Uj Kelet, 1959. december (40. évfolyam, 3449-3474. szám)
1959-12-30 / 3474. szám
Az izráeli labdarúgók fin. kepélyes fogadtatása emlékezetünkbe idézi, hogyan 8s volt az valamikor régen, amikor a labdarúgás még nem számított nemzeti ügynek. Íme néhány mozaik az évszám kíséretében! AZ A FRANYA FUTBALL... (1905) Tudós ember volt Mandl Bernát az osztályfőnök. Kü lönösen zsidó vonatkozású témákban szeretett búvárkodni és több kisebb munkája mellett megjelent egy feltűnést keltett írása a zsidó családnevekről. Furcsa szokása volt, hogy saját mag gyártotta rigmusokkal tarkította előadásait. Az egyikre még élénken értékszem. Szó szerint így hangzott: — Karokat egybe, hátra dűlve, egyenesen ülve, mert én meg vagyok hűlve!— Képzelhető, hogy a Wesselényi utcai zsidó polgári iskola huncut tanulói hogyan derültek az ilyen és hasonló verses megnyilatkozásokra. A tanár egyébként remkivül joviális, derék úr volt és szívesen foglalkozott az osztályával az oktatási időn kívül is. Szombat reggel 9 órakor véget ért az iskola templomában rendezett istentisztelet és utána a diákság elszéledt a városban. Sokan a Gellérthegyre rándultak át, mások a Városligetben játszottak délig. Néhányan, a sportra termettek, az újonan importált rugósdit gyakorolták a Mesterségesen (a liget mélyén volt ez az elipszis alakú, a környező talaj szintje alatt mintegy méterre f elterülő, hatalmas játszótér). Az egyik ilyen „tréningen”, a játék hevében egyszerre csak arra döbbentünk, hogy Mandl Bernát osztályfőnök áll a pálya szélén és szúrós tekintettel figyeli futballozó tanítványait. Majd mérgesen odaszól a csősznek: ״ Miért engedi ezeket a lurkókat így elzülleni? Nem látja, hogy a fránya futtallal rongálják az egészségüket? A VÁC labdarúgó csapata Dicsbe készült. Sok tervezgetés előzte meg a kirándulást. Arról volt szó, hogy a bécsi Hákoach csapatával mérjük össze tudásunkat. Ee az ilyen szándknak a megvalósítása igen súlyos akadályokba ütközött. Útle- Vé és vízum nem kellett,de kellett bizony pénz. Pénz az úti költség fedezésére és pénz az ottani ellátásra. Mindezt magunknak kellett megfizetnünk. Fekvőhelyet kilátásba helyeztek ,,vendéglátóink”. A futball ekkor még — hasonlóan más sportágakhoz — nem volt iparosítva s a mérkőzések szükséges költségeit a játékosok maguk teremtették elő. A vasárnapi bajnoki mérkőzéshez a VÁC két csapata részére hetenként kb. 25 korona kiadásról kellett gondoskodni. A 22 játékos egyegy koronával járult a költ■Bégekhez, a hiányzó három korona kifizetését az egyesületi titkárra hagyták. Zsoldos Andor, a ״ titik éveken át meg is felelt ennek a bizalomnak és készségesen egészítette ki az összeget a sajátjából. A bécsi út költségei olyan magas összeget jelentettek, hogy nem minden játékos vállalahatta. De a bajtársiasság és a klubszeretet ezen a nehézségen is átsegítette a csapatot. Akinek többje volt, az többet adott, aki nem tudta az egész összeget lefizetni, annak a jobban szituáltak pótolták a hiányzó néhány koronát. Arra viszont ki is gondolt volna, hogy költségeit más fedezze, vagy pláne arra, hogy a győzelemért még prémiumot is vegyen fel. — Azóta nagyot fordult a világ! Ma már előre kell fizetni a játékosnak, mert különben a játékos nem hajlandó a labdába rúgni! VAGY TANÁR, VAGY