Uj Kelet, 1958. július (39. évfolyam, 3017-3043. szám)
1958-07-07 / 3022. szám
Az osztrák napilapok ha■ábjain, még a szocialista lapokban is egyre sűrűbben olvashtjuk mostanában Habsburg Ottó nevét. Nem kisebb dologról van szó, mint arról, hogy Raab osztrák kancellár megengedhetőnek tartja, hogy Ottó, a Habsburg monarchia utolsó császárának és királyának IV. Károlynak legidősebb fia, a legitimisták szemében Magyarországon épp úgy, mint Ausztriában, a „trónörökös”, majd negyven évi emigráció után visszatérhessen hazájába és beilleszkedhesség az osztrák állampolgárok sorába. Úgy néz ki, még az osztrák szociáldemokrata párt sem gördít akadályokat és könnyen megtörténhetik, hogy heteken, hónapokon belül Ottó már Ausztriában ül. Jól emlékszem első és utolsó ״ találkozásomra״ Ottóval, aki akkor valóban tanörökttös volt. 1916 decemberében történt, Ferenc József halála után, mikor a világháború kellős közepén magyar királlyá koronázták szerencsétlen apját. Kemény hideg volt s a koronázási menet útvonalán végig kivezényelt iskolások dideregtek. Én, mint az Evangélikus Gimná Szium III. osztályának növendéke, a Hunyadi János út felső végén ácsingóztam és így láttam elvonulni az egész menetet s hintájában, hófehér bundácskájában a kis négyéves Ottó is. Bevallom őszintén, nem ő gyakorolta rám a legnagyobb hatást, sem édesanyja, Zita királyné, sem IV. Károly, Magyarország apostoli királya, hanem a nádori tiszt-ségben pompázó Tisza István, aki állandó szenvedélyes tárgya volt iskolai vitázásainknak. Azóta sok esztendő pergett le s még ma sem dőlt el, hogy az a bizonyos Osztrák- Magyar Monarchia, mint gazdasági és társadalmi konstrukció, mint Középeurópa legjobban és legorganikusabban megszervezett egysége, ha okosabban és ügyesebben vezetik, nem lett volna jobb alkotás, a fejlődés, a múlhatatlanul megszülető Egységes Európa első pillére, mint azok a képződmények, amelyek a Monarchia szétbomlása után helyébe léptek. A történelemírók s főleg az angol történészek szerint greg Andrássy Gyulának igen nagy szerepe van abban, hogy a habsburgi Monarchia utolsó formája annyira sikerült. Volt az, aki semmiképpen nem volt hajlandó a trializmus elvét akceptálni, azt, hogy osztrákok, magyarok és csehek egyenrangú partnerként építsék a Monarchiát. Ki tudja, ha a szlávek megbékélten éltek volna a kitűnő gazdasági kon- Strukcióban — mert ne feledjük, Lembergtől Triesztig vagy Fiuméig nem volt határ, mindenki telepedhetett oda, ahová akart,— hogy alakult volna a későbbiekben Európa s vele együtt a mi, középeurópai zSidók sorsa. A népet persze akkor sem kérdezték meg, miféle viszony fűzi őt az uralkodóhoz, a dinasztia egyes tagjaihoz, mint ahogy ma sem kérdezik a Dunamedence tágas térségeiben. Nem hinném, hogy a legitimisták, akiknek az élén Magyarországon egy gróf Hunyadi állt, bármikor is komoly tömegeket tudtak volna verbuválni, még a leggazdagabb választás esetén sem. És annak, hogy IV. Károlyttak s Ottónak ennyire nem voltak komoly személyi gyökerei, mindenképpen szerepe volt abban, hogy Horthyék olyan simán rátelepedhettek vagy 25 évre Magyarország nyakára s utána színtén a legsimábban folytathatták ezt mások. Az a személyes kapcsolat, amely az angolokat, svédeket, hollandiasokat és belgákat egybe- * írta: Dr. DÉNES BÉLA kapcsolja az uralkodóházzal, a Habsburg Monarchiában sohasem létezett. Még az L világháború után a győztes antánt hatalmak jónak látták hatalmi szóval megakadályozni a Habsburgok viszszatértét s amikor IV. Károly ezzel kísérletezett, a csehek nyomban mozgósítottak, ma, nyilván nem lenne már erre szükség és ezért merülhetett fel Ottó visszatértének lehetősége. Az ÁVO börtönben a sok tábornok, miniszter