Uj Kelet, 1975. április (56. évfolyam, 8123-8146. szám)
1975-04-27 / 8143. szám
** ESEMERNYEK ** EMBEREK*★ Az érem másik oldala MIT VÉTETTÜNK? Az újítás híve vagyok. Mert a technológia vívmányainak egyetlen igazi célja könnyebbé tenni életünket ezen a sárgolyón, ahol az emberek ezt amúgyis igyekeznek megkeseríteni... A masinát legalább nem lehet rosszakarattal vádolni: engedelmesen végrehajtja a kapott parancsokat. Mint például az izraeli posta több millióért vásárolt legújabb levél-szortírozó gépe, amelynek van egy apró „dongója”. Csak olyan borítékokat bélyegez le, ahol a hosszúság és a szélesség közötti arány 4:1. Ez eddig rendben is volna. A csodamasina majdnem fölöslegessé teszi a levelek tízezrei és százezrei fölött piszmogó tisztviselőket, ha éppen aznap nem sztrájkolnak vagy szankcióznak. A baj azonban ott van, hogy ügyes kis postánk új szerzeménye nem akar kooperálni azokkal a borítékokkal, amelyeknek mérete 15x12 centiméter. Ezeket a méreteket annyira nem kedveli az ultramodern postagép, hogy egyszerűen kiokádja magából. Nem hajlandó megemészteni. Nem képes felbélyegezni és — fennakadás nélkül — rendelkezési helyére továbbítani. Ezeket a levélborítékokat tehát továbbra is kézzel kell felülbélyegezni. Mert a műszaki haladásnak megvannak a maga buktatói, ha úgy tetszik, sajátságos árnyoldalai is. Mit tesz hát az izraeli posta? A legegyszerűb megoldást választja. „Cheremet”, bojkottot hirdet a 15x12 centiméteres borítékok ellen. Postai bölcseink a szó szoros értelmében ״ feketelistára” tették ezeket a 15x12 cm-es borítékokat és egyik napról a másikra közölték a gyanútlan nagyközönséggel, hogy ezek a borítékok nem tekinthetők többé ״ rendes” borítékoknak és aki ilyen papírterméken írja meg szerelmes levelét, felszólító közleményét, az amúgyis felemelt postai díjszabást még egy 5 agorás bélyeggel toldhatja meg — büntetésként. Igen, büntetésként. Mert minden régi méretű boríték „rendellenes” szabványnak számít, amelyért az áldozatnak — bocsánat: a nagyközönségnek — öt agora ״ büntetést” kell fizetnie. Mindezt pedig miért? Hogy csak olyan borítékokat adjanak fel, amelyek megfelelnek a posta által külföldön vásárolt levélszortírozó csodamasinának. Hogy mi lesz a sok millió meglévő „rendellenes” borítékkal? Ez annyira érdekli a posta bölcseit, mint engem a Himalája tetejére tavaly leesett hó... Ha akarják — eldobják. Nem akarják? Akkor tegyenek rá még öt agora bélyeget. Ez az állami postaszolgálat vezetőinek észjárása. Ezt közölték nyíltan és elltompult logikával hatalmas hirdetéseikben. Hogy ezáltal ok nélkül és igazságtalanul büntetik a lakosságot? Hogy hatalmasmennyiségű kész borítékot kell megsemmisíteni? Ez is annyira érdekli a posta igazgatóit, mint a tegnapelőtti időjárásjelentés. Mintha csak egyenesen Chelma bölcseit” ültették volna a postaigazgatói székekbe ... Mindenesetre, a nagy felzúdulás miatt most közölték, hogy egyelőre nem hajtják végre a „büntetést”. Ez azonban nem bizonyítja postásaink éleslátását. Ellenkezőleg! És ez még nem minden. Most közölték azt is, hogy aki felhívja a 14-es tudakozót, hogy egy telefonszám után érdeklődjön, szintén ״ büntetést” kap, ha kiderül, hogy a kért