogy orthodox hivatalos nyilatkozat hangzott el körülötte az Országházban és skáchi mivoltom dokumentuma megjelent a legmagasabb nyilvánosság fórumán, a habsburgi Magyarország országgyűlésének gyorsírói feljegyzések alapján készült jegyzőkönyvében, az Országgyűlési Naplóban, a leghivatalosabb Budapesti Közlöny mellékletében. Pedig szegényesen, szerényen, egészen csöndben indult a dolog. Nem sejthettem, hogy ikádságommal országraszóló szenzáció zsidó epizódjába szaladok bele. Bartha Miklós, a stílusművész a Hámánok között, — ״ Kazárföldön” című könyvével alágyűjtott a kárpátaljai zsidóknak. Ki kell menteni a ruténeket a vérszopok, viperák, hiénák — történelemhamisító hangzatossággal és kényelemmel: kazárok, — vagyis zsidó uzsorások karmaiból. Erről szólt a a téha betűs Bartha Miklós fajvédő zsidófalása. Milyen groteszk fintora a magyar galati életnek! Volt ugyanis még egy Barta (téhá betű nélkül), dr. Barta Ödön beregszászi ügyvéd, a beregfelvidéki, majd a nagyszőllösi kerület országgyűlési képviselője. Ugyancsak függetlenségi negyvennyolcas mint Bartha Miklós, és ugyancsak a rutén nép felsegítése érdekében tevékenykedett! Ki is tért. Ha már a háborút a té-hez nem sikerült megszereznie, no, a keresztvízhez hozzásegítették tekintélyes vármegyei barátia. Bartha Miklós a lepedőnagyságú kolozsvári Ellenzék című napilapnak volt a nyolcvan-kilencvenes években a szerkesztője és a kolozsvári helyőrség szórdateszkás botrányt inszcenált körülötte. Élestollú, bátor újságíró volt Bartha Miklós és negyvennyolcas, vagy inkább Habsburg-detronizáló negyvenkilences tűzzel rátámadt a kolozsvári helyőrségre, közösökre és honvédségre, a Ferenc József születésnapján elhangzott Gotterhalte miatt. Erre a snájdig tiszturak berontottak az Ellenzék szerkesztőségébe és a vezércikkírót megkardlapozták. A megbántott magyarság Bartha Miklós mellé állott. Aztán persze — more patria — lovagias afférek hosszú sora következett és az Ellenzék szerkesztője megverekedett a tiszturakkal. Holló Lajos az affér után meghívta Bartha Miklóst a Magyarország főmunkatársává Budapestre. A milleniumi kiállítás fináléjában a Magyarország a Haas és Deutschék ״ sajtóvásárát" teregette ki a közönség előtt. Bartha Miklós ráeszmélt a Wekerle-szabadelvűség ellen bedobott szenzáció igazi izére. Egy kis Tisza-Eszlárnak mindig van kelletje. A Kazárföldön zsidófalása új és veszedelmes antiszemita mozgalom fölélesztésének jeleit mutatta, olyan vehemenciával, aminőre Istóczy és Verhovay óta nem volt példa. De kiállt a fórumra teljes mellel Vészi József, a Budapesti Napló főszerkesztője, és izzó-porrá zúzta Bartha Miklós álnokságait és rozgalmait. Természetesen ebből is párbaj keletkezett. Vészi Józsefet azonban a 10- vagias eljárások Clair-kódexes fordulatai, kard bandázzsal, vagy bandázs nélkül, pisztoly és egyéb gólcafrangok se szokták megijeszteni. Ahogy ez hűséges íródeákhoz illő, magam is ontottum a cikkeket Bartha Miklós ellen. Fiatalos nekivadultsággal. Drága emlékezetű Patai Józsefünk Zsitvaújfaluról, a jesiváról, ódát irt hozzám: ״ Miklósnak, ki Toldi Miklós farkastépő erejében leteriti bősz Bartha Miklóst___” Nem egészen igy történt. Bartha Miklós ugyanis szobrot kapott cégéres falmagyaroktól a Stefánia-úton: érdi Krausz Simon bankvezérünk kastélyának és Grünfeld Miksa, a Dohány-templom elöljárója bérpalotájának szomszédságában. Alig