Új Látóhatár, 1985 (36. évfolyam, 1-4. szám)
1985 / 4. szám - FIGYELŐ - Borbándi Gyula: A második nyilvánosság
Tollas Tibor érdeme. Ezt a kiadó óvatosan elhallgatja, de mégsem maradhat említés nélkül, hogy az ő ügybuzgalma és szervezői képessége nélkül a kötet nem jelent volna meg. A válogatásnak két fő erénye van. Az egyik: a magyar progresszió egységének dokumentálása. A másik a territoriocentrikus szemlélet száműzése és a határokon túli szamizdat termés bevonása. A magyar kéziratos irodalom szorosan összefügg a demokratikus ellenzék tevékenységével és intézményrendszerével, és a közhiedelem szerint annak terméke. A valóságban azonban annál szélesebb körre terjed ki és magában foglalja az úgynevezett nemzeti ellenzék mind legális, mind nem legális irodalmát és sajtóját is. A legálisan megjelent, de valamilyen oknál fogva a kinyomtatás után betiltott, elkobzott, a forgalomból kivont művek és orgánumok is kéziratos irodalomnak tekinthetők. Például Csoóri Sándor „Egy nomád értelmiségi" című írása legális folyóiratban jelent meg, de olvasóinak túlnyomó többsége nem ebből ismerte meg, hanem azokból a másolatokból, amelyek azután készültek, hogy e folyóiratszámot bevonták és Csoóri tanulmánya nélkül újból kiadták. Vannak olyan írások is, amelyeket legális orgánumokban rendszeresen publikáló szerzők írtak (Illyés, Mészöly, Csurka, Lezsák, Nagy Gáspár stb.), de ez írások mégsem kaphattak helyet ez orgánumokban és csak kéziratos formában terjedhetnek az olvasók körében. A Független Fórum anyagának összeállítói helyesen cselekedtek, amikor az ilyen munkákat is figyelembe vették, amivel azt a távolságot is segítettek csökkenteni, amely a demokratikus és a nemzeti ellenzék tagjai között olykor észlelhetővé válik. A magyar progresszió ügye ugyanúgy megkívánja a két tábor közeledését, mint valamikor népiekét és urbánusokét. Dicséretes volt azoknak az Erdélyben és Szlovákiában megjelent írásoknak a bevonása is, amelyek sem Romániában, sem Csehszlovákiában, de még Magyarországon sem jelenhettek meg. Ezek valóban a magyar kéziratos irodalom részei, de ezen túlmenően figyelembe vételük annak az elvnek is dokumentálása, hogy ami magyar nyelven megjelenik, az a magyar szellem kincsestárának tartozéka, ellentétben azzal a budapesti hivatalos gyakorlattal, hogy magyar az, ami magyarországi. A kötet erdélyi és szlovákiai irodalmi termékeken kívül közöl néhány fontos dokumentumot is, részben a magyar kisebbségek helyzetéről, részben magyarországi eseményekről, valamint az egyéb országok demokratikus mozgalmaival való szolidaritásról. A gyűjteményt haszonnal forgathatja mindenki, akit foglalkoztat a huszadik század végi magyar sors és aki arra is kíváncsi, hol térnek el a nyilvános jelentkezéstől eltiltott nézetek attól a szemlélettől, amelyet a kormányzó hatalom vall vagy eltűr. Úgy érzem, hogy hiteles képet az igazságról és valóságról csak az nyerhet, aki mind a kettőt ismeri. Borbándi Gyula 554