Uj Kelet, 1964. március (44. évfolyam, 4745-4771. szám)
1964-03-25 / 4766. szám
Zsidó élet Rómában Nápolytól Rómáig mindössze két órányi a vonattávolság, de a szellemi légkör szempontjából, mintha két egymástól távol eső ország volna. Nem mintha Rómában nem volnának fellelhetők a levantinizmus jelenségei, de van valami, ami ezt a légkört erősen tompítja. Talán a történelmi patina, ami a város minden zugát bevonja, ta- lán bizonyos asszociációk, amelyek úton-útfélen úrrá lesznek az emberen. S még egy furcsa, lélektani elemzést igénylő érzés vesz erőt a Róma nevezetességeit megtekintő zsidón. Természetes volna, hogy mi, zsidók gyűlöletet érezzünk a Szentély lerombolóinak és nemzeti függetlenségünk sárbatipróinak utódaival szemben. De csodálatos módon nyoma sincs bennünk ennek az érzésnek. Sőt, örülünk, hogy Róma létezik és olyan , amilyen. Titusz diadalíve alatt Ez a diadalív ma már nem több történelmi nevezetességű kőrakásnál. Mégis nagyot dobban a zsidó látogató szíve, amikor alatta áll. Lelki szemei előtt elvonulnak azok a tízezrek, akiket Titusz rabságba hajtott, a hősök, akik szabadságuk védelmében felvették a reménytelen harcot koruk legszámottevőbb hatalmával. — Szinte hallani véli a győzelemittas tömegek ״ hep, hep” kiáltásait és a járomot viselő legyőzőitek tehetetlen sóhaját. Ebből a szomorú merengésből hirtelen magadhoz térsz, amikor modern héber betűket veszel észre Titusz márványában. Bizonyára valamelyik erre járt öntudatos szábre műve lehet ez. Szellemes és stílezerű: ״ Ám Jiszráél háj.” A jelszó mélyen van bele- Vésve a lélektelen kőbe és ma már legalább annyira jelképes, mint a rajta lévő megszentségtelenített menóra. Ezt a jelszót nézve, érzem, hogy létezik történelmi igazságszolgáltatás. Már meg is tudom magamnak magyarázni, hogy miért nem érzek gyűlöletet, hanem elégtételt, amikor Róma utcáit rovom. Mert a „Sáár Titusz” és vele együtt az egész régi Róma idegenforgalmi célokat szolgáló ereklyévé lett, míg mi, a legyőzőttek élünk, létezünk és fennen hirdetjük: Am Jiszráél ehej. A zsidó Róma Olaszország 25 ezer főnyi zsidóságából mintegy 12—13 ezer Rómában összpontosul. Aki figyelemmel tanulmányozza ennek az eléggé jelentékeny közösségnek szellemi és társadalmi keresztmetszetét, annak észlelnie kell azt a szélsőséges ellentétet, amely úgy pozitív, mint negatív irányban jellemzi ezt a zsidóságot. Egyrészt a vegyesházasságok arányának félelmetes növekedése írta: Rössel Mordecháj és a zsidó hagyomány forrásaitól való eltávolodás, másrészt nem kis elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy mindjobban terjed azok száma, akik szeretettel karolnak fel minden nemzeti megmozdulást. Az utóbbiak képezik Róma zsidóságának legdinamikusabb részét. A különféle izraeli intézmények képviselői ennek a rétegnek anyagi és erkölcsi támogatásával végeznek eléggé eredményes nevelési és hebraizációs munkát. Beszélgetést folytatok Bittmann Avigdorral, a nagyszebeni származású, kitűnő pedagógussal, aki a Szochnut küldetésében az olaszországi vallásos nevelési hálózat igazgatója. Megtudom tőle, hogy Olaszországban több számottevő hitközségnek nincs rabbija és hogy a római rabbi kollégiumban