Uj Kelet, 1975. január (56. évfolyam, 8047-8073. szám)
1975-01-01 / 8047. szám
ARAB—SZOVJET CSAPDA? Hétfőn közölték Moszkvából, hogy Leonid Brezsnyev elhalasztja január közepére tervezett kairói látogatását. Nyugaton és elsősorban Izraelben szívesen láták ebben a jelentésben annak jelét, mintha alaposan elhidegült volna a viszony a Szovjetunió és Egyiptom között, az UNO- ban pedig azt mondták nyugati diplomaták, hogy ennél szebb újévi ajándékot nem is kaphattak volna. Tegnapra azonban megjelent a Fahmi egyiptomi külügyminiszter és Gámászi hadügyminiszter moszkvai látogatásáról szóló hivatalos nyilatkozat, amely nem arra mutat ,mintha válság állt volna be a két ország kapcsolataiban. Ellenkezőleg, az a követelés, hogy minél hamarabb hívják össze a genfi konferenciát és hogy azon a Palesztinai Felszabadító Szervezet is részt vegyen, azt bizonyítja, hogy a két kormány közös platformra jutott, az a körülmény pedig, hogy egyáltalán nem is említik az Egyesült Államok lépcsőzetes megoldásra irányuló törekvéseit, világosan tanúsítja, hogy Izrael és Amerika elleni diplomáciai lépés történt. Talán helyes azoknak a megfigyelőknek a véleménye, akik szerint ezzel a határozattal Kairó és Moszkva további haladékot adtak Kissingernek, hogy kierőszakoljon Izraeltől a tárgyalások második fázisát lehetővé tevő területi javaslatokat. Nem is csodálkoznánk, ha ez a kísérlet bekövetkezne. Nyilvánvaló, hogy rendkívül élénk diplomáciai tevékenység van kialakulóban közvetlenül újév után. Brezsnyev aligha halasztotta el az útját azért, mert haragszik Egyiptomra és nem is azért, mert nem érezné magát kifogástalanul, hanem ezzel a trükkel állítottak csapdát az izraeli és amerikai diplomáciának. Úgy látszik tehát, hogy korai volt az öröm. Nem kedvező fordulat, hanem valószínűleg újabb megpróbáltatás vár a közelkeleti béketörekvések irányítóira. MARAD A BARÁTSÁG... ..A Szovjetunió mindig az arab népek barátja marad.” Ezt közölte külön hírmagyarázatban a Tasz, amely a Brezsnyev-látogatás elhalasztására vonatkozó közleménytől függetlenül, késő éjszaka azt fejtegette, hogy a nyugati sajtó különféle illúziókban ringatja magát a szovjet—arab kapcsolatokat illetően, jóllehet a Szovjetunió változatlanul az arabok hűséges támasza. 2 ÚJ KELET 1975.1.1 j תדוכלמ תיברעתיטייבוס ? םויב יגש רסמנ תוקסופמ לע תיחד ורוקיב לש דינויל ביינ׳זרב ןנכותש עצמאל .ראוני ברעמב דחוימבו שיבלאר וצר תוארל הזב ןמיס תוררקתהל םיסחיה ןיב הוקסומ .ריהקו זכרמב ם״וא ורמא המכ םיטמולפיד רעמ,םייב העידיהש לע תיחד רוקיבה חנתבש תנתמכ שאר הנשה םלועל ה.יברעמ ךא לומתא העיפוה הרהצהה צמה ** תיטיבוסה־תיר לגרל םויז^ רוקיבה לש םירשה ימהפ יסמגו .הוקסומב -הצה ן הר וז הניא הדיעמ ,ללכ יכ ולא הלח ,דערה| םיסחיב לש יתש .