Uj Kelet, 1958. február (39. évfolyam, 2893-2916. szám)

1958-02-07 / 2898. szám

Három krízis húsz év alatt Az angol udvar és a közvélemény Az a hazafias pofon, ame­­lyet néhány hónap előtt a jó­­hiszemű Lord Altrincham képére kentek, bevonult a történelembe. Nem mondom, középkori lovagi tornákon ejtett sebekre nagyobb tisz­­telettel nézett fel a közön­­ség, de azért ennek a csat­tanó véleménynyilvánítás­­nak legalább olyan vissz­­hangja volt, mint egy meg­­bokrosodott gyarmat fegyve­­res zendülésének. Ahhoz már hozzászoktak Albion szigetlakói, hogy az Union Jack védelme alatt navigáló Commonwealth-gőzös fedél­­zetén rakoncátlan utasok meghúzzák a vészféket, mert vagy ki akarnak szállni, (Ciprus), vagy Gána és Ma­­laya példáján okulva, párná­­zottabb ülésre aspiráltak (Nigéria), de arra még nem volt példa, hogy egy márkás nevet hordó márki kikezdte volna az ezeréves birodalom ezeréves, legres­pekt­áltabb közjogi intézményét, az ud­­vart. Mert a fent említett főne­­mes megtette ezt, amikor arra vetemedett, hogy egy londoni folyóiratban ügyetle­­nül fogalmazott és még te­­hetségtelenebbül fűszerezett cikket között a királynő és környezete ellen. A kritika óriási feltűnést keltett. Az a kisebbség, amely maradék­­talanul helyeselte a korhadt állapotok megváltoztatására irányuló törekvést, túltette magát a kétségtelenül me­­rész dzsentri stílusbeli fo­­gyatékosságán és azon a beidegződött szokáson, hogy az udvarral legalább is ud­­variasan illik bánni. Ezzel szemben az angol nép többsége felindultan uta­sította vissza azt a gyanak­­vást, hogy a királynőt meg­­fosztották volna attól a ha­­táskörtől, amely magasztos feladata teljesítéséhez feltét­­lenül szükséges és ezáltal nem volna abban a helyzet­­ben, hogy öntelt, maradi és népidegen tanácsadói által csírájában elfojtott tehetsé­­gét érvényesíthesse. Jóllehet ennek a hozzászólásnak a hátterében az uralkodói jog­­kör tisztázását célzó szán­­dék húzódik meg, az illeték­­telen, nagyképű kritika fe­­letti megrökönyödés olyan nagy volt, hogy lázban tar­­totta az egyensúly­ helyzeté­­ből különben nehezen kilen­­díthető angol közvéleményt. A polgároknak heteken át nem volt más, vagy fon­­tosabb témájuk, mint an­­nak az ügynek a megvitatá­­sa, amelyet a fiatal lord do­­bott felszínre, mert a prob­­lémában nem egy szenzációt hajhászó lap rendkívüli tu­­dósítását látták, hanem vi­­lágnézeti kérdést. Ha a királyi pár őszi ten­­gerentúli látogatása nyomán felviharzó spontán lelkese­­dés beleitta magát az angol­­szász öntudatba, úgy felté­­telezhető, hogy ez a nép­­szavazásnak beillő több mint rokonszenv a II. Erzsébet által szende gráciával meg­­személyesített intézménynek szólt, amelynek az idők szel­­lemének megfelelő makulát­­lan fennmaradásáért senki sem hadakozik hevesebben, mit a rövidéletű krízis elis­­merten jó — és (a markos inzultustól átmenetileg) da■ gadtképű előidézője. * Az, hogy az angolok di­nasztia-hűségének misztiku­­san vallásos arányai vannak, az­ utóbbi húsz év alatt há­­rom kritikus esemény kap­­csán nyilatkozott meg. Az első vihar VIII. Edward király 1936 december 10-én bekövetkezett lemondásához fűződik és hullámai olyan magasra csaptak, hogy szin­­te elsodorták a trónszéket. A hercegi pártütés kétessé tette a monarchia örökérvé­­nyűségébe vetett hitet. Be­­bizonyosodott, hogy Edward már trónralépése percében el volt tökélve arra, hogy oltárhoz vezeti Wallis War­­fieldet, aid ..The heart has its reasons’׳ citen (Pascal egyik־ moralizáló írásának címét kisajátító) tavaly publikált memoárjában becsületesen bevallja, hogy a válását kö­­vető hónapokat kizárólag társadalmi érvényesülésének szentelte Londonban, amit az amerikai családja anyagi támogatásával megtoldott tartásdíj lehetővé tett. A viktoriánus idők önbizalom­tól duzzogó légkörében sar­­jadt legénnyé E­dward, bár minden lépésére őrmesteri fegyelemmel csőszködő apja, divatjármuk­ kaptafára sze­­rette volna szegeini érzé­­keny, szabadságra és mise­­mulasztó szórakozásokra vá­­gyó lelkét. Megváltásszámba ment, amikor — felcsepe­­redve — elvegyülhetett az osborne-i tengerészeti aka­­démia kadétjai között és valójában itt, majd később Oxfordban és az első világ­­háború különböző frontsza­­kaszain kialakíthatta jelle­­mét és életelméletét. Hogy az eredeti elveknek nem volt foganatja, azt már walesi herceg korabeli könnyed, hajlékony modorú, hol Wilde-ra, hol Beau Brum­­mell-re emlékeztető extra­­vaganciája sejtette. Politi­­kai nézete a felületesen ér­­telmezett laissez-faire és a „mögöttem a vízözön” között ingadozott. A világuralomra törő berchtesgadeni várúr felé való elnéző hunyorgatá­­sa szintén távlatok és ará­­nyok iránti érzéketlenségét igazolja. Azt a szerepet, amelyre Edwardot évtizedeken ke­­resztül előkészítették, öccse játszotta el helyette, meg­­lepő ügyességgel és tapin­­tattal, az atyai vezényszavak szellemében. Húsz év távla­­tából ma már megállapítha­­tó, hogy ha VI. György és hitvese hagyománytisztelő mértékletességgel és méltó­­ságteljes szerénységgel nem állították volna vissza a ki­­rályság tekintélyét, az angol monarchia visszasüllyedt vol­na arra a szintre, amelyen 130 év előtt, a népakarattal dacoló IV. Vilmos uralma alatt alig hogy mozgott. Ed­­ward a ,,The Kings story” című, hét év előtt megjelent könyvében feltárja elhatáro­­zása hátterét. Az önvallo­­más, — minden színes, óra­­béri, fordulatos és szinkópás hangszerelése mellett — nél­­külözi a drámai feszültséget kísérő rokonszenv, vagy azonosítási készség feltöré­­sét. Hogy a befejezett tények elé állítás alternatívája nem mentesíti a szereplőket a lelkiismereti cenzustól, an­­nak ékes bizonysága az a körülmény, hogy Mrs. Simp­­son, aki nem ismerte a kény­szer parancsát és képtelen volt felfogni azt, hogy ma­­gánügyei felett egyházi és világi hatóságok döntsenek, végül is kísérletet tett arra, hogy visszavonuljon. Ugyan­­akkor feltűnő, hogy könyvé­­ben egy szóval sem említi unokahúgának, Margaret hercegnőnek egy, az övéhez hasonló helyzetben való vi­­selkedését. ★ Ki ne emlékezne a szép, életvidám princessznek a dél cég repülőezredessel való, operettlibrettókat megcsú­­foló romantikus idilljére? Wing Commander Townsend aki csak­ piros vérét százszor kockáztatta Anglia és a ko­­rona védelmében, méltatlan­­nak találtatott arra, hogy a társadalmilag felsőbb, sőt privilegizált osztályba lép­­hessen. Margaret, néhány napi, kellő publicitással be­­harangozott lelki napfogyat­­kozás után, öröklött rangja mellett döntött, ami nem zárja ki azt, hogy továbbra is szeresse a polgári élet szalon — ha nem is udvar­­képes — örömeit, viszont ugyanakkor alkalmat nyújt arra is, hogy felséges nővé­­re parancsára és a Court of St. James képviseletében Trinidadba, vagy Ork'sndba repüljön, valamilyen hivata­­los ünnepségen. Írta: Naschitz Frigyes Ez volt az angol korona második számú, érzelmi ter­­mészetű teherpróbája az utóbbi húsz évben, anélkül, hogy ״ coronalis thrombosis”­­hoz vezetett volna, mert a dinasztikus érdekek olyan erősnek bizonyultak, hogy az idejében felismert kór lappangási ideje alatt ösz­­szetörhették a­­ hőmérőt, ami kellő segédlettel, a ki­­sebbségben maradt szerelem­­pártiak csendes szipogásától kísérve, elindította a gyó­­gyulási folyamatot. Lord Altrincham gondolat­­menetébe valószínűleg ott csúszott be hiba, amikor az angol királyság társadalmi berendezéseket megszilárdí­­tó történelmi szerepeinek nem tulajdonított fontossá­­got. Pedig hogy ez így van, arra jellemző az az epizód, amelyről Trockij számol be emlékirataiban. A nagy for­­radalmár a század elején Leninnel egy londoni mun­­kásgyűlést látogatott meg és nem akart hinni a fülé­­nek, amikor a buzdító-lázító beszédek befejeztével a tö­­meg spontán rágyújtott a God save the King-re. Senki sem tagadhatja vi­­szont, hogy az udvartartás különböző funkcionáriusai közé elvegyülhetett néhány alkalmatlan, tehetségtelen, kivételezett haszonleső, akik komoly ellenszolgáltatás nél­­kül élvezik előjogaikat. Kér­­dés, hogy az udvarnak ezek­­től a végeredményben ártal­­matlan protekciósoktól való megtisztítása indokolttá tet­­te-e a szóbanforgó kínos köz­­lemény közzétételét? Az, ami az aggódó fiatal lordot visszatarthatta attól, hogy lelkiismeretével meg­­nemtámadási szerződést kös­­sön, inkább az udvar elavult szokásokat állandósító stílu­­sának, valamint annak tud­­ható be, hogy II. Erzsébet­­ben történelmi korok ideális I. Erzsébetet szeretné látni. Ebből csak a név és a törté­­nelmi kor egyezik. De a két dátum közötti 400 év alatt megváltoztak a követelmé­­nyek is Egyébként az el­­ső számú panaszt a közvé­­lemény suttogását elleső és a jogos kritikával szemben érzékeny udvar meglepő gyorsasággal orvosolta: a Buckingham Palace hivatal 108 közlése szerint 1959-ben megszüntetik az úgynevezett ״ presentation party”-kat. Hogy ez a jelentéktelen­­nek tetsző hír milyen közel­­ről érinti a patinás sziget hagyománytisztelő népét, azt a közleményt követő fel­­szisszenés bizonyítja. A ״ pre­­sentation party” tudniillik a hűbérvilágnak az a marad­­ványa, amely az osztálykü­­lönbségek gyakorlati elmé­­lyítését célozta. Ez abból állt, hogy 500 tizennyolc éves a születésbeli és a pénzarisz­­tokráciához tartozó hajadon, hivatalosan nyilvántartott néven, debutantes (rövidít­­ve: ..debs") minden év már­­ciusában abban a kegyben részesült, hogy a királynő előtt hajbókolhatott. Ennek a fényes külsőségek között lepergetett, egész Angliát lázban tartó szertartásnak, letűnése mintegy jelképe an­­nak az új szellemnek, amely kiszorította a trónteremből