Új Látóhatár, 1975 (26. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 4. szám - Vándor Györgyi: Egy este Leslievel (elbeszélés)

Vándor Györgyi Egy este Leslievel Leslienek aznap este el kellett jönnie. Tudtam, hogy eljön, mégis iszonyúan megszenvedtem a várakozásért. Ezek a percek kímélet­lenül behajtják a maguk adóját, megtáncoltatnak, mindig és újból. Kínomban bekapcsoltam a lemezjátszót, feltettem Csajkovszkij első zongoraversenyét. Ez a zene mindig azt mondja nekem, hogy érde­mes élni. Persze, hogy érdemes, mozdultam magamra. Mit mész el megint a végletekbe, mintha élet-halálról volna szó. Izgatott vagy, és kész. Mozdulatlanul ülve hallgattam a zenét, és a telefonra me­redtem. De ez is csak póz volt. Vagy jön Leslie, vagy nem. De tele­fonálni biztosan nem telefonál. Aztán egyszerre csak itt ült, szemben velem, a karosszékben. Szőke haja ismerősen hullámos, igaz, már sűrítve ősz szálakkal. És hunyorog. A szemüvegét, mint oly gyakran, elfelejtette. Rámnéz, és azt kérdi: — Ki vagy? — Egy asszony, valahol Európában. Elég ennyi? Bólintott. — Egykorú vagyok a lányoddal — folytattam kicsit éles hangon — s a lányod meg én, annyi idősek vagyunk most, mint te voltál, amikor a repülőgépedet lelőtték a németek, és a tengerbe vesztél. De persze nem a számok találkozásának ünnepélyes alkalmából hívtalak. Nem szólt. — Egyébként, engedd meg, kissé csodálkozom, hogy ezt kér­dezted. Mióta tesz fel személyes kérdést egy angol? Arcán most halvány pír futott át. De lehet, hogy csak képze­lődtem. — Egyúttal azonban meg is köszönöm — tettem hozzá engesz­telően —, hogy mindjárt személyes hangon szóltál hozzám. Ezzel megkönnyítetted a dolgomat, hiszen nagyon is személyes ügyben hívtalak, és jobb ha kertelés nélkül rátérhetek. Nem tudhatom, meddig lesz erőm, hogy itt tartsalak. Azért hívtalak, mert látnom kellett téged. Halvány, szemérmes mosollyal nyugtázta bocsánatkérésemet. Ez az ismerős mosoly szíven ütött, és hirtelen elszállt minden biz­tonságom. Legszívesebben hangtalan áhítattal bámultam volna Leshet, mint kislány koromban. — Nézd — mondtam nagyon halkan, de ő azért hallotta — meg­esik, hogy az embernek mindenből és mindenkiből elege van.

Next