és más potentátok között nem találkoztam egyetleneggyel sem, aki legitimista lett volna, még IV. Károly természetes fia, — aki persze báróságban nőtt fel — ő sem volt az. Ellenbenvök egy öreg és majdnem süket Már főtisztviselő, aki legitimista propaganda címén kapott 3 évet. Nem propagált ugyan semmit, de süket létére túlságosan hangosan dicsérte barátaival a kávéházi törzsasztalnál a régi, fzenejózsefi békeidők előnyeit, így hát nem érdekes, hogy a Habsburgok vagy 700 éven át Európa s a világtörténelem sorsformálói voltak, nem érdekes, hogy a 26 éves Ottó, aki különben a Sachs- Meiningeni Regina hercegnőt vette feleségül, tehetséges-e, komoly szociológiai tudással, vagy rá is érvényesek a Habsburg család túlontúl agyonkutatott és ismertetett degenerációs öröklési szabályai. Eljárt az idő felettük s eljárt Ottó felett is. Nyugodtan visszatérhet Ausztriába, ülhet továbbra is a történelem várószobájában. A nagyhatalmak valamelyike még esetleg fölhasználhatja kisded politikai játékainál, a tömegek szemében mindvégig közömbös marad, annyi bizonyos... ★ Most, hogy Afrika szerepe annyira előtérbe kerül, ideje, hogy megváltozzon az a gondolkodás, mely Afrikát, ellentétben az ókori Kelettel, a nagy ázsiai birodalmakkal, Kínával, Indiával, Japánnal szemben végletesen alacsony kultúrájú népek hazájának tartja, ahol az évezredek alatt jóformán semmi sem történt. Afrikának mind a mai napig jóformán nincs történelme, his ha a történelem kutatói az utóbbi évtizedekben már nekiláttak, hogy feltárják a délafrikai népek, főleg az inkák történelmét, az afrikai kutatások még mindig csak szórványosak s egyáltalán nem elegendők. Kétségtelenül része van ebben annak is, hogy Afrika földrajzi föltárása csak a múlt század közepén indult meg alaposan, hogy az utolsó ismeretlen területek csak most kerültek le a térképekről s az ebben a korszakban széles népszerűségnek örvendő fajelméletek terjesztői elintézték az afrikai népeket, mindenekelőtt a négereket azzal, hogy alacsonyabbrendűek, akiknek természetesen ennélfogva sem történetük, sem ősi kultúrájuk sem volt. A portugál fölfedezők ugyan beszámoltak egy hatalmas birodalomról a Zambézi folyó vidékén, melyet monomontapának neveztek, ami bantu nyelven azt jelenti: a bányák ura s ez a királyok által kormányzott birodalom állítólag a 18-ik századig állott fenn, de ki hitt ezeknek a portugál krónikáknak? Míg aztán Mauch német Afrika-utazó 1871-ben Dél-Rhodéziában egy egész gigantikus várost fedezett fel, Zimbabwet, egy ősi kultúrvárost, fellegvárral, elliptikus templommal, gránit- ,ból készült várfalakkal és í: — hatalmas aranybányák jókai, melyek manapság elha ,gyottan tátonganak, de méy reteik olyan nagyok, hogy egyes tudósok Ofirt, a mesebeli aranyvárost vélik látni benne, mások meg éppen Salamon király bányáit, föniciai aranybányákat tulajdonítanak Zimbabwénak, csak éppen arra nem gondol egyik sem, hogy maguk az afrikaiak állhattak ilyen magas kultúrszinten. Pedig a Frobenius által gyűjtött anyag éppen eleget dokumentál. De az utolsó 20 év régészeti felfedezései meghaladnak minden elképzelést. Kiderült, hogy Kelet és Középafrikában ú. n. heid imádó négerek uralkodtak, akiknek kulturális színvonalát legjobban az jellemzi, hogy az ásatások során Ming-korabeli, vagyis 1400 körüli kínai porcelánedények és a XVI. századból eredő újperzsa porceláncserepek kerültek napvilágra. Ez a portugálok által Monomotapának nevezett néger birodalom tehát nyilván szoros keerskedelmi kapcsolatokat tartott fenn Kínával, Perzsiával és Indiával. Mindezek persze még csak részletek, összefüggő képünk Afrika kultúrájáról s történelméről még nincs. Az újonnan keletkezett afrikai