két évtizedig állt az ״ ércnél maradandóbb" emlék. Elpusztult — a hatszázezer magyar zsidó pusztulása után. Század végén, a huszadik század küszöbén, zsidók egyenjogúsításának s polgári házasságnak mámorát vészes fellegek váltották fel. Nagy megpróbáltatás volt a Dreyfuss-per. Aztán a Kazárföldön könyve és pártja káromolta, ócsárolta a bűnös zsidó fajzatot. A falukon állami támogatással szórták szét a Hangyaboltokat. Szövetkezeti mozgalom volt a zsidóirtás neve. Semmi köze se volt ennek a szövetkezés gondolatának moráljához, minden csak arra ment, hogy: a zsidóboltos, a falusi gabonakereskedő, a zsidókocsmáros veszítse el mielőbb a falatka kenyerét. Gyakori vendégünk volt ebben az időben, a Budapesti Napló szerkesztőségében a legesleghosszabb című zsidó közéleti férfiú, Munkácsi ember. Otthon már a hitközségi elnökségig és megyebizottsági tagságig vitte, de a hatvannégy vármegyés Nagymagyarországon Hartstein Lajos volt (— egy lélekzetre kissé nehéz ezt kimondani —), ״— a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitfelekezet Központi Irodájának alelnöke” — de jure. De fakto ennél is több volt. Elmúltak már a „két vallásfelekezet”, az orthodoxok és neológok között dúló, dérémig - késhegyig menő harcok izgalmai. A paksi rabbigyűlés prágai rabbiját, Horovitz Pinkászt, a nagymimihályi zsinat szikszói Rár Lichtenstein Hillerjét, a Hitel Egyletnek és az orthodox önállóságnak Reich Ignácot és Lipschitz Lipótját az Orthodox Országos Iroda elnöki székében fölváltotta Frankl Adolf. Elismert tudós, hét nyelven irt és beszélt, békés világa a háladó négy réfje volt a könyvtárában, a jeruzsálemi Kolél nászija volt, a budapesti orthodox hitközség díszelnöke, majd felsőházi tag. Az orthodoxia motorja, tótumfaktuma, tulajdonképpen Hartstein Lajos volt. Engem jobban szeretett az orthodox vezér, mint a Budapesti Napló „apikereszeit”. Velem el tudott beszélgetni Bonyhádról, Hőgyészről, Paksról, Gyönkről, Sárbogárdról, Pápáról, Várpalotáról, az orthodoxia túl a dunai bástyáiról. Hét végén súlyos gondok jellegei gyülekeztek nem egy pesti szerkesztőségben. Fizetni kellett a nyomdát. Nagy művészet volt ez. Végül mégis csak sikerült. Körülbelül úgy, hogy hétrőlhétre mind többet tartoztunk a Pátria-nyomda őskeresztény mesterének, Zeisberger barátunknak, ö ״ tördelt” az agrárius Köztelek nyomdában, ahol bizony már egy szedőgép is állt 1896-ban. Egy nyárutóba hajló héten nagyon megakadtunk Kókadt fejjel járt Ábrányi Emiltől, Braun Sándortól kezdve (hogy betűrendet tartsak a híres, nagy nevek között) Thury Zoltánig és Vészi Józsefig mindenki a redakcióban. Már Molnár Ferenc se tudta ״ Józsijának” friss komiszságait rakoncátlan játékkal elbohóckodni előttünk. Behívott a felelős szerkesztő, — primus inter pares — Braun Sándor magához. És Vészi József főszerkesztő nevében kinevezett — ״ skáchnak”. Leszállítotam a félben levő cikkemet és mindjárt utaznom is kellett, egyenest — Munkácsra. Az utazás nem volt gond: zsebünkben ott volt a MÁV elsőosztályú évijegye. Sárga fedelű, előkelő, kis arcképes könyvecske, aminővel főrendek, képviselők, főispánok, miniszteriális előkelőségek és hasonló nagyurak utaztak. Utitársaink nem . sejtették, hogy milyen vékonypénzű fiatalember mellé telepszenek a gyorsvonat első osztályában. Egyszer egy statisztikai-hivatalbeli méltóságos ismerkedés után meg is kérdezte