Új Látóhatár, 1989 (40. évfolyam, 1-4. szám)

1989 / 3. szám - FIGYELŐ - Kabdebó Tamás: Egy jelenségről

A Krúdy-tanulmány különös címére Márai Sándor válaszol, aki Krúdy-regénye, a Szindbád hazamegy egy oldalán mondja: „írt, mert író volt és néha egyfajta hangot hallott, amely olyan volt, mint mikor egy üres szobában megszólal egy magányos mélyhegedű, melyet a sarokban felejtett valaki." A „The New Yorker" cikk szerzője tanulmánya záróso­raiban nem Márait, hanem­­ a valószínűleg később író Cs. Szabó Lászlót idézi verbatim: „Hogyan tudná egy idegen olvasó Krúdyt megérteni... aki sosem hallotta egy cselló hangját egy földszintes ház ablakából... egy láthatatlan úr vonójának hangját, amint az est beállta előtt, csak magának játszik." A „hogyan tudná" szkepszist nyilván nem osztotta Lukács, amikor Krúdy exotikus magánéletén, mint valami laterna magb­a­n csempészte be őt az idegen, a magyarul nem-olvasó képzeletébe. Ki tudja, nem Krúdy volt-e, aki Lukácsnak a „Budapest 1900" ötletét adta? Mindenképpen jó gondolat volt a fővárosunkról szóló, szép kivi­telű könyvet, a „Fin de siècle Vienna" régen várt párját megírni. Korek Valéria Egy jelenségről Zas Lóránt: Eroázia (versek), Hazánk, Boardman (Ohio) 1986,7391. Zas Lóránt Eroázia című verseskötete, mely 1987 elején jelent meg, tíz ciklusban, tíz tucat versben adózik egy jelenségnek, amelyről eddig, összefogóan csak prózában, mások prózájában olvashattunk. Világutazásról van szó, földrajzi élmények sűrítéséről, a hitvesi szerelem, a családhoz való ragaszkodás, az élménytobzódás, a baráti kapcsolatok, sőt a régi előítéletek erőterében. A költő Zas — a mérnök Szász Lóránt irodalmi alteregója — nem kultúr- vagy kétutas, nem földrajzi fölfedező, vagyis hivatásos utazó, hanem munkáját végző, dolgos, ezerkezű ember, aki miközben utazik, beutazza lelkének bizonyos tájait. Bár öt viágrészt tükröz a kötet kétszer annyi ciklusa, közel sem meríti ki a költő a belső utazás lehetősé­geit és mondanivalóját jobbára sűrítve, mint feloldva, egészében napsu­­garasabban, mint ezt a bejárt tájak indokolnák, pozitívabban sugározza vissza. Szó van ugyan — főleg a sorok közt — szegénységről is, de nincs arról szó, (pedig ennyi országot a tarsolyába téve láthatná), hogy lám, mindenki csak a maga külön világával törődik, az egésszel kevesen s azok is rosszul, illetve hatástalan módon. Persze, költőnk nem szociográfus és nem is kérhetjük számon tőle, miért nincs elég rizs Bangladesben, miért teszi az éhínséget éhséggé, éh­halállá a testvérháború és egy, magát marxistának nevező idiotikus kor­mány. A költő végzi a dolgát, s amit maga elé kitűz, azt jól végzi, minden versének külön lírai feladatát jól oldja meg. Az országokból azt a párlatot kapjuk, ami valóságban és lehetőségeken innen és túl létezik, mármint innen a szegénységtől és túl az azt legyűrni akaró inkompetencián. így előfordul, hogy a versek, pl. Báli, klasszikus veretűek lesznek. Horatius

Next