FUTBALLOS... (1918) A Szentkirály utca 26 szám alatt a Nemzeti Tornacsarnok épületében volt a tornatanárképző intézet. Rideg szigorral basáskodott benne Bernáth János igazgató, aki a hallgatókat következetesen kegyednek szólította és az alantasokkal szemben szokásos három lépés távolságot szívesen nő- Vette akár a duplájára. Az egyik szaktárgya a gyakorlati torna volt. Ebben a legtöbbször az én Szertornász készségemet vette segítségül, minthogy demonstrációra saját személyében nem vállalkozott. Az egyik óra mindig hétfőn volt, a többi későbbi napokon. Az igazgató a hónapok folyamán megfigyelte, hogy a hétfői órákon ismételten kisebb - nagyobb sérülések akadályoztak meg engem abban, hogy a megkívánt gyakorlatokat a szükséges lendülettel és biztonsággal hajtsam végre, míg más napokon még az ő igényes követelményeinek is megfeleltem. Amint később egy alkalommal közlöte velem, ez a feltűnő jelenség többször foglalkoztatta őt, de sokáig nem tudott az okára rájönni. Végülis egyszercsak kiderült a hétfői indiszpozíciómnak az oka, (vasárnap volt a futballmérkőzése a VAC-nak). Bernáth igazgató kezében egy napilappal hozzám fordul és azt kérdezi tőlem: „Kegyed ez a Dückstein, aki a két gólt rúgta tegnap a futballmecscsen?” Sejtettem, hogy baj rejtőzik a kérdés mögött, de vállalnom kellett a dolgot. ״ Hát vegye tudomásul a hallgató úr, hogy ez így tovább nem mehet! Válaszszon! Vagy testnevelő tanár kíván lenni, vagy futballos. A kettő — amint kegyed is tudhatja — összeférhetetlen!” — Akkor a testnevelő tanár nem futballozhatott, mert az nem volt ״ Standesgemäss.” Ma nem lehet testnevelő, ha futballozni nem tud. De az viszont közel 50 évvel ezelőtt volt! — így hagytam én abba a labdarúgást egy időre abban az életkorban, amikor mások még csak elkezdik, hiszen testnevelő kívántam lenni. Még a ״ fehér terror” gaztettei tartották rémületben az ország lakosságát azon a területen, ahol az ״ ébredő magyarok” duhaj legényei ״ áldásos” tevékenységüket kifejthették amikor a VÁC labdarúgó csapata a bajnoki mérkőzések keretében a Margitszigeten szembekerült az intranzigens keresztény sportklubbal, a MAC-cal, a Magyar Atlétikai Klub mágnásokkal és zsentrikkel térbeli labdarúgó csapatával. A pálya tribünje már a mérkőzés előtt megtelt a zsidófaló klub kirendelt drukkereivel és messzire hangzóan harsogott a csatakiáltás. ״ Em-A-Cc- MACMAC-MAC, dirr-durr-bele!” A szellemes és jellemző csatakiáltás szüntelenül zúgott és az amúgyis támadószellemű tömeg ököllel, botokkal fenyegette az ugyancsak nagyszámban felvonult VÁC tábort. De, minthogy akkor a számarányuk még nem haladta túl a tíz-az-egyhez mértéket, egyelőre megmaradtak a fenyegetőzésnél és a támadástól tartózkodtak. Mire a mérkőzés megkezdődött és a VÁC fölénye gólokban is megmutatkozó ett a hangulat a nézőtéren a forrponthoz közeledett és az elszántabb MAC-drukkerek írta: Dückstein Zoltán HAMISÍTATLAN AMATŐRÖK... (1909) (1923)״ FEGYVERES” VÉDELEM. tikus eszközökkel sikerült a pályáról eltávozást is további incidens nélkül biztosítani. mártírai. A VÁC berkeiben otthon reszkedtek a VAChabora- hangulat uralkodotthoz, úgy látszott, hogy a mérkőzés után de még hallgattak arról: . ״ ־, ° ° hogy a revolverek kis jáminden pillanatban megtör- . voltak amilveténhez. — A VAC-csoport 1 , . .v01taK׳ ., . , ., v nekbol a kisgyerekek patromozdulatlanul nezett far- , , , , , , . . . nokat szoktak puffogtatni. kasszemet a zugo, zajongo, TT ,, . ״ _ . ״___ vv0,t0z0 ,!