Új Látóhatár, 1973 (24. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 1. szám - Tábori Pál: Vers és élet - önéletrajzi jegyzetek
Tábori Pál Vers és élet — önéletrajzi jegyzetek — Amikor 1920 nyarán Svájcból hazamentem Magyarországra, elég csúnya világ volt otthon. A 'konszolidáció' csak lassan haladt; a kirabolt ország akkor indult el a szomorú világrekord felé, hogy idővel az első helyen szerepeljen az öngyilkossági világstatisztikákban. A kíméletlenül lenyesett végvidékekről, elvesztett megyékből áradtak az emberek Pestre, hogy vagonlakásokban, nyomortanyákon vészeljék át a telet, sőt gyakran két teljes esztendőt is, amíg álláshoz és lakáshoz juthattak. Az új rendszer mindenütt visszaforgatta az időt — abban a hiszemben, hogy az ilyesmi tartós lehet. Ezt a folyamatot „kurzus"-nak hívták, bár nemigen volt semmi folyamatos vagy folyékony benne. Aki nem számított konstruktívnak, azt destruktívnak bélyegezték. S Pest különösen mint „bűnös város" élvezhette Prónayék és a többi különítményesek „büntető expedícióit". Arról persze nem lehetett szó, hogy visszamenjek a Mintagimnáziumba, ahol Geduly tanár úrral kellett volna újra találkoznom. S el is mulasztottam majd egy esztendőt, ki kellett pótolnom — különbözeti vizsgát kellett tennem, hogy felvegyenek a harmadik gimnáziumba, így kerültem össze Bizám bácsival. Kövér, asztmás, szemüveges férfi volt, aki valahogyan félrecsúszott a hivatásos tanári pályáról — pedig igazi, vérbeli pedagógus volt. Tüdőbajos feleségével és vézna kisfiával a Ferencvárosban lakott; az egyetlen világos szobában tölcsérrel töltögette a tudományt mindenféle iskolás ember fejébe. Volt elemista tanítványa és szakállas villamoskalauz is, aki ellenőr akart lenni; öreg alhadnagyok jártak hozzá a polgári anyagot tanulni és fiatal lányok hajoltak a könyvelés „vezérfonalai" fölé. Három hónapom volt arra, hogy másfél év anyagát megtanuljam s ezt csak Bizám úr tudta velem eléretni. Mindenbe életet öntött, mindent érdekessé tudott tenni — még a matematikát és természetrajzot is, amelyhez semmi tehetségem sem volt. Egy héten át azzal szórakoztunk naponta félórát, hogy a legkülönbözőbb anyagokat, tárgyakat, élőlényeket követtette velem nyomon a nap végső cél . Az I. részt az Új Látóhatár 1970/5., a II. részt az 1971/6. számában közöltük.