államok, így Gána is, bizonyára megkezdik a korszerű kutatást és fedolgozást. Nem ártana, ha zsidó szakemberek is részesei lehetnének azoknak a hatalmas és döntő felfedezéseknek, melyek Afrika történelmében még csak most következnek... ★ Most zajlott le Budapesten, június 29 és július 6-a között a magyar könyvhét, s erre az alkalomra a magyar könyvkiadók közel 80 művet jelentettek meg, több mint 600 ezer példányban Petőfi összes verseinek új kiadása 30 ezer példányban került kiadásra. Most adták ki először Móricz Zsigmond verseit , az elhalt írók közül Balázs Béla, Karinthy, Krúdy, Szabó Lőrincz műveit. „Hátsó lépcső” címen az Anna Frank naplóját is kiadták. Egyébként az élő írók jórésze változatlanul nem ír, így a könyvhétre csak Mesterházi Lajos, Goda Gábor, Illés Béla, Molnár Géza, Benamy Sándor, Erdős László és Szabó Pál műveivel szolgálhatnak. Hogy azonban árpolitikával is lehet némileg befolyásolni a vásárlókat, az nagyon is nyilvánvaló. A párthű Fodor József verses kötete 27 forint, Szabó Lőrinc, a nem párthű, nemrég elhunyt költő műfordításai — s nem saját versei — 140.— forint. Goda Gábor 1000 01 dala egész vászonban 63 forint, Du Gard: A Thibaultcsalád — 145 forint. — Az Anna Frank naplója, 336 oldal, kötve 18,50 forint, olcsó. De azért a könyvhét könyvhét, a sátrak, bódék, asztalok az utcán, az írók autogramokat adnak s kiki vásárolhatja azt, amire kedve van, vagy amire pénzéből telik ... Dimitrij Mitropoulos bizonyára az egyetlen nagy zenésze a világnak, aki a zongora alatt kezdte meg karrierjét. Az athéni filharmonikusoknak volt a karmestere, amikor megnyíltak előtte a világhírt jelentő kapuk — a nagy minneapolisi zenekartól kapott meghívást. — A világháború szele már megütötte Európát — meséli az Izraelben vendégszereplő Mitropoulosz— és az amerikai állampolgárok tömegesen menekültek el a vén kontinensről. Ennek, folytán nem volt hely a hajón, amelyen utaznom kellett volna és minden követ megmozgattam, hogy jegyet szerezzek. Végülis nagy protekcióval sikerült elérnem, hogy egy matracot helyezzenek el a hajó koncerttermében és mert bizonyára úgy gondolták, hogy ez így illik egy zenészhez, a matracot a zongora alá tették, így érkeztem én meg egy ״ Bösendorfer" alatt New Yorkba. Minneapolisban a legexkluzívebb klubok kapva - kaptak az alkalmon, hogy meghívják tagjaik sorába a nagy görög karmester, aki azonban minden meghívást visszautasított egy kivételével: beiratkozott a zsidó klubba. Ez kellemetlenül érintette a keresztény egyesületeket, annál is inkább, mert Mitropoulos nem zsidó — és az egyik klub elnöke szemrehányóan meg is kérdezte tőle: — De mester, miért éppen a zsidó kub? — Elárulom magának — válaszolta Mitropoulos tettetett komolysággal — a zsidóknak van a legjobb konyhájuk... MEGSZÁLLTA A DIBUK Apám nyolcvan éves és rabbi Kairóban. Heten vagyunk testvérek, de csak én vagyok bolond, — mondja Rácámim (Clement) Hárám, az Izráelben vendégszereplő francia színház igazgatója, rendezője, színésze. •— Az első komoly színielőadást — meséli —, Alexandriában láttam, 1936-ban, 17 éves koromban, a Habima adta elő a „Dibuk”-ot. Azóta engem is megszállott a színház dibukja és amikor befejeztem a Sorbonne ־ on filozófiai tanulmányaimat, kísérleti színházat alapítottam. Ráhámim Hárári több francia filmben is szerepelt, (Danny Kaye filmjében, az „Én és az ezeredes”-ben ő játszotta a nácit) és minden gázsiját beleölte a színházba. — Négy évvel ezelőtt Prosper Merimée darabját adtuk elő. A darab kissé hosszú, előadása kilenc órát tart. Hatalmas művészi sikerünk volt, de a színház csődbe ment. — Elhatároztuk, hogy izraeli vendégszereplésünket nagy reklámhadjárattal kötjük egybe és