תונידמה ה! ךפה :ןוכנה העיבתה שיש ךורעל ב} ןמז רצקה רתויב תא תדיעו הבנ׳ג ן תופתתשהב פ״שא ,החיכומ יתשש התולשממ ועיגה הנבהל ,האלמ ־בועהו ן הד םיצמאמהש לש תירבה־תוצרא לעיגה רדסהל יתגרדה אל תרכזומ ב,העדוה הדיעמ ונינפלש דעצ ולפידיטמ יטנא ילארשי יטנאו ינקירמא בומ.קה הנוכנ ילוא םתעיבק לש המכ שרפ,םינ הוקסומש ריהקו ונתנ הכראה ונתפס ר׳גניסיקל ץלאל תא לארשי הלעיצ תועצה תוילאירוטירט ,תושדה תורשפאמה תא ךשמה אשמה ןתמו ןיב לארשי .םירצמו אל אלפתנ םא םידעצ ולאכ ושעי .בורקב ןיא קפס ונבלב ונאש םידמוע לע ףס תוליעפ תיטמולפיד הרע דימ ירחא שאר ההנש .יחרזאה הארנכ ביינ׳זרבש אל החד תא ורוקיב ריהקב יכ סעוכ אוה לע םירצמ אלו ינפמ וניאש שיגרמ ב,בוט אלא םיטיבוסה םירצמהו וניכה לע ידי ךכ תדוכלמ תנכוסמ לארשיל תוצראלו תירבה .תחאכ החמישה התיה תמדקומ .ידמ אל לח הנפימ ,יבויח יכ םא יוניש תערל יטינרבק םיצמאמה תיישעל םולש ב.ונרוזא NAHARIA Január 4., szombat este 8 órakor, Cárta-terem, | Herzl 42. GÁLA EST| | ZENÉS KABARÉ | KOMIKUSOK PARÁDÉJA | Fellépnek: Peér Emmi, Ud- ] ▼ári René, Regös Klári, | Leichtner Eli, Molnár Pál, | Sugár Jenő, Weisz István. | Zongorán kisér: Dán Arthur. HAIFA Január 11, szombat este 8- kor, Bétény terem. Jegyelővétel: HOH, Pevz- ! ner 2. Tel. 667—435. ! ! Jön! Natanja — Jeruzsálem ! — Chedera. Twnnwwwwwwsif Wimnns WinnwuwR Búcsúelőadások! Holnap, csütörtök, 1975 január 2 HAIFA — Böjtény — 8.30 Szombat, 75. jan. 4. TEL-AVIV — Náchmáni 2 előadás 6.30 és 9.00 Hétfő, 75. jan. 6 — 8.30 JERUZSÁLEM — Bét Háám Jegyek: Haifa: ״ Novak, Garber. Tel-Aviv: Union, Dizengoff 118״ tel. 248518. Jeruzsálem: Cahane, és az esti pénztáraknál. Impresszárió: W. H. Robert. rWMWWWWWVWVVWWVWVVWV' Haifán ma, a HOH-ban, Perzner-u. 2״ VAJDA ALBERT illusztris humorista előadása este 8-kor. Izraeli oktatók arab RENDŐRÖKET KÉPEZNEK KI A megszállt területekről származnak a Bét Jaid melletti rendőr-oktató telep tanítványai Az alacsonytermetű és kövérkés 20 éves Muhámád Fáhud alig néhány hónappal ezelőtt, még mint tisztasági munkás dolgozott a jerichói rendőrségen. Azóta történt vele egy és más, mert most egyenruhában feszít az arab rendőrök kiképző táborában, amely Bét-Lid környékén van. Erről az arab fiatalemberről látszik, hogy boldog, mert sikerült megvalósítani életcélját. Magatartására és előmenetelére jellemző, hogy Ezra Niszim rendőrhadnagy, az arab rendőrkiképző bázis parancsnoka mosolyogva jegyezte meg: ״ Muhámád a tanfolyam legnagyobb meglepetése.” Nyomban a hatnapos háború befejezése után, amikor az élet visszatért a normális mederbe Júdeában, Somronban és a Gázai Sávban, az izraeli hatóságok megkezdték a helyi rendőrség újjászervezését. A veterán rendőröket felkérték szolgálatuk folytatására, sőt újabb rendőröket is toboroztak. Az izraeli rendőrtisztek hamarosan rájöttek arra, hogy nemcsak az egyszerű közrendőrök, hanem gyakran az arab rendőrtisztek sem ismerik a munkájukkal összefüggő, gyakran létfontosságú tudnivalókat. A jelek szerint a jordániai és az egyiptomi rendőrségen nem mindig a tudás és a tehetség