évente abszolvál egy-egy csoport, amely alkalmas a hitközségek szellemi és vallási irányításának ellátására. Idén húsz fiatalember tanul a szemináriumban. Ennek az intézménynek nem minden végzettje kíván rabbifunkciót betölteni, de az alapos judaisztikai tudást, amit itt elsajátítanak, gyümölcsösítetik a hitközségek kulturális életében. Ha az ember délután két óra tájt a helyi zsidó iskolába látogat, mintegy 400 zsidó gyereket láthat hazautazásra készülni. A zsidó gyermek zsidó elemi és középiskolai oktatást kaphat. A hitközség külön autóbuszokat bérelt a gyerekek hazaszállítására azon a célból, hogy ne legyenek kénytelenek egyedül utazni nagy távolságokra. Belenéztem az egyik gyerek táskájába és a többi könyv mellett ott láttam a héber tankönyvet, Bib- Hát és héber füzeteket. Cionizmus Az olasz zsidóság általában szimpátiával viseltetik Izráel irányában füléikül, hogy határozottan cionistának deklarálná magát. Büszkék — mint a gelut minden zsidója — a zsidó állam által elért eredményekre, de ebből nem kívánnak levonni semmilyen gyakorlati következtetést. Sok a gazdag zsidó, aki szívesen ad pénzt Izrael céljaira, de meggyőződésük, hogy nekik Izraelre nem lesz szükségük, mert mindaz, ami a második világháború alatt Európa zsidóságával történt, nem ismétlődhet meg. Az ifjúságnak egy kis része tagja cionista szervezeteknek és részt vesz különféle cionista akciókban. Neumann Efrájón, az izráeli Bné Ákiba mozgalom itteni skábja elmondta, hogy Olaszországban mintegy 400 ifjú van beszervezve a B. A.-ba, ebből 100 Rómában van. A Somér Hácák is próbál gyökeret verni, de eddig mindössze 18 tagot sikerült beszerveznie. Ifjúsági élet Szombat este'"‘Ellátogattam a B. Á. otthonába és az első benyomásom az volt, hogy valamelyik erdélyi ifjúsági mozgalom ,,ulám”-jába csöppentem. A gramofon héber lemezeket játszott és fiatalok ropták a hórát. Héber énekektől olt hangos a szépen díszíett otthon és erős volt a készülődés egy nagystílű púrim ünnepélyre, amely a helyi zsidóság nagy társadalmi eseményének ígérkezett. Kiváncsi voltam, miben nyilatkozik meg az általában asszimiláns szülők gyermekeinek vallásossága, taért kérdéssel fordultam néhány mellettem álló ifjúhoz. A helyi Bné Akibá titkára mosolyogva válaszolja kérdéseimre, hogy ezt a vallásosságot nem kell túl komolyan venni. Bár az ifjak horgolt „kápelit” viselnek fejükön, de miután elhagyják a szervezet helyiségét, azt általában zsebrevágják. Nem kevés esetben történik meg, hogy a szombat délutáni gyűlésekre némelyek papájuk autóján érkeztek meg. De a vallásos nevelés mégsem marad teljesen hatástalanul. Sok esetben történt meg, hogy 14-15 éves fiúk ragaszkodnak hozzá, hogy szüleik kóser háztartást vezessenek és amenynyiben követelésük eredménytelen maradt, nem ettek otthon főtt ételt. Végül a gyerekek makacssága győzedelmeskedett. Hogy zsidó anyák — gyermekük hatása alatt — rendszeresen kezdtek Sábát gyertyákat gyújtani, vagy apák szombaton „beugranak” egy órára a templomba, egyáltalán nem ritka jelenség. ★ Mindent összegezve, van sok értékes eleme Róma zsidóságának, de igen kicsi a remény, hogy ez a zsidóság valaha is magáévá fogja tenni az alijja