Új Látóhatár, 1989 (40. évfolyam, 1-4. szám)

1989 / 3. szám - FIGYELŐ - Lőkkös Antal: Embersors

nem holmi szeszély-véletlen eredménye: „Álmaimban olykor fel­­keres/családunk negyvennyolcas hőse,/Kohlmann József honvédezre­des." (Dédapám öccse). A Szépanya „férjét a császár lefejezte,/Csejtének lázadó urát.", és „Vadna lerombolt várromát/nem őrzik már a kato­­nák/sem Komoróczi ősapám/nem áll a bástya kőfalán." Szülők, rokonok, barátok arcképe sorakozik, az idillikus gyerekkort idéző falu és környéke van megfestve az emberi-földrajzi hovatartozás igazolására, a szívekhez-helyekhez kötődés kimutatásával. A visszaem­lékezés-ciklus „Szilveszter — 1938" című verse viszont idejében figyel­mezteti az olvasót, hogy 1938-ban nemcsak a felhőtlen gyerekkornak szakadt vége, hanem valami olyan kezdődött, amely a későbbi éveknek is meghatározója lett. Harangok zúgtak, iszonyú jel gördült le az égen és a közelgő háború borzalmait átéltem. Tizennyolc évem küszöbét így léptem át riadtan, balsorsunk sejtve, a sötét ég alatt,­­ egymagamban. A háború utáni „békés" átmenet ideje nem tartott sokáig, s jön a majd tízéves börtön az igazságtalanul elítéltség testbe-lélekbe szívódásával. Mondják, hogy az igaztalan börtönévek emléke kiirthatatlan a lélekből, és Tollas Tibornál is ez lesz a költészet-meghatározó. Visszaemlékező versei a börtön-élménnyel telítődnek, ebből táplálkozik a már említett küldetés­ tudata is: szólni az elnémítottak helyett, ébren tartani az emlé­kezés lángját, hogy soha többé ne ismétlődjenek meg az em­bertelenségek, hogy megszűnjenek az őket szülő államrendszerek. Innen a vágy is: átadni mindezt az újabb generációnak, hogy be ne csaphassák hivatásos ideológusok, embereket-eseményeket bekormozó bűvészmu­tatványos hivatalos politikusok, kurzus-írók. A börtönélményben fontos helyen áll az éhség­képzet. Az íztelen­szagtalan és még az abból sem elég táplálék (?), étel (?) az evés gyönyörei felé is fordítják a bezártak képzeletét: „Hányszor láttalak ál­momba' /tejfeles töltöttkáposzta!". Emlékezni a régi ízekre, fölidézni a gőzölgő tálak illatát, mint az annyira áhított szabadság szerves tartozé­kait: „Sült kolbászok, húsok között/bejuthatnánk a mennyországba" (Be nem tartott fogadalom). Ez alól Tollas Tibor sem kivétel, sőt, valóságos gasztronómia-költészet művelő válik belőle. A legegyszerűbb ételek kapnak varázslatos leírást, szinte berdajózsefi áhítattal-hevülettel udva­rolja körül a világszép asszonyok kezéből kikerült sülteket, mártásokat, süteményeket. Tányéromon túróscsusza, hófehér menyasszonyruha.

Next