kellett ahhoz, hogy valaki előrehaladjon a ranglétrán. Igyekeztek tehát „rendet teremteni” ezen a téren is és elhatározták, rendőriskolát, kiképző telepet létesítenek a területekről származó és ott szolgáló rendőrök számára. Minden idevalósi arab rendőrt — veteránokat és újoncokat egyaránt — elküldenek a kiképző telepre, hogy megtanulják a rendőrség munkájához fontos tudnivalókat. Reuvén Erik rendőrszázados, a sfárámi országos rendőriskola parancsnoka felelős a Bét Lid melletti Ibtánban levő rendőrkiképző telepért is. ״ Ennek a kiképző telepnek megnyitása óta minden magát megbecsülő arab rendőr igyekszik idejönni, hogy sikerrel elvégezze a tanfolyamot, amely pozíciót és társadalmi rangot jelent a szemükben.” Ibtánban ideális körülmények vannak a tanuláshoz. A friss levegő és a praktikusan berendezett lakótermek biztosítják a kellemes légkört. A tanfolyam, amelynek most 35 résztvevője van, tíz hétig tart, és ez idő alatt a veterán s az új rendőröket megtanítják a rendőrségi munka alapfogalmaira, sőt bevezetik őket a Júdeában, Somronban és a Gázai Sávban érvényben levő jordániai és egyiptomi törvények rejtelmeibe is. A két arab ország büntetőjogi rendszerét ismertető könyvek állnak a rendelkezésükre, az izraeli joggal és az izraeli rendőrség szolgálati szabályzataival foglalkozó tankönyvekkel együtt. A jó baráti légkör megteremtésében jelentős része van az oktatóknak is, akiknek többsége zsidó és kitűnően ismeri az arab mentalitást és szokásokat. A hétvégi szabadságuk csütörtökön kezdődik és vasárnap délig tart. A családtagokkal és a barátokkal való találkozás felfrissülést jelent számukra a kiképzőtelep szigorú fegyelme és zsúfolt tananyaga után. A hosszas hétvégi szabadságról élménydúsan térnek vissza, és megvitatják egymás között, amit a tévében láttak, a rádióban, vagy a baráti körben hallottak. Viszont a munkájukkal kapcsolatos problémáikra a kiképző telepen keresik, kérik a választ — mondotta Ezra Niszim rendőrhadnagy. A zömök és ötgyermekes, 32 éves Muhámád Áluán a gázai rendőrség forgalmi osztályáról került a kiképző telepre. Gázában már 16 éve mint forgalmi rendőrnyomozó dolgozik. Annak idején elvégzett egy hathónapos rendőrképző tanfolyamot, viszont csak most, Ibtanban tanulta meg, hogy mikor van törvényes joga valakit letartóztatni és megmotozni. ״ A tanfolyam magas nívójú, és remélem, hogy elvégzése után megengedik, hogy további tanfolyamokon vegyek részt Sfárámban” — mondotta lelkesen. A saját kezdeményezésére került a tanfolyamra Muhámád Áluán, aki az Ibránban ״ végzett” gázai rendőröktől hallott a tanfolyamról. Szerinte a nagyközönség véleménye alaposan megváltozott azokról a rendőrökről, akik elvégezték a tanfolyamokat, és a gyakorlatban is használják az ott szerzett szakmai tudást. Most jobban ügyelnek a megjelenésükre és a rendes