gondolatát. Cionizmusuk — sza- Ion cionizmus, amely igen kevésre kötelez. Erre gondolva, az ember nem tudja kivonni magát egy szomorú gondolattársítás kényszere alól. A magyar zsidóság zöme nem volt ugyan nemzeti beállítottságú, de mégis adott valamit újjászületési mozgalmunknak. Nemcsak Herzlt és Nordaut, de fiatalok ezreit is, akik még a nagy vérözön előtt megvalósítói voltak a legnemesebb értelemben vett cionizmusnak. Az olasz zsidóság minden bizonnyal nem tett többet a nemzeti gondolat diadalra jutásáért, mint a magyar zsidóság .Az elszáradt ág” ma már klasszikussá vált jellemzése mégis bennünket sújtott és sújt a mai napig. Vajon miért? (¥¥¥¥¥*¥**¥¥¥¥*****+¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥♦¥-¥¥¥-¥¥¥¥-¥+¥*¥¥¥¥*¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥ ! Vitán felül: | Agatha Christie a detektívirodalom koronázatlan királynője!! Pompás regényeit az egész világon olvassák! Az ÚJ KELET következő folytatásos regénye! Pénteken, 32 oldalas pészáchi számunkban jelenik meg Agatha Christie izgalmas regényének első része! • ******MV*Í£ÍMÍ/<Í>**************************************** 4 Uj Kelet 1964 III 25 UJ FOLYTATÁS — UJ FORDULAT! OLVASSA EL ÖN IS A KÉT HITAZAS CIMÜ regényét! A BNÉ HERZL KÖZLEMÉNYEI Felhívjuk tagjaink és barátaink figyelmét, hogy március 30-án, hétfőn este csoportosan tekintjük meg a ,,Rubinstein” múzeumban a Bordeaux múzeum kincseit, mely szakértők szerint elsőrangú művészi élmény. Találkozás pontosan 7 órakor, helyiségünkben, King George 48. sz. alatt. HAT FUJ — EGY KISSÁW Jerry Lewis napjaink legnépszerűbb burleszk színésze, a kedves, zsidó sztár, a közelmúltban csalódottan vette tudomásul, hogy hatodik gyermeke is fiúnak született. Nagyon vártak pedig fényes házukba már egy kislányt! Most ezért arra határozták el mágukat Lewisék, hogy korrigálják a sorsot, örökbefogadtak a hat kisfiú mellé egy aranyos kislányt. Erre már régebben, az ötödik fiú után is rájöhettünk volna —mondotta feleségének Jerry Lewis. — ־־ ־־—-—- ----------------- —----------- ------------------------------— . -------------ASSZONYOK FALVA ★ Irta: Margaret Barrington * (Befejező rész) A fiú megállt és visszanézett, ijedt, nagyranyilt szemmel. Álla leesett, bőre viszkedett, torka égetett, füle dobolt, döngölt, mint a tenger Cahir Roe sziklafalán. Nem tudott elmozdulni. A tanítónő váratlan hirtelenséggel kinyúlt és megragadta a fiú csuklóját. Magához rántotta a széles fukszia sövény mögé. A fiú megrémült a nő kitágult szemétől, sápadtságától, gyors, egyenetlen lélegzésétől és mikor másik kezét is kinyújtotta, hogy megölelje, elrántotta magát és keresztül tört a bokrokon. A tanítónő csöndben, lesütött szemmel hallgatta léptei koppanását a sziklás után. Sóhajtott és bement a házába. Első ízben elszaladt, de később visszajött. Titokban. Belopózott a konyhába, amikor a nő iskolában volt és letette az ajándékát, frissen fogott halat, nyulat, galambtojásokat. Olyan kevese volt. A tanítónő nem vett erről tudomást. Nem köszönte meg, amikor találkoztak. Köszönés nélkül ment el mellette. Egy este azután, benyitott a kis házba. Ült a tanítónő a szőnyegen és a tüzet bámulta. Elszántan