Új Magyar Muzeum 4/1 (1854)
Irodalom és nyelv - Gyulai Pál: Petőfi Sándor és lírai költészetünk
PETŐFI SÁNDOR ÉS LYRAI KÖLTÉSZETÜNK. 43 marad tőle, de érdekes csevegések, élces próza és csinos kivitele egy pár részletnek. A stíl nem valami különös, de szertelen könnyű; sehol Heine humora, mely a közéletet nem is sejtett oldalról fogja föl, de teli hegyke daccal, geniális szökellésekkel, mik leginkább önmagára és az irodalomra vonatkoznak, átszőve tájképekkel, mikhez nem csak költeményeiben értett. Ugyan ily modorban írt később a „Hazánk“ban is 1847-iki úti élményeiről „Levelek Szerényi Frigyeshez“ cím alatt. Az „Úti jegyzetekében megbotránkozott az irodalom, a közönség is sokadotta. Rósz néven vették neki, hogy annyit emlegeti benne magát, noha a nélkül érdektelen lett volna az egész, szokatlan merész megjegyzéseit vastag önhittség, és nyers betyárságnak kiáltották ki, igenis komolyan vették, s még komolyabban magyarázták, mi tulajdonképen elmés ötlet, gunyoros szeszély volt. Igaz, nem helyeselhetni mindenütt, de e könnyelmű tréfák találó ellentétei valának az akkori pathetikus és phrasisos journalistikának. Illett hozzá, épen mint Heine humora a philosophiai rendszerek, nehézkes dissertátiók s holdvilágban úszó romantika irodalmához. Petőfinek pajkos gyerkőcként mindig kedve telt a pedánsság parókáival tépelődni, csörgő sipkát tenni fel reá, s nagyot kacagni rajta, noha ritkán mélyebb célzás és jelentőséggel. Csak az mulatta jobban, ha a rosz poétákat összeszidhatá, és sárral dobálhatta az ephemér bálványokat. Még barátjaihoz írt magánlevelei is satkák voltak, a régibb költők, fontoskodó, gonddal kidolgozott s a jövőre számító leveleire. Rendesen tele tömte könnyelmű élcekkel, mindig beszőtt valami gonosz tréfát, s amolyan nem nyomtatni való kifejezéseket , hogy — mikép őmaga mondá — halála után ne juthasson valamely tudós irodalombúvár eszébe szétszórt leveleit összegyűjtve közönség elé bocsátani. Hanem azért őmaga elég magánügyet vitt közönség elé, még szerelmi viszonyait is nem ritkán, s eléggé gyermeteg őszintén. S különös, míg más költőnek a közelben tűnnek fel hiúságai , a Petőfiéi a távolban látszottak óriásoknak. Otthon házi körében sok szerénytelen szerény megszégyenülhetett volna előtte. ( Folytatjuk).