Új Látóhatár, 1987 (38. évfolyam, 1-4. szám)

1987 / 4. szám - DISPUTA - Borbándi Gyula: Bevezetés a nyugati magyar irodalomba

annak esztétikai értékét, irodalomtörténeti jelentőségét, amit alkot. Az aligha várható el, hogy a kialakult kép mindenütt azonos legyen, hiszen nem azonosak a kiindulási pontok, a megközelítési módok, az ízlések és nem ritkán érvényesülő irodalmon kívüli szempontok. Még nem volt irodalomtörténet, amelyet a szakmabeliek és az érdeklődő közönség egyaránt osztatlan elismeréssel és kritikai fenntartások nélkül fogadtak volna. Ha csak a magam fiatalságára gondolok, lehetetlen nem emlékeznem arra, hogy milyen viharokat kavart annak idején Pintér Jenő, Szerb Antal vagy Féja Géza más és más megközelítésű irodalom­­története. A külföldön eddig megjelent bírálatok hosszan időznek annál a kérdésnél, hogy ki mennyi helyet kapott és kinek a neve hiányzik a bemutatott írók listájából. Ez minden ilyen munkánál felvetődik és a szerkesztőknek mindig érdemes a hiányok felhánytorgatását komolyan venni, az elhangzott javaslatokat gondosan mérlegelni. A könyvet ol­vasva, magam is negyvenöt nevet írtam fel hiánylistámra. És talán én is megfeledkeztem erről vagy arról. Arra természetesen nincs szabály, hogy kinek van helye egy ilyen feldolgozásban. Attól függ, hogy a szerző vagy a szerzők milyen szűken vagy milyen tágan értelmezik az íróság és az írói életmű jelentősége fogalmát. Elképzelhető lenne olyan nyugati magyar irodalmi körkép, amely csak ötven vagy száz nevet tartalmaz. A szóban forgó kötetben viszont mintegy kétszáz név sze­repel, a szerzők tehát az íróság fogalmát meglehetősen tágan értelmezték. Éppen ezért tűnik fel többek hiánya. Nem akarom felsorolni az én negyvenöt nevemet, de megemlítem, hogy köztük volt Borsody István, Kovách Aladár, Thury Lajos és Zoltán, Gábor Áron, Tardos Tibor, Vajda Albert, Juhász László, Csonka Emil. Kérdés, nem érdemeltek volna-e rövid említést a hazatelepedettek is (például Horváth Béla, Parancs János), akik munkásságának egy jelentős hányada a hontalan­ságban született? Feltűnt a műfordítók mellőzése, pedig Haldimann Éva (a neve említésén kívül), Ujlaky Sári, Györgyey Klára, Czyzek Éva, Csatlós János, Sebestyén György, Kassai György és mások megérde­meltek volna egy-két mondatot. Biztos vagyok, hogy e feledékenységnek a szerzők is tudatában vannak és egy következő áttekintés hiánylistája kisebb lesz. A szerzők az írók értékeléséről és jelentőségéről kialakult vélemé­nyüket a tárgyalás terjedelmével is érzékeltették. Tizenegy író hosszabb cikk formájában külön kiemelésben részesült. Mind megérdemelten, de a kiemeltek köre lehetett volna valamivel tágabb. Én ebben a névsor­ban főleg Gombos Gyulát hiányoltam. A fejezeteken belüli írói portrék között is szemet szúrnak (olykor érthetetlen) aránytalanságok. Ha a terjedelemnek — mint olvassuk — értékelési szerepe is van, akkor például Zilahy Lajos, Jászi Oszkár, Háy Gyula, Nyírő József, Domahidy Miklós, Peéry Rezső, Molnár József, Sztáray Zoltán, Tollas Tibor, Bogyay Tamás, Ferdinandy Mihály, Szász Béla, Méray Tibor, Molnár Miklós és még néhányan bővebb tárgyalást érdemeltek volna. Arra meg, úgy érzem, sem magyarázat, sem mentség nem lehet, hogy a nyugati magyar irodalom elismerten legjobb költői közé tartozó Bikich Gábor és Csokits János munkásságának nem jutott több, mint négy, illetve három és fél sor, életrajzi adatokat közölve, de költészetüket nem érintve. Lett volna

Next