a feudális rendszer dohos le­­vegőjét. A jövőben tömeg­­fogadtatások csak kerti ün­­nepségek keretében lesznek lebonyolítva, amelyekre 8—9 ezer vendég kap majd meg­­hívót. Hogy ezeket a gar­­den partykat a közvetlenség szele fogja átlengeni, arra biztosíték az elmaradhatat­­lan amerikaiak fesztelensé­­ge, akiknek a kedvéért. — horribile dictu — egy ízben már meleg virsliket szolgál­­tak fel. Ezzel a lenézett ..hot dog” beosont a sujtásos li­­bér(­־)רר׳' állítatott lakóin(.­­sorfala között az udvarba. A korral lépés-tartás értelmi szerzője egyébként maga az edinbourgi herceg, akit a hűvös angolok meleg szívük­­be zártak, annál is inkább, mert a trónörököst bajtársi, könnyed, demokratikus szel­­lemben neveli, azonkívül fess és sportszerű. Altrincham második szá­­mú kifogása, vagy óhaja ne­­hezebben teljesíthető, mert egyrészt személyi adottságok megváltoztatását célozza, másrészt időszerűtlensége folytán nem is fedné az an­­gol nép többségének véle­­ményét. Hogy az angol alatt­­való mit vár uralkodójától, hogy milyen királynőt kíván tisztelni és szeretni, azt a közhangulatot kifejező ,,Ti­­mes” egyik vezércikkében A szputnyikok, a konti­­nensközi rakéták és a hold­­ba való repülés annyira le­­kötik a nagyközönség figyel­­mét, hogy alig szentel figyel­­met a nagy versenyfutás hátterében szerényen meg­­húzódó ,,nemzetközi geofi­­zikai évnek”, amely a nem­­zetközi tudományos együtt­­működés jegyében született, de mégis lendületet adott a hatalmi versenyfutásnak a világűr meghódításáért. Pedig a tudósok nemzetközi konferenciákat tartanak, hallatlan érdekességű új fel­­fedezésekről számolnak be egymásnak és a mai politi­­kai feszültség mellett hihe­­tetlennek tűnő együ­ttműkö­­dés alapján együttes erőfe­­szítást tesznek a föld és a világűr titkainak kifürké­­szésére. Meg kell állapítani, hogy a Szovjetunió és más kommunista államok nem kis mértékben járulnak hoz­­zá tudásunk kiegészítéséhez és ugyanúgy adnak tudo­­mányos információt, mint ahogy örömmel veszik át a nyugati tudósok megállapí­­tásait. A szputnyikok által ki­­fürkészett tudományos ada­­tok feldolgozása még fo­­lyik, de az oroszok már kö­­zöltek egyes érdekes meg­­állapításokat. Ugyanakkor Amerikában rakétákkal és léggömbökkel fürkészik ki a föld felső atmoszférájá­­ban uralkodó viszonyokat, így megállapították, hogy a föld külső légköre rendkí­­vül híg, nehezen észlelhető gázok formájában többezer kilométernyire terjed, jóval messzebb, mint eddig hit­­ték. A NAPFOLTOK A RÁDIÓ ELLENSÉGEI A múlt év júliusában meg­­nyílt nemzetközi geofizikai évben résztvevő 64 nemzet tudósainak figyelmét első­­sorban a nap és annak ki■ sugárzásai kötik le. A nap sugárzása okozza a villamos­­sággal telített rétegeket az úgynevezett ionoszférában amely 80-tól 640 kilométer magasságig terjed a föld felett. Ezek a rétegek visz­­szaverik a rendes rádióadá­­sokban használt középhosz­­szú és rövid hullámokat. A napfoltok, a nap kitörései pedig megszakítják a rádió­­hullámokat, befolyásolják a hajók és repülőgépek navi­­gációs műszereit és valószí­­nű­leg szoros összefüggésben állnak a szélviharokkal, va­­lamint az időjárás váratlan változásaival. Műszerekkel