Uj Kelet, 1958. február (39. évfolyam, 2893-2916. szám)

1958-02-07 / 2898. szám

Elmentő harcos zsidó újságírás nesztora Az újságírók általában regisztrálják az eseményeket. Legritkább esetben irányítják azok zajlását. Ezek közé a kivételek közé tartozott Ben Cion Katz, aki vasárnap este 83 éves korában Tel Avivban meghalt. Bár ő volt a héber újságírók szeniorja, szellemben és fürgeségben túltett a fiatal riportereken is. Nem volt az országban oly kérdés, amelyhez nem szólt volna hozzá és oly aktuális probléma, amellyel kapcsolatban nem nyilvánította volna véleményét. Négy nappal halála előtt még dörgedelmes cikkben támadta meg a Háárec hasábjain Niszim Ráhámim országos főrabbit és lemondásra szólította fel. ״ Nem lehet az országot és annak lakóit állandóan egyházi tilalmakkal feszültségben tartani. A főrabbinak tudomásul kell vennie, hogy ebben az országban vallástalanok is élnek és a főrabbi merev magatartása nem járul hozzá a különböző világnézetű rétegek egybekovácsolásához.” Cikkében kimutatta, hogy Niszim főrabbi tilalma a hederai papír vallási könyvek nyomtatására való használatára ellenkezik a vallási előírásokkal. Véleménye szerint — és itt különböző részponzumokra hivakozik — ilyen esetben a gyártási mennyiség többsége determinálhatja annak kóserságát. Miután a papír többségét hétköznap állítják elő, a szombaton gyártott árura sem vonatkoztatható semmiféle tilalom. Ezért még a legszélsőségesebb Neturé Kártá-rabbiknak sem jutott eszükbe a papír kóserságának kétségbevonása. Megemlíti, hogy a vilnai papírgyárban, amelynek tulajdonosai zsidók voltak, szombaton éppúgy dolgoztak, mint hétköznap, de azért a vilnai rabbik nem tiltották meg a papír használatát és erre a papírra nyomták a híres vilnai Talmudot. Ha a főrabbi — folytatja Katz cikkében — konzekvens magatartást akar tanúsítani, úgy nem szabad fizetést elfogadnia attól a kormánytól, amelyben vallástalanok is ülnek és ezért le kell mondania állásáról. Ez volt Ben Cion Katz utolsó cikke életében. De nem az első, amelyet a vallási túlkapások ellen irt. 17 éves korában, 1892-ben közfeltűnést keltett „Időszerű kérdések” címen a Hácsirában közzétett cikksorozatéval, amelyben kimutatta, hogy a legújabb kor rabbijai vallási korlátozásaikkal túltesznek Rámbámon és ezáltal nemhogy közelebb honák, hanem a túlzott szigorukkal a zsidó rétegek egyrészét eltávolítják a vallástól. A rabbik természetesen kikeltek ellene és az így támadt vitáival, főleg pedig éles válaszaival, magára vonta Ginzburg báró figyelmét, aki a fiatal zsenit pétervári magánkönyvtárába hívta meg, hogy a birtokában lévő jeruzsálemi Talmud-kéziratot tudományos magyarázatokkal lássa el. A fiatal tudós több évig folytatott kutatómunkát a báró világhírű magánkönyvtárában, amelynek eredményeként megírta az orosz, lengyel és litván zsidóság történetét, amely munkáért a Zeitlin-díjjal tüntették ki. Katz azonban nem volt szobatudós. Harcos természete az újságírás felé vonzotta és 1903-ban Házmán címen héber nyelvű napilapot adott ki Vilnában. Ez volt az első modern héber napilap, amelynek szenzációi néha világrelációban is élénk visszhangra találtak. Elég megemlíteni, hogy Ben Cion Katz lapja hozta ki először 1905-ben, az orosz cár által kiadott liberális alkotmánytervezetet, amelyet