szám szerepel a telefonkönyvben. Három telefonbeszélgetés díjával terhelik meg a 14״” tudakozószolgálatában amerikázó lányokat oktalanul „zavaró” polgárembert. Hogy elmenjen a kedve az okvetetlenkedéstől... Az teljesen lényegtelen, hogy sehol sincs ilyen „büntetés”. Ez a háromszoros megterhelés Izraelben teljesen indokolatlan. A telefonkönyvben szereplő számok és a valóságos adatok közötti azonosság ugyanis a legjobb esetben a véletlen műve. Telefonkönyveink már akkor nagyrészt elavultak, amikor kikerülnek az állami nyomdából. Hol van még egy ország kerek e földön, ahol olyan frekvenciával változtatják a telefonszámokat, mint nálunk? És hol van még egy ország, ahol a keresztrejtvény-fejtés sokkal könnyebb feladat, mint a telefonkönyvből kihalászni egy Weisz nevű úr címét és számát? Talán nem tudják a posta okos kormányosai, hogy legalább négy (!) különféle verzióban szerepelhet egy Weisz a héber helyesírás szerint? És nem hallottak arról, hogy néha nincs idő egy-egy kellemes fél órát eltölteni a telefonkönyv böngészésével? Vagy talán arról sincs tudomásuk, hogy sok esetben sürgősen szükség van egy telefonszámra, és ilyenkor nem lehet búvárgyakorlatokat végezni a telefonkönyv örvényeiben? Attól tartok, hogy a posta magas régióiban minderről nem hallottak. Mint ahogy bizonyára azt is figyelmen kívül hagyták a haza bölcsei, hogy a legtöbb nyilvános telefonfülkében egyszerűen nincs telefonkönyv és ahol van, az legfeljebb egy megboldogult telefonkönyv siralmas roncsainak maradéka. Miért kell hát büntetni az izraeli polgárt három beszélgetés tarifájával, mert odáig merészkedett, hogy megzavarja a csajázó hivatalnok vagy az éppen manikűröző kisasszony nyugalmát a 14״” indokolatlan felhívásával? A válasz ugyanaz, mint a borítékok ügyében. A posta urai az élettől elbarrrikádozott szigeten ülnek és nem ismerik, nem értik, nem fogják fel Izrael hangját 1975 tavaszán. Itt az ideje, hogy a postaigazgatóság berkeiben is felfogják végre: a polgár nem játékszer és nem bűnöző, akit kényelmi okok miatt a levélosztály vagy a telefonszolgálat bármikor „megbüntethet”. Ezt azonban csak akkor fogják megérteni a posta hatalmasságai, ha tudomásul veszik, hogy a posta azért létezik, hogy az egyszerű embereket szolgálja és nem fordítva! DÁN OFRY 4 UJ KELET 1975. IV. 27 ■Ml FEGYVERSZÜNET BEIRUTBAN (Le Nouvel Observateur). — Négy napon keresztül mindenki harcolt Beirutban. A hadsereget kivéve. Géppuskatűzzel kezdődött, mozsárágyúval folytatódott és szabályos tüzérségi párbajjal végződött. Libanon, amely pedig hozzá van szokva a palesztinaiak, a katonaság és a szélsőjobboldali milícia közötti összecsapásokhoz, nem látott ilyen méretű harcokat az 1958-as polgárháború óta. A harcokkal kapcsolatban Resid el Szoleh miniszterelnök egy adott pilanatban „nemzeti katasztrófáról” beszélt. A szokásostól eltérően, az ügy nem banális incidenssel kezdődött, hanem tömegmészárlással. A múlt vasárnap délelőttre Pierre Dzsumajel Keresztény Falangájának milicistái tűz alá vettek egy autóbuszt és legyilkoltak 27 palesztinait Beirut egyik külvárosában. A következő órák során harcok törtek ki az összes palesztinai táborok közül, amelyek fokozatosan