״ ״״״.ס»״,! f*«״‘“•ITC “ S? verte"' még műkor 1־"LS■ mar a végsőkig feszültté . . A , _____. ® seg lehet. — A, két csapat vált, egyszerre csak eloke- _ . ״ . ׳ . . . . ״״ . .. ..... , következő bajnoki mezkozerult zsebeikből az addig !ו״!״,, . . f se a VÁC- pályán került ott gondosan elrejtett mint akk0, már csak egy kéttucatnyi revolveres getoku szavalókórus kiírt .,״!יד ״״,..... .... . . . . kapsz ma VÁC!" De ez a ijedt ״ hosok ׳ visszahúzod , .. ., o , ״ o ■i ■ •• kórus nem bizonyult eleg tak es 8-10 méternyi üres ... , . . . . , . " ... , , ,. . . hatásos biztatásnak es a koz keletkezett a két eső- ״. ■_ . .. .. .... port hozott. A háborgó tenger ezután mindvégig csen- Az viszont kétségtelen, des maradt a mérkőzésre- hogy nem vittük volna el gén a játékosok a VAC ״ e- száraz bőrrel, ha a MAC- volvereinek védelmében vo- pályán rájöttek volna arra, nultak az öltözőbe, majd ahogy miként tartottuk őket villamoshoz és ilyen drasz- sakkban teljes órán át. PÁHOLYBÓL NÉZTE ... (1935) A következő históriát neka teljesitményt, pusásan vek nélkül közlöm. A mi pénzeli az akkori időknek értjét az olvasó bizonyára megfelelően dugsegéllyel, méltányolni fogja. S minthogy a csapat amatőr A magyarországi infláció és fizetni nem szabad a ráté dühöngött. A pénz atomseikosokat. Az elnök közéleti bességgel hígult. Az összeg, személyiség, tekintélyes ur, mely reggel még legalább ״ Mi van veled? Miért nem két kiló kenyeret ért, az dél öltözöl át?” — ״ Mondtam ben már egy krumpli árára már, hogy előre a pénzt, sem volt elég, vagy innen, páholyból né-A csapat játékra készült, nem a játékot!" Az elnök A fiuk az öltözőben már elpirul. Nagyon restell a dresszben ültek és csendes dolgot, de nem hátrál meg. sen beszélgettek. A kapus: A csapat kimegy a kapus a magyar labdarúgás akkori nélkül. A sorsdöntő mérkeegyik legkiválóbbja, még azést a kapus a páholyból tribünön sündörgött. Az innézi végig és valósággal éltéző sürgette, menjen már vezi, hogy csapata kétszámvetkőzni, mert néhány perc jegyű vereséget szenved, múlva jelez a játékvezető A következő héten előre és a csapatnak készen kell kapta a pénzt, addig lennie. A kapus hideg ___________ , ,״ flegmával mondja már tizerszer az intézőnek, hogy monitak*TM majd ha megkaptam a mon ״ tak pénzt, akkor megyek. Az in- George Bernard Shaw:téző a robbanásig dühös. ״ Láss minden barátodban pulykavörösen szidja a kat olyan embert, aki egy nap pusz, de az erre nem reá- ellenségeddé válhat és mingál. ״ Hívom az elnököt, den ellenségedben olyat, aki majd futsz te akkor az öl- egy nap barátoddá lehet.” törőbe!” A kapus nyugodt Amintore Fanfani, olasz és mozdulatlan. Az intéző politikus: ״ Az államok kihozza az elnököt. (Az elnök zötti szövetség olyan haegyébként a főnöke is a házassághoz hasonlít, melymusnak a ״ magánéletben." ben több a féltékenység, Ott nem követel tőle mmn- mint a szerelem." MOST MÁR pörköltkávé IS, KÉT KITŰNŐ KEVERÉKBEN —.950 IL —.800 IL (״ Meláchim” kávé) (״ Nászi” kávé) mindkettő 100 gram A legkitűnőbb kávéfajták közvetlen importja. '׳ ן