Új Magyar Muzeum 4/1 (1854)
Irodalom és nyelv - Gyulai Pál: Petőfi Sándor és lírai költészetünk
PETŐFI SÁNDOR ÉS LÍRAI KÖLTÉSZETÜNK. 39 költeményt írt hozzá, mely költeményei második kötetében volt napvilágot látandó. Maga vallja meg a Kerényihez írt leveleiben, melyek úti jegyzeteket tartalmaznak, s a „Hazánk“ban jöttek ki 1847-ben, mily sokszor vitatkoztak együtt. „Egymás verseit — úgymond — illő kímélettel bíráljuk. Ő azt mondja, hogy ez s ez munkám nem ér semmit, hogy ez silányság, én azt feleltem, hogy nem igaz, mert az remek, s ha én mondom neki, hogy ez s ez műve nem ér semmit, ő feleli, hogy nem igaz, mert épen ez legjobb munkája. Általában a fiatal irodalom tagjai tán túlságosan is szigorúak egymás iránt, s a miserabilis csőcselék mégis azt akarja elhitetni a közönséggel, hogy mi egymást tömjénfüstbe fojtjuk.“ E negédes vallomásban, minőket Petőfi szóval és nyomtatva akar hányat jön, van valami igaz. Öt még hibáiban is nem annyira barátai bálványozták, mint a szerkesztők, kiknek lapjait kapósakká tette, s azon sereg utánzó, kik vele takaróztak, meglopták műveit, untalan verset írtak hozzá, s dicsőségénél melegedtek. Pálffy Albert, kire hallgatott, s ki elsőbb éveiben nagy befolyással volt reá , sokszor szigorral mondá szemébe véleményét. A baráti kör, melyben néha fölolvasta költeményeit, épen annyira bámulta, mint gúnyt űzött tulságaiból. A „Világ és én“ című verséért , melyben az embereket utálja s megveti, és szolgafogukat kirúgni ígéri, sokat boszantották. Ő épen oly keveset hajtott barátaira, mint a tekintélyekre, s talán nem ok nélkül, mert ha a költőt nem folytonosan fejlő tehetségének ösztöne és kedélyén fogamzott meggyőződés vezeti, hanem önmagára erőtetett széptani nézet, csak szellemén tesz erőszakot, mi mindig megboszélja magát. Ha Petőfi másokra hallgat s nem önmagára, talán ma kevesebb gyönge költeményt olvasnánk tőle, de bizonyára kevesebb remeket is. Aztán az áttörés mindig tévedéssel jár, s azt ellenségei sem tagadhatják , hogy nagyban szélesíti a magyar költészet körét, és iskolát alapított. Neki önmagából kellett kiforrnia, hogy visszadöbbentsen és elragadjon, s a néha megsértett ízlést száz diadallal engesztelje ki. Phantasiája mindig elég erős, elég magas volt a legmerészebb szárnyalásra, de nemes kedélyére sokszor keserű élmények ülepedtek le, s viharos indulatok s bizarr szeszélyek zaklatták. Az embergyűlölet és világfájdalom, mi nála némi vad nyerseség-