Új Könyvpiac, 2013 (23. évfolyam, 1-12. szám)
2013-06-01 / 6. szám
Ughy Szabina Pascal szerint minden boldogtalanságunk oka, hogy valahova máshová vágyunk, mint ahol élünk. Akkor mégis, vajon mi indítja az embert arra, hogy hosszú utazásra vállalkozzék például Európa, Afrika és India tájain? Pascal szerint a múlandóságunkból eredő természetes boldogtalanságot akarjuk feledni figyelmünk elterelésével. Hogy az utazás valóban kiváló eszköze a halálról való megfeledkezésnek, arra az egyik legjobb példa Justh Zsigmond útikönyve. Az út azonban nem csak a szórakozás, hanem sokszor valóban az életben maradás egyetlen eszköze is. Gondoljunk csak a jégkorszak elől menekülő ősemberre vagy napjaink bevándorlási hullámaira. Justh Zsigmond esetében furcsamód mindkét lehetőség helytálló. Ő ugyanis többnyire tüdőbaja miatt utazott egzotikus, sós levegőjű, mediterrán vidékekre: Itáliába, Dél-Franciaországba, Korzikára, Algériába és Egyiptomba. (Milyen kár, hogy napjainkban kiveszett az orvosi gyakorlatból a receptre felírt levegőváltozás!) Talán pont a halál tudatában való létezés adta meg azt a pluszt, azt az atmoszférát az írásainak, amely hihetetlen éles figyelemről, életbölcsességről és iróniáról tanúskodik. Érdekes, hogy önmagáról, esetleges fájdalmairól sosem beszél. Ehelyett mindig nagy érdeklődéssel és kíváncsisággal fordul a táj, de még inkább a benne lévő ember felé. Útirajzaiból kiderül, számára az út elsősorban nem a leírt vidék miatt izgalmas, hanem ahogy ő maga is bevallja: „ami az utazásban mindig legjobban vonzott, érdekelt, az az ember volt.” Igazi kuriózumnak számít ez a könyv, hiszen Justh Zsigmond életműve leginkább csak töredék, egy fájón ígéretes töredék. Alig tucatnyi novellája, be nem fejezett regényciklusa, melynek legismertebb darabja a Faimus, és gyönyörű naplója után végre megismerhetjük a széles közönség számára eddig kötetben nem rendezett írások gyűjteményét, Az utazás filozófiáját. A válogatás Justh Zsigmond különböző korabeli lapokból kigyűjtött és kötetbe még nem rendezett, és a szerző halála óta még meg nem jelent utazási témájú műveit foglalja magába. Dede Franciska jegyzetei, név- és szómagyarázata, gazdag bibliográfiája, izgalmas képanyaga, hivatkozásai és a könyv végén található érdekes, összefoglaló tanulmánya a téma iránti mély elköteleződéséről és filoszi alázatáról tanúskodnak. A köztudottan nagy társasági életet élő Justh Zsigmondnak kiterjedt baráti összeköttetései voltak, egyik legjobb barátja Czóbel Minka volt, de a politikai, társadalmi, irodalmi és művészeti világ más kitűnőségeivel is jó kapcsolatot ápolt; a szalonok kedvelt látogatója volt Párizsban, szenttornyai kastélyában pedig gyakran ő látta vendégül a hazai és külföldi szellemi élet számos nevezetes alakját. Épp ezért, érezhetően jól eligazodott a népek szokásrendszerében, és sokszor fajok (szigorúan 19. századi értelemben!) szerint kategorizálja az utazók szokásait, így egy-egy megörökített párbeszédből, pillanatképből, parányi effektusokból egy egész nemzet korabeli viselkedésmódját ismerhetjük meg. Justh Zsigmond nem ítélkezik senki és semmi felett, csak megörökít mindent könnyed gúnyorossággal, iróniával, finom eleganciával és olykor leheletnyi líraisággal: „Mert az utazás hasonulást, néha átváltozást - néha meg ennek ellenkezőjét jelenti. Új föld új hatással van még a növényre is. Kékebb és kékebb reflexeket is ad...” Nagy emberismerete mellett igen előrelátó utazó is volt. Európa, Afrika és India történelméből, földrajzából felkészülten érkezett meg úti céljaira, így például Nápolyba, Kairóba, Bombayba, Benáreszbe, ezeket az ismereteit később a helyiekkel és útitársaival történt beszélgetései során még tovább bővítette. Többnyire szervezett utazótársasággal és régi ismerőseivel utazott, de sokszor szakított időt a magányos sétákra is, hogy felfedezhesse magának a helyek igazi arcát. Olykor, mint például az afrikai Biszkrában vagy Bombayban, a táj teljesen magával ragadta, leírásaiban olyannyira plasztikusan és élvezetes stílusban örökíti meg a piacok, kávéházak, fürdők, táncházak vagy épp a kasztrendszer és a brit uralom viszonyait, hogy az ember felsóhajt, miért veszett ki a útirajz műfaja, s napjainkban miért áll, néhány kivételtől eltekintve, a magyar útikönyvkiadás többnyire külföldi útikönyvek fordításából. Az utazás utáni vágyunk szinte egyidős az emberiséggel, az út az emberi élet egyik leggyakoribb toposza, mint az út vége, a halál is. „Megyek meghalni Cannes-ba” - búcsúzott barátaitól alig harmincegy évesen ez a tragikus sorsú dandy, akit, mint annak idején Csáth Gézát az ópium, az út húsz millió éves bölccsé érlelt. Justh Zsigmond Az utazás filozófiája (útirajzok, novellák) Kortárs Kiadó - Országos Széchényi Könyvtár, 2013 280 oldal, 2750 Ft Új Könyvpiac 2013. június 36