kiterjedtek a főváros fő negyedeire. Mahmud Riád, az Arab Liga főtitkára a helyszínre sietett, hogy megkísérelje aközvetítést. Kafkai szituációt fedez fel: Nincs kivel beszélni. Franzsije köztársasági elnök a kórházban fekszik. A legfőbb érdekeltek — Áráfát és Dzsumajet — nem ismerik el egymást ״ komoly tárgyalófélként”. Az életbenmaradás ösztöne azonban gyorsan felébred. Libanon, amelynek léte egy rendkívül törékeny felekezeti egyensúlyon alapul, nem engedheti meg magának egy hosszú válság emberi és anyagi áldozatainak költséges ״ luxusát”. A keresztény és a muzulmán vezetők tudatában vannak ennek. A hadsereget nem lehet kivezényelni a harcoló felek szétválasztására: abban, szám szerint, a keresztény egységek dominálnak. Áráfát tudja, hogy Libanon az utolsó menedékhelye. Da-amaszkuszban, a kemény rezsim 5 törvényei alatt, korántsem él-vezhetné azt a szabadságot, a- S mellyel Beirutban visszaél. Így hát szerda este — négy ■ napon át folyó harcok, több ■ mint 150 halott, sokszáz sebe- t sült és sok tízmillió dollár anyagi kár után — lassan felülkerekedett a jobb belátás, vagy ha úgy tetszik, a libanoni életösztön. Mahmud Riád sikeresen végrehajtottaküldetését anélkül, hogy bármelyik fél engedett volna.׳ Az ellenséges csapatok visszatértek ״ bázisaikra”. Az egyházak, a notabilitások, a nagykövetek vették át a szót. Az ellenfelek elfogadták — kiki a maga részéről — a kompromisszumot. De a probléma teljes egészében fennmarad: tízezer fegyveres Palesztináival szemben továbbra is tízezer, ugyancsak öt felfegyverzett „falangista” áll. Minden jel arra vall, hogy a múlt heti bizonytalan kompromisszum csupán egy ideiglenes fegyverszünet. Pierre Dzsumajel, a keresztény vezér, vitatja palesztinai ellenfeleinek azt a jogát, hogy ״ államot alakítsanak az államban”. ! MIT TETTÜNK AZ ARABOKKAL? Az arabok és barátaik, a kőolaj szerelmesei, telekürtölik a világot vérfagyasztó mesékkel, hogyan üldözik, nyomorgatják a szerencsétlen arab lakosságot az Izrael által megszállt területeken. Még emlékezetes, milyen éles tiltakozások hangzottak el, amikor ״ a lelkiismeretlen izraeli kormányzat bulldózerei megkezdték a szerencsétlen palesztinai menekültek táborainak lerombolását” a gázai övezetben. A tiltakozók elhallgattak, mert a „szerencsétlen menekültek”, akiket El Arisban épült modern sikánokba költöztette át, hogy lerombolt viskóit helyébe utakat lehessen építeni a táborok túlzsúfolt fertőjébe — ezek a „szerencsétlenek” semmiképpen sem kívánkoztak vissza a menekülttáborokba, amelyekből arab testvéreik 19 éven keresztül nem engedték ki őket. Most, a területek szociális gondozói továbbképző tanfolyamának megnyitásakor megtudtuk, milyen további „szörnyűséget” művelt az izraeli kormányzat. Amikor megszabadítottuk a gázai övezetet az egyiptomi kormányzótól, jóformán az egész lakosság az UNO által nyújtot szociális segélyen élősködött. Távolról sem voltak mindannyian menekültek, akik az UNRWA segélyét élvezték. Az első kirostálás után 70 ezer segélyezett maradt. Nem egészen nyolc év leforgása alatt a segélyre utaltak száma tízezerre (10.000) csökkent! A többit megtanították ismét dolgozni, megadták nekik a kenyérkereseti