Uj Kelet, 1959. december (40. évfolyam, 3449-3474. szám)

1959-12-30 / 3474. szám

ihuhini ט 6 Új Kelet 1 TI 30 ★ (16) Lehullanak a levelek és a hegyek csúcsai élesen kirajzolódnak az égbolt kékségében. A gazdaságban erre az évre befejeződött a munka, kivéve a tehén istállóban szokásos mindennapi tevékenységet, a kisborjak ápolását, a tehenek kétszeri fejését, etetést és itatást a baromfiudvarban és tojás összeszedését. Megnyugtatónak érzem napi teendőimet, bár Matt tulajdonképpen egymagában is kényelmesen végzi és nincs szüksége rám. Múlt hónapban eladtam három tehenet, hogy bevásárolhassam téli élelmiszer tartalékunkat. Matt az itálióban tegnap feltette a téli ablakokat és ajtókat, mára terészetesen az időjárás azonnal melegre fordult, akárcsak Kínában. De én nem mehetek — mint a kinai paraszt teszi — ki a szabad ég alá, hogy öklömet rázzam az Egek öreg Ura felé. A kínai paraszt és istenei között bizonyosfajta bíráló, baráti kapcsolat áll fenn. A nép elvárja isteneitől, hogy gondot viseljenek reá és esőt, meg napsütést küldjenek, amikor itt az ideje. A tél tiszteletére rendezett első ünnepség után érkező meleg időjárás a téli vetést magasra növeszti és fokozza a fagyveszély kilátásait, ha erre hidegebb napok következnek. Hallottam egyszer, azmikor egy öreg kínai paraszt igy beszélt istenéhez: — Hallod-e te öreg? Mi értelme van annak, hogy meleget küldtél hideg helyett? Hát részeg vagy te ott a mennyekben ? Talán megzavarodott az agyad ? Vigyázz magadra ...! Figyelmeztetlek . .. nem lesz több tömjénfüstölés ... nincs többé ajándék a templomodnak! Ami a kínai isteneket illeti, eléggé szkeptikus vagyok, de mit gondoljak mégis, amikor két nappal ezután hóvihar érkezett a hegyekből... ? Hogy nevet- tünk akkor Geralddal... Istenem, milyen sokat nevettünk együtt. Én tanítottam őt meg kacagni, jól emlékszem reá. Én szabadítottam fel benne gazdag, kínai humorát. Mert amikor leginkább kínainak érezte magát, akkor volt a legderűsebb hangulatban. Vajon a kínai asszony meg tudja őt nevettetni? Most előveszem a levelét és azt olvasom... nem Geraldét. Úgy érzem, nem bírom Gerald leveleit olvasni, mintha túlságosan régiek volnának már, mintha egy más korszakba tartoznának. Bármivé formálódott is, ő nem az többé, akinek ismertem. Megpróbálom a kínai asszony levelén keresztül nézni, de csak az árnyékát látom. Ma este, amikor kinyitottam a keskeny völgyre nyíló ablakot, erős hófúvás csapott be rajta. Érzem arcomon a pihéket és hálóingem meglibben a szélben. Gyorsan be az ágyba, felhúzom vállamig a meleg takarókat. Nem akarok arra gondolni, milyen egyedül vagyok. Takaróim melegével vigasztalódom, melyeket abból a gyapjúból szőttek, amit júliusban nyírtak le a juhaimról. Juhaim melegítik a testemet, teheneim adják a tejet, vajat és sajtot. Hazám táplál, az ő szépségében gyönyörködöm. Ami a takaróat illeti, mikor a gyapjúköteget a gyárba küldtem, kértem, hogy dupla szálból szőjjék és legyen a színe sötétpiros. És olyan lett ,mint a szétzúzott rózsa, boldogan nyújtózom alatta, melege megnyugtat. Ilyen kicsiny dolgokban merül ki az örömem és vigasztalódásom. Mert a kicsiny dolgok azok, amik örökké tartanak . . . A föld fehéren nyújtózik a hótakaró alatt és a hegyek kétszer olyan magasnak tűnnek, mint a valóságban. Ma kaptam meg Rennie első levelét. Az egyetlen levél volt, melyet a postás a dobozba csúsztatott, tehát minden figyelmemet neki szentelhettem. Leültem vele ott, ahol voltam, a konyhában, a seprőt kiejtettem kezemből, félretettem a portörlő ruhát és feltéptem a borítékot. ״ Kedves Anyám . . (megcsókolom a szavakat és tovább olvasok). Úgy ír, mintha csak tegnap hagyott volna itt, nem pedig hosszú hónapokkal ezelőtt. Hol vagy Rennie ... ? A levelet egy középnyugati egyetemi városban adták fel. Rennie nem akar a Harvard-egyetemen tanulni, ahol apja diákoskodott — írja. A saját