indult feléje és a nő ugyanilyen vad elszántsággal fogadta. Az ilyesmi nem sokáig maradhat rejtve egy kis faluban. Az asszonyok tudták anélkül, hogy beszéltek volna róla. Primitív düh fogta el őket. Egy szót sem szóltak Larrynak. Hitük a férfi magasabbrendűségében és a tény, hogy soha semmit sem tagadtak meg tőle, megnémította őket. Minden haragjuk az eddig oly jónak, nemesnek tartott tanítónő ellen fordult. Vadak, kegyetlenek lettek, mint a megrabolt héják. Abbahagyták a munkát. Csoportokba verődve sugdolóztak. Úgy zúgtak, mint a megzavart darazsak. Rég nem használt szavakkal hajszolták magukat ősi harci kedvre. Nedves, remegő kézzel simították hátra a hajukat, szorosabbra rántották válluk körül a sálat. A lány a fukszia bokrok mögül leste őket. Úgy közeledtek, mint egy sereg mérges varjú. Könnyű nyári szél lebegtette sötét, de szoknyájukat. A fejek fölött hadonászó, hosszú, vékony karok botoknak tűntek a levegőbe, ősi harci felkiáltással nyomultak felfelé az utón. Megrémülve ettől az élő szökőártól, kirohant. Szeme elhomályosult a félelemtől, végtagjai reszkedtek. Botladozott az egyenetlen után. Futott, de úgy érezte, nem halad előre, egyre közeledett a tömeg. Kövek koppantak a nyomában. Kergette a vak pánik, nem tudta hová. Zihált a tüdeje, égett a torka. Egy kő a vállát érte, de alig érezte az ütést. Ekkor egy másik kő hátbavágta, megbotlott, de továbbszaladt. Nem mert visszanézni. Egy kö a fejét érte és elesett. Le az útról, a mély árok partjára. Tüskés ágak akaszkodtak a ruhájába. Kétségbeesetten kapaszkodott a cserjébe. Ott feküdt, félig a vízben. Nem mert mozdulni. Amikor látták, hogy elesett, megálltak az asszonyok. Sugdostak, azután visszafordultak. Bementek a tisztán tartott kis házba. Szétdobálták a bútorokat, összetörték az edényeket, ronggyá szaggatták a ruhákat. Azután elvonultak még mindig fenyegető átkokat szórVa, mint a vihar utáni tenger. Később, fájdalomtól kínzottan, reszketve, betegen, a lány felvonszolta magát az útra. Most senki sem volt ott. Elrepült a varjúsereg. Csend volt, csak egy mocsári madár hívogatta a párját. Másnap Larry is elhagyta a falut. A háború alig jelentett valamit ezeknek az asszonyoknak. A tengerben robbanó aknák nem veszélyeztették a férfiak életét. A part felett köröző repülőgépekkel sem törődtek többet, mintha idegen madarak lettek volna. Először megcsodálták, azután megszokták őket. Néha a tenger üres mentőcsnakokat sodort a partra. Egy reggel narancsok táncoltak a hullámokon. A gyerekek boldogan visongtak és minthogy nem tudták, mi ez, labdáztak velük. De hamar megunták, mert nem pattantak és a parton hagyták őket megrohadni. Az asszonyok csak akkor fogták fel, hogy a háború őket is érintheti, amikor kifogytak bizonyos élelmiszerekből. Egész télen verte a vihar a partot. Hó kavargott a házak körül és elzárta a kilátást tengerre. A téli hónapok alatt egyszer sem olvadt meg a hó a Clonmullen mögötti hegyeken. A szél megtépázta a házak elhanyagolt zsúpfedelét. Az északkeleti szél befújt az ajtóréseken, beleüvöltött a kéményekbe, megkeményítette a földet. De most, mintha megtört volna a csend, a szörnyű csend, amely végigkísérte őket