A* ország legmodernebb /!.iP'W׳ V ** legnagyobb pörköl- /! íj! Hlji[ délében pörkölve. i i; 1 !. ÍUv -ך • • ״, jm Eredeti. .,Polyethylene" /iHrr»barorl rétegű zacskóba csórna- / Bigolva, amely megőrzi JaZa a kávé teljes aromáját F*3 Mindig friss, mindig / Mese kitűnő. — Kapható aa gpm egész országban. / É&i ajtv•" --------- ----•— --------^ « Iwöhi*׳*־ ׳,,_ Havas László arcképcsarnoka: az ezredes Amikor a Montparnasse letűnt, következett a Saint- Germain des Prés korszaka. Az itt uralkodó szellemet könnyed felületességgel exisztencialistának nevezték, holott általánosságban éppen olyan kevés köze volt Sartre filozófiájához, mint a budhizmushoz, Spinozához, vagy Kanthoz. Ez a városnegyed nem életszemléletével, hanem életmódjával vált híressé. Avant gardizmusa nem abban a bátorságban rejlett, melylyel botrányosan merész eszméket hirdetett, hanem abban a vakmerőségben, mellyel piacra vitte botrányait és természetes nyiltsággal élte az erkölcsi szabadságnak olyan kalandjait, melyek Párizs más negyedeiben a szemforgató jámborság jegyében, zárt ajtók mögött zajlottak. Ma már a Saint-Germaint is túlhaladta az idő. Nem néptelenedett el, mint annak idején a Montparnasse, ellenkezőleg, zsúfoltabb mint valaha. A Deux Magots és Flore előtt életveszélyes a közlekedés. Több angol szót hallani, mint franciát, ami azt jelenti, hogy több a néző, mint a szereplő. A negyed őslakói szétszéledtek a világ négy sarkába, akaratlanul, de hatékonyan terjesztve a szabadosság fertőzését az erkölcsi fejlődésben visszamaradt országokban. Találkozni velük Dél- Spanyolországban és Olaszországban, New Yorkban és Tokióban, a déltengeri szigeteken ó® Cubában. Az életforma szabadságától, átpártoltak a mozgás szabadságához. Az újdonságot már nem vertikálisan keresik, a mélybe hatolva, hanem horizontálisan, a földrajzi helyzet változásával. Csak kevesen maradtak itt az alapítók közül. Ezeknek jelenlétét nem a ragaszkodás magyarázza e világ különös atmoszférájához, hanem tehetetlenségük. A céltalanság és passzivitás, mely oly jellemző volt mindenkire, aki itt élt, náluk olyan mértékű, hogy a mozgásban is meggátolja őket. Utazni? Hová? Minek? Nem, semmi sem köti őket ide. Ennek a nemzedéknek nincs hazája, nincs otthona. Élhetne ötezer kilométerre innen, akkor is ugyanígy élne. Minek az erőfeszítés? Az ezredes a legrégibbek közé tartozik. Tíz éve ül ugyanebben a bisztróban. Tíz éve, hogy délután pontosan ötkor, amikor nyitódnak, megjelenik és elfoglalja helyét a bárpultnál, a sarokban levő széken. Tíz éve, hogy hajnali hatkor leszáll a székről és részegen hazatámolyog. Arra már senki sem emlékszik, hogy miért hívják ezredesnek, ő maga sem. Részeg volt, amikor kezdődött, másnapra elfelejtette. Mindenki tudja, hogy ha nincs előtte fel pohár, akkor kettővel illik rendelni és a patron akkor is elébe teszi a másodikat, ha a vendég nem szól külön: ״ Une verre pour le colonel.” Ha nem lenne lányosan fehér bőre és hosszúkás fiú nőm arca, akkor nagy szőke bajuszával szabrenak lehetne nézni, így is, ha véletlenül idevetődik egy izraeli, érdeklődve méregeti. Ilyenkor a colonel elhadarja azt a néhány héber mondatot, melyet megtanult. Hol tanulta őket? Már nem emlékszik. Arra sem emlékszik, hol tanult meg tökéletesen angolul, németül