öltözködésükre is, mint azelőtt és ezzel emelik a zsidó és az arab rendőrök iránti tiszteletet. Aszmarában megsebesítettek egy izraeli légikisasszonyt Etiópiai katonák 9 nappal ezelőtt rálőttek egy 28 éves izraeli stewardessra, akit súlyosan megsebesítettek. Az incidens Aszmarában történt és még aznap, december 22־ én megoperálták a sebesült lányt, akinek golyó fúródott a veséjébe. Az Addisz-abebai jelentés csak annyit közölt, hogy a stewardess neve Kohén és Tel Avivban, a Ben Jehuda utcában lakik. A hatóságok magyarázata szerint, etiópiai katonák eritreai terroristák után kutatva, átvizsgálták az összes autókat, de szerintük az izraeli lány által vezetett autó nem állt meg a felszólításra és ezért tüzet nyitottak rá. A helyi rendőrség és katonaság olyan terroristákat keresett, akik kézigránátos merénylettel 40 embert sebesítettek meg. ״ TE DEUM” A FILHARMONIKUS ZEnEKAR MŰSORÁN A kulturvilág a napokban ünnepli Anton Bruckner születésének 150-ik évfordulóját. Az izraeli Filharmonikus Zenekar ebből az alkalomból a bérleti sorozatok keretében bemutatja Bruckner ״ Te Deum” című alkotását. Stella Richmond, Ada Gersuni, Oswaldo Thoren és Tizer Buskin, valamint a tel-avivi filharmonikus kórus lesz a szólistája az ünnepélyes hangversenynek, amelyet Erich Bergel vezényel. Az első tel-avivi és a jeruzsálemi koncertek kiegészítő programjában Jehudit Lieber lép fel, Jinastera-hárfa-koncertjével. A további hangversenyek kiegészítő műsorában Jerome Löwenthal lép fel és Beethoven II. zongoraversenyét játssza. • ÓRÁK! ÓRÁK! óRáK! Svájci és japán női és férfi órák. Egyéves teljes garancia, tényleges 30%, 20%, 15% engedmény. ״ Thalia Jewellery”, Haifa, Hechaluc 21. • dolf tiamumehe vesk, outort, frizsidert, televíziót, háztartási felszerelést. 816818, este 813223. 0 Bádogosokat keres léghűtéshez, állandó munkára Schwartz Max. Te׳■ Aviv. Hacharoset-u. 12. 0 KITŰNŐ feltételek! Konyhai munkást/nőt keresünk napi 5 órai munkára. Tel. 249528, a déli órákig. 0 ntu- hakonik .es. uuuuuaai antik tárgyakat, outsidereket hagyatékokat 864938 est. 876852. 0 BŐRRUHÁZAT készen és rendelésre, olcsó árakon. Vállalunk alakitást és javítást. ..Iron” Dizengoff 118, tel. 228443. 0 SZLVAL vesz outort, régiségeket, frizsidert, televíziót felírni adásokat 474267 este 862850 • KÖTŐT keres körkötőgépekhez Bocstex, Bné Brák, Jabotinsky 9. - Tel 7—15 között 780041. 0 ״ SHARP” patefon 150, rádió-patefon 200, stereo 540. Tapek, tranzisztorok, ruházat, szőnyegek. — ״ Universal”, Allenby 27. • HOTEL ״ RACHEL”, nagy luxusszobák napi 25 font, havi 600 font. Spinoza 11.238664(03) ״ ״ •MARKO REMONX796641 ״, asztalos, lakatos munkák, csempe, triszék, meszelés, tapéta. 0 ÉPÜLET, bádogos és villanyszerelő vállal mindenféle, a szakmába vágó munkát, garanciával. Telefon 721657. 