Új Magyar Muzeum 4/1 (1854)

Irodalom és nyelv - Gyulai Pál: Petőfi Sándor és lírai költészetünk

PETŐFI SÁNDOR ÉS LYRAI KÖLTÉSZETÜNK. 43 marad tőle, de érdekes csevegések, élces próza és csinos kivi­tele egy pár részletnek. A stíl nem valami különös, de szertelen könnyű; sehol Heine humora, mely a közéletet nem is sejtett ol­dalról fogja föl, de teli hegyke daccal, geniális szökellésekkel, mik leginkább önmagára és az irodalomra vonatkoznak, átszőve tájképekkel, mikhez nem csak költeményeiben értett. Ugyan ily modorban írt később a „Hazánk“ban is 1847-iki úti élményeiről „Levelek Szerényi Frigyeshez“ cím alatt. Az „Úti jegyzetekében megbotránkozott az irodalom, a kö­zönség is sokadotta. Rósz néven vették neki, hogy annyit emle­geti benne magát, noha a nélkül érdektelen lett volna az egész, szokatlan merész megjegyzéseit vastag önhittség, és nyers be­­tyárságnak kiáltották ki, igen­is komolyan vették, s még komo­lyabban magyarázták, mi tulajdonképen elmés ötlet, gunyoros szeszély volt. Igaz, nem helyeselhetni mindenütt, de e könnyelmű tréfák találó ellentétei valának az akkori pathetikus és phrasisos journa­­listikának. Illett hozzá, épen mint Heine humora a philosophiai rendszerek, nehézkes dissertátiók s holdvilágban úszó romantika irodalmához. Petőfinek pajkos gyerkőcként mindig kedve telt a pedánsság parókáival tépelődni, csörgő sipkát tenni fel reá, s na­gyot kacagni rajta, noha ritkán mélyebb célzás és jelentőséggel. Csak az mulatta jobban, ha a rosz poétákat összeszidhatá, és sárral dobálhatta az ephemér bálványokat. Még barátjaihoz írt magánlevelei is satk­ák voltak, a régibb költők, fontoskodó, gonddal kidolgozott s a jövőre számító leve­leire. Rendesen tele tömte könnyelmű élcekkel, mindig beszőtt valami gonosz tréfát, s amolyan nem nyomtatni való kifejezése­ket , hogy — m­ikép őm­aga mondá — halála után ne juthasson valamely tudós irodalombúvár eszébe szétszórt leveleit össze­gyűjtve közönség elé bocsátani. Hanem azért őm­aga elég magán­ügyet vitt közönség elé, még szerelmi viszonyait is nem ritkán, s eléggé gyermeteg őszintén. S különös, míg más költőnek a közelben tűnnek fel hiúsá­gai , a Petőfiéi a távolban látszottak óriásoknak. Otthon házi kö­rében sok szerénytelen szerény megszégyenülhetett volna előtte. ( Folytatjuk).

Next