gyászukban. Esténként összegyűltek egyik-másik házban. Meséket mondtak, régi meséket, amelyeket gyermekkorukban hallottak a falu véneitől. Meséket, amelyek mint igazi történetek vésődtek be a nép tudatába. Meséket régi háborúkról, amikor leölték a férfiakat, de az asszonyok és gyermekek megmaradtak és fenntartották a fajt. Dán férfiak és sötéthajú ír asszonyok nagy erejéről, ágyékuk termékenységéről. Újra és újra elmondták Monastir asszonyainak történetét, akik mikor megözvegyültek, hamis fényekkel partra csaltak egy hajót. Mit számított, hogy áldozataik sötétbőrű törökök voltak? Kifényesedett a szemük, amíg a húnyó parázs mellett ezt a történetet ismételgették. Vonásaik felélénkültek. Testük ismét kecses és ruganyos lett, mint ahogy a vadkecskék megszépülnek és hajlékonnyá válnak ősszel. Hirtelen jött a tavasz. A vad szeleket és kegyetlen hullámverést, szelíd szellő és napsugár váltotta fel. Az aszszonyok kinyitották az ajtókat és vidám szívvel léptek ki. Amint vágták a tengeri hínárt a mezőre, átkiáltoztak egymásnak és régi dalfoszlányokat énekeltek. A nagyobb gyerekek nevetgélve segítettek anyjuknak szétteregetni a hínárt. A kisebbek sikoltozva kergették a sziklák alá bújt rákokat. Fel-alá szaladgáltak a gyerekek a parton, rózsaszín lábukat megmártogatták a tengerben. Minden új felfedezés felett összedugták a fejüket. Végigmentek a parton, amíg csak a Cahir Koe melletti kiszögellésnél nem találták magukat, szemben a nyílt tengerrel. Homlokukhoz tartott tenyerük alól nézek ki a vízre. Álltak és néztek. Azután egyszerre fordultak meg és szaladtak az asszonyokhoz. Azt kiabálták, hogy egy furcsa csónak közeledik a parthoz. Az asszonyok felegyenesedtek és figyeltek. Még mielőtt megértették a gyerekek kiáltozását, leengedték a kötényüket és a kiszögellési ponthoz indultak. Egy csoportban állatiak és meghökkenve látták, hogy csónak tart a barátságtalan partnak. Csapkodott a szakadt vitorla. Csak egy embert láttak, tengerhez szokott szemük kivitte, hogy a kormányrúdon keresztül fekszik. Kló, vagy ha'ott? Nem látja merre tart? Ha nem változ az irányt, zátonyra fut Cahir Roe alatt. Kiszaladtak a víz széléhez és kiabáltak. A kormányrúdon fekvő ember nem mozdult. Tovább kiáltoztak. Befutottak a tengerbe. A kiabáló, integető asszonyok körül örvénylettek a sötét szoknyák. A körmenyrúdon fekvő férfi lassan felemelte a fejét. .Kör klnézett, látta a tengert, a sikoltozó azonyokat, Cahir Roe vörösgránit homlokzatát. Erőlködve felemelkedett és megfordította a kor-hiányt. Az in megint előreesett. Mielőtt a hajófenék homokot ért, az asszonyok megragadák a csónakot és partra húzták. Hat férfi feküdt a csónak fenekén. Nagy, erős férfiak, tehetetlenül. Az aszszonyok a kormányoshoz fordultak. Az megmozdult. Beszélni akart. Arca merev volt, ajka cserepes. — Skócia ? — kérdezte rekedten. Az asszonyok megrázták a fejüket. Ekkor a férfi lassan felemelte egyik kezét, a lábánál fekvő férfiakra mutatott, azután saját magára. — Dánok. Megtorpedózva. Tíz napja. Az asszonyok hangosan kiáltozak, amikor felemelték a férfiak nehéz testét. Diadalmasan csengett a hangjuk: — A dánok. Eljöttek újra a dánok. Fordította: BENEDEK VERA