és oroszul és eléggé jól spanyolul, olaszul és svédül. Semmire sem emlékszik. Este tízkor eltűnik egy órára. Dolgozni megy, mint mondja. Végiglátogat hathét kávéházat, ahol a vendégeknek festett kerámianyakékeket igyekszik eladni. Ha akciója sikerrel jár visszaérkezése után ő fizeti az italt, amíg tart a pénz. Ilyenkor vacsorázik is, kis jeleket fest, úgy lapana unia, nogy az ilyesmit szeretik az emberek. Ezt * mundi délután kettőkor végzi el, amikor felébred. Jnapi fél órát szán rá, de csak olyankor, ha maradt és,eről néhány frankja. Ezért, amikor kinyitja szemét, először nadrág zsebeit tapogatja meg. Ha a zsebek üresek, visszabujik a takaró alá. — ״!Nincs lelkierőm felkelni, ha semmi pénzem sincs." Amikor már nagyon ró״ szeg, rajzolni kezd. Hihetetlen gyorsasággal dolgozik, egy óra alatt húsz rajzot készít el. Amikor megunja, lesöpri az egészet az asztal alá. A többiek felszedik. Vannak, akik évek óta a szeredes rajzaiból élnek, me׳־ lyeket kávéházakban 31'várnak, mint saját műveiket. A colonel tudja ezt, de nem törődik vele. Semmivel nem törődik. Egyszer barátai ellopták néhány karikatúráját és e►־ adták egy nagy francia új״ ságnak. A lap szerkesztője mindenáron személyesen akart beszélni a rajzolóval. Felkereste a bisztróban. Mindenekelőtt átadta neki a honoráriumot. Az ezredes nem kérdezte, hogyan kérikek hozzá a rajzok. Elégedetten zsebreduga a pénzt és pasztiszt rendelt mindenkinek. Amikor azonban a szerkesztő állandó szerződtetésről akart vele tárgyalni, sajnálattal kijelentette, hogy nincs ideje, így is többet dolgozik, mint kellene. Szobám falán két rajza függ az ezredesnek. Nemrégiben felkeresett egy igen neves francia műtörténész. Ahogy belépett a szobába, a rajzokhoz ment és hosszasan, szótlanul nézte őket. — A colonel, ugye? — Csodálkozva néztem rá. — Ismeri? — Hírből. Sok rajzát láttam már. Azt hiszem, ő ma a legnagyobb élő karikaturista. Franciaországban biztosan nincs jobb. — Mit lehetne vele csinálni? — Csinálni? Mit akar vele csinálni? Miért kell az emberekkel csinálni valamit? — Nem kár érte? Megvetően mért végig. — Kár? Magáért nem kár? Értem nem kár? Egyikünk sem azt csinálja, amit szeretne. Az ezredes jól ússza meg a dogot. Fél órát fest naponta és egy órát át árulja, amit csinált. Ha hagyná magát felfedezni, ő4 ragadná a saját karrierje. Hajnaltól estig dolgoznia kellene. Márpedig utál dolgozni. Aznap este elmondtam a colonelnek a beszélgetést. Dühösen morgott. — Mit tud az a marha? Hogy én nem szeretek dolgozni? Tizenhét éves voltam, amikor lakatosként már megkerestem a kenyeremet. A Citroennél dolgoztam. A legjobb voltam , egész műhelyben. Amikor az elbocsátások voltak, mégis én votam az első. Akkor kezdtem inni. Az én apám lakatos volt és a nagyapám is. Én lakatosnak születtem. Rajzolni? Hát az is munka? Még soha nem csináltam józanul egy rajzot. Más énekel amikor berúg, én rajzolok. No de, az mégsem egy foglalkozás! — Így akarod folytatni végig? — így? Nem. Éppen a napokban határoztam el, hogy változtatok az életemen. — Nagyon komoly arccal a fejemhez hajol és így súgja: Ezentúl konyakot forgok inni. Sir Allan Herbert: ״ Ha mindenki csak arról beszélne, amihez valamit konyit, akkor a földet kísérteties csend övezné.” 1331. Xil 30 Li Keleti