ellátott raké­­ták segítségével néhány hét előtt megállapították, hogy a nap kitörései, azaz fellán­­golásai folytán ezeken a he­­lyeken tizenötszörösre emel­­kedik a hőmérséklet. A több­­millió fokra becsült hőség úgy felhevíti a napot kö­­rülvevő gázokat, hogy azok­­ból óriási mennyiségű rönt­­gensugár indul ki. A suga­­rak a fény sebességével szá­­guldanak a föld felé és ide­­pré­gzve megszakítanak min­­­den rádióhullámot, nemrég megírta. A brit pol­­gár nem az államháztartás és a politika berkeiben fel­­tétlenül és döntő szóval jár­­tas királynőt akar, hanem egy népszerű, kötelességtu­­dó, méltóságteljes, fejedelmi megjelenésű és a haza üd­­véért aggódó, bájos, mosoly­­gó, egységre és összhangra törekvő asszonyt. Az angol "men of the street" nem azonosítja magát a skandi­­návok monarchikus vágyké­­pével és nem szereti a ke­­rékpározó királyságot. Az ő ízlésének az a fejedelmi élet­­stílus felel meg, amely elüt a sajátjától. Nem akar kezet szorítani a korona birtoko­­sával, hanem felnézni és­ visszamosolyogni rá. Ehhez kell mérnünk az angol és amerikai atomtudó­­sok eredményeit a nehéz hidrogén atomjainak fúzió­­ja terén. A laboratóriumban öt-hat millió fokra becsült hőséget sikerült elérni, ami megközelíti a nap hevét. A lényeg azonban abban rejlik, hogy — egy másodperc tö­­re­déké­re — reprodukálták azt a k­óserő-folyamatot, a­­mely a nap fellángolásaiban játszódik le. Ezzel a tudo­­mány erősen közeledett az ősenergia uralásához és az emberiség szolgálatába való befogásához. AZ AURORA TITKA Az északi fényt még Európában is látják néha, de a déli fényt inkább csak a sarkkutatók leírásaiból ismerjük, ősrégi természeti jelenség, de a tudósok csak most állapították meg, hogy a fény egyszerre jelentkezik az Északi- és a Déli-sark felett Amerikai tudósok pe­­dig két hónap előtt kettős aurórát láttak, amely az egész amerikai szárazföldet áthidalta A színpompás jelenség tu­­dom­ányos magyarázata: a nap­kirobbanás sugarai ál­­tal kilendített parányi tes­­tecskék összeütközése a föld felső atmoszférájával. A sarkvidékről kilőtt rakéták útján megállapították annak az energiának a jelenlétét, amely valószínűleg az auró­­rák okát képezi A kozmikus sugárzás ki­­fürkészése volt a szputnyi­­kok egyik legfontosabb fel­­adata. Már megállapították, hogy egy hatalmas nap­ki­­robbanás után a föld felett 32 kilométer magasságban is mutatkoztak elektromos­­sággal telített testecskék, míg eddig azt hitték, hogy a földtől 80 kilométernyire teljesen megszűnik a koz­­mikus sugárzás kihatása. Egyébként végre pontosan megállapították, mi az út­­iránya annak az állandó vil­­lamos áramlatnak, amelyet már régebben észleltek az atmoszféra felső rétegeiben. A tudósok azt gyanítják, hogy ez a sűrített, villamos­­sággal telített áramlat csu­pán egyik része az egész bolygórendszerre kiterjedő áramlat­rendszernek. AZ IDŐJÁRÁS A DÉLI SARKON A Sarkvidék felett úgy északon, mint délen, állandó villamosréteg van, am­íg a magnetikus viharokat okoz­­za. Ezt is csak most sike­­rült rakéták segítségével, kétséget kizáróan megállapí­­tani. A réteg 56 kilométer magasságban van, öt kilo­­méter vastag, de nem na­­gyon széles. Dr. Vivian