Új Magyar Muzeum 4/1 (1854)

Irodalom és nyelv - Gyulai Pál: Petőfi Sándor és lírai költészetünk

PETŐFI SÁNDOR ÉS LYRAI KÖLTÉSZETÜNK. 109 koszorús pálya s a féltékenységnek alig valami színe. Mily enge­dékenyen hajolhatott meg e nemes szívű, de ingerlékeny és viha­ros, e lángeszű de szertelen becsszomjas jellem Arany nyugodt ke­délye előtt, ki gyöngéit kímélte, hibáit nem bálványozta, s őt mint költőt és embert teljesen felfogni képes volt. Talán itt a kulcs, mely megnyitja a titkot, miért maradt Aranynak mind­végig nagy tisztelője, tartós barátja, noha maga felett senkit el nem tűrt s in­gerlékeny hevében sok gyöngéd viszonyt széttépett. A barátság és szerelem karjaiból szakította ki a bekövetke­zett viharos év. Áldozata jön.......... VI. Petőfit sok képen fogják föl s Ítélik meg. Mindenki elismeri költői nagyságát, de nem ugyanazon okból. Neki is megvan az a szerencsétlensége, mi sok nagy költővel közös : nem azon oldal­ról becsülik legtöbben, hol valóban nagy, s utánzói mindinkább emelik ki gyöngéit, melyeket eddig az eredetiség s összes költé­szetének varázsa takart. Az a jurátusi szilajság és nemes hév, az a hegyke dac és szeretetre­ méltóság, az a könnyelmű féktelenség s mély erkölcsi érzés, az a lelkesült szabadságszeretet s erős fajbüszkeség, mi mindjárt fölléptével költeményei egy részén feltűnt, csakhamar az ifjúság kedvencévé emelte. S ő valóban eszménye volt az ak­kori ifjúságnak, s az még a mainak is. Minden megvolt benne, mi a magyar ifjúságot jellemző, mikép az otthon, a megyegyülé­­seken, a patvarján, a zajos tivornyák, utcai és kávéházi életben megjelent. Költészete központjá és saját egyéniségét kellett vennie, hogy e szellemnek hangot adhasson. De az ő egyénisége sokkal eredetibb volt, mint a legtöbb magyar ifjúé. Ő katonáskodott, szí­nész volt, járta az élet utait, ma mint úr, holnap mint koldus, ka­landjai , fájdalmai és örömei voltak, mikről sok embernek alig lehet fogalma. Mint huszonkét éves ifjú egy harminc éves férfiú élményeivel bírt, a­nélkül hogy kedélye elvesztette volna ruga­nyosságát. Mindez bizonyos keserűség és jó kedvvel ruházta föl, mi egyéniségéből folyt, s humorban kereste költői formáját. Természetesen jogosítva érezte magát egyéniségét oly mér­tékben venni be a költészetbe, mikép azt még magyar költő nem merészlé. Csak elbámultak midőn egy költő olyanat vallott be ma­

Next