0 HIMZÖNÖKET keres Kornely és Adler automata gépekhez Gottwetter, Tel Aviv, Éjlát u. 18. 0 ELSŐ JAVÍTÁS biztosítás ellenében. Antenna szerelés Electrotal. 822677. 0 SAUNA 4- kitűnő masszázs gyakorlott masszírozónőknél, felfrissítésre és feszültség feloldására. — T.A., Frishman 29. a ״ Jifát” egészségügyi intézetben. 239028. • 03-285519 általános remont - építés ־ asztalos - lakatos munkák - triszek - festés - tapéta - insztalláció. __ Nézze meg kész munkáinkat. • TRISZJAVITÓ szakembert keresek. Régi módszer (bádog, lyukasztva). Levelek névvel, címmel és telefonnal: T.A., POB 28026, ״ Triszim” jeligére. • BŐRSZABÁSZOKAT keresünk ruházathoz. Wissotzki ruházat. Tel Aviv, Allenby 56. tel. 56751. • ELADÓ használt kerékpár, __68X47 cm márványlap, keramika mosogatótár. 726797. • GÁZ-, neft-, villany- és olajkályhák a legolcsóbb árakon. Lobi Élijáhu, Jaffa, Sd. Jerusálájim 29. • FELSŐRÉSZKÉSZÍTŐT keres gép munkára cipőgyár. Tel. 828577, Tel Aviv, Érnek Jezreel 43. A rendőri vizsgáló bizottság: BIZTONSÁGI SZEMPONTBÓL NEM VOLT HANYAGSÁG A CHEN-MOZIBAN A biztonsági ellenőrzést fokozó javaslatokat terjesztettek be . A Commodore szálló tulajdonosa Waldheimtől kéri a terrorista számlájának kifizetését Biztonsági szempontból nem történt bűnös hanyagság a telavivi Chen-moziban, amikor egy arab terroristának sikerült kézigránátokkal beszivárogni a terembe. Erre a megállapításra jutott a Dávid Ofer országos rendőrfőkapitány által kinevezett vizsgáló bizottság, amely hétfőn nyújtotta be jelentését. Ugyanakkor megállapította a bizottság, hogy a biztonsági ellenőrzést ,,mindennapi szokványos módon” hajtották végre és javasolta a hatékonyabb ellenőrzés bevezetését. A bizottság javasolta még, hogy vessenek testi motozás alá az áruházak, a mozik, a színházak és a vendéglők bejáraténál minden belépőt. Maurice Saron, a tel-avivi Commodore hotel igazgatója 58,65 fontról szóló szállodaszámlát küldött el Kurt Waldheim UNO-főtitkár címére. A Chenmoziban elkövetett terrorista merénylet végrehajtója ugyanis ebben a helyben szállt meg, a merénylet során életét vesztette és így nem volt, aki a szállodai számlát kifizesse. A Waldheimhoz írt levelében, amelyet a számlához csatolt, a következőket írta a szálloda-tulajdonos: ״ Tekintettel arra, hogy az UNO közgyűlése hatalmas ovációban és minden képzeletet felülmúló vendéglátásban részesítette Jasszer Árafát terrorista vezért, aki később elismerte, hogy ő felelős a Chen-moziban elkövetett merényletért, úgy találtam rendjén valónak, hogy önt, mint a vendéglátó UNO főtitkárát kérem fel a terrorista tartozásának kifizetésére.” Megboldogult férjem, apánk SCHMIDL WOLU״ M ל״ז ELSŐÉVES ANKARÁJÁT 1975 január 2-án, csütörtökön délután fél 3-kor tartjuk a Natanja, síkon vátikimi temetőben. Taxi indul 2 órakor a lakástól. A CSALÁD Diákok vigyáznak az óvodákra Tel-Avivban A közoktatásügyi