lehetőséget. Nem titok, hogy a gázai övezet lakosai havonta sok millió fontot visznek haza izraeli munkahelyeikről, de magában az övezetben is sok a munkaalkalom és jobb a bér, mint az arab országok nagy részében. Az egykori segélyezett menekültek termelő, dolgozó emberekké váltak. Júdeában és Somronban 200 ezer volt a társadalmi segélyre utaltak száma. Ma már csupán 10 százalék maradt belőlük, kereken 20 ezer segélyezett. A többi már nincs ráutalva a segélyre, ismét ember lett a talpán és megkeresi kenyerétי■ sőt vajáskenyerét. Az adatokat a tanfolyamon résztvevő 62 arab szociális gondozó erősítette meg, aki melegen dicsérte az izraeli tevékenységet a területeken. Világgá kürtöljük ezt a bámulatos, páratlan eredményt? Hogy ez a valóság, és nem az arab propaganda hazugságai? Hogy csak izraeli uralom alatt élhetnek az „elnyomott palesztinai arabok” normális, produktív életet? Dehogyis... Nekünk nincs szükségünk tájékoztatási minisztériumra... Az állami sajtóiroda kőnyomatosának szürke beszámolójában találtam az adatokat, egy-két héber lap néhány soros hírben említette azokat... Szerte a világon a zsidók a tájékoztatás nagymesterei. De nálunk? Csak a botrányoknak van visszhangjuk, ellenségeink nagy örömére. A szép, lélekemelő igazságot nem tudjuk elmondani... marad ״ TIBI” TOLLASODIK FRANKFURTBAN Egy frankfurti úr, aki rokonlátogatáson járt Izraelben, és aki nemrég nagy szótöbbséggel került be a frankfurti zsidó hitközség vezetőségébe, az ottani társasági életről beszél. — És mivel szórakoznak a magyarajkú zsidók Frankfurtban? — kérdem. — Oh, — mondja — elsősorban is vadászunk mindenre, ami Izraelből jön. Főszórakozásunk az Új Kelet, ezenkívül részt veszünk a magyarnyelvű rendezvényeken. Két héttel ezelőtt disszidált magyar művészeik tartottak nívós szavalóestélyt. Képzelje, a végén a himnuszt is végighallgattuk, temészetesen vigyázz állásban. (!) — Ki rendezi ezeket az estéket? — Tollas Tibi. — ? ? ?— Tollas Tibor, Kecskési Tollas Tibor? Nem ismeri? Igen kedves ember, a „Nemzetőr” főszerkesztője. Előfizetői vagyunk ennek a Münchenben megjelenő magyar lapnak. Ő maga szokta időnként meglátogatni zsidó előfizetőit. Kecskési Tollas Tibor a beregszászi csendőrtiszt, a beregszászi zsidók kínzója, gyilkosa nagyon kedves ember, aki „meglátogatja zsidó” előfizetőit; a frankfurti zsidók szalonjai megnyílnak az előkelő látogató előtt. Biztosan vigyázzálásban fogadják az ajtóban és megfelelő ״ kérlek alássan”-nal adják át az előfizetési díjat Tollas ״ Tibi’-nek. Hogy mik vannak! Amikor elmondtam neki ezt a keveset, amit Kecskési Tollas Tiborról tudtam, nagy meglepetéssel nézett rám. — Hihetetlen — mondja — hihetetlen, ez a kedves ember volt a beregszászi hóhér? Kényelmetlenül érezte magát. Kicsit összezavartam érzéseit. Most mi lesz? Lemondja majd a „Nemzetőrt”? Nem fogadja többet ,,Tibit”? Vagy továbbra is vigyázz-állásban hallgatja majd a magyar himnuszt, melynek hangjainál vagonírozták a zsidókat Beregszászon és másutt? De ezt már döntse el ő maga, ott, Frankfurton ... (bérezi) ÍR«««*•■■■■■.»!!