Új Magyar Muzeum 4/1 (1854)

Irodalom és nyelv - Gyulai Pál: Petőfi Sándor és lírai költészetünk

PETŐFI SÁNDOR ÉS LYRAI KÖLTÉSZETÜNK. Ha tetszenék szeszélyüknek a tréfás szerep, s ezért igen természete­sen könnyen hajlanak a póriasságra , mint azon űrficskák, kik a nép közé elegyedve, túltesznek rajta a legénykedésben. S épen itt azon pont, mi a valódi népköltőt megkülönbözteti azoktól, kik csak játszanak a néppel. A népköltő egészen népe világában él, érzéseit hordozza keblében, de egyszersmind annyival nagyobb és nemesebb, mennyiben költő. S épen ez erős subjectív érzés adja meg a felfogás objectivitását, s őrzi meg a torzítástól. Előtte, mondhatnám, szent a nép, mert képviselőjének tartja magát, s eszménye a nép szeretete­, érzületében gyökeredzvén, mi a szív dolga s mit elmélet soha sem teremthet meg, hallathat ugyan erő­sebb hangokat, minekhez a salonok nem szokvák, de soha sem bántan nyerset; lehet gyermeteg, hogy a tulfinom műveltség előtt nevetségesnek tetszhetik, de soha sem gyermekes; ellökheti ma­gától az üledéket, de soha sem a szív szemérmét, s midőn saját eszményeit akarja a költészetben megtestesíteni, nem dúlhatja szét ugyanazokat épen a költészet által. A népköltő szelleme, mint a napsugár, mindenhova elhal, hogy mindent megaranyozzon, a­nélkül, hogy beszennyezze magát. Midőn Petőfi népdalaival föllépett, valódi esemény volt. Soha magyar dalos, oly hamar nem szállottak a nép ajkaira, mint az övéi. Mindenki elismerő, hogy ő írja a legjobb népdalokat. S va­­­­lóban, a népdal Petőfinek igazi eleme. Míg egyfelől egészen hatal­mában a nép érzülete, gondolkozásmódja, nyelve, addig másfelől a magyar népdalok szaggatottságát, mely a nyugatiakkal ellentét­ben , nem annyira az eszme, mint a hangulatban keres egységet, az érzések átjátszását a természet képeire, az erős festőiséget, a csillogó színek játékát, annyi eredetiség és művészettel olvaszta egy újdon és ragyogó költészetté, hogy a meglepetés általános volt, dalai annyira magyarok, természetesek és könnyedek voltak, hogy minden ember azt hívé : ilyet könnyű írni, ez nem is művé­szet. De utánzói leginkább megmutatták, hogy Petőfi öntudatosan vagy öntudatlanul — egyre megy — mennyire művész. Mostani népköltőink dalai élnek-e a nép ajkán? Megrendülnek-e lelkün­kön jó vagy rosz kedvünkben, mint a­hogy a jó népdal szokott? Nem fogjuk-e rájuk azt mondani: ilyet nagyon bajos írni, ez fej­törő művészet, ez kínos költészet , a költőnek is abba kerül, az olvasónak is.

Next