másnap a Házmán nyomán a moszkvai és pétervári lapok is lehoztak. Érthető a nagy és előkelő fővárosi orosznyelvű lapok felháborodása, hogy ilyen fontos dokumentum először a héber napilap szerkesztőjének birtokába jutott. Ezt Katz nem annyira újságírói leleményességének, mint annak a természetének köszönhette, hogy ahol valalami levelet, vagy okmányt látott, azt gátlás nélkül zsebrevágta. Katz ottjárt Pleve kormányzónál, aki néhány percre kiment az irodájából, míg Katz ottmaradt. Katz a szokás hatalmának engedve, a kormányzó asztaláról néhány hivatalos papírt leemelt és azt zsebrevágta. Amikor elment és átolvasta a birtokába jutott okmányt, kiderült, hogy az a liberális alkotmánytervezet, amelyet a cári kormány a nép megnyugtatására készült kiadni. Katz nem gondolkozott sokat, héberre fordította az alkotmánytervezetet és lapjának legközelebbi számában leközölte. Ebből kellemetlensége is volt, de ő ezzel nem törődött, ő nem kereste a nyugalmat az életben, hanem a harcot. Az Arlozoroff meggyilkolása utáni per szinte két részre szakította az ország közvéleményét. Akkor ő, azóta híressé vált kékfedelű kis brosúrájában „Az igazság előbbrevaló a békességnél” címen kimutatta, hogy nem a revizionista Stavsky gyilkolta meg Arlozoroffot és éles támadást intézett a baloldali munkáspártok ellen, amelyek a szomorú gyilkossági esetből párttőkét akarnak kovácsolni, nem törődve az ilyen cselekedetek következményeivel. Nagy civilkurázsra volt szükség abban a mérgezett atmoszférában ilyen tartalmú brosúrát kiadni, de Katz már fiatal korában beigazolta harcos természetét, amikor a szocialisták által a wittenbergi kongresszuson kiadott cárellenes proklamációt lapjában leközölte, ő volt az egyetlen Oroszországban élő lapszerkesztő, aki ezt meg merte tenni, bár tudta, hogy ezért a börtönbe kerül. A fennálló rend ellen való uszítás miatt egy évre börtönbe is vetették, de ő azzal sem törődött sokat. Börtönévét tanulásra használta fel, azonkívül onnan írta különböző álnevek alatt heti cikkeit. Oroszországban igazságszeretete miatt ellenfelei előtt is nagy megbecsülésben volt része és a bolseviki forradalom kitörése után engedélyt kapott a háború alatt betiltott lapjának felújítására. Nyolc hónapig meg is jelent a hébernyelvű Házmán, de miután ő nemcsak a cár ellen mert harcolni, hanem a kommunisták ellen is, a lapot betiltották, ő pedig litván állampolgárként Kovnóba menekült. Abban az időben állították össze a békekonferencia litván delegációját, amelybe őt is beválasztották és az oroszlitván békeszerődés megszövegezésében aktív része volt. Mint mondották, Katz nemcsak regisztrálta az eseményeket, ő részben irányította is és ez a Beilis-féle vérvád-perben jutott élénk kifejezésre. A tiszaeszlári perrel egy időben Oroszországban is perbefogtak egy zsidót, akit azzal vádoltak, hogy rituális célokra keresztény gyereket ölt meg. A per kimenetelétől függött az egész orosz zsidóság sorsa, mert ha Beilást bűnösnek találják, úgy Oroszországban véres pogromokra került volna sor. Az egész világ zsidósága feszült figyelemmel kísérte a per fejleményeit, amelyben a védelmet Oszkár Gruzenberg látta el. A cári ügyészség egy Fránáius nevű antiszemita paptanárt hívott meg szakértőként, akivel bizonyítani