útját akarja járni. Most tehát így él, dolgozik, mert Sam azt mondta, hogy dolgozzék. A levél józan, gyakorlatias hangú, tényeket közöl csupán, részleteket nem. Keményen tanul — írja — szereti a fizikát. Egy George Bowen nevű fiúval lakik együtt. Ah, George Bowennak van egy nővére. Nem szép, de nagyon értelmes és jó külsejű, magastermetű lány... ״ ... De nehogy képzelődj anyám, elegem volt a nőkből.. Itt szünetet tartok. Tizenkilenc éves korára fiamnak elege volt a nőkből. Oh, Allegra nagyon megsebezted őt De minden nőt és minden férfit megsebez az első szerelem, ama kevesek kivételével, mint én és Gerald, akiknek első szerelme egyetlen szerelemmé mélyült. ״ ... Karácsonyra otthon leszek ...” — írja Rennie. Oh, ez áldott jóhír. Elég ahhoz, hogy boldoggá tegyen. A fiú hazajön, karácsonyt fogunk ünnepelni. Nagyon szomorú lett volna, ha Babával kettesben maradunk az Ünnepre. Baba bizonyára azt sem tudja, hogy karácsony van, én pedig egymagamban nem akarok rágondolni. Tudom, ha Rennie nem küldte volna ezt a levelet, elmulasztom a karácsonyt, úgy vettem volna, mint a többi hétköznapot. Most azonban szilváspuddingot és pulykasültet készítek, friss osztrigát rendelek a csemegeboltból. Mogyorós tortát sütök és azonnal hozzáfogok egy piros szvetter kötéséhez Rennie számára. Ruháit e hoszszú hónapok alatt nem hoztuk rendbe. Mindent haza kell hoznia magával, hogy lássam, miféle javításokra van szükség. A ház hirtelen megtelik élettel és fénnyel. Felrohanok Babához, aki ott ül az ablak mellett, ahol hagytam. — Fázik a térdem — panaszolja kínai nyelven. — Lecsúsztattad a takarót a térdedről, te hanyag... Úgy teszek, mintha haragudnék rá és kínai nyelven korholom. Baba ilyenkor megfeledkezik az angolról. Elmondom a jó hírt. — Rennie jön haza karácsonyra, Baba. Megértesz engem? Hallod, amit mondok? Mondd utánam: ״ Rennie az unokám ...” Öreg szemét türelmesen arcomra emeli, remegő, ijedt hangon ismétli utánam: ״ Rennie az unokám...” — Hazajön karácsonyra... — Hazajön karácsonyra... — ismétli. Kétlem, hogy felfogja a szavak értelmét, de majd megérti, ha Rennie itthon lesz. Oh, akkor majd tudni fogja, mit jelent. Megcsókolom a fejebúbját és repülök Rennie szobájába. Vajon Matt segítségével ki tudnám-e festeni? Halványsárgára szeretném ... ★ Repül az idő. Már csak négy nap van karácsonyig és Rennie ma este érkezik. Időközben a pekingi házból két levelet kaptam, de egyiket Manilában adták postára, a másikat Bangkokban. Ez a kicsi kínai asszony nagyon leleményes. Kezdek érdeklődni iránta. Úgy látszik, egymástól távoli, különböző helyeken vannak barátai. És mindez azért, hogy Gerald biztonságban legyen, mert kétségtelen, hogy leveleit figyelik és elolvassák, de az asszony a magáét kicsempészheti a házból köntöse útjában akármelyik ismerős családhoz, ahova látogatóba megy. Reá nem gyanakodnak. Kiváncsi vagyok a külsejére. Akartam is, meg nem is már fényképet kérni tőle. Bizonyára küld, ha kérek. Kis fecsegő, vidám, szeretetreméltó nő lehet, az a fajta, aki összegyűjt és megőriz mindenféle apróságot. Levelében beszámolt Geraldról, a házról és arról, hogy telnek ott a napok. Nem említi Gerald nevét, de mindketten tudjuk, hogy ״ e” kit jelent. ........ö megfázott. A homok belepte a torkát, míg előadásait tartja az egyetemen. Forró gyömbérteát adtam neki mézzel. Azt kortyolgatja és már jobban érzi magát...” Igen, az őszi homokviharok Geraldot megköhögtetik és ilyenkor rosszul alszik. Sokszor beszélgettünk arról, hogy elköltözünk Kína valamelyik más részébe, messze az északnyugati sivatagtól, talán a Jangcse folyó mentén lévő egyik nagyvárosba, de valahányszor elérkezett a döntés pillanata, Gerald nem tudta rászánni magát, hogy elhagyja Pekinget. — Az ember éppen úgy ragaszkodik szülővárosához, mint a hazájához — mondta. — Egyik sem hasonlítható hozzá. Mindenütt másutt csak idegen lennék. . Tehát