minisztérium jóváhagyta a tel-avivi városháza javaslatát, amely szerint a 7-ik és 8-ikos gimnazistákat beosztják óvodák és más iskolák őrzésére. Ezt közölte a városvezetőség legutóbbi ülésén Cbájim Bászuk alpolgármester. Tel Aviv az első város Izraelben, amely bevezeti ezt az intézkedést, mégpedig a nagy diákok nemzeti szolgálatáról szóló külön rendelet alapján. A közoktatásügyi minisztérium azonban csak néhány kikötéssel hagyta jóvá a városháza eredeti javaslatát. Az intézkedés a városi jesivák növendékeire is vonatkozik. A IfITACHDUT 0LÉJ HUNGÁRIA HAIFA Január 1־ én, szerdán este 8 órakor, Perzner u. 2 sz. alatt VAJDA ALBERT JUuBZtrl8 humorista elő״ adása. 17.30: HÍREK 17.32: A PARTRIDGE CSALÁD 18.00: RAJZFILMEK 18.30: Arab műsor, rövid hírek, az IFJÚSÁGNAK, rövid néprege, ISMERD MEG IZRAELT, hűek és hírmagyarázat 20.00: ANEVELŐNŐ ÉS A PROFESSZOR — „Költözködünk” 20.30: MABÁT HÍRMAGAZIN 21.00: ״ EGY VÁROS, AMELYNEK ALICE A NEVE” — Egész estét betöltő játékfilm, amely a második világháború elején játszódik és főszereplői angol nők, akiket a megszálló japán hadsereg elűz Malagából. A főszerepben: Virginia McKnee és Peter Finch. (A film 1956-ban készült). 22.50: Egy mondat a Szentírásból. HÍREK ISKOLATÉVÉ 7.50: Állampolgárság a 7. osztálynak 8.15: Geometria az 5. osztálynak 10.00: Angol a 9. osztálynak 10.20: Angol a 7. osztálynak 10.45: Angol felnőtteknek 11.05: Biológia a 9. osztálynak 11.25: Angol a 8. osztálynak 12.00: Szakrajz a 9. osztálynak 12.20: Geometria a 6. osztálynak 12.40: Mesék 13.00: Fizika a 7. osztálynak 13.25: Irodalom a 7—9. osztálynak ESETLEGES MŰSORVASSOZÁSOKÉRT NEM VÁLLALUNK FELELŐSSÉGET! Ellopta az öregségi járadékot A rendőrség letartóztatta a posta tel-avivi Bialik utcai fiókjában dolgozó tisztviselők egyikét, aki megdézsmálta a Bituáci Leumi által kiutalt öregségi járadékokat. A tolvaj tisztviselő 55 éves, rámát-gáni lakos, akinél elfogatásakor megtaláltak 1400 fontot olyan bankjegyekben, amelyeket a rendőrség előzőleg megjelölt. Az utóbbi időben több panasz érkezett a rendőrségre, hogy a Bialik utcai postafiókban a tényleges járandóságnál kisebb összegeket fizettek ki az öregségi járadékra jogosultaknak. A rendőrség rövid nyomozás után megállapította a tolvaj kilétét, majd megjelölt bankjegyeket helyezett el a kasszában, hogy a tolvaj tisztviselőre rábizonyíthassák a lopást. AAAMMMAMMAIWUWJUiAAÁÁIUÁ HabimA Tel-Aviv, január 1״ szerda MACBET1 A k steremben HOS SZU UTAZÁS AZ ÉJSZAKA MÉLYÉRE Ügyelet«« gyógyszertárak Tel Avivban HAnevJsm, Hámelech George 72 Tel. 286740. Nordau, Ben Jehude 183, tel. 242673. Haifán Gál-Márpe, Szd. Bát Gálim 2, tel. 523921. ,,WWWWWWW^1*' »WWUWfMMMWWWWWWW» ׳ SÁRI NÉNINKNEK 70-IK SZÜLETÉSNAPJÁRA JÓ EGÉSZSÉGES ÉS HOSSZÚ ÉLETEI KÍVÁNUNK MAGDA, JÓZSI, OLGA, BARUCH és gyermekeik, valamint unokáik, Herzlia wwHwwHwwHwwswwtwHwwwnnrtfww avirwmw »»««a—wnnnníwv»w»vvt■ WWWVWWWWVWWWVWWWWWWVVVWVVWVWWWWtfVWWVW« ASSZONYT KERESÜNK (40—45 éves korút) főzésre és házimar?»kákra־ Herzlia Pitnáchon, kizárólag bentalvással. Telefon: reggel 6-tól 7.30־ ig, és délután 1.30־ tól 932177 5735. tévét 18. 