akarta, hogy a zsidóknak vallási előírások szerint keresztény vérre van szükségük a húsvéti szertartáshoz. Katz, aki mint újságíró ülte végig a tárgyalást, Fránáitis vallomásaiból megállapította, hogy a zsidó vallási előírásokat néhány antiszemita pamfletből ismeri, zsidó tudományokban azonban teljesen járatlan. Ezért arra próbálta rávenni Gruzenberget, hogy félrevezető kérdésekkel csalja lépre az áltudós antiszemita papot és kérdezze meg tőle, melyik korszakban élt Bábá Bátrá, ami tudvalévően nem személynév, hanem így nevezik a Talmud egyik traktátusát. Grozenberg eleinte vonakodott feltenni a kérdést attól való félelmében, hogy ha Fránáit is helyes választ ad, úgy ezáltal emeli tekintélyét az esküdtek szemében. De Katz nem hagyta nyugton, míg végre Gruzenberg feltette a kérdést, mire Fránáitis azt válaszolta, hogy Bábá Bátrá a Krisztus utáni 13-ik században élt. Erre elővették az orosznyelvű zsidó enciklopédiát és beigazolták hogy Bábá Bátrá egy Talmud-fóliáns címe, így az esküdtek is belátták, hogy Fránáius szakvéleményére vádat építeni nem lehet és kiderült, hogy Katz leleményessége perdöntő hatással volt. Beilist fel is mentették. Katz lapjában a legelőkelőbb héber írók és költők közölték írásaikat. Nem egyszer zseniális módon járt túl a kikeresztelkedett zsidó cenzorok eszén és ezáltal a cári rendszert aláásó cikkeket és verseket is közölt, így például a kisenevi pogrom után Bialik ״ ír Hárigá” című versét ״ Nimerovi történet” címen adta közre, mintha a pogrom 250 évvel ezelőtt zajlott volna le. De a közönség megértette a verset és a nemzeti költő sirámait, amelyek nem 250 évvel előtti, hanem szemük előtt lezajlott zsidóvérengzésről szólt. Katz rendkívül szórakozott természetű volt és ezért az írók és költők nagyon óvatosak voltak kézirataik átadásánál, mert nem egyszer fordult elő, hogy szórakozottságában a kéziratokat összerágta. Frischmann valamelyik kézirata így veszett el a szerkesztő foga által. Frischmannal kapcsolatban különben mesélik, hogy házassága után a felesége elutazott és napokon keresztül hiába várt tőle életjelt. Egy alkalommal táviratozni akart, hogy ezúton érdeklődjék felesége hogylétéről. Katz megkérdezte, miért oly nyugtalan. Frischmann azt válaszolta, hogy Mirjam már egy hét óta egy sort sem irt. Erre Katz megnyugtatta: Itt egyszer-kétszer, de a levélben nem volt semmi érdekes... Katz nagyfokú szórakozottsága azonban semmit sem vont le az ő zsenialitásából. Szinte félelmetes emlékezőtehetsége volt és majdnem szó szerint citálta nemcsak a Talmudot, hanem különböző időkben megjelent cikkeket és okmányokat is. Valósággal kétlábon járó élő lexikon volt az alacsony termetű, sovány, jelentéktelen külsejű ujságíró aki 65 éven át mint élő lelkiismeret állt a vártán és amikor már halálos ágyán feküdt, akkor is folytatta a harcot az igazságért, amelyet ő előbbrevalónak tartott a békénél. Nyugodjék békében! Írta: Sauber-Mihajlovics Sándor NÉMETORSZÁGTÓL JÁRÓ PÉNZEK Szakszerű tanácsadás Devizakontók KUPATH MILWE HAOLEH־ 100P1KA11V1 seam un Tel-Aviv: Sd. Rotschild 18 Ben Jehuda 105 Haifa: Hadar, Nordau 8. ieruzsálem: Ben Jehuda 7 Kirját Bialik / Kirját Ono Kfár Smárjáhu Az Ipari Termékek Formatervezésének (modelizálásának) Izraeli Intézete azonnali pályázatot hirdet