«■. ■«•«״• • * OLVASÁS KÖZBEN Kármel Jochanán írta még a minap Loewenthalról, a nyugatnémet és zsidó televízió-kommentátorról, akit gerinces kiállásai miatt dühödten gyűlöl a baloldal, hogy közjegyzőnél helyezte letétbe az utasítását: ha őt terroristák elrabolják, senki a rablóknak repülőgépet, váltságdíjat ne adjon, miatta a gyilkosokat a börtönből ki ne engedjen. Egyetértek Kármel Jochanannal abban, hogy Loewenthal lépése igen bátor és önfeláldozó, de hozzátenném, hogy egyben igen ravasz is: ezek után miért rabolnák el, ha úgysem kaphatnak érte semmit? Egy regényben szemembe ötlik egy szó s megtorpanok. A hős búcsúzik barátjától, a fiatal férjtől, s ennek feleségére értve, megkérdezi: „Csókoltathatom?” Abban a pillanatban megpróbálom a kérdést, más, általam ismert nyelvekre átültetni ,s kiderül ,hogy más nyelveken ezt az egy szál szót kb. így kell kifejezni: ״ Szabad kérnem, hogy adj át egy csókot a nevemben? ״ Még a rendkívül tömör héberben is hathét szó kell hozzá, íme, egy kis ízelítő a jó műfordítás nehézségeiből. 3 Csehszlovákia felszabadításának harmincadik évfordulója alkalmából a „Quick” című nyugat-német folyóirat riportot hoz a csehországi németek kiűzéséről. A felszabadulást követő első napokról írva, keservesen meséli el, hogy a cseh városok terein sorba állították a németeket, s a csehek állandó szidalmazás és ütlegelés közepette válogatták ki az azonnali kivégzésre szántakat. Valóban rettentő kép: a riporter mindössze arról hallgat, hogy a kiválogatottak alighanem el is követtek valamit. A cikket ennek ellenére is borzadva olvassuk, de mert emlékszünk még a nácibirodalomban minden ok nélkül elszenvedettekre, s arra is, mily csúf szerepet játszott a csehországi németség zöme a hazug náci propagandában s a háború előkészítésében, — kénytelenek vagyunk nem arra gondolni, hogy ״ aki szelet vet, vihart arat”. A riportert — az ő szempontjából — persze megértjük, csak ott hökkennünk meg, ahol ezt mondatja egy elűzött némettel: „S ezt tették velünk, akik Kafkát és Werfelt adták a cseheknek!” Az istenért! Nem tudná, hogy Kafkát csak azért nem gyilkolták le a nácik, mert akkor már halott volt, Werfelt meg azért nem, mert idejében elmenekült? Egyáltalán ezt sem tudja, hogy zsidó volt mind a kettő? ׳ Kár, hogy nem hivatkozott a németek védelmében a prágai nagy rabbi Löw érdemeire is. .. 2 KEVESEBB KRIMIM LESZ A TÉVÉBEN A tévé nyári műsorterve május 18-án kezdődik. Ennek során több változtatást léptetnek életbe. Nagyjelentőségűnek tűnik az a határozat, hogy ezentúl kevesebb krimifilmet sugároznak; hetinégyről kettőre csökkennek a nyári időszakban bemutatandó krimifilmek számát. Ugyanakkor ötven százalékkal emelik az eredeti héber műsorszámokat és a jövőben heti 9 órát sugároznak eredeti héber adást az eddigi 6 óra helyett. A fentieket közölte Jichák Livni, a Rádióhatóság vezérigazgatója, az igazgatótanács múlt héten megtartott ülésén. Livni elmondotta még, hogy a külföldről vásárolt filmek nívójára ezentúl több gondot fektetnek és kéthetenként egyszer a ,,Jó filmek klubja" keretében egy-egy nagy sikert elért filmet fognak bemutatni. Az igazgatótanács tagjai több javaslatot vetettek fel az adások minőségének feljavítására, így többek között Arje Ben- Tov ügyvéd, a független liberálisok képviselője, azt ajánlotta, hogy