Új Magyar Muzeum 4/1 (1854)
Irodalom és nyelv - Gyulai Pál: Petőfi Sándor és lírai költészetünk
PETŐFI SÁNDOR ÉS LYRAI KÖLTÉSZETÜNK. 123 Előállottak költők s ítészek, kik a népiest panaceává emelték. A lyrában feltűnőbben nyilatkozott a fogalomzavar s az eszmék anarchiája. Mintegy szabályul állíttatott föl, hogy mindannak, mi népies, szükségeskép szép és egészségesnek kell lennie. Ez jön a kenet, mely minden költeményt széppé varázsolt, ez a fölhatalmazás , mely a költőnek minden kihágásra jogot adott. Hajdan a latin iskola idejében a klassikus költeményhez elég volt pár mythologiai hasonlat, most a magyar dalhoz elég pár kiteremtettetett kifejezés. Hittelen, hogy mindaz, mi a nép száján forog, már költészetbe való, minden népdal egyegy remekmű, s minden szeszély a népnemzeti genius székelése , mintha a népnél nem volna annyi ízléstelenség, mint a nem-népnél, mintha népdal nem volna annyi rész, mint nem-népdal, s a kunyhónak nem volna meg a maga hóbortja, mint a salonnak. A népdalok hiányait látjuk utánoztatni, a Petőfi gyöngéit látjuk utánoztatni. Mindenki népköltő akar lenni, mintha ezen kívül nem volna a magyar költőnek más pályája, és mint magyar költőnek. Úgy rémlik, mintha veszni indulna az érzék, a gond csín és lelkiismeretesség a nyelv, a forma körül, a lelkesülés oly tárgyak és eszmék iránt, melyekért a világ minden költője lelkesült. Lyránk annyira magyar lett, hogy csak sallangos , annyira természetes akart lenni, hogy vadászta azt, mesterkélt jön, és szilaj gyermekessége nem egyéb, mint a nemzeti szellem aléltsága. E rajz talán sötétnek, túl szigorúnak tetszhetik, de a napi sajtó annyi fényoldalát mutatta be az újabb lyrának, hogy nem fölösleges az árnyoldal is , annyiszor szólott úgynevezett hazafiúi szempontból, hogy szükség legalább egyszer a széptanit is megpendíteni. Valóban az újabb lyrában kevés vigasztaló van. Sem tartalom, sem formában nem adott kitűnőt vagy újat. Több kevesebb szerencsével írt műveket olvasunk, melyekből ismert dallamok hangzanak felénk. Petőfit halljuk ezer változatban. Öntudatlan vagy öntudatosan kibányászszák érzéseit, eszméit, eltanulják szavait, hangját, s oly költészet áll elő, mely nagy igényt tart az eredetiséghez, de sem az irodalmat, sem a szívet új kincseset nem gazdagítja. Azonban a viszonyokban is van némi mentség. A forradalom, melyet átéltünk, talán tehetségeket sodrott el, talán tehetségeket akadályozott meg fejlődésükben. Egy rázkódtató viharos korszak után, mely minden régibb viszonyt alapjában feldúlt.