szakképzett ipari rajzolók és tervező irodákban dolgozó rajzolók számára, teljes vagy részleges foglalkoztatás céljából. • Érdeklődők, eddigi működésük rövid ismertetésével, jelentkezzenek postán a következő címen: ISRAEL INSTITUTE OF INDUSTRIAL DESIGN, JOB PLACEMENT DEPT. HAIFA, I. O. B. 491. * 19&8 ju ד támogatás, vámmentes ajándék IKE A Rokoni ÚTJÁN EGYEDÜL az HIVATALOSAN megengedve Magyarországon. A 12. csoport átvételi elismervényei visszaérkeztek és betekinthetők a MEGRENDELŐHELYEKEN: JERUZSÁLEM: Weisz bőröndüzlet (Vajda Mosenál) Slomdon Hamálka 15. (délután 4—6 óráig) TEL-AVIV: G. Kemény, Ben Jehuda 27״ I. emelet délelőtt 10—12 és délután 4—7 óra között. HAIFA: Giszkalay Klári (Léber ékszerüzletben) Nordau utca 21. Levélcím: G. KEMÉNY, 27. Ben Jehuda, Tel-Aviv. Ez valóság! Nagy Örökség Ügyében keresnek egy szép barna lányt (20 éves?), akit 1956 október elsején láttak Haifán a kikötő melletti postahivatalban (táviratot akart feladni és ezzel kapcsolatban kért információt). Fehér blúz és piros viselt ,,szirá”-cipő volt rajta — (majdnem saroktalan) — ÉS EZ A SZOKNYA. NAIPA, P. O. B. 375 A HETI SZIDRA - .Jitró - És meghallotta Jitró, Midján papja, Mózes apósa mindazt, amit Isten Mózessel és népével, Izraellel cselekedett, hogy kivezérelte az örökkévaló Izraelt Egyiptomból. És vette Jitró, Mózes apósa Cipórát, Mózes feleségét, miután már hazaküldte őt. És két fiát... és ment Jutró, Mózes apósa Mózeshez, annak fiaival és feleségével a sivatagba, ahol táborozott, Isten hegyéhez... És kiment Mózes apósa elé és meghajtotta magát és megcsókolta és tudakolták egymás jólétét. ( L ’ m 01 18, 1—7.) Ez a szidra is bizonyítéka annak, hogy a zsidó nép hálával és szeretettel gondol barátaira. Ezt a hálát bizonyítja Jitró esete, jóllehet idegen nép papja volt, mégis, mert a szive rávitte, hogy honfoglaló utunk elején őszinte és becsületes tanáccsal szolgálja ügyünket, nevét a Tórában örökítettük meg. Hetiszakasz viseli a nevét, az a szidra, amely a Szináj-hegyi szövetségről és kinyilatkoztatásról számol be és a Tóra lényegét a Tízparancsolatot tartalmazza. A harmadik zsidó államnak is van egy Jutrója, idegen nép papja, hivő és segítő, aki — akárcsak elődje — az indulásnál, a külső és belső válságok idején egyengette a nagy álmodozó útját. A pap neve Rev. William H. Hechler, a bécsi angol követség egykori káplánja, aki Herzl Tivadar palástjába kapaszkodva lépett be a világtörténelem kapuján. Patai József Herzl-könyvében, amely a harmincas évek elején jelent meg és amelyet szépségben egyetlen Herzl-életrajz sem múlt felül, erről a találkozásról a következőket írja: ״ Egy napon bekopogtatott hozzá Rév. William H. Hechler, a bécsi angol követség káplánja. ״ Rokonszenves, szikár alak, hosszú, ősz prófétaszakállal.”. Évek óta számítgatta, kombinálta a megváltás próféciáit és arra az eredményre jutott, hogy közeledik az idő, amikor Izrael népe visszakapja a Szentföldet. Mikor Herzl füzete megjelent, izgatottan odasietett az angol követhez: „Itt a megjósolt mozgalom kezdete!” Azért is küldötte őt Isten akarata Londonból Bécsbe, hogy itt elősegítse a prófécia teljesedését. Hechler felajánlja Herzlnek, hogy bemutatja a Judenstaatot néhány német fejedelemnek. Nevelő volt a badeni nagyherceg házában, ismeri