a Felsőbíróság tagjai a tévé útján magyarázzák meg a nagyközönségnek egyes nagy fontossággal bíró ítéletek értelmét. Elád Feled, a közoktatásügyi minisztérium államtitkára javasolta, vezessék be a televízióba, a felnőttek oktatását is, az iskolatévével karöltve. Ezeket az ismeretterjesztő előadásokat véleménye szerint, a rendes műsor befejeztével kellene sugározni- Szimcha Friedmann, a VNP képviselője a Rádióhatóságban, azt a nézetét nyilvánította, hogy a vallásos műsorok keretében a mohamedán és a keresztény vallási problémákat is ismertessék. Jichák Lívni vezérigazgató ígéretet tett arra nézve, hogy az elhangzott javaslatokat alaposan felülvizsgálják, és bejelentette, hogy a részletes nyári műsorterveket végső jóváhagyás végett rövidesen az igazgatótanács elé terjeszti. XÉLI NISZÁN — ACHIMÉIR HELYÉBE Televíziós körökben már szinte biztosra veszik, hogy £11 Niszán váltja fel Jákov Áchiméirt, a Rádióhatóság washingtoni kiküldöttjeként. Achimék októberben fejezi be jelenlegi feladatkörét, amelyet már több, mint három éve tölt be. Habár Él׳ Niszán kinevezését hivatalosan még nem erősítették meg, a Rádió dolgozóinak egy része csodálkozásának és elégedetlenségének ׳ adott kifejezést, mert véleményük szerint Niszán nem eléggé gyakorlott és ״ hangja nem rádiófonikus”. * KÉT BEMONDÓNŐVEL KEVESEBB... A tévé nézői bizonyára felfigyeltek már arra, hogy néhány napja két szpíkernő nem jelenik meg a képernyőn. Ezek egyike Rut Vásdi, aki bejelentette lemondását, mert tudomására adták, miszerint a közeljövőben nincs reménye arra, hogy az esti műsornak állandó műsorközlője legyen. A szép, feketehajú Rut Vásdi távozását a nézők sajnálják. Szára Dóron is befejezte rövid televíziós szereplését A kellemes hangú szpíkernő a hadsereg rádiójának vezető-bemondói állását foglalta el. Ezzel szemben véglegesítették Gabi Jinont, aki eddig próbaidős volt a tévénél. A szimpatikus szemüveges fiatalembert ezentúl gyakrabban fogjuk látni, mint műsorközlőt és hírbemondót. * ÉRDEMES MEGNÉZNI A HÉTEN... Vasárnap este ״ Cannon“ újabb kalandjai, majd dokumentumfilm Ingmar Bergmanról, a neves svéd filmrendezőről és alkotásairól. Többek között áthatjuk a , Kapcsolatok“ című film elkészítését. Hétfőn a ״ Szülőföldem dalai“ legutolsó műsorának megismétlése. Utána ״ Tandu“, amelynek résztvevői ezúttal: Ávitál Geva szobrász, Ráchel Rosenzweig tanárnő és Mordecháj Warsavszki, a tel-avivi városháza jogtanácsosa. Szerda este ״ A festészet útjai“ című program második része, amely arról szól, van-e öszszefüggés a klasszikus aktfestmények és az úton-útfélen látható pornográfia között? — Utána film a ״ Játék neve“ sorozatból, majd érdekesnek ígérkező dokumentum-műsor ״ Házasságközvetítések“ címmel. A film arról szól, hogy házasságok nem csak . . az égben köttetnek. Többek között láthatunk egy házasságközvetítő irodát pedikűr-szalonban; egy gigolót, aki egy házasságközvetítő szolgálatában áll, hogyan történik a ״ siduch“ a kibuc- ban, valamint diákokat, akik csak azért járnak az egyetemre, hogy házastársat találjanak. Csütörtökön a szokásos és elmaradhatatlan ,Hawaii öt-öv után — ״ Flamenco“, spanyol népdalok és táncok eredeti előadásban. DRORY DAVID