meghívtuk a párisi televíziót, hogy kísérjen bennünket ki az Orly-i repülőtérre és örökítse meg távozásunkat. Ott állottunk a repülőtéren, az egész társulat és a televíziós embereknek — se híre, se hamva. A színészek persze ugrattak, hogy lám, így néz ki egy propaganda hadjárat, amit én szervezek. A New Yorkból Luddra tartó „Britannia” gép már meg is érkezett, amikor legnagyobb örömömre megpillantottam a televíziós technikusokat, amint rohannak felénk. El is futottak mellettünk, anélkül, hogy megálltak volna és egyenesen a repülőgéphez szaladtak, amelyről éppen akkor szállt le egy nagyon csinos stewardess. Ila Harel-nek hívják, ha jól emlékszem, valamilyen nemzetközi versenyt nyert Amerikában és őt jöttek fényképezni. Olyan vol ez, mint egy hideg zuhany, de feltaláltam magam. Odaszaladtam a televíziós lencsék előtt álló kislányhoz, megszorítottam a kezét és jó hangosan azt mondottam: — Nagyon örülök, hogy találkoztunk, mi vagyunk a francia színtársulat, amely magával most Izraelbe utazik, így kerültünk be a paksi televízióba. CHURCHILL HARAGSZIK — Amennyivel többet olvasom Dantet, annál inkább az az érzésem, hogy megértem őt. De ha Shakespearet olvasom, az az énesem, hogy ő ért meg engem. S ebben van talán igazi nagysága, — mondja Anthony Quayle a világ ן egyik legnagyobb Shakes■peare-szakértője, aki a most I Tel-Avivban angol nyelven ' előadott ״ Elsőszülött'' - ben játsza a főszerepet, Mózest A második világháborúban Quayle őrnagyi rangban Gibraltár parancsnokának adjutánsa volt. — Egy nap, 1942-t írtunk — meséli —, a legeslegtitkosabb sürgöny fut be Londonból. ״ Churchill holnap Gibraltárba érkezik.” Meg voltunk szeppenve, mert a repülőtér közvetlenül a spanyol határ mentén futott végig és naponta sokszáz spanyol munkás jött át Gibraltárba. Biztosra vettük, hogy német ügynök is akad közöttük és féltettük az öregúr életét. Elhatároztuk, hogy semmilyen fogadtatást nem rendezünk. Amikor a katonai gép leszállt, csak én vártam rá egy ócska jeepen. A gépből először egy pilóta szállt ki és csak ennyit mondott nekem: ״ Fogadja Falkland repülőezredest” és már ki is lépett repülőgép ajtaján Winston Churchill repülőezredesi uniformisba ״ kamuflálva”. A Bébi - arcát kilométerekről meg lehetett ismerni, de ha valaki nem szerzett volna tudomást róla, hogy Churchill érkezett meg, megtudhatta abból, hogy merő megszokásból az öreg ״ V”-alakban felemelte a két ujját, hogy köszöntse a tömeget, amely öt történetesen nem várta a repülőtéren. Churchill beült a jeepbe és elindultunk a parancsnokság felé. Gondoltam, ha addig élek is, de muszáj valamit mondanom neki. — ״ Nem tudtuk Sir, — jegyeztem meg —, hogy repülőezredesi uniformis lesz a kamuflázsa, Churchill elvörösödött a méregtől. — Kamufláss? Micsoda kamuflázs? — mondotta haragosan. — Vegye tudomásul fiatalember, hogy én igenis őfelsége légihaderejének az ezredese vagyok. — Igazán nem tudhattam, fejezi be elbeszélését Quayle —, hogy Nagy-Britannia miniszterelnöke, a legnagyobb angol arra a legbüszkébb, hogy ezredes a légihaderőnél.. Lampel Tamás ! Tamuzi gondolatok Herzl Tivadar emlékezetére Írta: GACS TERI Akik hinni tudnak, úszta, minden külső befolyástól mentes lélekkel hinni, hogy mindaz, ami a zsidósággal történik, egy felsőbb akarat műve, azoknak hitét megerősíti a támuz hónap, főképpen támuz hó 17-nek és azután áv hó 9-ikének örök és megfejthetetlen, misztikus rejtélye. A tagadók pedig, akik le akarják vetni magukról a hitet, mely a zsidóság őseredeti és fenntartó jellemvonása, gondolkodóba kell, hogy essenek ezeknek a napoknak megfejthetetlen örök titkán és ha gondolkoznak, meg kell, hogy mondják önmaguknak, hogy van valami csodálatos fontosság a közel hatezeréves zsidó sorsban, valami megismétlődő felsőbb figyelmeztetés, mely úgy utal a maga jelenlétére, hogy állandósította a büntetés napjait arra az esetre, ha a zsidó nép bűnöző könnyelműsége túllépte azt a határt, amely az Isteni megbocsátásnak is utolsó állomását jelenti. Ezek a napok visszatérő gyásznapjai a zsidó történelemnek. Ezekre a napokra esik a zsidó történelem sok nagy és tragikus eseménye, vagy ezeken a napokon vették a kezdetüket Támuz hó 17-én törte össze Mózes a két első törvénytáblát, amikor negyven napi távollét után visszatérve, meglátta , az aranyborjú körül táncoló népet , a nép sokezer élettel fizetett ezért a megtántorodásért. Támue hó 17-én vette kezdetét az első szentély pusztulása és a második szentély ostroma is ezen a napon kezdődött A gálatban, a spanyol gérus, a spanyol zsidóság kiűzetésére vonatkozó rendelkezés végrehajtása is ezekre a na- pokra estett és hogy hozzánk közel eső, a valóság borzalmas fegyverével vérönkbe és húsunkba vágó példát idézzek, a fcamuzi na- pókban kulminált a magyar deportáció. Az emlékezés napjait éliük. Nap mint nap, egymást követik a deportációban elpusztultak árkárái és a zsidó nép ezekben a napokban, támazdó 20-án rója le az emlékezés kegyeletét, a kétezeréves gálát legnagyobb fiának, Herzl Tivadarnak halálozási évfordulójáéi. Ezzel a szerencsétlenül visszaז térő dátummal dokumentállódik, hogy a nagy vezér ko- Irai halála, büntetés volt az állhatatlan, békétlenkedő, , összetartás, közös célért valló egységes harcot nem ismerő nép számára. Ötvenhárom évvel ezelőtt, 1905 tánuár hó 24-én, Herzl Tivadar temetésének első évfordulóján megnyílt hetedik cionista világkongresszuson, Nordau Miksa, a megnyitást megelőző, a maga egyszerűségében megrendítő gyászbeszédében, sok, súlyos igazság megállapítása közben, a következőket mondta: A népnek volt egy Herzlje, de Herzlnek nem volt népe és ez a körülmény nem őt kisebbíti, hanem bennünket. Herzl úgy épített a népre, mint egy őssziklára és a nép futóhomoknak bizonyult. Ha ma, ötvenhárom évvel később, amikor a nagy vezér elképzelései, tervei a valóság síkjára érkeztek, megkérdezzük, van-e ma Herzlnek népe, van-e ma olyan zsidó nép, amely a nagy küldött elképzelésében élt, azt kell felelnünk, amit Nordau mondott: Nincs. — Herzl megalkotta képzeletében és odanyújtotta a népnek az általa megálmodott zsidó típust, ״ Altheuland’* című regényében. A hívó, a tiszta jellemű zsidót, aki felfogja a zsidó hit alaptételeinek, a bölcsek tanításainak jelentőségét és ezekkel szilárdan megalapozva, alátámasztva a haladást, műveltséget, képzettséget, az emberi tökéletesség példáját adja az emberiségnek olyan mértékben, amennyire ez ember által elérheti». Mert ezek az emberi tulajdonságok adják alapját a békés, összehangolt, egyetértésben élő a közös célon,kért önzetlenül és odaadással küzdő nép életének. Megértük a nagy történelmi fordulót. Visszakaptuk a földet, Erec Jiszráél vérrel, verejtékkel megszentelt földjét, tíz éve múlt az állami lét megalakulásának, de a nagy ellentétek, mlyeknek a nagy ajándékkal együtt természetszerűleg, boldog felemelkedésben kellett volna elsimulniuk, ma még nagyobbak, mint valaha. A kérdés kényes s a belső kívánságtól fűtve, a feltétlen igazság és igazságos bírálat mesgyéjén maradni, a mai helyzet számra is az őszinte, önzetlen és világosan látó régieket kell idézni. A hatodik magyar donosta kongresszuson S. Bettenheim, a zsidóság belpolitikai életét taglalva, a következő nyilatkozatot tette: A zsidóságban 40 év előtt törés állott be (ennek ma kilencven esztendeje) és azóta két zsidóságunk van. Egyfelől az orthodox!» a (Folyt, a i. oldalon) 1958 VH 9 üj Kelet S