a német császárt és reméli, hogy szívesen fogadják a bibliai jövendölés teljesülését. Mikor Herzl visszaadja a látogatást már a lépcsőházban orgonahangokat hall. Hechler kiséri zsoltárénekeit. Majd eljátssza neki a Cion-dalt, amelyet a zsidók visszatérésére komponált. A falakon köröskörül bibliák. Az asztalon az új jeruzsáelmi templom modelljei. A szoba padlóját teljesen elborítja egy nagy Palesztinai térkép. Már táskát is készített az összegöngyölítendő térkép számára, hogy magukkal vihessék, ha együtt vonulnak majd a Szentföldre. ״ Mi előre dolgoztunk önnek" mondja lelkesen az angol reverend. Herzl úgy érzi magát, mint a teljesülő regék birodalmában.” Vájikádi Jitró, és vette Jitró Mózes feleségét és két fiát. Jitró látogatását analizálva Reb Smuél Schor a következőket írja: ״ Amíg a nép rabszolgaságban volt, Mose Rábénu lemondott a normális családi életről és annak örömeiről, — minden idejét és energiáját a nemzeti ügy szolgálatába állította. Jitró, a bölcs pap, — noha a vér megszállottsága” összetörte lánya boldogságát és a gyerekek apa nélkül nőttek fel — megértést tanúsított a zsidó szabadságeszme iránt. Nem zúgolódott, hanem gondoskodott lányáról és unokáiról, türelmesen várta a fejleményeket. Viszont amikor arról értesült, hogy ״ az örökkévaló kivezette Izráel fiait Egyiptomból”, szóval, hogy a zsiódók elérték céljukat és kiszabadultak a rabságból — akkor ״ vájikádi Jitró”, Jitró úgy vélte eljött az ideje, , hogy Mose gondoskodjék az övéiről is: a vezér is megengedheti már magának azt a luxust, hogy kö-zönséges halandó módjára megépítse a maga családi fészkét. Miután Mose elbeszélte apósának viszontagságait, a csodás menekülést és az azt követő eseményeket,gy szólott Jitró: Báruch Adonáj, legyen áldott az Örökkévaló, aki megmentett benneteket az egyiptomiak hatalmából és Fáraó kezéből. Bölcseink (Szánhedrin 94) azt írják: G’náj hu ' i’Mose, szégyen Mózesre és a 600 ezer zsidóra, hogy nem mondtak áldást, úgy hogy az első áldó szó Jitró ajkáról hangzott el. A kommentátorok különösnek találják a szemre- hányást. Hiszen tudjuk, hogy a zsidók a szerencsés megmenekülés után győzelmi dalt énekeltek. Jitró párszavas áldása talán felülmúlja a győzelmi dalt, amely a legmélyebb hálaérzés kifejezője? — kérdik. A Tiferet Slomo szerzője úgy véli, hogy a kettő között óriási különbség van. Míg a zsidók azért a kegyért hálálkodtak, amit az örökkévaló velük szemben tanúsított, Jitró azért örvendett és mondott ál dást, mert Isten másokkal, Izraellel tett jót. Jitró tehát nem önmagáért, hanem másért hálálkodott - ezen a téren valóban példát mutatott. A felületes szemlélőnek az az érzése, hogy Jitró feleslegesen megismételte szavait. Előbb azt mondta ״ legyen áldott az örökkévaló, aki megmentett benneteket az egyiptomiak hatalmából és Fáraó kezéből”, majd hozzáfűzte: „aki megmentette a népet az egyiptomiak hatalma alól”. Az Imrés Chén szerzője a következőket írja: ״ Jitró valóban kétszer mondott köszönetet az örökkévalónak. Először azt mondta: legyen áldott az örökkévaló, aki megmentett benneteket, vezéreket az egyiptomiakkal való együttműködéstől, hogy nem árultátok el a zsidóság érdekeit. És csak azután mondta: legyen áldott az örökkévaló, aki megmentette a népet az egyiptomiak hatalma alól.