Új Magyar Muzeum 4/1 (1854)

Irodalom és nyelv - Gyulai Pál: Petőfi Sándor és lírai költészetünk

PETŐFI SÁNDOR ÉS LYRAI KÖLTÉSZETÜNK. 35 felbőszült, és sokáig nem szólt barátjához. Ő rendesen mily ha­mar megharagudott, épen oly hamar kibékült, ha a sértés nem nagy dolgok körül forgott, s ezt mindig úgy téve, hogy maga sem tudta mikép teszi. Lassan-lassan kigyógyult fájdalmából, s újból szerelmes lön. A „Szerelem gyöngyeit“ írta egy meglehetős magas állású hölgy­höz , kivel hasonlókép nem volt mélyebb viszonya. Még nem sze­retett igazán. Mindez túláradozása volt egy szenvedélyes szívnek, kit az érzéki kések némikép blazírozottá tettek, de mély érzéseit bűn megőrző, s forrongó természete egész hevével keresi tár­gyát. Megunta sivár életmódját, szellemibb viszony után vágyott, a dicsőség babérai mellé a szerelem rózsáit óhajtó, rideg szobá­jába egy nőt. Benne épen annyi regényes és kalandor vágy volt, mint csendes családias érzés. A­mint komolyodott, kedélye mindinkább mélyült. Hány költeményét idézhetni kedélye ily mozzanataira ! Egy barátja beszéli, hogy egy karácson szombatján szokatlan csendes hangon szólító meg : „Jer, barátom, ma este hozzám — mondá — ma a családok ünnepe van , nekünk nincs családunk, viraszszuk át ketten az éjt, ne legyünk egyedül“!.. S midőn ké­sőbb azon leányba lesz szerelmes, kit nőül vesz, minő hűség, ki­tartás és szenvedélylyel vívja ki az ellenkező szülők hatalmából, s mint férj mennyi gyöngédség és szerelemmel veszi körül! Különben »általán véve nem igen udvarolt a nőknek. Nem eléggé ügyes s egy kissé vadóc volt. Kevés ismeretséget, még kevesebb hódítást tön. Nem volt sem csinos, sem beszédes fiatal, kivel jól elmúlatnak a nők. Termete inkább alacsony, mint magas, némi kihívó hegyke magatartással. Válla vézna termetéhez képest aránytalanul széles. Arcának nem annyira a szabályos vonások, mint a szellem adott érdeket. Bajusza kicsiny volt, s szükségből spanyol szakált vi­selt , mert csak álla körül valt sűrűbben benőve. Keskeny homlo­kára torzonborz haja borult. Villogó szemei többször voltak hara­gosak , mint mosolygók. Sápatag arcán lelkesült dac tükröződék, s még is egész lényében valami gyermekies volt. Soha sem viselt nyakkendőt s midőn később különc öltöze­tét levetette, megtartó kerek kalapját, mente helyett atilát vagy ólomgombos dolmányt viselt. Félkomolyan dicsekedett, hogy soha

Next