1975. január 1., szerda. jwwaMwmwMwivwveviHiwiwiNitQ Atl.ANOO HÍRKÖZLÉS A-MOSOR 8.00, 9.00, 10.00, 11.00 (könnyű héber nyelven), 12.00, 13.00 ,18.00 ,17.00 ,16.00 ,15.00 ,4.00־ 19.00 ן (és hírmagazin), 20.00, 1 22.00, 23.00 és 24.00. B-MOSOR .״---׳-------־' — I A MŰSOR 8.10: Reggeli koncert. 11.15: Etimistáknak. 12.35: Énekszámok.13.05: Déli koncert. 14.10: Anyáknak és gyerekeknek. 15.05: Szabadegyetem. 15.50: Könyvszemle. 16.11: Fejtörő. 17.10: Fúvószenekarok. 18.05: Közgazdaság. 18.30: Idős emberek világa. 18.55: Mezőgazdáknak. • 19.25: Könnyű és klasszikus. —■ 19.50: Tnách-részletek. — 20.05: Az Izrael — Norvégia sakkverseny közvetítése. 20.10: A salzburgi zenefesztivál felvételeiből. 21.20: Cházánal. 22.05: Beszélgetés Slomo Goren országos főrabbival. 23.05: Kedvelt koncertek. 0.10: Egy perc líra és Hátikvá. B-MÜSOR 8.10: Reggeli Zene. 8.55: A hírek nyomában. 10.05: Nálunk itthon. • 11.40: Hová menjünk ma este? 12.05: Dolgozóknak és munkaadóknak. 12.30: Héber dalok14.10: Itt Ehud Mánor. — 16.11: Filmzene. 17.10: Fejtörő telefonon. 18.05: Dalok a szülői házból. 18.45: Sport. — 19.05: Dalfűzér — (H-műsor). 21.05: Beszélgetés új diákkal. — 21.30: Jazz. 22.05: Éjfélig — Élijáhu Szlonimmal. 0.10: Csillagos éjszaka. 1.05: Hátikvá. A HADSEREG RÁDIÓJA 9.05: Üdvözlet dallal. 9.55: Zseblámpa. 10.05: Hanglemezek. 11.55: Katonai behívó. — 12.25: Déli csillag. 12.55: Sport. 13.05: Párjelenetek. 14.05: Kettőtől négyig — Muse Timorral. 16.05: Ki fél a kritikától? 17.40: Slá-gerek. 18.05: Egészségügyi torna. 18.35: Külföldi slágerek. 21.05: Musszorgszkij és Bartók művek. 22.05: Jorám Kánjuk műsora. 23.05: Cion szeretete. 23.53: Éjféli beszélgetés. 0.30 ־: Éjjeli madarak. 2.05: Slágerek rggel 6 óráig. A TEL-AVIVI MOZIK HETI MŰSORA ELŐADÁSUK KEZDEtI: 4.30 - M3 - 9.30 ALLENBY: Emelt tövet ÁKMON: Mattotet BEN JEHUDA: Erőszak az életben CAENN: Slavtsky ciNÉMA I: Az összeesküvés CINEMA II: A beszélgetés CINERAMA: Petárda és villám CHEN: Juggernaut DEKKL: A kamaszok DRIVE II: 1. A vidéki cigányok, II Murit, ül. Veszélyesebb a férfinél ESZI EK: Az országút királyai c . AI: Amerikai Orattiti CJUKDAN: A gyalogjáró HAMEKKAZ: Katale Mm HDD: A törvény Newman nezében van LIMUK: Szerelem esőben MAXIM: lilos viszony MOGKABI: Halálos kívánság OÁZIS: A tullánk uHK: A tőnök UKDAN• A d״rerman-banda OKLI: Meleg december PARIS Délutáni szerelem PEEK: ítélet StUDIU: Gyilkosság az Orient Expresszen lÁMnAKv Bűnözők a felső szférákban SCHELEI: Casablanca S ZOHAK A magányos farkas JEL-AVIV: Veszély a szakmám