tőlem. — A nánási Hajduak közül való vagy ugye, öcsém? — Nem, méltóságos uram. A mágocsi és dombóvári Hónig-ágból származom. Belenyugodott. Statisztikus tényekkel dolgozik. Azt hitte, bizonyára, hogy a nánási és debreceni famíliáknak valami némettel, svábbal elegyes nemesi ága ez a mágocsi és dombóvári Hónig-család. * Reggel érkeztem Munkácsra. Nagyon imponált nekem az új zsidóvilág Máramaros, Szatmár, Bereg, Ugocsa zsidóságának levegőjét szívtam. Nini, az állomás előtt rozoga fiákerek, de a bakon melegtekintetű, szakállas, tincses zsidók. Ilyet se láttam még. Pesten, ha akadt is zsidó konflis-kocsis, pájesza egynek se volt köztük. A vörössapkás hordárok is neológoknak látszottak a tőzsde, a kávéházak és a zálogházak körül. Korán regggel mégse kopogtathatok be a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitfelekezet stb., stb. alelnökéhez. Hát megnézem az elnök úr egyik munkácsi templomát. A munkácsi múlt emlékeinek szorgos gyűjtője, Sauber, Mihajlovits Sándor külön figyelmébe ajánlom, hogy ime, az ötven év előtti síráb: „ori vejisi”, világosságunk és üdvünk elül - zsoltáros hónapjának reggelén, mindenekelőtt meghallgatta: Munkácson a Nagynapok közzeledtére figyelmeztető sófárt. Jámbor gyülekezet követének megkapó riasztója volt a munkácsi ״ árba ko- let.” Aztán elmentem Hartstein Lajos elnök úrhoz, aki a rebehez járt külön mintánra. Zsidó ״ kevene” szemérmetességében persze nem illik arról beszélnem, hogy legelőbb a Legmagasabb Hatalom előtt tettem tiszteletemet. De egy jó elnöknek mindentudó samasa is van. Attól már hallotta, hogy ott járt náluk az első mintánnál egy fiatalúr״, Heszkel, a bálágóles, hozta a pesti vonattól. Jó napot szereztem a vendéglátómnak. Magamnak meg finom reggelit. Beregben, Hegyalján beérett már akkor a szőlő és az őszibarack is. Boncsolás után mindjárt a tárgyra tért az elnök. — No, hol a váltó? Mindent tudott. Táviratot J *M -4 ,Pestről, amelyben 1 יلل«*׳ « i ̋ . ávi'• .1 íj ' bejelentették az érkezésemet. Előadtam a váltót a ,jó” aláírásokkal. Kezesről az elnök gondoskodott és délidőre zsebemben volt már a nyolcszáz forint, osztrák - magyar értékben, koronában, ennek a duplája! Nagyon nagy summa volt ez a század elején. Egy éjszakát az első osztályon úgy ahogy átaludtam, a másodikat mégis Munkácsőn töltöttem. Legalább napközben nézdegéltem itt is, ott is kissé a zsidóvilágban: zsinagógák, imaházak, talmudiskolák, a Hat Rend tanulmányozóinak, a Zsoltárosok egyesüléseinek városában, a Spira-dinasztia rabbiságának hívői sorában. Másnap visszautaztam Pestre. A pénzt átadtam. Sliáchságom végetért. Végetért? Álmodhattam-e várjon, hogy alig egy év múlva ott ülök az új országház hírlapírói karzatán, jegyezzük a tudósítás anyagát, és innen egyszerre csak sliáchi mivoltommal, nevemmel, a rólam szóló távirattal találkozom?! A magyar országgyűlés dunaparti palotájában... Fölriasztott a munkácsi sáfár hangja. Mi történt? * Halkszavú, tudás, orthodox vezér, Hartstein Lajos gyakoribb vendégünk Széll Kálmán miniszterelnöksége idején volt a redakcióban. Mindig akadt a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitfelekezet portáján valami miniszteriális problémává fölfújt semmiség, amit a vallás és közoktatásügyi, vagy a kereskedelmi és belügyminisztériumban* áldott rosszakarattal — dzsentrikaszinóbeli monoklisok nem akartak megérteni. Vészi József