maradtunk. De miért nem jutott nekem soha eszembe a mézzel kevert gyömbérten? A kínai asszony jobban gondját viseli, mint én? De vajon szereti-e anynyira, mint én? Azt hiszem szíve mélyéből szereti, de a szíve piciny, egy kanálnyi szeretet megtölti egészen a pereméig. S elég lehet-e ennyi Geraldnak? Talán igen.... Nincs mód arra, hogy megtudjam. S a kínai nő tovább csacsog... ״ ... A krizantémok ez ősszel szépek és egészségesek. A nagy udvar északi fala mentén virágoznak ...” Igen, ott nyílnak a krizantémok. Én ültettem őket, pirosat és fehéret és sárgát a hálószobám előtti kicsiny udvaron a fal mellé... de a kínai asszony ezeket nem említi. ״ ... ő most nagyon sokat dolgozik. Új osztályok nyíltak és sok az új növendék, ő túlságosan sokat dolgozik. Éjszaka nem tud aludni. Ha álomba merül, olyan szavakat mormol, amelyeket nem értek...” Vajon az én nevemet mondja? Ha igen, nem kívánhatom a kínai asszonytól, hogy azt megírja nekem. Gerard most már messze van tőlem. S ha újra találkoznánk is , akkor is messze lenne. Közöttünk vannak az évek, melyeket egymástól távol töltöttünk. S ő nem tudna hallgatni róla, én pedig nem kérdezhetném, annál kevésbé, mert soha semmit el nem hallgattunk egymás előtt. A leveleket összehajtogatom és elteszem a fiókba. Nincs most időm erre gondolni, Rennie ma este érkezik. Szobája készen áll, a falak frissen festett halványsárgák, a bútort átfényesítettem, letörölgettem, megvetettem az ágyát, a kandallópárkányon egy vázában vörös bogyók és a régidivatú tűzhely mellett halomban állnak a fahasábok. Az éjszaka újra havazott. Rennie bizonyára síelni akar holnap, a léceket bekenem viasszal és a konyhabejárat mellé állítom. Természetesen minden munkámmal túl korán elkészültem, az idő lassan cammog, az óramutató nem mozdul. Eljátszogatok a gondolattal, hogy magam állítom fel a karácsonyfát, de azután belátom, hogy ezt nem tehetem, mert gyermekkorom óta megszoktam, hogy karácsony előestéjén édesapámmal együtt mentem fel a hegyoldalba kiválasztani a megfelelőt. Most kétszeresen fontos kitartani a családi hagyományok mellett, melyek összekapcsolják a jelent a múlttal és kinyúlnak a jövőbe. Ha Gerald anyja képes lett volna arra, hogy családját Baba házába vonzza s ezáltal biztosítsa fia helyét nemzetsége történelmében, Gerald nem nőtt volna fel olyan magányosan. De talán Baba nem engedte ezt, vagy Ailan az idegennel való házassága miatt kirekesztettnek érezte magát a családból, s ezért lett forradalmár. A forradalmakat azok szítják, akik elhagyatottak és elkeseredettek. És ez az, amitől Renniet meg kell óvnom. Neki meg kell találnia helyét itt a völgyben, ahol az én elődeim pihennek. Kell, hogy az én hazámhoz tartozzék, különben lázadó lesz belőle, bárhová kerül. Most újra csupa tetterő vagyok... egy fiúgyermek anyja. Ez bennem az erő és a gyengeség is. Egy lány — úgy gondolom — mindig mellettem maradna, mindig tudnék beszélgetni vele. De Rennie máris eltávolodott tőlem. Mint idegen érkezik vissza hozzám. Újra meg kell vele ismerkednem, mintha előzőleg nem is találkoztunk volna még. Remélem, elég bölcs leszek e találkozáskor, így közeledik a várva-várt est. A hegyek között lenyugszik a nap, de az égboltot vörösre festi a hó. Baba érzi a ház izgatott hangulatát és ma este nem hajlandó korán lefeküdni. Legszebb kínai köntösét kéri tőlem, a sötét gesztenyeszínű selymet, aranygombokkal. Ott ül hálószobájának ablaka mellett sárkányfejű sétapálcával a kezében. A sétapálca tulajdonképpen nem is kényelmes, mindennapra másikat használ, de ma este ez jutott eszébe és elő kellett keresnem öltözőfülkéje mélyéről. Fehér hajával és hosszú fehér szakállával öreg kínai patriarchára emlékeztet, mindig sötét arcbőre most halvány és finom ráncokba gyúródott. Csak büszke vonalú, nemes fasorra hirdeti skót, nem pedig kínai származását. Ami engem illet, az utolsó