Fuchs és Sir Edmund Hillary expedíciói­­nak nagy segítségére volt az egész évre szóló időjárás­­térkép, amelyet most ké­­szítettek­ el első ízben a sarkvidékről. Az Antarkti­­szon elhelyezett 40 megfi­­gyelőállomás együttműködé-­­se tette lehetővé a jeges föld­rész időjárásának megálla­­pítását. Ekkor az is kide­­rü­lt, hogy ezer kilométeres távolságban 70—80 fok el­­térés mutatkozik a hőmér­­sékletben. Most Fuchs is hozzájárul annak megálla­­pításához, hogyan, hol és miért keletkeznek a félelme­­tes sarkvidéki viharok.. ARAD GIDEON Feltárják a napsugárzás sitkait Tudósok nemzetközi versenyfutása az ionoszféra kikutatásáért Mike György kitűnő, szel­­lem­es könyve, az e helyen nemrég méltatott: ״ How to be an alien" finom adalék az angol polgár, az angol demokrácia hozzávetőleges megismerésére. Mert nem angol sohasem fogja a va­­lódit hiánytalanul megérte•­ni. ״ Semmi sem hasonlít Angliában a többi Európáh­­­a”, ezt irta 1763-ban Casa­­nova Londonból és neki az­­tán igazán tudnia kellett... ,így vagyunk a modernizá­­lást és tatarozást, valamint új eszményeket követeld lord Altrincham képére kent pofonnal is. Mert azt, hogy dilettáns cikke nyomán friss levegőt engedtek be az év­­százados falak közé és hogy a közvélemény már nem is nagyon haragszik rá, mégis csak azt bizonyítja, hogy egészen rendes hazafi. Ak­­kor miért verték meg? Sandburg, az ismert költő legújabb meséje így kezdő­­dik: „Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy felhőkar­­coló, mely olyan magas volt, hogy a két utolsó emeletét úgy építették, hogy helyé­­ből kimozdulhasson Mert számolni kellet­t azzal, hogy szükség esetén utad enged­­hessen a holdnak." (Literary Digest, Boston) * A németországi Flanderno egyik lakosa nem volt haj­­landó újszülött fiának ne­­vet adni mindaddig, amíg a lakáshivatal nem utal ki neki megfelelő lakást. Száz márka pénzbírsággal sújtot­­ták, majd azzal fenyegették meg, hogy a gyereknek az anyakönyvvezetői hivatal ad hivatalból nevet, de csak ak­­kor volt hajlandó abbahagy­­ni a passzív rezisztenciát ,״ mikor a lakáshivatal hiv­a­talos átiratban biztosította, hogy a közeljövőben meg­felelő lakást fog számára kiutalni. (Neue Illustrierte. Kölni ★ A johannesburgi adóhiva­­tal megállapította, hogy egy bennszülött bányász 1938 óta nem fizetett semmilyen adót és adóhátralékai több, mint 10 ezer dollárt tesznek ki Az adóhivatal megegyezett a késedelmes adófizetővel, hogy havi részletekben fog­­ja tartozását lefizetni. A törlesztési terv szerint az utolsó részlet a 2122-ik év­­ben esedékes. (Time. Csikágó) ★ ★ ★ Nagy emberek mondták­­ Balzac. ..Ha meg akarod ismerni önmagadat, nézd, mit csinálnak mások és ha meg akarod ezeket érteni, úgy tekints saját szívedbe.'* Jean Jacques Rousseau I .Hossz jellemek semmi jó­­ra sem alkalmasak, bármi­­lyen is legyen az.” Cicero: ״ Ami erkölcstelen, sohasem használ még akkor sem, ha az ember elérheti általa, amit hasznosnak tart. Már az az elképzelés, hogy erkölcstelen dolog haszna• lehet, nagy szerencsétlensé­­get rejt magában.” Goethe: ״ Az a kormány a legjobb, amely megtanít ben­­nünket arra, hogy önmagu­n­­kat kormányozzuk.” 1938N­7 trj kelet 5

Next