Új Látóhatár, 1984 (35. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 3. szám - Thury Zoltán, ifj.: Hazafelé (elbeszélés)

általánosan ismertté vált. Amerikába érkezve a házasságot tartó­sító külső erők eltűntek és elérkeztek az ideiglenes különélés vál­ságához. Az özvegy arckifejezése, tartása megint változott. Sápadtsága újra kimerültséget és szomorúságot tükrözött. Fejét balra fordítva figyelte, ahogy a pap a tömjénezővel térdet hajtott az oltár előtt és a koporsó felé tartott. Gáborban újra a szánakozás kerekedett felül. Esztike annak idején, Laci elköltözése után, foggal, köröm­mel harcolt érte. Nem a régi élettársat kapta vissza, de egy csüg­­gedtebb, fáradtabb, figyelmetlenebb családtagot. Az átmeneti kü­lönélés nyilvánossága talán nem gyógyuló sebet nyitott. Megbo­­csájthatatlannak bizonyult-e ez a közjáték? Elképzelhető. Gábor mégis kételkedett egy ilyen közönségesen egyszerű magyarázat­ban. Az igazi élettárs, nemre való tekintet nélkül, képes a másik hibás lépésének megbocsájtására, erősítgette magában. Erzsébetre pillantott, ő megtette. Biztos, hogy nem hordoz magában bosszú­vágyat múltbeli közjátékok miatt. Kende észrevette, hogy a férj és a feleség kapcsolatának általános vizsgálata hirtelen elszemélye­­sedett. Kényelmetlennek és céltalannak találta a fordulatot. Bleyer­­né talán a hűtlenséget megbocsájtotta és egy másik sérelmet nem feledhetett soha. Gábor emlékezett rá, hogy egyidőben üzleti vál­lalkozásokba kezdett, majd felszámolta azokat és lakásuk falán egyre több Van Gogh, Gauguin, Monet and Pissaro modorában készült kép jelent meg. Esztike festett egy ideig. A képek később eltűntek. Gábor egyszer megkérdezte Lászlót, mi történt a fest­ményekkel. — Egy bizonyos határon túl ilyesmivel az ember nem élhet együtt —, válaszolt bosszús hangon Bleyer. A feleletből arra lehetett kö­vetkeztetni, hogy a képek eltávolítása nem volt tapintatos, fáj­dalommentes művelet. Kendéék, erre gyanakodva, sohase érdek­lődtek Esztikétől a galéria feloszlásának körülményeiről. A gyászhuszárok lassan, körülményesen körbefordultak a kopor­sót tartó gurulóasztallal. A ferences a ravatal elé lépett, lesütött szemmel megindult, a koporsó lassan mozdult a kijárat felé. A kaput kinyitották, a napfény végigszáguldott rajtuk, az özvegy lányával és a pirospozsgással kilépett a padsorból és a koporsó mögé kanyarodott. A gyászolók keresztet vetettek és lehajtották fejüket, amikor a koporsó elgördült mellettük. Gábor tekintete egy másodpercre találkozott Esztike szemével. Szegény asszony. Nem bocsájtott meg. Mi az, amit nem emésztett meg a házasságban? A hosszúra nyúlt jegyességet? Az osztály-, vagy kultúrkülönbséget? Az életmentést? A hűtlenséget? A képek eltávolítását? Számtalan más ok lehet, jogos, vagy képzelt sérelem. A mérleget mindenki magában vonja meg. A jelek azt mutatják, hogy Esztike úgy találta, kettőjük mérlege Lászlóval nem neki kedvez. Kende jóideje tudta.

Next