simításokat végeztem a vacsorázóasztalon és lejöttem, hogy közel legyek a bejárathoz. A vörösréz kopogtatóra hegyifenyő-ágat és egy kis csokor skarlátszínű örökzöldet kötöztem. Azt akarom, hogy Rennie a főbejáraton lépjen a házba, ott helyezkedem el én is. Végül is az alkonyi homályban megpillantom egy autó reflektorának kettős csillogását, ő az. Úgy látszik, a vasútállomáson taxit vett. Nem írta pontosan, hogy mikor érkezik, tehát nem várhattam az állomáson. Az autó ideér, hirtelen elgyengülök, fejemet az ajtónak támasztom. S ekkor meghallom a kopogtató dörömbölését a vörösréz-lemezen. Talán mégsem Rennie az... ? Talán valami véletlen látogató... ? Az ajtó nincs bezárva, megrántom a kilincset, hirtelen kinyílik és ott áll előttem két magas férfialak. Az egyik Rennie, a másik Sam és Sam az, aki elsőnek megszólal: — Hello Mrs. MacLeod ...! Úgy gondoltam, hogy én is eljövök meglátogatni az én öreg barátomat. Kidobhat, ha nem fogad el vendégnek karácsonyra. Megrázza a kezemet, úgy, hogy majd eltörik a csuklóm. Kék szeme villámlik és ragyog. Átöleli a vállamat és hangos cuppanással arcon csókol. S mialatt valami üdvözlésfélét dadogok, csak Renniet látom, amint várakozón áll, karcsú, magas, fekete fiatalember, mosolygósan, szótlanul. Úgy látszik Sam észbekap, mert most egy lépést hátrál. — Bocsánatot kérek, asszonyom. Most Rennie lép elő, kezemet mindkét kezébe fogja, lehajol és megcsókolja az arcomat, olyan könnyedén, leheletszerűen, hogy alig érzem friss, hideg ajka érintését. — Hello, Anyám! Lenéz reám és én felnézek őreá. Nem szól többet, én vagyok az, aki most gyorsan, izgatottan beszélni kezd. — Jöjjetek beljebb ... jöjjetek. Hideg van ma este. Lépjetek be a meleg szobába. Síelésre jó ez az idő.. . majd holnap, Rennie. Belépnek. Rennie körülnéz a hallban és a nappali szobában: minden lámpa ég és égnek a gyertyák az ebédlőasztalon, melyet legszebb damaszt térítőmmel és anyám antik ezüstneműjével terítettem. Virágdíszes váza az asztalközépen. — Nem látsz semmi változást? — kérdezem. Rennie megrázza a fejét és nem válaszol, mert ő is megváltozott. Valami szívszorongató félelmet érez irántam, az anyja iránt. Attól tart, hogy visszakényszerítem azzá, ami volt, kisfiúvá, őt, aki már férfi. Nem akar többé kisfiú lenni, még akkor sem, ha ezen az áron el kell szakadnia tőlem. A fájdalom hirtelen fellobbanásával megértem őt. — Nem akartok a szobátokba menni? — kérdem szertartásosan. — Rennie, a tied készen áll, Sam részére pedig csak néhány törülközőt kell betennem a vendégszobába. Sam, nagyon örülök, hogy eljött. Igen, nagyon örülök. Amikor először megpillantottam, csaknem elfutott a méreg, hogy idegen érkezett a fiammal. De most már tudom, miért jött. Rennie kívánsága volt, hogy ne kelljen egyedül lennie velem ,az anyjával. Szüksége van egy férfire, aki megvédi tőlem. Nagyon nyugodtan és hűvösen kell viselkednem. Nem szabad semmit sem követelnem ettől a csendes fiatalembertől, így hát boldog vagyok, hogy Sam is itt van. Sokkal egyszerűbb mindkettőjüket idegenként kezelni. — Te tudod, hol a szobád Rennie — mondom derűsen, könnyedén — és maga Sam, szíveskedjék erre jobbra... — Hogy van az öregúr? — kérdi Sam élénken. __Nagyon fog örülni, ha viszontláthatja magát —■ felelem és abban reménykedem, hogy Baba emlékezni fog rá. — Hol van? __ Itt. — kinyitom Baba szobájának ajtaját és Sam belép, de Rennie tovább megy saját szobájába és becsukja az ajtót. — Hát hogy vagyunk ... hogy vagyunk...? — harsog Sam. Nekiront az öregnek, megrázza a kezét. Baba tehetetlenül bámul rá. — Itt ül, mint egy öreg kínai császár — üvölt Sam szeretetreméltón. — Hogy van dr. MacLeod? Előhúz egy széket, leül Babával szemközt és úgy vigyorog, hogy minden foga kivillan. — Jól vagyok — jelenti ki Baba nyugodtan. Segélytkérőn rámnéz, majd Samre. — Te vagy az unokám ? — kérdi kedvesen. (Folytatása pénteken).