meghitt, befolyásos embere volt Széll Kálmánnak, a ״ jogi, törvény, igazság” miniszterelnökének, szászrégeni, majd óbudai képviselő. (Sokkal később felsőházi tag.) Hartstein Lajos megkérte Vészi József közbenjárását a ״ nehéz késekben”, aki készséggel segített az orthodox gondokban. Aztán Széll Kálmán kormánya után jött gróf Khuen Héderváry Károly, a hírhedten erőskezű volt horvát bán. Az ״ új király nem ismerte már Józsefet” és Vészi harcos ellenzékben állott a ״ granicsárral”. Az ellenzék elszánt és vad obstrukcióban tört borsot a volt horvátországi bán orra alá. A költségvetést nem sikerült tető alá hozni. A bécsi Burg, a közös hadügyminiszter s nem kevésbé. Fejérváry Géza báró elvesztették türelmüket. És egy nyári délután kirobbant a bomba. Fölállt az ellenzem pancnman ar. papp Zoltán, negy . _ ״ nyolcas képviselő, ügyvéd, az Egyetértés munkatársa. Szegényember. Nótaköltő, és pénzét arra pazarolta, hogy fiata- lon elhunyt feleségéhez, Ilonka emlékezetére írott verseit, saját megzenésítésével, művészi kartonokkal, albumalakú, pompázatos diszkótésben adta ki. Napirend előtt szólalt fel Papp Zoltán. — Leteszek a t. Ház asztalára tizenötezer koronát, — mondta általános elképedés közepette. — Ezt az öszszeget tegnap Vessi Pál képviselő hozta hozzám azzal, hogy álljak ki az ellenzéki harc zárt sorából. És ez a megvásárolt ember megjegyezte még, hogy aki követi példámat, ugyanenynyit kap és én még ennek tetejébe külön jutalmat. Az árulót kidobtam. Lélekzetelállító pillanat volt ez. Papp Zoltán komor tekintettel odalépett a jegyzők elé és átadta a terembiztosnak a borítékot a tizenötezer koronával. Leírhatatlan botrány támadt. Ordítozás balról, jobbról. Asztalcsapkodás, a padokból kiugrott, feldühödött emberek olyan rikoltozása, átkozódása és káromkodása, hogy azt hiszem, a bécsi Burg udvaráig hallatszott a negyvennyolcasok üzenete. Khuen - Héderváry gróf ült némán, látszólag szemrebbenés és izgalom nélkül a helyén. Okulája se rándult meg az arcán. Néhány szót firkantott plajbászával egy papírlapra. A terembiztos átadta az elnöknek a miniszterelnök céduláját. Újra meg újra rázta az elnök és csengőt, amíg nagyvártatva végül szóhoz jutott. — A napirend előtti bejelentés — mondta az elnök — állításaiban és gyanúpontjaiban olyan súlyos, hogy javaslom, küldjön ki a képviselőház parlamenti bizottságot az ügy kivizsgálására. Bomba volt ez a bomba után. Az elnöki javaslatot, a többség rögtön határozattá emelte. Rohanás a szerkesztőségekbe a „világraszóló” szenzációval. Jómagam gyorsan fellapoztam az újságírói szobában Sturm Albert Országgyűlési Almandját és ki-írtam Nessi Pál negyvennyolcas képviselő úr lakáscímét. Nem is konflison, de „száguldó” gumirádlison hajtattam Nessi lakására. A helyre házvezetőnő szaporaszóval, mintha leckét mondanna, adott felvilágosítást az esetről. — A nagyságosur az éjjel sürgős dologban elutazott. Azt üzente a Gyula bátyja,neki ,tetszik tudni, a székesfővárosi kéményseprőmester úrnak, hogy kiküldték a Konárd-hajók és a munkást kivándorlás fölülvizsgálására Amerikába. Nekem az (Folytatás a 10-ik oldalon) SLIACH VOLTAM MUNKÁCSON... Irta: Hajdú Menáchem-Miklós I Üzletfeleinek és barátainak boldog újévet kiván Chevrat Hasoumim és az izraeli süldöttség kívánnak az államelnöknek az izraeli kormány tagjainak és az állam minden polgárának הבזס הבוט תכרובמו rtmn w.w»