Új Magyar Muzeum 4/1 (1854)

Irodalom és nyelv - Gyulai Pál: Petőfi Sándor és lírai költészetünk

PETŐFI SÁNDOR ÉS LYRAI KÖLTÉSZETÜNK. 101 német, francia és angol irodalomban nagy jártassággal bírt. So­kan még ma is azt tartják róla , hogy egyedül a természet fia volt minden tanulmány nélkül. Igaz, ő nem bírt úgynevezett tudomá­nyos műveltséggel, de meg vala azon kiképzettsége , mely lyrai költőt nagggyá tehet. Sokat hányódván az életben , küzdvén a sorssal s önmagával, lelke gazdag volt benyomások és élmények­ben , nem szorult arra , hogy költészete számára érzéseket gyárt­son , s másoktól szedje tárgyait. Már első ifjúságában ismerte a magyar és német irodalmat, Csokonait és Vörösmartyt, kiket legjobban szeretett, könyv nél­kül tudta. A régibb magyar irodalmat is tanulmányozta, s gyönyör­ködött egy rég elfeledtett költő , Gvadányi, műveiben, kinek nem annyira költészete, mint magyar érzése s népies nyelve ragadta meg, mi a diák iskola korszakában a költőnél annyira feltűnő. Később legtöbbet franciául és angolul olvasott. Természete­sen Bérangert szerette mindenek felett. „Mindenki tisztelettel em­lítse az ő nevét — mondá egykor — ő a világ legelső költője.“ Vágyott azon hatásra, mit Béranger Franciaországban jön. S mint emelkedett önérzete, midőn az 1848-diki erdélyi országgyűlés egyik ülésén, melyen ott utaztában maga is jelen volt, egy követ a „Magyar nemes“ című költeményéből pár sort idézett, s a me­gyei szónokok és tudósítók néha költeményeivel szőtték át be­szédeik és tudósításaikat. A német költők közöl Heinét és Lenaut becsülte legtöbbre. Goethe iránt mind­végig elfogult maradt s talán csak félig med­dig ismerte. „Feje gyémánt, szíve kő, nincs benne szeretet, ha­zafi sem volt“ mondá róla. Az angolok közt Shakespeare, Byron és Mooreon kívül Boz volt legkedvencebb költője. „Boz az emberiség jóltevője— mond egy helyt — míg megnevettet bolondságainkon, örömöt és erényt tud felmutatni a kunyhókban és a nyomor tanyáin.“ Mindezek, kivált Béranger és Heine, nyomot is hagytak köl­tészetén. Azonban e tanulmányait mindig fölemésztette, s mint min­den nagy költő , bámulatosan dolgozott föl minden idegen elemet. Később költészete vesztett ugyan valamit gyermetegsége, frise­­ségéből, de nyert mélységben. „Bolond Istók“, mely „János vitéz“ után legjobb költeménye az elbeszélő nemben, ha a compositiót illetőleg hagy is némi kívánni valót, de azon emelkedett világné­

Next