Új Látóhatár, 1981 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 3-4. szám - FIGYELŐ - Dénes Tibor: …minden fában költő lakik

S ha a sikernek oly formái, melyek ezt az ipart ösztönzik, nem is fenye­getik, nem is kecsegtetik, művészi munkájának sikere mégis szorosan összefügg a közvetlen sikerrel — azok szűk körében, akik közt kikísér­letezi élőbeszédből eredező alkotásait. Hogy mind határozottabban ha­ladjon a legeredetibb, legfurcsább irányba, az a röhögés mértékétől is függ, melyet a helyzet komikuma kivált. Radnóti Sándor ... minden fában költő lakik Tollas Tibor: Évgyűrűk, Nemzetőr, München 1979, 96 lap Tollas előző kötetének (Irgalmas fák, 1975) egyenes folytatása az előt­tünk lévő versfűzér. A különbség, amely szemmel látható: míg ezelőtt impressziókat villantottak fel, hangulatokat ébresztettek egymásba simu- ló-egymástól távolodó, nyugtató és nyugtalanító ág-bogaikkal a fák, most emlékeket idéznek. Rázom az emlékezés fáját, / hullnak gyümölcsei és sorra vonulnak fel a költő távoli-közeli múltjának képei. A nagyanya sírja, melyre a vég közeledtét érző apa akár a gyermek szülője ágyára borul. Az anya, ki szedte-szedte virágait, valameddig el nem fogyott mind s elfogyott vele az élet. A feleség, ki akár húsz esztendeje, ma is békítőn simítja hűs tenyerével a költő lázas homlokát és óvó karját nyújtja, melyben megkapaszkodhat. Húszszor születtem újjá, mint a fák, / kik kérgük alatt őrzik éveik . . . Körém gyűrűznek öleléseid. A gyermekek: a kisfiú, ki közben legénnyé cseperedett, a kislány, ki meg­értette végre, hogy az ÜGY érdekében újra-újra harcba szálló, ám visz- sza-visszatérő férfi nem „bácsi", hanem „papa". A barátok is kísértenek: Gérecz Attila, forradalmunk hősi halott költője, meg a többiek, holtak és élők — valamennyiükre emlékeztetnek évgyűrűikkel a fák. S ha fá­radságos, tengereken innen s túli útjairól meg-megtér Tollas, poggyásza rendszerint tele a fák nemzette emlékkel: Burgenland, Róma, Los Ange­les, Caracas. Ez utóbbi új — szép — hang a lírikus lantján: a hegy s a tenger dajkálta indián leánynak látja a karibi várost s nem győzi csodál­ni, ha hirtelen este lesz, kigyúlnak mind a lámpák, a gyönyörű indián lány sötét ruháján ékszerek. Minden fában költő lakik és minden költőben egy fa, melynek gya­rapodó évgyűrűi emlékek gyarapodása. Nyűtten az ÜGY-ért folytatott küzdelemben, fáradtan, betegen kérdi egyik barátjától, Szamosi József­től: — S ki látja majd a csontkéreg alatt / milyen gyűrűket készít a jö­vő? ... A j ö v ő ? Sa költő a halálra gondol, most először. Szépnek szeretné elmúlását, váratlan jöjjön, hirtelen, / mint bódult álom, alko­nyat, / . .. Állva haljak meg, mint a fák! Villanás s vele a sejtelem: a hazát, melyért minden volt — a hit a harchoz, a kitartás a hosszú búj- dosásban — megláthassa még Burgenland valamely magaslatáról, de lábával a drága földet nem érintheti. Sorsa lesz Mózes sorsa, ki a 541

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék